Kisebb-nagyobb (érzelmi és értelmi) indítatásokkal elhoztam az utolsó részt, rögtön, amikor az utolsó pont is a helyére került...

Kellemes olvasást még itt, utoljára!❤️

Fᴇʀʀᴀʀɪ

- Clarisse, indulnunk kellene végre, mert el fogunk késni.

- Charles, én vezetem a Ferrari versenycsapatatát, nem én kések, mindenk más van ott túl korán.- sétáltam felé, miközben a fülbevalómat ügyeskedtem bele a fülemben lévő apró lyukba.

- Ebben a ruhában lehet inkább a hálószobát választom úticélul.- simított végig a hátamon, ami csak a nosztalgia miatt fedetlen volt.

- Leclerc vedd le a nagy mancsaidat a lányomról!- jelent meg az anyám a lápcső tetején kezében Julesszal, én peidg csak nevetni kezdtem a megszólalásán.

- Igen Enrichetta.- engedett el azonnal a férfi, majd mellém lépett, és a hátamra simította a kezét- Ezt viszont muszáj lesz itt tartani, csak, hogy mindenki tudja, hogy kihez is tartozol.

- Nyilván...-...mintha nem lenne egyértelmű.

- Végülis csak három gyűrűt kaptál eddig.- kezdett el lefelé irányítani.

- Az egyiket Pascaletól.

- De én húztam az ujjadra.

- Egomán.- forgatom meg a szemeimet- Még nem mehetünk.- torpantam meg.

- Clary, jó a hajad, jó a sminked, rajtad vannak az ékszereid, csak a cipőd kell már, ami lent van.- nézett rám olyan szenvedő arccal, mintha a fogát húzná valaki.

- De még nem búcsúztam el a kicsiktől.- már éppen mondott volna valamit, de amikor felfogta én mit is mondtam pontosan, egy halvány mosoly jelent meg ajkain, majd a homlokomhoz hajlva nyomott arra egy csókot.

- Menj.

A szobába besétálva édesanyám csak érdeklődve figyelt, na igen, már ő is ki akart tenni bennünket, mivel hogy el fogunk késni. Először az egyik kiságyba hajoltam be és nyomtam egy puszit a nyugodtan szundikáló Jules fejére, majd ugyan azt a procedúrát végrejatottam a kislányommal is, akit be is takartam, mert ő soha nem aludt olyan nyugodtan, mint az testvére.

- Legyetek jók angyalkáim. Anya elintézi a nagy és gonosz farkast, utána jön.

- Clarisse Fortuna Ferrari! Mégis mit akarsz csinálni, már megint?!- nézett rám hüledezve az anyám, de én csak elé lépve egy csókot nyomtam az ő homlokára is.

- Szia anyu. Nem sokáig leszünk.- ezzel ott is hagytam, és visszaléptem a monacói mellé, és belé is karoltam, hogy elindulhassunk végre az évzáróra.

Charles besegített a már kint parkoló Ferrariba, és bármennyire is hangoztatta, hogy szereti a családi autót vezetni, látszott rajta, mennyire visszavágyott már a jó öreg sportautójába.

- Még mindig nem mondod el, hogy mi lesz az a nagy meglepetés?- csúsztatta egyik kezét a combomra, mire csak elmosolyodtam.

- Nem tesz jót a szépségednek Charles, ha ilyen dolgokon idegeskedsz.- néztem felé, így éppen elkaptam azt a pillanatot, amikor megforgatta a szemét, ami miatt nevetni kezdtem.

- Nem vagy vicces, kicsit sem, nem volt véletlenül olyan része az eskünk szövegének, hogy nincsenek titkok?

- Nem, nekem nem rémlik.- ingattam lassan a fejem, mire csak ismét megforgatta szemeit, és jobban a gázpedálra lépett.

Negyed óra kocsikázás után érkeztünk meg az általam kiválasztott helyre, amit Lia és Marti készítettek elő a ma estére. Apropó Lia és Martin, rajtuk kívül terem előterében Thomas, Tazia és Khadija vártak bennünket, mire a mellettem haladó férfi kíváncsinan mérte végig a társaságot, de mivel én nem kommentáltam, így ő sem tette.

- Mint egy francia manöken.- mosolygott rám Martin, miközben ölelésébe vont.

- Ha leigázunk valakit annak meg kell adni a módját, nem igaz?- kacsintottam rá a férfira, mikor elváltam tőle, hogy mindenkit üdvözölhessek.

- Na jó tudja valaki kit akar kinyírni a feleségem?- állt meg mellettem Charles, amikor ő is váltott pár szót mindenkivel. Az öt velünk tartózkodó sejtelmesen összenézett, majd beszélgetve indultak el a terem felé- Itt mindenki tud mindent, csak én nem?- kezdett el hisztizni mellettem a férfi, mire táskámmal megütöttem a vállát.

- Emeld fel a fejed hercegnő, leesik a korona. Amúgy meg, senki nem tud semmit rajtuk kívül, ha ez megnyugtat.- indultam el én is befelé.

A teremben már több Ferrari dolgozó is bent volt a családjaikkel együtt, a mi asztalunknál pedig már ott ült Elkann és a felesége, valamint Isa és Carlos. Mindenkit üdvözölve az asztal körül foglaltuk el mi is a helyünket, így már csak két szék maradt az asztalnál szabad. Mattia és Sabina Binotto székei.

- Tartsd közel a barátiadat, de az ellenségeidet még közelebb, nem igaz?- tartotta felém a pezsgős poharát John Elkann, én azonban csak mosolyogva dőltem hátra a székben.

- Én a gyors gyomlálás híve vagyok Mr. Elkann, nem szeretem, ha ellepi a gaz a kertemet.

- Igazán? Ez sem rossz megoldás, remélem, hogy akkor ebben az esetben gyorsan ki tudja irtani a káros növényeket.

- El sem tudja képzelni mennyire.- az asztalnál ülők csak nagy szemekkel figyelték a kisebb magán beszélgetést, amit az érkező Binotto házaspár szakított félbe.

Sabina édesanyám régi jó barátja, és ebben az egészben csak őt sajnálom, mert nem hinném, hogy tud bármit is arról, amit a férje csinál, aki mint megtudtam folyamatosan E-mailben tartotta a kapcsolatot az apámmal, amióta én vagyok a Ferrari család örökségének a feje. Mintha valaki egy törrel szúrta volna ketté a szívem, és ami a legrosszabb, hogy közben végig a szemembe mosolygott.

- A beszédet pedig Clarisse Fortuna Ferrari Leclerc mondja el ma önöknek, aki a mi kis családunk tyúkanyójává vált kevesebb, mint egy év leforgása alatt.- mosolyogva álltam fel, amikor engem konferáltak fel a vacsora előtti köszöntő elmondásához.

 - Köszönöm, Mr. Piotro.- nos igen, lehet, hogy meg akartam mutatni az öregnek, hogy nem csak Enzo Ferrari tudja a kezében tartani a dolgokat- Kedves barátaim! Itt mindenki tisztességes munkával érte el azt, ami miatt itt van. Na jó, talán Her Müller nem, mert ő egy német ügyvéd, de erről még ő maga sem tehet.- mutatok nevetve Thomas felé, aki csak nevetve emeli felém a poharát- E miatt a munka miatt pedig mindenkinek végtelenül hálás vagyok én is, és azt hiszem, mindneki más is a vezetőségben.- Elkann csak lassú mosolyra húzza ajkait, miközben bólogatni kezd- De ebben a nagy családban bizony többen szülők is vagyunk, és az, hogy minden hétvégén utazunk vagy utaznak a csapattal, ezen a téren bizony sajnos rengeteg áldozattal jár, amit ezúton is mindennél jobban szeretnék megköszönni. De azt is teljesen megértem, amikor valaki azzal áll elém, hogy neki ez már sok, és szeretne sokkal több időt a szeretteivel tölteni, és ez a kérdés pár héttel ezelőtt sem került el. A csapat egy réi tagja állt elém ezzel a kéréssel, én pedig, igaz, hogy nehéz szívvel, de azt mondtam, hogy rendben, és elnegedjük. De természetesen, ez nem jelenti azt, hogy nem várjuk vissza majd egy-egy futam erejéig.- ahogy körbe néztem a teremben többen is bólogatva fejezték ki mennyire igazam van, nos ha tudnák, hogy kit dobtam ki, és mi miatt, de hiszen még csak most jön a legjobb része az estének- Viszont ennek az embernek sok járna ettől a csapattól, egyenlőre azonban csak egy videót tudok felmutatni, és ezt a búcsú beszédet, de remélem már ezzel is ki tudom egy szinten fejezni, mennyit is jelentett nekem az, hogy ő itt volt velük.- a mögöttem lévő nagy vásznon elindult a videó, amit Lia vágott össze Martinnal, az általam küldött anyagokból pár napja. A teremben duruzsolni kezdtek az emberek, de nekem csak két személy számított, Mattia ijedten nézett rám, míg Charles még mindig össze volt zavarod. Istenem, néha olyan szóke tud lenni. A belső énem most csapta magát homlokon. A három perces videó végén ismét a mikrofon elé léptem- Kedves kollégáim, barátaim és második családom, kérem a legnagyobb szeretettel búcsúzzunk el most mindannyian Mattia Binotto, volt Ferraris csapatfőnöktől.

Lᴇᴄʟᴇʀᴄ

Amint elértek a tudatomhoz Clarisse szavai annyira meglepődtem a kijelentésén, hogy a pezsgő, amit éppen le kellett volna nyelnem, nos az mind Carlos ingén és zakóján landolt, erre pedig a teremben mindenki felém kapta a fejét.

- Nos, mint azt mindenki látja, a drága férjem, mint mindig, most is mindenben nagy vállszélességgel támogat,- mutatott felém Clary, mire többen nevetni kezdtek az itt lévők közül- de nem is ez a lényeg, mint már azt mondtam fogadja mindenki nagyon nagy szeretettel, viszont sajnálatos módon utoljára Mattia Binottot, akinek mind köszönettel tartozunk a cég felé mutatott elhivatottsága és szeretete miatt.- kezdett el tapsolni Clary, amiben lassan mindenki becsatlakozott, miközben Clarisse helyet cserélt Binottoval, aki mintha azt se tudta volna, hogy hol van.

- Kedves munkatársaim,- megköszörülte a torkát- kedves barátaim- ekkor hajolta oda a mellettem helyet foglalt Calrisse felé.

- Biztos jó ötlet volt ez?

- Charles, ez az ember, tönkre akarta tenni a családunkat, az apámmal együtt, és Toto és én azt is kerítettük, hogy hogyan, nos ez azzal járt, hogy az apámat a francia adóhatóságon nyomtuk fel, kisebb nagyobb sikkasztás miatt, de mivel Binotto neve sehol nem szerepelt, így nála maradt ez az egyetlen számba vehető opció.- mutatott körbe, miközben mindketten tapsolni kezdtünk, mert Mattia befejezte a beszédét- Szóval azt hiszem ez az elmúlt pár évem legjobb döntése.- jelentette ki, miközben Elkann lépkedett fel a színpadra- Vagyis az egyik legjobb.

- Nem húzom tovább az idejüket a vacsoráig, mint amennyire nagyon muszáj, csak megerősíteni tudom Ferrari kisasszony szavait a cég csak erősödik, és itt az ideje elhozni azt a megérdemelt bajnoki címet, mind a csapatnak, mind a pilótáinknak, ennek érdekében pedig azt hiszem a legjobb embert találtam meg a csapat élére.

- Ki az?- nézek Claryre, mire csak vállat von.

- Nem tudom, az volt a megállapodás, hogy azt ő nevezi ki.

- A jövő évi csapatfőnök Mrs. Clarisse Fortuna Ferrari Leclerc lesz, és remélem, hogy a vele való közös munka éppen olyan kellemes lesz, mint amilyen eddig is volt.- többen tapsolni kezdtek a termeben, és lassan elnyelt minden mást a taps hangja, amire csak rátett egy lapáttal az, hogy a mellettem ülő nő is legalább annyira döbbent volt, mint először mindeki más.

Amikor mindenki elmondta, amit el kellett neki, mindenki megköszönte, amit meg kellett, és mindenki átvette, amit át kellett, khm Binotto és az a vastag csekkecske a végkielégítésről, meg a jutalom autó tulajdon papírjai, végre megérkezett a vacsoránk is, amit igazán kellemesen töltöttünk el, még annak ellenére is, hogy a Binotto házaspár, amilyen gyorsan csak lehetett, olyan gyorsan hagyta el a termet.

A vacsora után mindenki átvándorolt egy másik asztalhoz, így mi sem maradtunk egy helyen, hanem Miaval és a párjával beszélgettünk egészen addig, amíg meg nem ütötte a fülemet az a zene, ami akkor szólt, amikor először táncoltam Clarissevel, szintén egy Ferraris összejövetelen.

- Szabad egy táncra?- nyújtottam felé kezemet, amibe ő mosolyogva csúsztatta bele saját kis kezét, így az üres szabad térre vezetve kezdtünk el a zene ritmusára mozogni- És mi volt az?- tettem fel neki a kérdést, amikor egy kiforgás után ismét a kezeim közé került.

- Tessék?

- A legjobb döntésed, mi volt?- játékosan elmosolyodik, és úgy tesz, mintha gondolkodna.

- Azt hiszem az, hogy megvettem azt az új mosógépet.- bólogat határozottan.

- Nyilván.- nevetem el magam, amibe ős is csatlakozott, majd pedig ismét kiforgatom, és újra szorosan magamhoz húzom.

- Az, hogy igent mondtam neked, és megszültem az ikreket.- szólalt meg lágy hangon, ami olyan hirtelen ért, hogy meg is álltam vele a terem közepén.

Kíváncsian nézett fel rám még mindig boldogan csillogó szemekkel, mint egy angyal, aki csak az enyém, és akit lassan húzok magamhoz, hogy egy hosszú csókot nyomjak ajkaira, egy csókot, amibe mindketten belemosolygunk, egy csókot, ami valaminek a vége, de valami sokkal jobbnak egyben a kezdete is...

•🧸•

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor nem ez lett volna az utolsó rész, volt még egy tervben, meg is volt a vázlata, de amikor megszülettek ezek az utolsó sorok, akkor úgy gondoltam, hogy ezt innen már csak elrontani tudom, így végül ez lett az utolsó, mindent eldöntő és lezáró rész.

Hozzá kell tennem, hogy a történet jegyzeteit telefonon készítem, mivel ha kézzel írnám, akkor nem lenne esélyem soha az életben befejezni egy-egy történetet (mondjuk néha így sincs, de na), és rájöttem, hogy az egyik legrosszabb dolog ilyenkor mindig az, hogy el kell archiválni azt a jegyzetet, és nem lesz ott, és nem írhatok bele semmit, semmi újat, semmi hihetetlenül pocsék viccet...

A másik legfájdalmasabb dolog, az az, amikor ezeket a sorokat kell írni, mert annyi embernek vagyok hálás, NEKTEK vagyok hálás, hogy feldobtátok a napomat, egy-egy mondattal, hogy itt voltatok, hogy szerettétek, amit csinálok (hogy elviseltetek😂)... Imádtam olvasni mindegy egyes hozzászólást, és imádtam, hogy rengeteg kedves emberrel tudtam találkozni, olyanokkal, akikkel nagy valószínűséggel máskor nem lett volna szerencsém összefutni, de ezen is segíteni tudott ez a történet, és az, hogy ti töretlenül kitartottatok mellette.

Borzalmas elbúcsúzó ember vagyok, soha nem tudom, mit kéne mondanom, mit kéne tennem, ami miatt nem lesz felejthető vagy sablonos az a dolog, így általában csak meg szoktam ölelni az emberek (és megpróbálok nem sírni, ami a nehezebb dolog), de benneteket nem tudlak megölelni, viszont a búcsú az sajnos így sem maradhat el, mert az soha nem maradhat el.

Szeretném megköszönni minden egyes olvasónak, hogy itt volt, támogatott, már csak azzal is, hogy olvasta, amit csinálok, és nem volt ez az egész időpocsékolás. Remélem, hogy aki eddig elért a történetben, annak ha csak egy kicsit is, de feldobta a napját egy-egy elolvasott sor, egy-egy pocsék vicc, és köszönöm azt a rengeteg időt, amit ti is ráfordítottatok erre a történetre, mert miattatok lettek ezek a sorok azok, amik valójában!💕

Rengeteg borzalmasan kedves, pozitív és aranyos emberrel hozott össze itt a sors (és a komment szekció), remélem, hogy velük lesz még alkalmam hasonlóan ehhez a törtlnethez váltani pár szót!

Ha eddig eljutottál, és még nem kívánsz e miatt a Biblia miatt a pokolba, akkor legyen csodálatos heted, hónapod, éved, és vigyázz magadra, mert az mindennél fontosabb!❤️