Cʜᴇᴠᴀʟɪᴇʀ

Én a táskám fülét szorongattam, míg Charles a combján dobolt, és így vártuk, hogy megkérkezzen köreinkbe az olasz származású, mindenki szerint kiváló párterapeztánk. Idilli, nem? Nos szerintem sem, de ha valaki fejjel lefelé a betonra ejtette volna Charles Leclerct, akkor az a betondarab milliónyi apró részre hullott volna szét, önként...

- Szép napot!- lépett be mosolyogva a nő a helyiségbe.

- Üdvözlöm.- próbáltam rámosolyogni, míg a pilóta csak bólintott felé.

- Nos, azt hiszem igazán beszédes kedvükben vannak ma.- lett még szélesebb a mosolya. Megölöm a moancóit, csak érjünk ki innen...

- Azt hiszem, ez igazán kínos nekünk.- kezdett el a székében mocorogni a férfi, mire én csak szemlesütve bólintottam.

- Azt hiszem, el sem tudják képzelni, hogy mennyi embernek van szüksége páterápiár, mennyi ismert embernek, ez nem kínos dolog, sőt nagyon fontos, hogy észrevegyék, hogy szükségük van a segítségre, és én segíteni is fogok. De ahhoz el kell, hogy mondják, hogy is keveredtek ide.- nézett ránk bíztatóan, és ez volt az a pont, amikor végre lassan leengedtem a táskám.

- Ez azt hiszem, nem lesz egy egyszerű történet.

- Nem gond, ráérünk, csak mesélyenek.- dőlt hátra a mosolyogva, mi pedig összenéztünk a pilótával, és elkezdtünk mesélni.

Egészen az első maranellói találkozásunktól kezdve, az első futamon át, ahol összefutottunk, addig a bizonyos éjszakáig, amíg összegabalyodtunk, és azt is elmondtuk, hogy az ikrekről először a férfi nem tudott, majd futtában összeházasodtunk, és azóta Moancóban élünk, a gyerekeinkkel kiegészülve, és persze beszámoltunk neki arról is, hogy mi miatt is érkeztem én vissza Olaszországba.

- Ez valóban egy igen tartalmas egy év volt önöknek, azt hiszem.- dőlt hátra a nő a székében- De egy lényeges momentum kimaradt a maguk kapcsolatából, ami az ismerkedés. Az első heti feladatuk pedig az lenne, éppen e miatt, hogy menjenek el randizni. Vigye el a feleségét valami szép helyre, Mr. Leclerc, legyen meg ismét az összhang, után tudunk erre építeni, és kijavítani azt a hibát, amit először akkor követtek el, amikor nem tudatták a másikkal abban a pár kimaradt hónapban az állapotukat,- nézett mélyen a szemembe- majd utána azzal tetőzték, hogy meggyanúsították a másikat nem létező dolgokkal, és jobban hitték másnak, mint a társuknak.- nézett mélyen most a pilóta szemébe. Ez a nő a vesémbe lát, azt hiszem...- Kedveseim, lejárt az időnk, de jövő héten ugyan itt, ugyan ebben az időben várom magukat.- állt fel, majd az ajtó felé kezdett el vezetni minket- És várom az élménybeszámolót a randevúról.- mosolygott ránk, majd be is csukta utánunk az ajtót, ezzel egyedül hagyva bennünket a moancóival.

- Valahogy, nem erre számítottam.- néz maga elé megsemmisülve a monacói.

- El tudom képzelni, mennyire borzalmas lesz majd rám időt fordítani.- morogtam az orrom alatt, majd azonnal meg is indultam az épület kijárata felé. Nekem kell valami stresszlevezető.

- Clarisse nem így gondoltam.- hallottam magam mögött a moancói hangját, aki gyorsan léphetett utánam, hogy ne tudjam elhagyni.

- Én sem!- leintettem egy taxit, majd azonnal be is vágódtam a járműbe, csakhogy a pilóta is beugrott előre.

- Szép napot uram. Megtenné, hogy elvisz engem és a kisasszonyt a város egyik legpuccorsabb és legromantikusabb éttermébe?- vigyorog a moancói a sofőrre.

- NEM!- háborodtak fel azonnal, majd előre hajlok a két ülés között- Maranellóba kell mennem!- néztem a sofőrre kétségbeesetten, majd a pilótára összehúzott szemekkel.

- Uram?- néz a moancóira, aki a műszerfalra számol a sofőrnek tíz darab százeuróst- Tíz perc múlva ott is vagyunk az étteremben.- kanyarodott ki a forgalomba a sofőr.

- Leclerc megfojtalak!- csaptam meg a felkarját a pilótának, aki csak vigyorogva nézett előre.

- Oh igen, esetleg kaphatnék majd egy-egy aláírást maguktól?- néz ránk felváltva, amikor megálltunk egy pirosnál, én pedig ekkor dőltem hátra mellkasom előtt összefont karokkal. Mi a francnak van ennél ennyi készpénz?

- Köszönjük az utat.- vigyorgott a pilóta a sofőrre, miközben aláfirkantotta a felé tartott füzetet, melyet a férfi csillogó szemekkel adott nekem hátra.

Egy sóhajnal vettem el tőle, majd én is belefirkantottam a nevem, és össze is csuktam a tárgyat. A borítón egy kislány volt rózsaszín tül ruhában.

- A maga kislánya?- adom vissza a füzetet.

- Igen hülgyem.- bólint mosolyogva.

- Gyönyörű, olyan, mint egy kis tündér.- mosolygok rá, majd már ki is szállnék a kocsiból, ha nem szólít meg ismét.

- A maguk kisbabái is gyönyörű kisasszony, és sajnálom, hogy annyi szörnyűséget írt magukról a sajtó, nem érdemlik meg.- ingatja a fejét, azt hiszem most kapom meg ezeket a szavakat először valakitől, aki nem családtag vagy barát.

- Esetleg tudna adni nekem egy névjegyet? Ha Charles és én itt lennénk Olaszországban?

- Ez csak természetes.- kapkodva keresi a kis papírt, ami moslygásra késztet- Tessék!

- Nagyon szépen köszönöm, és az utat is.- mosolygok rá, majd ki is szállok a kocsiból.

- Azt hittem legalább egy reptérig viteted magad.- néz rám felvont szemöldökkel a férfi.

- Nincs az az Isten, hogy veled hagyjam a gyerekeim.- haladok el a férfi mellett, aki csak az orra alatt morogva követ az étterem belseje felé.

- Szép napot, van foglalásuk?- jön élén azonnal egy pincér.

- Nincs, de

- Elnézést uram, de akkor nem engedhetem be.- kezd el kifelé tolni bennünket a férfi.

- Szerintem én, és Mrs. Ferrari Leclerc nem igen szeretnénk ismét a forró utcán lenni jelenleg.- emeli le a férfi a napszemüvegét, amit azonnal inge nyakába is akaszt.

- Mr. Leclerc, Mrs. Leclerc.- döbben le azonnal a férfi, mire én csak napszemüvegem mögött megforgatom a szemem, és elfordítom az arcom. Nem igaz, hogy ez a vacak ennyi takarna...

- Az asztal.- jegyzi meg mellettem Charles.

- Hát hogyne, ha nem probléma, akkor az erkélyen ültetjük le önöket. Onnan a legszebb a kilátás.

- Csak ha nincs meleg.- fordulok ismét előre, miközben Charles a csípőmre csúsztatja a kezét, amitől kiráz a hideg.

- Természetesen nincsen hölgyem, üveggel zárt helyiségről van szó.

- Köszönöm.- bólintok egyet, majd ismét oldalra fordítom a fejem, mivel az étterem egész fala üveggel borított.

- Tudja hölgyem magam Enzo Ferrari is megfordult itt jó párszor.

- Nem csodálom, az öreget csak a kicsik és a hasa érdekelte.- jegyezem meg gúnyosan, amit a pincér nem ért, Charles viszont halkan nevetni kezd mellettem.

- Itt is hagyom önöket, válogassanak nyugodtan. Hozhatok valamit inni?

- Van valami olya, amit Enzo fogyasztott? Bor.- nézett fel az étlapból a pincérre, aki gondolkodni kezdett.

- Azonnal megnézem.- hagyott volna ott bennünket.

- Kérek egy lattet is, köszönöm.- mosolyogtam rá, csak bólintott, és ott is hagyott bennünekt, én pedig ismét az étlapnak szenteltem minden figyelmemet. Azt hiszem mióta otthagytam Monacót nem ettem rendesen, és mivel a gyomrom mindig is áruló volt, így most is hangosan kezdett el korogni. A férfi az étlap felett nézett rám kíváncsian.

- Érdekel az engem, hogy mikor ettél utoljára rendesen?- mélyed vissza a bőrkötéses lapok közé.

- Ha így kérdezed, akkor nem hiszem.- ingatom a fejemet, amikor visszaér hozzánk a pincér egy tálcával, amin két megtöltött borospohár van, és a lattem.

- Sikerült választaniuk?- tette le elénk a rendelésünket, majd egyet hátra is lépett. 

- Igen, mindkettőnk ugyan azt kéri, előételnek nyári leves, utána grillezett csirkemell, szószokkal és nyári salátával, desszertnek pedig lávasütemény.- sorolta le a monacói, én pedig döbbenten néztem rá, én salátát akartam- Oh és kérem, hozza ki a palackot a borból.- mutat a poharára, a pincér pedig csak bólintva siet el. Komolyan ő mindent megkap, amit szeretne?- Na, megfelelő első randi?- mutat körbe, mire és is követem tekintetemmel kezeit. 

- Egy meki jobban tetszett volna.- bólogatok lassan, mire hihetetlenkedve, ingatja a fejét, és magához emeli a boros poharát. 

Lᴇᴄʟᴇʀᴄ

- Gasly? Áldom az eszed, hogy felvetted, tőled aztán meg is halhatok, az se érdekelne, komolyan mondom.- hadartam le neki a telefonba, mikor végre szándékozott azt felvenni nekem.

- Neked is szia Charles. Mi a bánatod?- nyöszörögte, mintha én keltetettem volna fel, pedig már tizenegy óra.

- Olaszországban vagy?

- Ott, mert?

- Ráérsz a keresztgyerekeidre?

- Mert, mi történt?!- kezdett el azonnal pánikolni.

- Nyughass már. Csak kellene vigyázni rájuk egy-két órát este.

- És erre én vagyok a legalkalmasabb, komolyan? 

- Pierre, csak esznek és alszanak, maximum mesét néznek, ennyi, Enrichettat pedig nem hívhatom fel, mert felnégyelne. 

- Nem csodálom, amit te leműveltél szerencsétlen nővel.

- GASLY!- morgok bele a készülékbe, mert mostmár csak ő kellett ahhoz, hogy össze tudjam honi a mai estét Claryvel. 

- Megyek veszek a kicsiknek egy csomó plüssöt. Utána átmegyek ebédelni, te meg mostmár szedd össze az hátsó meg az első részed is, már ha van olyanod, és legyél férfi.- ezzel rám is csapta a telefont.

- Kivel beszéltél?- lépkedett le a lépcsőn Clary kezénem Julesszal, aki csak édesanyja hajába kapaszkodva akart minél feljebb kerülni a nő kezei között.

- Csak Pierrerel, nem baj, ha átjön ebédre? Itt van Olaszországban, a gyár miatt, és már a kicsiket is régen látta. 

- Nekem okés, úgyis régen láttam már. Mi legyen az ebéd?- sétál be mellettem a nappaliba Clary, majd a hatalmas elefántos párnára tette a kisfiunkat.

- Lili?

- Még alszik fent. Csak Jules ilyen korán kelős. Igaz picim? Igaz?- kez el a picinek gügyögni, amit a fiunk csak nevetve fogad, és ismét Clary hajába szeretne belecsimpaszkodni- Nem szabad.- fogta meg a pici kezeit a nő. 

- Főzzek én?- guggoltam le mellé, és megcsikiztem a pociját, mire azonnal felém kapta a hatalmas szemeit, és felém nyújtózkodott, hogy végre vegyem fel.

- Nehogy felvedd, mert különben te járkálsz éjszaka vele a karodban. Így még elég csak elringatni, de majd én főzök. 

- Akkor mit tegyek?- nézek fel rá, hiszen már talpra is állt.

- Fektesd le a pocijára, már szépen megtartja a fejét, és játsz vele, ott vannak a kisautók meg a plüssök is a sarokban.- mutatott arra felé, én pedig csak bólintottam- Figyelsz Lilire is, amíg elemegyek bevásárolni?

- Persze, bent van a babamegőző nem?

- De, ott van, meg a konyhapulton.- mutatott arra felé, amikor magához vette a táskáját. Negyed órán belül itt vagyok.- vett le egy autókulcsot az akasztóról, és már ki is lépett a lakásból. Nem igaz, hogy ennyi idő alatt képes volt összeálltani egy napi menüt és egy bevásárló listát is. 

- Jules te büdi vagy.- nézek a kisfiamra, aki a kezeivel megfogta a lábait és úgy nézett rám vigyorogva.

A gyerekszobában a pelenkázón izgett mozgott Jules, míg én tisztára próbáltam törölni. Komolyan ki találta ki azt, hogy a kicsiknek jó az, ha pelenkázzák őket? Szerintem a világ leghülyébb ötlete. 

- Kisfiam, nem szeretnél te inkább már normális alsót hordani?

- Te mennyit ittál Leclerc?- szólalt meg Pierre a szoba ajtajában, mire csak unottan néztem rá- Lassan három hónaposak lesznek, és te még mindig nem tudod őket pelenkázni? Komolyan? Csodálom, hogy Clarisse még nem mutatta meg neked az ajtót kívülről.- lépett mellém, majd ellökött engem a kicsi elől- Szia Jul, remélem nem olyan béna leszel, mint az apád, hanem olyan, mint mondjuk én, vagy mint édesanyád.- csikizte meg a pociját- Vedd már ki a keresztlányomat is a kiságyból, addig én tisztába teszem ezt a kissrácot. 

Végül négyen foglaltunk helyet a nappaliban, amikor Clary megérkezett kezében egy csomó vászonszatyorral. Mosolyogva lépett be a nappaiba, majd fájdalmas arccal nézett végig azon, ahol a kicsik éppen a Pierretől kapott új puha plüsseiket markolászták és gyömöszölték a szájukba.

- Pierre, te kiraboltál egy játékboltot,

- Csak a felét.- nevetett fel mellettem a francia, miközben a kislányom szájából vette ki a plüsskutya fülét, amit már jócskán benyálazott- Jó látni Clar.- mosolyott a feleségemre Pierre.

- Téged is Pierre. Bár csak éppen kilátszatok a halom mögül.- szúr mégegyszer oda Clary, amit csak nevetve fogadunk mindketten.

- Kaktusznak is hoztam plüssöt, csak hogy ne irigykedjen.- cukkolta még egy kicsit Pierre a nőt, csakhogy amit mondott, az teljesen igaz volt. 

- Gasly, kiteszlek.- mutatott felé fenyegetően egy fakanállal Clary, de erre ismét csak nevetni kezdtünk.

Pierre az egész napot velem együtt a kicsikkel töltötte, hogy Clary nyugodtan kitakaríthassa a szobájukat, és megfőzzön, és még Kaktuszt is teljesen elrednezte, hiszen ideje volt már kifésülni és megfürdetni.

- Nagyon finom volt Clary, köszönöm!- mosolygott a francia Claryra, aki csak mosolyogva fogadta a bókot.

- Akkor készen vagyunk?- tettem fel a kérdést.

- Mégis mire?- nézett rám döbbenten a nő. 

- Te csak menj, öltözz át, mi addig összepakolunk itt.- segítettem fel, de még mindig csak döbbenten nézett rám- Nem foglak megenni.- suttogtam neki, majd egy csókot nyomtam a kulcscsontjára, amibe beleborzongott, és bele is pirult, ami mosolygásra késztett.

Lassan bólintott, majd el is indult az emelet felé, én pedig egyedül maradtam a konyhában az engem fürkésző franciával.

- Te tényleg vissza akarod szerezni.- jegyezte meg a fréfi.

- Nyilván. Ők az életem. Na gyerünk mosogatni.- kezdem el leszedni az asztalt.

- És hová viszed?

- Ne kíváncsiskodj, nem tesz jót a szépségnek.- ütögettem meg az arcát, mire csak felemelte a térdét, azzal megütve a seggem.

Elpakoltuk a dolgokat a konyhában, majd a nappaliban ültünk le, ahová Kaktusz is befeküdt közénk, miközben mi egy meccset néztük.

- Itt vagyok.- állt meg a kanapé mellett Calry.

- Már azt hittem kiugrottál az ablakon, hogy ne kelljen elmenned ezzel a majommal sehová.- nevetett a francia, mire csak megütöttem a térdét.

- Magasan van az emelet.- mosolyog rá a férfira- Csak megetettem a kicsiket.- ingatta meg a fejét nagy mosollyal, mire bólinottam.

- Mehetünk?- álltam fel, mire csak bólintott egyet- Mégegyszer kösz Pierre.- fordultam vissza a még mindig a kanapén ülő férfi felé, aki csak intett egyet, de el sem fordította a fejét az rögbi meccsről.

Már az előszobában voltunk, hogy felhúzhassuk a cipőnket, amikor Pierre elcsapata a TV-t, és a kutyával a kezében indul el emelet felé, gondolom a kicsikhez.

- Ja igen, amúgy a kicsik, még nem akarnak kistesót.- állt meg az első lépcsőfokon.

- Gasly, félbe doblak egy cipővel!- emeltem fel az említett tárgyat, Pierre pedig nevetve ment az emelet felé.

Leemeltem az akasztóról egy grafitszürke Ferrari kulcsát, majd kinyitottam az ajtót, amin Clary lassan lépkedett ki, az kocsi ajtaját kis kinyitottam neki, ő pedig azt megköszönve ült be.

- Messzire megyünk?- fordult felém a nő.

- Nem, közel van.- mosolyodtam el a kíváncsiságán, majd rákanyarodtam az ajtópályára.

- Hazafelé én vezetek.- dőlt hátra a bőrülésben, és a tájat kezdte el figyelni, ami ahogy megjelent már el is haladt mellettünk.

A váltóra tettem a kezem, és eggyel feljebb váltottam, majd kinyújtóztattam az ujjaimat, és lassan a nő combjára tettem a kezem. Clary lenézett a kezemre, majd még jobban belesülyedt az ülésbe, de nem vette el onnan a kezem.

Fél órát autóztunk, amikor a már előre lebeszélt helyre érkeztünk. Leparkoltam, majd ki is pattantam a kocsiból, de a nő megelőzött, és kiszállt.

- Az az én dolgom lenne.- mutatok az ajtóra.

- Van kezem, Charles, bármilyen meglepő is lehet ez.- nézett rám felvont szemöldökkel, de egy mosoly terült el az arcán- Hol vagyunk?- nézett körbe, miközben kalapját tette a fejére.

- Az Isten háta mögött két méterrel.- nevettem el magam.

- Na de komolyan.- lökött meg, amikor elindultam egy asztal felé, amire egy pléd volt kirakva, egy piknik kosárral.

- Komolyan ez a neve a helynek.- néztem rá mosolyogva- Tetszik?

- Gyönyörű!- fordul körbe ő is, a hatalmas levendula földön, aminek csak a közepén volt egy kis fehér régi építésű ház.

- Örülök. Egy uzsonna.- emelem fel a kosarat, és felé tartom a kezem.

Vonakodva de a kezembe csúsztatta sajátját, így kézen fogva indultunk el a hosszú ültetvényen egy szimpatikus helyet keresni, ahová le is terítettem a plédet, majd mindketten helyet foglaltunk azon. Kipakoltam a dolgokat a kosárból, majd Clary felé fordultam, aki még mindig a tájat figyelte.

- Mesélsz nekem?- fordul felém hirtelen a nő, mire csak döbbenten nézek vissza rá, hiszen nem tudom mire is gondol pontosan.

- Mármint miről?

- Arról, amikor először láttad a kicsiket.

- Kiakadtam.- nevettem el magam kínosan- De imádtam őket. Csak megijedtem, hogy mi lesz velünk nélkülem. Olyan picik volta, és olyan törékenyek. Picik voltak a kezeik és a lábaik, és rózsaszínek voltak, az illatuk is olyan rózsaszín volt.- mosolyogtam el az emlékek hatására- Imádtam őket már az első pillanatban, és már akkor is olyan szerelmes volta, beléjük, mint beléd.- fogtam meg a kezét, min az eljegyzési és a karikagyűrű volt, amiket még akkor sem vett le, amikor otthagyott Moancóban.

- Hiányoztál, a kicsiknek. És nekem is.- motyogta az orra alatt, lehajtott fejjel.

- Nem tudtam aludni nélkületek.- hajtottam most én le a fejem- Altatót kellett bevennem.- ingattam meg a fejem.

- Sajnálom.- élete szabad kezét az arcomhoz, én pedig belesimultam a kezébe.

- Hülyék voltunk.- fogtam meg az arcomon lévő kezét, majd a tenyerébe nyomtam egy csókot- Főleg én.

- Együnk inkább.- vette magához az egyik kis tálat, amiben szőlő volt.

Elvettem a tálat az öléből, majd a fejemet tettem a helyére, mire csak ingáznia kezdte a fejét, de nem mondott semmit, csak egy szem gyümölcsöt ejtett a számba, amit mosolyogva fogadtam. Már egy jó ideje itt voltunk, csendben vagy éppen folyamatosan beszélve, amikor végre összeszedtem magam, és felemelkedve nyomtam ajkaimat övéi ellen, amikor pedig nem ütköztek ellenkezésbe, lassan döntöttem végig a nőt a pléden, Clary lassan tolt el magától, mire mindketten szaggatottan szedtük a levegőt. A nő csak a fejét ingatta, majd a farzsebemből előhúzta a kocsi kulcsot, mire én csak vigyorogva bólintottam.

Azonnal felpattantam, majd a lánynak is segítettem felállni. Amilyen gyorsan csak tudtam ősszeszedtem a dolgokat, míg Clary a plédet hajtotta össze, után pedig a kezét megfogva indultam el vele szinte futóléptekben az autó felé. Kivettem a kezéből a pokrócot, míg ő beült az autóba, és beindította azt, majd amikor én is helyet foglaltam mellette azonnal el is indult hazafelé, amíg én kihalásztam a hátsó zsebemből a telefonomat.

Char

Húzz el, tíz perc múlva...

Pierre

Öcsém, de kedves vagy...

Char

Kérlek?

Pierre

Nem akarok még egy keresztgyereket, ezt a kettőt is elég volt visszaaltatni!

Char

Ezek után pláne ne legyél ott, a gyerekeim kis angyalkák...

Ezzel zsebre is vágtam a készüléket, éppen amikor Clay megelőzött egy kicsit lassabban haladó autóst. Gyorsabban megy, mint én, amikor jöttünk...

- Pierre?- szólalt meg a nő először amióta beültünk az autóba.

- Lassan megy el...- fordítottam magam felé az órámat, amikor Clarisse bekanyarodik a városba, így jóval kisebb sebességbe is kapcsol.

Útközben éppen láttam a francia távolodó kocsiját, amikor mi is befutottunk a birtokra, ahol azonnal kipattantam a kocsiból, majd mindketten a ház felé vettük az irányt. Amint beértünk a falnak nyomtam a nőt, és ismét az ajkainak estem, miközben ő kibújtatta a lábait a cipőjéből.

- Ez nem jelenti azt, hogy vége a párterápiának.- csúsztatta kezeit a nyakamra, mire csak bólintottam egyet.

- Ühüm, tudom.- motyogtam, miközben a nyakát kezdtem el befedni csókokkal, majd a kezembe véve a nőt indultam el vele a hálószoba felé, ahol azonnal az ágyra is tettem, majd az ing gombajival kezdem el babrálni.

- És nem is vagyunk rendben még.- motyogta ismét, amikor visszatértem ajkaihoz.

- Azt valahogy sejtettem.- duruzsoltam a fülébe, amikor lehúztam róla az inget, aminek a gombjai a szoba különböző pontjaira gurultak, hiszen túl sok idő lett volna mindet egyesével kigombolni...

c

larisse_f_f-chevalier

87 208 ember kedveli

lavender... lavande... lavanda

2 761 hozzászólás

•🧸•

Kinek hogy tetszett a futam, ki akadt ki, ki szerint milyen az idei erősorrend?🙈

Nagyon remélem, hogy mindenki jól van, és mindenkinek jól telik eddig a hete!🥰