Cʜᴇᴠᴀʟɪᴇʀ

- Te jobban hiszel annak a ribancnak, mint nekem vagy a saját emlékezetednek?!- már szinte sipákolva beszélek, beszélek, inkább kiabalok a monacóival, aki még mindig higgadtan áll előttem.

- Igen Clarisse, jelenleg igen, mert mi van ha ő is az én gyerekem, és Charlotte jelenleg sokkal felnőttesebb és inkább néz ki egy édesanyának, mint te, be is haragudj.- azt hittem ott halok bele a fájdalomba, ami a mellkasomba nyilalat, mintha egy bébielefánt ült volna a szívemen. A könnyeim lefolytak az arcomon, így indulatos töröltem meg azt- Clary.- érintette volna meg az arcomat a férfi, de ellöktem a kezét onnan.

- MI VAN AKKOR, HA? ÉS ÉN VAGYOK A GYEREKES, MEG NEM VAGYOK ÉDESANYÁNAK VALÓ? TŰNJ EL A SZEMEIM ELŐL CHARLES LECLERC, AMÍG SZÉPEN MONDOM!- kiabáltak tele torokból a pilótának, aki csak döbbenten néz rám.

- Clary, kérlek, én nem

- CHARLES HÚZZÁL KIFELÉ MERT NEKED VÁGOK VALAMIT!- fogtam meg azt a tárgyat, ami először a kezembe került, ami jelen esetben egy váza volt, amiben csokor volt, így a víz és a virág a földön plattyant.

- Clar, kérlek- lép felém feltett kezekkel, de meg sem várva mit akar vágtam neki a mellette lévő falnak a vázát, ami azonnal darabokra tört a pilóta pedig kővé dermedt.

- Most akkor elmegyek.

- Tökéletes ötlet.- sziszegtem neki, de mielőtt kilépett volna, felé tartottam a tenyerem, amit csak értetlenül nézett- A kulcsaidat.- nem tett semmit, csak megsemmisülve figyelt engem- A KULCSAIDAT, MOST!- kiabáltam rá, mire a kezembe tette a kulcsokat.

- Most mi legyen?- suttogja mellettem.

- Menj a kurvádhoz, vagy mit bánom én, de engem és a GYEREKEIMET hagyj békén.- lököm meg az ajtó felé, amin lassan és megsemmisülve ki is lép, én pedig pár pillanat múlva a fal mellett lecsúszva kezdtem el eszeveszetten és megállíthatatlanul sírni, arcomat a kezeim közé temetve.

Valahol a nappaliban hagytam a telefonom, így lassan felállva arra vettem az irányt. Amikor megtaláltam a készüléket azonnal be is nyomta az egyik gyorshívást.

- Anyuh?- szóltam bele szipogva.

- Kincsem? Azonnal megyek.- ezzel le is tette a telefont, de tudtam, hogy már a reptér felé tart, így kicsit nyugodtabban ültem le az ágyra, de még mindig folytak a könnyeim. Még szerencse, hogy a kicsik éppen alszanak.

°'*'°'*'°'*'°'*'°'*'°'*'°'*'°'*'°

- És egy percig sem kételkedett abban, hogy az a gyerek nem az övé, de nem is ez fájt, hanem, hogy képes volt, és a fejemhez vágta, hogy akkor sem kételkedett, amikor én mondtam azt, hogy az ikrek tőle vannak, meg hogy az a nyomorult nőszemély felnőttesebb, és jobb anya, mint én.- meséltem el mindet sírva az édesanyám ölében, miközben ő a fejemet simogatta.

Gyerekes vagyok? Lehet, de az biztos, hogy Charles Leclerc most nem csak egy kis ballépést követett el a szememben.

- Jól van kincsem, csak nyugodj meg, kérlek, ez a kicsiknek sem jó, ők is érzik, hogy valami nagyon nincs most rendben veled.

- Tudom.- szipogom neki, mikor ő még mindig a fejemet simogatta.

- Pascale már ötödször hív.

- Az Charles - motyogom, miközben készfejemmel megtörlöm a szemem majd az orrom is.

- Honnan tu

- Arthur írt, még amikor az a nyomorult bátyja elment. Mondta, hogy ha kell valami, akkor szóljak neki, vagy Lorenzonak.- bújtam még jobban az anyámhoz, aki csak méginkább elkezdett cirógatni- Anya nagy baj lenne, ha megkérnélek, hogy költözz a Ferrari birtokra Maranellóban?

- Mi? Mégis miért?- hallom hangjában a döbbenetet.

- Mert azt hiszem ideje lenne meglátogatnom azt a helyet. A kicsikkel.

- Kincsem ez nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, beszélned kellene vele, nem csak így itthagyni.

- Anya, ha neked mondta volna ugyan ezt apa, akkor mit tettél volna?- ültem fel, hogy vele szembe kerüljek.

- Megütöttem volna.- jelenti ki pár másodperc mérlegelés után.

- Akkor megyek pakolni a kicsiknek.- bólintok egyet, majd fel is állok lassan a kanapéról, és az emelet felé veszem az irányt.

Hallottam, hogy a földszinten anya telefonál, és szinte biztos voltam abban, hogy akivel beszél az Pascale, és hogy a nő nem fogja elmondani a fiának, hogy hol is vagyok. Nem tudom, hogy ez a gondolat menet hogy született meg a fejemben, de volt egy ilyen megérzésem, és tapasztalataim szert a megérzésekre mindig hallgatni kell.

- Gyere anyu kis hercegnője.- emeltem ki a kiságyából a kislányomat, hogy szépen felöltöztethessem, majd ugyan ezt a folyamatot megismételtem a kisfiammal is, miközben édesanyám a csomagokat hordta le. Még szerencse, hogy Olaszországban is rendeztem be a kicsiknek szobát.

A kislányommal a kezemben jártam végig a házat, hogy mindent áramtalanítsak, és végül a bejárati ajtót becsapva magam után rázártam azt, és a már ránk váró taxi felé vettem az irányt. Már éppen elhagytam volna a kertet is, amikor egy ismerős fekete autó kanyarodott be az utcába, így inkább megvártam, míg a jármű megáll a házunk előtt. A középkorú férfi kiszállt az autóból kezében egy hatalmas borítékkal.

- Mrs. Leclerc.- mosolygott rám, nekem azonban a név hallatán összeugrott a gyomrom. Jelenleg sokmindennek éreztem magam, de Mrs. Leclercnek nem igazán.

- Mr. Johnson.- bólintottam a már jól ismert ügyvéd felé, akit Charles és én a hét elején kerestünk fel a Charlottes üggyel kapcsolatban, hogy tudjuk, mit is kell csináljunk vele kapcsolatban, vagy mit tudunk tenni.

- Elutaznak?- nézett végig rajtam és a karomban pihenő kislányomon.

- Csak egy kis családlátigatás.

- Oh értem.- bólintott és felfogta, hogy nem kellene többet kérdeznie- Nos gondoltam ezt jobb, ha átadom önöknek.- adta át nekem a nagy fehér borítékot.

- Köszönöm.- vettem el tőle mosolyogva, majd el is köszöntem tőle, és helyet is foglaltam édesanyám mellett a taxiban, hogy minél hamarabb a Nizzai reptéren lehessünk.

A repülőút szerencsére zökkenőmentesen telt, a kicsik végig aludtak, így amíg el nem értük a Ferrari birtokot egyikük sem szólt egy szót sem, sőt ott is csak azt jelentették be, hogy ők bizony éhesek. Miután pedig megetettem őket és még pancsizhattak is, lefektettem mindkettőt, hogy nyugodtan kipihenhessék magukat.

Mély levegőt vége támaszkodtam meg mindkét kezemmel a konyhapulton. Hülyeség volt e eljönnöm? Határozottan, főleg hogy a piciket is hoztam. Hülye dolgom vesztünk e össze a monacóival? Biztos, de az is, hogy én nem fogom ezt megmondani neki mindazok után, amiket a fejemhez vágott.

A kézitáskámat felvéve bontottam ki a fehér borítékot, mely nekünk volt címezve, és elkezdtem olvasni a levélnek a tartalmát, amely abban volt.

Mr. & Mrs. Leclerc,

ezúton tudatjuk önökkel, hogy a vádló Charlotte Sine kisfiát nevezett Mark Sinet bírósági úton kötelezzük DNS minta bizisításár az apaság vélelmének a bebizonyítására, mely után a bíróság dönt Charles Leclerc vélt biológiai apa sorsáról a szülői kötelezettségek nem betartása miatt...

És még egy csomó oldalon át taglalva a pontos eljárás mivolta, mi mi miatt van úgy, ahogy, és a többi, és a többi. Minden oldat külön lefotózta küldtem el azt a monacóinka, majd azonnal számot is cseréltem a telefonomban. És bár tudja ezt a számom, tudom, hogy nem fog eszébe jutni ezen keresni.

A kádat teleengedtem vízzel, vittem fel egy üveg Nutellát, és beleereszkedtem a meleg megváltásba egy üveg olvasztott mennyországgal. A légzésem a nap folyamán talán most normalizálódott először teljesen, és végre teljesen nyugodt is voltam, amíg meg nem hallottam, hogy valaki van a házban. Élesen beszívva a levegőt keltem ki a kádból, olyan halkan, ahogyan csak tudtam, és a köntösömet magamra kapva indultam el kifelé a fürdőből.

De ha van itt valaki, akkor ez így nem lesz elég. Megtorpantam a fürdőszoba ajtóban, majd az első mozdítható tárgyat, ami a kezeim közé került fel is emeltem önvédelmi eszköz gyanánt. Mondhatom jól sikerült a terv, ugyanis a vécékefét feltartva a kezemben szedtem lefelé a lépcsőfokokat. Ezek után csak az nem öl meg, aki nem akar. Áldom az eszem, hogy kiskoromban mindig az olyan meséket néztem, ahol a nagy és erős herceg menti meg a királylányt, fájt volna néha megnéznem a Mulant?

- Te mégis mit csinálsz?- hallok meg egy döbbent hangot a konyha felől, miközben én a bejárat felé fordulva keresem a betolakodókat.

Megpördülve a tengelyem körül előre tartom a vécékefét, mintha azzal bármit is tudnék tenni, nekem lassan papír kéne arról, hogy nem vagyok mindig éppelméjű...

- Öm azt hiszem, megvédem magam, meg a piciket?- engedem le a kezem magam mellé, mire a velem szemben álló személyből kitör a nevetés.

- Bocsi, de egy vécékefével?- mutat a kezemre, még mindig nevetve.

- Ez volt kéznél, na.- fonom össze magam előtt kezeimet durcásan, körülbelül úgy nézhetek ki, mint egy ötéves, aki nem kap nyaolókát.

- Akkor most játszam el, hogy megijedtem?- kezdett el még jobban nevetni, mire csak felé dobtam a még mindig a kezemben pihenő tárgyat, ami elől könnyedén hajolt el.

- Csak hagyj békén.- nevetem mostmár én is el magam, mert azért valljuk be a helyzet eléggé abszurdra sikeredett.

- Na gyere ide te nő.- tárja szét karjait, mire én ölelésébe bújok. Nem olyan, mint Charlesé, nem nyugtat meg annyira, nem olyan puha, de most nem is szabad erre gondoljak, egy erős független nő vagyok, akinek nem vághat ilyeneket a fejéhez- Hogy vagy?- tol egy kicsit el testétől, amikor kiölelgette magát, és végig is mér.

- Jobban, mint délelőtt, és remélem rosszabbul, mint holnap reggel.

- Ez a beszéd csajszi. Elmegyek lezuhanyzom, és csapunk egy csajos estét, mint régen, kibeszéled magad, fagyit eszünk és együtt alszunk, csak most a két manókám is ott lesz.- mosolygott rám a nő, mire én is csak mosolyogva bólintottam.

Ez volt Zia, aki mindig itt volt nekem ha kellett, és kirangatott a gödörből. Így volt ez ma eset is, meghallgatott, pátyolgatta a kis lelki világom, és segített a kicsikkel is, amit Charles szokott, amikor otthon van velem. És persze nem utolsó sorban helyettesítette a kispárnámat, hiszen mint régen, most is belém aludt, a "csajos esténk" után.

Nem aludtam olyan rosszul, mint vártam, de így is előbb keltem, mint bárki már a házban, óvatosan kimásztam a még békésen alvó barátnőm mellől, benéztem a két kiságyba, és betakartam mindkét kisbabát, majd halkan a földszint felé vettem az irányt.

A magammal hozott telefonommal a kezemben főztem neki a márvány pultnak, és a névjegyzékben ujjaim egy szám felett járkáltak, hiszen nem tudtam eldönteni mi is legyen, de végül az ösztöneim nyertek.

- Igen, tessék itt

- Segítek!- szakítottam felébe a vonal másik végén tartózkodó személyt.

- Áh Clarisse, micsoda kellemes meglepetés.

- De vannak feltételeim...

•🧸•

Oké ez a rész nem volt tervezve, meg semmi, sőt a folytatás sem ilyennek gondoltam, de kb öt perc alatt jött 1000 szó, én meg csak ültem, hogy mi a fene, szóval be is fejeztem a részt, és itt is hagyom nektek, mert miért ne, ha írja magát a történet.

Mindenkinek legyen nagyon szép és könnyű hete!❤️