Cʜᴇᴠᴀʟɪᴇʀ

Mr. Ricci, Daja és Zia mellett ülve dobolok ujjaimmal az asztalon. Daniel elutazott a McLaren gyárba, de biztosított róla, hogy amint lehet vissza is jön, ha szeretném. Mondjuk én jelenleg csak annyit szeretnék, hogy minden szálat le tudjak itt Maranellóban zárni, és visszautazzak Phert-be, és nyugodtan megszülhessem a két kis angyalkámat. Nyílik az étterem ajtaja, amin Pierre Gasly sétál be lazán, őt követi a tegnap Leclerc ügyvédjeként megismert idősebb személy, és ott volt még Arthur, majd a sort maga Charles Leclerc zárta. Lejjebb csúsztam a székemen, hogy még véletlenül sem lássanak meg. A lányokat nem hinném, hogy valamelyikük felismerése.

A monacói férfi váltott pár szót a pincérrel. Majd az ötvenes talán már hatvanas éveiben járó kedves férfi elkezdett a mi asztalunk felé haladni, a férfi kvartett pedig követte őt. Na ne.

- Miss Ferrari-Chevalier. Közös az asztal, tud róla?- szólít meg a főpincér, mire kedvesen mosolyogva bólintok felé, amolyan rohadtul nem tudtam, de nem hiszem, hogy tudok ellene bármit is tenni stílusban- Rendben, akkor itt is hagyom önöket. Hamarosan érkezik Mr. Piotro is.- hajolt meg egy kicsit, majd ott is hagyott bennünket.

- Te tudtad ezt?- mutatott körbe Leclerc, mire csak unottan néztem fel rá.

- Szerinted akkor itt lennék? Ülj már le, mert már attól is megfájdul a hátam, ha látom, hogy állsz.- toltam ki a széket a másik oldalon.

- Én tegnap nem tudtam bemutatkozni. Lucius Martin vagyok.- nyújtja felém a kezét az eddig ismeretlennek vélt férfi.

- Üdvözlöm, Clarisse Fortuna Ferrari-Chevalier vagyok.- fogadtam el a kezét, majd meg is rázom azt.

- Nagyon örülök kisasszony, rengeteget hallottam már magáról.- mosolygott rám, majd helyet foglalt Charles egyik oldalán.

Egy üres szék maradt az asztalnál, egy szék, amit a étterem a titokzatos összegyűjtőnknek tartott fent. Mind arra a helyre néztünk, mind azon gondolkodtunk, miért is vagyunk itt. Mi közünk nekünk ehhez az emberhez, vagyis nem nekünk csak Charles Leclercnek és nekem.

Az asztal köré feszült csend telepedett, mintha ő lenne az a bizonyos kilencedik vendég az asztal körül. Kezemet lassan a már növekvő pocakomra csúsztattam, és símogatni kezdtem azt. Ezt a mozdulatasort pedig az idősebbik Leclerc végig kísérte tekintetével. Ha a kisfiam is ilyen lesz, mint ő, akkor elég nagy bajuk lesz a vele egy idős lányoknak.

- Elnézést, hogy megvárakoztattam önöket.- ért oda hozzánk a már pár napja látott férfi, botjára támaszkodva- Főleg önt kisasszony, jól vannak a picikkel? Már ennie kellett volna, hiszem a terhesség alatt fontos a rendszeres étkezés.- foglalt helyet az utolsó széken a férfi- Minden terhessége alatt ezt ápoltaeaz orvos a feleségemnek, és igaza is van.- bólogat mindenttudóan a férfi, majd magához int egy pincért- Mindenki zöldséglevest eszik, szűz csirkemellet és francia salátával, desszertet nem kérünk, csak egy kávét, kivéve a kisasszony, ő külön rendel, Clarisse, ön mit szeretne?

- Oh, én görög salátát, töltött csirkemellet vegyes zöldsalátával, tartárszósszal, és valamilyen pürével, desszertnek pedig valami csokisat kérnék szépen, ha lehet.- mosolygok a férfira, aki mosolyogva bólint, majd azonnal el is siet.

- nem szereti a levest?- kezd újra bele a férfi a saját kis mondókájába, amit eddig csak arra az időre hagyott abba, amíg én rendeltem- Tudja a leves az

- Nem én nem szeretem.- vágtam közbe, majd megittam a poharam tartalmát- A kicsik nem szeretik.

- Áh válogatósak, az anyjukat vagy az apjuk rá ütnek ebben?

- Határozottan az apjukra.- mutattam a monacói felé, aki mintha ezt sértetten vette volna, mellette az öccse és a francia azonban jól szórakoztak.

- Ezzel én is egyet tudok érteni.- emelte fel egyik kezét a fiatalabb Leclerc.

- Áh nagyon, jó, nagyon jó.- mosolygott az idős féedi- Tudják fontos a családon belüli összhang, és ah ez nincs meg, akkor nem is

- Na várjuk, várjunk, várjunk!- szólaltam fel ismét, hiszen eddig bárki is mögött az orra alatt arra nem figyelt fel a férfi- Mi nem vagyunk egy család, nekem az édesanyám, és a lányok a családom.

- És ott van a Binotto család, nem?- mosolygott rám sejtelmesen a férfi.

- Igen, és ott a Binotto család, de ennyi.

- De hiszen az ő gyermekeit hordja a szíve alatt nem?- mutatott a monacói felé.

- Nem! Ők az én kicsikéim, majd öt hónap múlva, amikor megszülettek, akkor esetleg beszélgethetünk még arról, hogy kinek is van még rajtam kívül köze hozzájuk.

- Ha itt tartunk,- szólalt meg először a monacói- mikor is akartad elmondani, hogy apa leszek? Amikor megszülettek?- erre mindenki felém fordult, én pedig, hogy az időt húzzam ajkaimhoz emeltem a még tele lévő vizes poharamat, majd megittam a tartalmát.

- Valójában, nem, akkor sem.- ingattam a fejemet mosolyogva.

- Pontosan olyan, mint maga Enzo Ferrari, csak éppen nőben.- jegyezte meg Mr. Piotro.

- Hagyjon az öreggel, még a sírból is bottal ver, mintha nélküle nő ként nem lenne így is elég bajom azzal a nyomorult Elkann-nal, már attól is migrénem van, ha csak rá gondolok. Apropó Elkann, azt mondta van egy terve vele kapcsolatban.

- Ez érdekes.- tette le borospoharát az asztalra Leclerc- Mert nekem is éppen ezt mondta.- nézett bele a szemembe, mire én semleges arccal hátra dőltem a székemben.

- Nos igen fiatalok, egy igazán kedvező ötletem van mindkettejüknek, habár Calrissenek nem fog tetszeni, ezt már most megmondom, de remélem lesz aki majd a helyes döntés felé tereli. Apropó tudják ki is vagyok én pontosan?- már éppen nyitnának a szánkat páran, de a férfi ezt meg sem várva folytatja saját mondókáját- Nem? Nem is várom el, hiszen nem vagyok olyan ismert személy, mint önök itt.- mutat körben az asztalnál- Enzo Ferrari személyi aszisztensének és egyben ügyvédjének a fia vagyok, ott nőttem fel, a hogy is hívta a kisasszony- tett úgy, mintha elgondolkodtt volna, de ezzel csak az időt húzta- ah igen, szóval az öreg mellett nőttem fel. És minő szerencse éppen ott voltam akkor is, amikor a végrendelete született.

- Van kiskapu?- csaptam le azonnal a férfira csillogó szemekkel.

- Nincs.- nevette el magát a férfi, mire az asztal körül kisebb zúgolódas fogadja ezt a választ- Viszont van egy olyan dolog, amire Elkann a legvadabb álmaiban sem gondolna.- jelenti ki a férfi, de nem mondd semmit, mivel éppen elkezdik felszervírozni, amit mindenki tűkön ülve várt, mondjuk nem az ebéd, hanem Piotro mondandója miatt, mikor mindenki előtt ott volt az étel, mindannyian görcsösen néztük az olaszt, aki boldogan falatozott az ételéből- Miss Ferrari, egyen, egyen, a kis Enzonak kell az energia.- bökött a hasam felé a villájával.

- Ezt a gyereket akkor fogják Enzonak hívni, ha két anyja lesz neki.- morgom az orrom alatt, miközben benyomok a számba egy jó nagy adag salátát.

- Mindent hallottam Clarisse, de akkor is tovább kellene vinni azt a nevet.

- Kellene, pontosan, de az én gyerekem nem lesz Enzo! Na lapozzunk, mi az a zseniális terve, amire még maga az ördög sem számítana?

- Esküvő.- jelentette ki a férfi, mintha ez teljesen egyértelmű dolog lenne.

- Elkann nem nős?- szólalt meg először hangosan Arthur itt tartózkodásuk óta.

- Inkább fogd be kicsi Leclerc,- nevette le magát Pierre- ugyanis a bátyád esküvőjéről beszélt, ahol Clarisse lesz a menyasszony.

Nagyokat pislogva néztem az ételemre, a gondolataim pedig a sebességhatárt többszörösen átlépve cikáztak a fejembe. Az ujjaimat a villa szárára szorítottam rá, majd lassan felemeltem a fejem, hogy körbe nézzek az embereken, Daja és Zia úgy ültek mellettem, mint egy-egy sóbálvány, Arthur mintha éppen próbálná nem megfulladni egy falat ételtől, Pierre, akinek elsőre leesett miről van szó, nyugodtan figyelt engem, és lassan bólintott egyet, Charles le se vette rólam a tekintetét, mintha próbálná kiolvasni belőlem mire is gondolok, a két velünk érkezett ügyvéd mintha szavak nélkül próbálta volna megbeszélni, hogy ezeket után mi is lenne a jó ötlet, Mr. Piotro pedig nyugodtan ebédelt tovább.

- Mi a garancia, hogy erről nem szólt Elkannak?- állapodok meg az öregnél, aki mintha sértve venné a kérdést.

- Az kisasszony, hogy én már akkor is hűséges voltam a Ferrari családhoz, amikor magácska még csak pelenkás volt!

- Jól van na, nem kell keresztbe lenyelni, amúgy is ki maga a keresztapa?- húzom fel az orromat, majd még egy falat ételt tömök a számba. Komolyan éhes vagyok, és amúgy is hol a csokis miszmasz amit rendeltem? Édeset akarok enni!- És arra mi a garancia, hogy ha valakihez hozzámegyek, akkor

- Nem valakihez,- vág azonnal közbe a férfi- hanem Mr. Leclerchez.

- Jó, akkor tételezzük fel, ha, és ezt fontos kihangsúlyozni, HA hozzá megyek Mr. Leclerchez, akkor ki biztosítja nekem azt, hogy a kisfiamé lesz a negyed Ferrari cég?

- Senki és mindenki egyszerre Miss Ferrari, olyan lesz ez, mint egy házassági szerződés a tizenötödik század környékén, tudja mi volt akkor nem?- néz felém, mire csak bevágok egy fintort.

- Ennyire műveletlen kis fruskának nézek ki?

- Éppen ellenkezőleg, szóval maga és Mr. Leclerc,- nézett a férfi felé, aki eddig nem szólt bele az elhangzottakba, mert még mindig engem figyelt rezzenéstelen arccal, ami kezd egyre frusztrálóbb lenni- összeházasodnak, akkor nem a fiáé lesz a cég, hanem az öné kisasszony, de mivel ön szül egy Ferrari örököst, így a maga pozíciója duplán védett lesz, mintha maga lenne a királyné, de később az anyakiralynő is maga lesz, nem igaz?- csak bólintok egyet, így a férfi elégedetten fordul a pilóta felé- De mivel magának is kell a védettség, az ülése felé, így mi lenne ennél jobb, mint elvenni a Ferrari gyár egyik tulaját? Főleg úgy, hogy a maga fiát fogja megszülni?

- És a lányát is.- tetten hozzá, mert valahogy eddig eléggé elhanyagoltuk ma szegényt- Vele mi lesz?- fordultam a férfi felé. Nem érdekel a gyár, semmi onnan, de ami jár az én két kis angyalomnak, azt meg is fogják kapni! Legyen az egy név, vagy egy családi vállalat.

- Nem azt mondta, hogy még nem az övék a gyerekek?- világított rá egy ravasz mosollyal a férfi a már elhangzott szavaimra, mire csak szemforgatva néztem rá, hiszen nem ez a lényeg- Mi lenne vele Miss Ferrari?- dőlt hátra széttárt kezekkel, miközben lecserélték az előételt a főétlere. De én a desszertet akarom!- Vezeti a családi birtokot, a borászatot, lesz egy nyaralója, ott van a maga zermatti birtoka, élné az örökösnők fényűző és gondtalan életét. Ott lenne neki a neve, Ferrari és Leclerc egyben, sőt még Chevalier is, mindennek a tetejében. Tényleg az apja tudja, hogy állapotos?

- Nem, de ha megtudja, akkor addig élt.- szűrtem a fogaim közt, mire a férfi mosolya csak még nagyobb lett.

- Pont, mint Enzo Ferrari, pont mint ő.

- Elment az étvágyam.- álltam fel, és közben elnyomtam egy sóhajt. Akartam az a desszertet, de itt nem akart több időt tölteni- A viszont látásra.- bólintottam az asztaltársaság felé, majd akikkel jöttem, azokkal távoztam is.

Mr. Ricci biztosított arról, hogy mindent átgondol, és kifolgoz, amiről ma szó volt, és én is szólok neki, ha lesz valami ötletem. Ki pedig Zia autójába beszállva indultunk el a város felé.

- Most hová?- nézett szét Zia a következő pirosnál.

- Most? Egy cukrászdába. Csokitortát akarok.- jelentettem ki, hiszen nem igazán volt jobb őtletem. Vagy akár bármilyen más ötletem...

Lᴇᴄʟᴇʀᴄ

Az étteremben ott maradtunk mi négyen, valamit Mr. Piotro. Mély levegőt vettem, nagyon mélyet, és a magam mellett ülőknek meglöktem a lábát sajátommal, majd én is felálltam.

- Örültem Mr. Piotro.- mosolyogtam a férfira, ami lehet, hogy inkább vicsorgás volt- Remélem, még találkozunk.

- Nem hinném, hogy reméli, de lényegtelen is, az egy, aki itt számít, az Miss Ferrari, és a gyerekek. A maga gyerekei.- mutatott felém, mire csak megforgattan a a szemem, minta én ezt nem tudnám.

Elindultam kifelé az étteremből, az ügyvédem azonnal le is szakadt tőlünk, mondván, ő elmegy beszélni Clarisse ügyvédjével, hogy mennyi az esély, hogy ezzel a tervvel legyőzzük Elkannt.

- Mi merre megyünk haver?- lépett mellém zsebre vágott kezekkel Pierre.

- Felhívom anyát, hogy nála van e a családi eljegyzési gyűrű.- motyogtam az orrom alatt, majd elő is vettem a telefonomat.

- Az nem a legidősebb gyereknek jár?- nézett ránk felváltva a francia, mire az öcsém csak megrázta a fejét.

- Nem, nálunk annak, aki először állapodik meg.- javította ki Arthur, amikor én már a fülemhez tartottam a készüléket.

- Charles, kisfiam, jó hallani felőled ismét. Milyen Olaszország? Ugyan olyan gyönyörű, mint eddig? Mondjuk nem hinném, hogy sokat tud egy ország változni. De mesélj kincsem, miért hívtál?- hallottam meg édesanyám csilingelő és vidám hangját, a millió kérdésével, amikkel mindig meg tud nyugtatni.

- Szia anya, nemsokára haza megyek, ígérem, de még van egy kis dolgom itt, vagyis nem is pontosan itt, de előtte még lehet, hogy teszek egy kis kitérőt Monacóba, már ha ott van amit keresek.

- Mit keresel te kisfiam? Nem szoktál elhagyni dolgokat.- gondolkodott el a nő, aki már gyerekkorom óta mellettem van.

- Meg van a családi eljegyzési gyűrű?- a vonal másik végére csend telepedett, csak édesanyám egyenletes levegővételét hallottam, és mintha le is ült volna.

- Charles Marc Hervé Percival Leclerc mit tettél?!- ejtette ki a nevemet a világ legnagyobb döbbenetével és megrökönyödöttségével.

- Ha te azt tudnád anya, akkor azt hiszem nem látnál szívesen az asztalodnál.- vártam, hátha mondana erre valamit, de nem tette, hogy is tehette volna, amikor semmit sem tud?- A lényeg annyi, hogy lesz két kis angyalkám, egy csodálatos nőtől.

- Miért érzem azt, hogy az a nő nem éppen ezt gondolja rólad Charles?

- Mondjuk, mert nem gondolja ezt, és te is nő vagy, aki megérzi ezt? Elbasztam, magam mellé rendeztem, egy olyan férfi segítségével, akit ő mindennél jobban gyűlöl. Nos ez a férfi, aki amúgy közvetetten de az én főnököm is, nem kapta meg azt, amit akar, így megfenyegette a nőt, hogy amennyiben nem megy férjhez, elveszíti a céget, de akkor ő már terhes volt. Az én gyermekeimmel. Ez a rövid sztori.- vázoltam fel gyorsan a történteket.

- És akarom, hogy az én drága kisfiamat miért is nem rúgták ki?- sóhajtott egyet édesanyám. Azt hiszem migrénje lesz tőlem...

- Nos, az Lucius érdeme, én semmit nem tettem hozzá, de szerencsétlen mostanában megdolgozik a pénzéért.

- És akkor miért is kell neked az eljegyzési gyűrű?- tért vissza az eredeti témára édesanyám.

- Mert találkoztunk Enzo Ferrari egy volt ügyvédjével, aki azt tartja a legjobb megoldásnak, ha összeházasodunk, így engem sem vághatnak ki semmilyen szín alatt a cégtől, és a gyerekeket sem fogja semmi terhelni, mert Claryjé lesz az eredetileg is őt illető cégrész.

- Clary? Clary, mint Clarisse Fortuna Ferrari-Chevalier?

- Ismered?

- Nem, de annó olvastam szegény kislányról.

- Na igen, engem eredetileg mondjuk nem bírt, de erre mondjuk volt is oka, de ő is örült a duplázásnak meg én is, szóval

- Nem! Nem! Nem kell elmesélni! Megyek és kitisztíttatom a gyűrűt.

- Köszönöm anyu!- mosolyodtam el, és már ki is nyomtam volna a hívást, de édesanyám még nem fejezte be.

- És Leclerc! Azok a kis angyalkák, az én unokáim, nem nőhetnek fel édesapa nélkül. Megértetted?!

- És is így gondolom anya.

- Holnapra meg lesz a gyűrű, el is küldhetem Loerenzoval ha akarod.

- Nem kell, elmegyek érte anyu, meg haza postázom Arthur is.- lököm meg az öcsém, mire ő nevetve visszalök.

- Ne öljétek addig meg egymást. Várlak benneteket.- ezzel ki is nyomta a hívást, mi pedig tovább harcoltunk Arthurral, Pierre pedig nevetve jött mellettünk.

«★»

- Értem Mr. Martin, értem. És Clarisse tud erről?- sétálok fel-alá a lakásban, miközben az ügyvédemmel beszélek telefonon.

- Persze, hogy tud, Mr. Leclerc, miért ne tudna?

- Mert még nem jelent meg az ajtóban sem Daja sem Zia egy nagykéssel és ásóval, hogy miután megöltek el is ássanak.

- De csak mert nincs kertje, így nem lenne hová elásni.- nevetett fel a férfi.

- Nagyon vicces, nagyon-nagyon vicces...

- Majd még a pontos dátum előtt összeülünk mindent részletesen átbeszélni. Majd hívom. Sok sikert, Mr. Leclerc.- ezzel ki is nyomta a telefont, én pedig ledobtam a fotelbe a telefont, és a kanapéra ereszkedtem le, ujjaimat pedig a hajamba vezettem.

Két napja haza vittem az öcsémet, a gyűrűt pedig elhoztam. Édesanyám kitisztítatta és egy gyönyörű bársony dobozban adta át, miután a lelkemet kötötte, hogy minden képen vigyem el hozzá Calrisset, amint meg volt a lánykérés, ami még nem is volt fix akkor.

A bíbor színű dobozt zsebre vágtam, majd a szobámba lépve rángattam ki magam után a bőröndömet, majd mindet bezártam a lakáson, és elindultam a város felé. A központban megálltam az olasz étterem előtt. Kiszálltam, majd be is léptem.

- Uram elnézést, de itt ma egy magánrendezvény folyik, így nem lehet itt.- kezdett el azonnal kifelé terelni az egyik pincér.

- Engedd be Tonio.- hallottam meg Enrichetta Ferrari kicsit sem kedves hangját. Mondjuk, ha az én lányomat ejtette volna teherbe valaki, akkor az már rég a föld alatt lenne...

- Miss Ferrari, nagyon örülök, hogy

- Én nem, Mr. Leclerc.- tartotta felém a kezét, hogy megállítson- Mit akar?

- Nincs egy hely, ahol négy szem közt tudunk beszélni?- néztem körbe, hiszen szinte mindenki minket figyelt, de amikor az olasz nő is körbenézett, akkor mindenki ismét a saját dolgát kezdte el csinálni.

- Arra.- mutatott egy ajtó felé, majd el is indult arra, követtem a nőt, és miközben ő helyet foglalt én becsuktam magam mögött az ajtót- Akkor Mr. Leclerc, mit szeretne?

- Meg szeretném kérni a lánya kezét.

- HOGY MIT CSINÁLNI?!- csapott az asztalra a nő magából kikelve, miközben felállt- Mondd meg nekem édes kisfiam, hogy mégis melyik fülemre hallok rosszul.

- Tisztelettel Miss Ferrari, meg szeretném kérni a lánya kezét, mivel az apjávan nem ápol jó kapcsolatot, így tisztelettel öntől szeretném kérni, hogy feleségül vehessem a lányát.

- Te normális vagy?! Négy hónap, négy hónapig nem láttam a lányom maga miatt, most pedig megint el akarja venni tőlem?!- csapott ismét az asztalra, mire már be is nyitott valaki.

- Miss Ferrari?

- Menj ki, menj el mindenki ebédelni.- intett a nő, mire a férfi bólintva el is hagyta a helyiséget.

- Nem beszélt még a lányával?

- Egy órája jöttem vissza Olaszországba, a lányom pedig orvosnál volt vizsgálaton, nem képzelje el, még nem beszéltem vele.

- Akkor hívja felé vagy Mr. Riccit, ő jobban elő tudja adni miért vagyok itt.

A nő gyanúsan méregetett, majd az asztalon lévő vonalas telefon ér nyúlt, és benyomott rajta egy számot, és hátra dőlt, de még mindig engem figyelt, majd a székre mutatott az asztal előtt, én pedig vonakodva ugyan, de helyet foglaltam azon.

- Jó napot, Mr. Riccivel szeretnék beszélni.- szólalt meg a nő, majd el is hallgatott, de csak pár pillanatra- Értem, de mondja meg, hogy Enrichetta Ferrari az.- ismét hallgatott, és az ujjaival kezett dobolni az asztalon- Riccardo? Charles Leclerc azt mondta, hívjalak fel, mert te jobban el tudod nekem mondani, hogy miért akarja elvenni Clarisset, mint ő vagy maga a lányom.- és ekkor hallgatott el huzamosabb időre a nő először.

Mivel ez a beszélgetés igen csak hosszúnak ígérkezett, így lassan körbejártattam a tekintetemet a kis helyiségben. Tele volt képekkel, emlékekkel, volt ott kép magáról Enzo Ferrariról, és gondolom Enrichetta édesanyjáról, mert az a nő a velem szemben ülő kiköpött mása volt. Volt kép a pici, a kicsi, és a nagy Clarisseről, egyedül, a családdal, az iskolában, gokartban. Nem is tudtam, hogy gokartozott... Voltak elismerések az étteremről, díjak, melyeket a borászatuk nyert. Egy igazi olasz családi étterem.

- Értem köszönöm Riccardo, várlak benneteket ebédre a héten.- tette le a nő a kagylót, majd összefonta ujjait, úgy tette azokat az asztalra, és immár csak rám figyelt- Egyetlen esélye lesz Leclerc. Egyetlen egy. Ha valami problémája lesz a lányomnak, akkor bizony félre teszem az olasz büszkeségem, és felhívom azt a mocskos volt férjemet, aki nem mindig szép dolgokban volt benne a kis kurvájával, értette.- csak egy mélyet bólintottam- A lányom a Ferrari család birtokán van a hétvégén.- ezzel a mondattal le is zárta a beszélgetést, és ismét a papírjaira figyelt.

Egy köszönés után el is hagytam a helyet, és ismét a Ferrarimban ültem. Hogy fajták e a nő szavai és tettei? Kit akarok áltatni, persze, hogy fájtak. És hogy megérdemeltem e mindet? Azt hiszem ez nem is kérdés, hiszem a saját anyámtól is valami hasonlót kaptam...

Kikanyarodtam a forgalomba, majd csak a vezetésre koncentráltam a következő húsz percben, amíg a hatalmas birtokhoz nem értem. A kapuban egy biztonsági őr állt, aki már akkor is itt volt, amikor még Clarisse nem foglalta el az itt lévő házat, hiszen itt kaptak helyet Enzo Ferrari egyes talán lassan felbecsülhetetlen értékű tárgyai.

- Mr. Leclerc.- biccentett felém, amikor lehajtottam az üveget, én pedig felé bólintottam, majd behajtottam az éppen kinyíló kovácsoltvas kapun.

Leparkoltam az autót, majd a ház felé vettem az irányt, ahol be is engedtem magam. Végülis ettől jobban már úgy sem utálhat. Tudtam hol van a szobája, hiszen Danielből kiszedtem minden információt. Közvetetten. Landon keresztül. De a lényeg, hogy tudom amit akarok. Benyitottam a szobába, ahol az olasz nő éppen a bőröndjeit pakolta egymásba, hogy eltehesse azokat.

- Szia.- szólítottam meg, mire egyet sikítva, és a szívére szorítva kezét fordult hátra hozzám.

- Te hogy kerülsz ide?

- Autóval.- emeltem fel a kulcsaimat- Szép lett a ház.- jegyeztem meg körbenézve, mire ő is körbe vezette tekintetét enyém után, de nem reagálta le, amit mondtam.

- Miért vagy itt?- tette fel az újabb kérdést, miközben ujjait a következő bőrönd fülére szorította. Inkább volt ez ösztön cselekedet, mint bármi más.

- Elutazunk?- válaszoltam neki most én egy kérdéssel.

- Mi? Mármint ketten? Nincs az az Isten.- fonta össze kezeit mellkasa előtt.

- Nem ketten, négyen.- mutattam a most éppen alig látható pocakjára, hiszen egy nő pulcsi volt rajta- Pakolj össze, elutazunk.- toltam elé a bőröndjét, amit az előbb fogott.

- Nem megyek veled sehová.- lökte el a táskát, becsuktam a szemem, majd ujjaim közé fogtam és masszírozni kezdtem az orrnyergemet. Miért kell, hogy ez a nő ilyen akaratos legyen? És miért áll ez ilyen jól neki?

- Clary ez így nem fog menni. Téged nem hívott fel Mr. Ricci?- a kezeit ismét összefonta a mellei alatt, majd leült az ágyra, és az ablak felé bókintva csak dacosan bontott egyet- Akkor? Gyere, és elutazunk.- tartottam felé a kezem, hogy felsegítsem.

- Hová?- fordult felém felvont szemöldökkel.

- Meglepetés Clarisse, meglepetés.- tártam szét a kezeimet, mire csak ismét az ablak felé fordult. Komolyan falnak megyek.

- Akkor nem.

- Na jó.- morogtam az orrom alatt, majd a combjánál megfogva emeltem fel, és a lépcső felé kezdtem el haladni vele.

- Tegyél le, Leclerc, tegyél te!- kiabált, és a hátamat ütögette, amikor is elértem a földszintre, és felkaptam a táskáját, majd lehajoltam a cipőjéért.

- Charles Leclerc, tedd le!- sikított fel mellettem egy másik nő is. Zia és Daja, mindketten itt vannak, nála laknak, de az előbb még egyikőjük sem volt itthon.

- Egy hét múlva hozom.- intettem felé, majd Dajaval találtam szembe magam az ajtóban, aki csak döbbenten nézett rám, miközben Clarisse még mindig kiabált a kezeim között.

- Leclerc mit csinálsz?!- kiabált a francia is, majd megindul felém, komolyan mindkettőnek most kellett visszaér? A francia nő felkarját megfogtam, éppen csak annyira, hogy nyugodtan el tudjak mellette menni, majd Clarisset betettem az anyósülésre, a kulcson, pedig azonnal be is noymtam a gyerekzárat. Amilyen gyorsan csak tudtam megkerültem az Ferrarit, majd be is pattantam, hiszen a két nő már fel is ocsúdott, és felénk igyekeztek. Még jó hogy a kapu kifelé mozgásérzékelővel működik...

clarisse_f_f-chevalier
ˢⁱⁿᵍᵃᵖᵒʳᵉ

36 109 ember kedveli

She's a Killer Queen

916 hozzászólás

•🧸•

Amúgy! Kérdés😂
Csak én vagyok olyan elcseszett, aki Stephen King film/sorozatadaptáció nézése közben ír? Mert oké zene mellett, oké film mellett, de horror mellett?! Mondjuk lehet kellene még pár fordulat ebbe a történetbe...🤔😂

Na de legyen nagyon szép hetetek! És vigyázzatok magatokra...❤️