Cʜᴇᴠᴀʟɪᴇʀ

- Charles! Kérlek! Nem vagyok öt éves! Menj el, végezd a munkád, nem halok meg itthon, itt van Pascale és anya is, és ők az én gyerekeim, és tudok vigyázni rájuk is és magamra is, bármíly meglepő is ez.- kezdtem el hisztizni, amikor a monacói még mindig hezitált, hogy elmenjen-e a Brit Nagydíjra.

- Tudom, de nem olyan régen jöttél haza, és

- Charles! Már lassan két hete itthon vagyok. Kérlek!

- Kisfiam, igaza van Clarissenak, menned kellene már. Neked se jó ennyire bezárva lenned. Meg amúgy sem oldódott még meg a te és Carlos autója körüli heves vita a beállítások miatt.

- Hogy mi?!- sikítottam fel- Sírba tesztek!- tettem a kezemet a szívemre, másikkal pedig a fejemet fogtam meg- Azt még nem oldottátok meg?

- Hát, lehet, hogy nem.- vakarta meg a tarkóját zavarodottan a monacói.

- Jézusom.- dőltem hátra a kanapén, mire az édesanyám kezében fekvő kislányom azonnal felém nyújtózkodott- Gyere szépen ide anyu kis hercegnője.- vettem át, és azonnal ringatni is kezdtem, miközben gügyögtem neki- Oké.- néztem fel- Charles elemegy Silvertonba, a versenyre. Ott megmondja Binottonak, hogy ha megtalálom, akkor karóba húzom. Én megoldom a Ferrari gyönyörű botrányát, ami miatt még senki nem húzott be Elkannak, azt hiszem azt is nekem kell megtennem, és keresek egy újságot, ahol mind a két dolgot megoldom. Komolyan, ha meghalok, akkor kipusztul a Ferrari, vagy mi a franc van?

- Erről hallani sem akarok, az utolsó mondatról, a többi oké, csak éppen senki nem tudja, hol van Elkann.- mondtam Charles, mire értetlenül néztem rá, de ő csak vállat vont- Elment nyaralni, de senki nem tudja hol van.

- Zseniális, na nem baj, én felviszem Julest, és megetetem Lilibethet, mert pont olya, mint az apja, ha nincs tele a hasa, akkor nem tud létezni, utána pedig kitalálok valamit, hogy megmentsük a Ferrari hátsófertályát. 

- Viszem Lilit.- állt fel a pilóta is, majd elindult utánam az emelet felé. Még mindig nem megy olyan gyorsan semmi, mint ezelőtt, sőt, még jó messze vagyok attól az állapottól, de azt hiszem ezért a két kis csodáért minden perc megéri. Lassan foglaltam helyet a kanapén miután letettem aludni Julest. Kigomboltam az ingemet, majd Lilibethet Charlestól átvéve helyeztem a mellemhez a kislányom, hiszen amióta itthon vagyok csak a leszükségesebb esetben hajlandóak tápot inni.

- Hiányzik.- szólalok meg halkan, amikor Charles helyet foglalal a kiságy mellett, mintha csak Jules álmait őrizné.

- Mi?- néz fel rám döbbente, és mintha egy kis félelem is csillogna íriszeiben.

- A pocakom. Csak úgy felkeltem másfél hét után, és nem volt, mintha egy részt kivettel volna belőlem, és én ott sem lettem volna közben.

- Ezt nem tudom átérezni, de amikor megláttam a két kisbabánakt, olyan boldog voltam, mint még soha- érzhetően nem fejezete be a mondatot, majd átfordítottam Lilibhetet a másik oldalra.

- Csak az volt a baj, hogy én ott maradtam.- egy hatalmasat sóhajtott, majd csak ezek után néztt rám.

- Igen, az volt, de csak mert téged is éppen annyira szeretlek, mint őket Clarisse.- óvatosan elemeltem magamtól a kislányomat, majd miután felöltöztem a vállamra vettem, hogy megbüfiztessem. Miután az egész evés utáni procedúránkat végrehajtottuk, és egyre laposabbakat pislogott, letettem a kiságyába, a hatalmas nyuszija mellé, én pedig Charles mellett foglaltam helyet, vállárra hajtva fejemet.

- Én is szeretlek Charles, és imádom a kisbabáinkat is, mindennél és mindenkinél jobban. 

- Honap elmegyek veled, amikor kiszedik a varratokat, utána felhívom Miat, hogy intézze a gépet, amivel Londonba megyek, oda pedig küldjenek értem egy kocsit.- duruzsolta nekem a szavakat, miközben közelebb húzott magához.

- Én pedig keresek egy újságot, amelyikkel tudok együtt dolgozni. 

- Tudod már mit mondasz az autókról?

- Talán, még nem teljesen, de már körvonalazódik valami, de ha meg lesz, akkor úgyis hívlak benneteket, hogy ti is ugyan azt mondjátok.

- És addig?

- Addig? Addig folynak a vizsgálatok, kívül, belül, hibaelhárítás, összehasonlítás, minden téren, ésatöbbi, ésatöbbi. 

- Segítsek fürödni?- fordul felém Charls, mire csak megrázom a fejem, és a mellkasára hajtom a fejem, és bele is fúrom oda.

- Nem kell, mostmá megoldom magam is, és a Német Nagydíjig el is szeretném küldeni mindkét nagymamát.

- Clary, ez nem hiszem, hogy

- Charles be se fejezd, kérlek, nem lehetnek örökre itt. Ők a mi babáink, segítettek eddig, rengeteget, de nekem is meg kell tanulnom egyedül érvényesülnöm velük, nem csimpaszkodhatok mindig valakire. 

- Rendben, de ugye tudod, hogy Zoet le se lehet lőni, mióta itthon vagy el szeretne jönni, és el akar mondai is valamit, de hogy mit.- csak vállat rántott, majd tovább cirógatta a fejemet. 

- Úgyis kint lesznek a futamon. Jöjjenek el veled, lesz egy hét szabadotok nem?

- Nem rossz ötlet, Norris úgyis itt akar házat keresni. Majd mikor futunk, akkor körbenéz.

- Nyilvá.- nevetek fel halkan- Hátha nekimentek valakinek. 

- Nyilván.- nevetett fel a monacói, majd egy puszit nyomott a halántékomra- Na gyere szépen, aludjunk egy jót, három óra múlva úgyis kelt bennünekt a kishercegünk.- állt fel óvatosan a férfi, majd figyelve arra, hogy nekem kényelmes legyen felúzott engem is, majd mégegyszer megnéztük a kicsiket, és elindutunk a saját szobánk felé.

- Jaj istenem Kaktuszt is ki kell még kefélni.- jutott eszembe mit felejtettem el a nap közben megcsinálni.

- Hagyd, majd holnap.- húzott maga felé a férfi, már nyűgösen. 

- Charles, menj zuhanyozz le, én addig megcsinálom amit kell még Kaktusszal, és majd utána megyek én is.- léptem elé, és egy csókot nyomtam a szájára, amit ő mélyített el szinte azonnal.

- Rendben, keresel filmet?

- Nem kellene neked pihenni?- fúrtam kuncogva arcomat nyakhajlatába.

- Veled minden perc pihenés drágám.- nyomott egy puszit a fejemre, majd ő elindult a fürdő felé, én pedig a kis szamojédünk keféjének keresésére kerekedtem fel, mivel minfig elteszi valahová, amikor kellene.

Kétgyermekes anya, cégirányító, háziasszony...

Kedves olvasóink, minket ért az a megtiszteltetés, hogy a Ferrari-Leclerc család legfiatalabb tagjairól beszámolhassunk önöknek, és még egy fényképet is napvilágra hozhassunk a kicsikről és azok édesanyjáról. A minap Mrs. Leclerc személyesen kereste fel szerkesztőségünket eme cikk kapcsán, mi pedig örömmel mondunk neki igent a felkérésre. Cikkünk témája pedig az eddig sok vizet felkavart eltűnése lesz a hölgynek, valamint a friss anyasága, melyről még senkinek sem mesélt a nyilvánosság elé.

Ha kezdhetek egy ilyen kérdéssel, akkor esetleg megosztanád velünk, hogy miért nem láthattunk téged az elmúlt hetekben, sőt még csak hallani sem lehetett felőled semmit. Esetleg volt valami baj?

Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy igen baj az volt, ugyanis amikor a picik születtek, császármetszéssel, mivel ugye nem időben érkeztek egy súlyos belsővérzésem lett, így az orvosom úgy döntött, hogy a könnyebb és gyorsabb felgyógyulásom érdekében mesterséges kómában tartanak, ez pedig körülbelül másfél hétig tartott.

Ezt senkinek sem mondtátok el, hagytátok, hogy azt mondják, hogy azt feltételezzék, hogy elmentél, vagy szülés utáni depresszióban szenvedsz.

Nos, néha azt hiszem jobb olyan dolgokat hallani, amik nem igazak, minthogy a valóságot olvassuk vissza ismét minden kisebb vagy éppen nagyobb újságban, egy gyönyörű képpel, és azzal a szalagcímmel, hogy nem akarok anya lenni.

És ennek a kis, hogy is fogalmazzak, gubancnak a szülés körül, lesz vagy lett esetleg valamilyen maradandó nyoma az életetekben?

Nekem már volt, azt hiszem, hiszen nem lehetettem ott a gyerekeimmel életük első két hetében, viszont az orvosilag még nem tudunk semmit, ugyanis még nem voltunk a kötelező kivizsgáláson, amin nemsokára időszerű lenne megjelennünk.

És a kicsik milyenek? Mármint jól megvagytok velük, nyűgösek, vagy sokat hisztiznek?

Nem, nem hisztiznek, habár mostanában elég sokat kelnek fel éjszaka, de a hasfájós korszakban vagyunk, így ez teljesen normális. Evés terén pedig Lilibeth éppen olyan, mint az apja, ha nincs tele a hasa, akkor élni sem szeretne, Jules pedig odavan a szamojédünkért, így ő azt nyúzná egész nap, ha lehetne. Imádnak játszani, velem és az apjukkal is, így szerintem eléggé könnyedén megúsztuk egyenlőre eddig, lehet hogy ez majd változik, de nem hinném, hogy sokat fog ez változni.

És említetted, hogy Lilibeth hasonlóan sokat eszik, mint az édesapja, de melyik gyerek kire hasonlít jobban?

Nos én szinte csak Charlest látom a kicsikben, főleg, amikor alszanak, akkor teljesen olyanok, mint az apjuk, viszont az egész Leclerccsalád azt mondja, hogy mind a két baba olyan, mintha az én tökéletes másaim lennének.

És szeretnétek vinni a piciket a nagydíjakra? Vagy szeretnétek megtartani őket magatoknak egyenlőre?

Hát azt hiszem, hogy már most sem csak a miéink, hiszen a Forma 1-es fiúk már szinte mind tűkön ülnek, hogy jöhessenek, Pierre pedig amikor csak teheti akkor itt van velünk, ahogy George is, és az én barátnőim is, és ők mind a négyen annyira elkényeztetik őket, hogy én és Charles már lassan egy új házat kereshetünk a gyerekek holmijának...

A fiatal anyuka még sok mindent megosztott velünk, ami a babákkal kalcsolatos, hogy hogyan bírják az idegeneket, hogy mennyire nyűgösek, hogy most  nincs itthon az édesapjuk, vagy hogy hogy viselkednek a Leclerc és Ferrari családdal. És azt is megtudtuk, hogy a Német Nagydíjon már lehet, hogy a kisbabák is megjelenhetnek a Ferrarisok garázsában az édesapjuk karjában...

- immár semmi sem választhatja el az ikreket édesanyjuktól, aki a nap minden percét a két picivel tölti -

Lᴇᴄʟᴇʀᴄ

Mosolyogva olvastam a cikket, amelyben Clary adott interjút, miközben én a szabadedzésre várok, amelyet időjárási viszonyok miatt halasztanak, a keselyűk azonban még mindig itt köröznek a Ferrari autói felett, hiszen azóta sem kaptak választ arra, akire mindenki kíváncsi.

Voltak-e eltérő beállítások vagy nem-e?

- Charles, gyere, Binotto vár bennünket a tárgyalóban.- kopogott be Mia a pihenőmbe, mire azonnal felugrottam, és a sajtósom nyomába szegődtem.

- Nos végre teljes a csapat.- csapja össze a kezeit a csapatfőnök, majd felém fordította az előtte lévő laptopot, aminek a képernyőjén a feleségem jelnet meg ingben, ami mostanában a napi viselete az etetések miatt és egy konttyal. 

- Jó reggelt Charles, most hogy mindenki itt van el is szeretném mondani, hogy mi a helyzet, mert nemsokára kelnek a kicsik mellettem, és azért vannak akik még mindig nagyobb prioritást élveznek, mint a cég.- az utolsó mondata miatt mosolyogva foglaltam helyet Mia és Jock között. 

- Gondolom a botrány lesz a téma, ami nem igaz, így nem hiszem, hogy tudunk bármi mást is mondani.- szólalt fel Carlos sajtósa.

- Nos, igazad lenne drágám, ha nem tévednél ekkorát.- a teremben mindneki árgus szemekkel figyelte a laptopon keresztül Claryt, csak Mattia nem, neki már nagy valószínűsséggel elmondta, mi a terve- Panem et circenses. Ezt már Caesar is megmondta annó, mi is ezt fogjuk követi. Leclerc és Sainz összeszólalkoznak, mert kiderül, hogy igaz az álhír. Sainz behúz Leclercnek. Történik mindez a Ferrari bejárata előtt, sok sok újságíróval karöltve, de nem az a lényeg, hogy Charles ne tudjon kocsiba ülni, csak a sajtó hidje azt, hogy igazuk van, majd utána kiadunk egy nyiatkozatot.- egy papírt húzott elő maga elől az asztalról, majd arról kezdet felolvasni a sorokat- Kiadott nyilatkozat: még az év eleji tesztek alatt volt két nap, amikor C. Sainz és C. Leclerc főmérnökei nem voltak egyszerre a gyárban, ekkor Sainz észrevett valamit az orrkúpon, amin lehetett változtatni, így azt kérte is a főmérnökétől, aki ellenvalálasz hiányában rábólintott. Ezt a hibát jelenleg orvoslltuk, így a két autó ugyan azokkal az alapvető beállításokkal rendelkezik, csak a pilóták saját telejsítménye és beállításai térnek el. Ezek után még annyit tennék hozzá, hogy ezek után Sainznak maximum egy hellyel szabad hátrébb végezni, mint Leclercnek. Ellenvetés? Óhaj? Sóhaj?- nézett körbe rajtunk, mi azonban még mindig döbbenten néztünk rá.

- Kincsem, nekem nem igazán tetszik ez az egész koncepció.- találtam meg először én a hangomat.

- Nem lesz baja az orrodnak, hidd csak el nekem, de kell ez a kis műsor. Nem is kell, hogy igazán megüssön, részlet kérdés, az még lehet bent a boxban, oda nem mehetnek be, de láthatják, így viszont nem hallják, és nem tudják, hogy nem igazi.- von vállat, és bíztatóan néz rám. Hát valahogy még mindig nem igen győzött meg ez a terv.

- És a sajtó?- hallom meg magam mellől Mia félénk hangját. Ha nem élnél együtt Clarissevel, ezek után lehet én is félnék tőle...

- Mia drágám nem harapok,- forgatta meg a szemeit a nő sértetten- de azt majd én intézem, ti csak kiadjátok a nyilatkozatot, utána síri csend és halotti nyugalom mindenki részéről, világos?- nézett körbe ismét, amikor a csendett egy éles sírás szakította félbe- Azt hiszem ebéd idő van.- jegyezte meg inkább magának, mintsem nekünk- Mindenki megkap mindent nyomtatva, ma vagy holnap pedig akarom látni a fejlemények, a sajtótájékoztatókat pedig a hét további részére vonjátok vissza valami apró-cseplő indokkal.- már éppen készült kinyomni a videóhívást, de megállt a levegőben a keze, minth csak eszébe jutott volna valami- Oh igen, és a féjremet egészben szeretnénk visszakapni az ikrekkel, és ha lehet róla szó, akkor ugyan ilyen arcberendezéssel. A többit magukra bízom, az önök dolga, további szép napot.- ezzel tényeg véget is vetett a hívásnak, egyedül hagyva egy teremnyi döbbent embert. 

Senki nem mondott semmit, de mind tudtuk, hogy valamit tennünk kell, ez a sztori pedig még hihető is a maga szintjén, ha senki nem szólja el magát, és abban biztosak voltunk, hogy innen senki nem fogja elszólni magát. 

- A boxban csinájuk, mert az bitzos, hogy én még csak látszatból sem csaplak le, mint egy legyet.- jelentette ki határozottan csapattársam- De az ötlet maga nem hülyeség, és igaza van Clarynek, kell a felhajtás is, mert ezt csak puszi, puszi csapaton beül nem lehet megoldani. 

- Oké fiúk, ma viszont már nem lesz semmi, majd holnap reggel akcióztok, addig pihenni, de nem együtt, hintsetek el valamit már ma a sajtónak, hogy valami nem százszázalékos a csapaton belül.- mi csak bólogattunk, majd úgy is tettünk, ahogy azt az olasz mondta.

Egyedül keveredtem vissza a hotelbe, és bár a második szabadedzés nem volt megtartva a nap akkor is fárasztó volt, így már félig aludtam, amikor a telefonom csörögni kezdett a bejárati ajtó mellett. Nyöszörögve keltem fel, és látatlanul vettem fel a készüléket.

- Halo?- ásítottam egyet, csak hogy a személy biztos legyen benne, hogy zavart.

- Hát, ha már ennyire rám érsz, akkor lehet nem csak a füledet szeretném látni.- hallottam meg Clary hangját a vonal másik végéről, így azonnal el is rántottam a készüléket a fülemtől, így a képernyőn meg is pillantottam a nőt, aki felvont szemöldökkel nézett rám- Esetleg zavarok?

- Te? Soha. Hogy vagytok otthon?

- Jól,- sóhajt egyet, ami miatt nem éppen a legmeggyőzőbben hat- éppen délutáni szundizunk. De engem inkább az érdekel, hogy te hogy vagy?

- Még nem húzott be nekem senki.

- Sajnálom, de nem tudtam mást kitalálni, azt pedig nem hagyhattam, hogy belülről és kívülről is elkezdjen bomolni a Ferrari összhangja.- nézett rám szomorúan, mire csak megingattam a fejem.

- Tudom.- mosolyogtam rá- És örülök, hogy ezt is megoldottad.- néztem rá büszkén, mire végre ő is felengedett- És hiányzom a kicsiknek?

Ezek után végighallgattam, milyen volt a napjuk, hogy a testvéreim ma is szórakoztatták őket, és én is elmeséltem, hogy nekem milyen napom volt, milyen a kocsi, és milyen borzalmas az időjárás, hogy Jock szívja a vérem, és hogy Mick is jelentkezett, hogy meg akarja nézni a babákat, akiket Clarynek meg kellett etetni és fürdetni, így bontottuk is a vonalat, és én is a fürdőszoba felé vetem az irányt egy forró fürdő reményében. 

Reggel edzéssek kezdtük a napot, majd Mia mindent lépésről lépősre elmondott arról a papírról, amit tegnap Clary elküldött nekünk, így pontosan tudtam mi is lesz a dolgom, és azt is tudtam mi mikor fog történni, hiszen Mia már mindent egyeztetett Carlos csapatával, és mindent elküldtek Clarisseneki is, hogy ő is minden pillanatával pontosan tisztában legyen a napunknak és követni tudja azt otthonról. Kezdem azt hinni, hogy mi vagyunk a Spanyol Pénzverdében Clarisse peidg a Professzor...

- Megvagy kisgyerek?- lépett mellém Mattia, amikor kiszálltam az autóból a harmadik szabadedzés után, ami ha úgy nézzük a második volt a hétvégén.

- Ühüm, kezdem készíteni az arcom.- rántottam le arról a tűzálló maszkot.

- Ugye nem veszekedtél e miatt Clarissevel?

- Persze, hogy nem, ez kell most a csapatnak, ezt én is tudom, és itt mindannyian. 

- És a kicsik?- fordul felém a férfi, mire csak elmosolyodom.

- Jól vannak, hiányoznak, de jól vannak Claryvel, és minden nap megy hozzájuk valaki, hogy ne legyen mindig maga a picikkel ő sem. 

- Ennek nagyon örülök, majd én is elmegyek nemsokára megnézni őket, és Claryt is, olyan régen láttam már.- ingatja a fejét a férfi, majd a válaszomat meg sem várva indul el a másik autó felé. 

- Nyolc perc múlva kezdés Charles.- jött oda hozzám Mia, én pedig csak bólintottam, és a pihenőm felé vettem az irányt, és átöltöztem, hogy minden úgy menjen, ahogy annak mennie kell. 

Nyolc perc után ott voltam, ahol lennem kellett, sőt, mindenki ott volt, ahol lennie kellett. Carlos kivágta az átvezető ajtót, amelyre minden kint álló újságíró felénk kapta a fejét, a spanyol elém állt, így a testével eltakart engem-

- Show time öcsi.- kacsintott rám, majd spanyolul kezdett el hadarni, amiből csak pár szavat kaptam el, de a mellé kapott nemzetközileg is elismert kéz és lábjelzések azt hiszem kitöltötték a hiányosságaimat. 

Azt hiszem csaptak már orron, nem is biztos, hogy csak egyszer, és az biztos, hogy nem csak egy valaki, és azt is tudtam, hogy el kellene hajolnom, de nem tettem, annyira lekötött, amit a csapattársan hadart, hogy telibe az arcomba kaptam az öklét, ami olyan volt, mintha egy barackot dobtak volna az arcomba, csak ez nem barack volt, és nem dobták...

A padlón kiterülve hajolt fölém Jock és Mia, míg egyikük vizet locsolt az arcomba. Carlost pedig kirángatták a teremből, ahogyan azt meg lett írva, mondjuk az nem volt benne, hogy engem valaki folytson meg egy palack vízzel.

- Ki akarsz nyírni?- lököm el Jock kezét, aki csak röhögni kezdett, amit szerencsére egy fotós sem látott. 

- Ne rám legyél pipa, neked nincsenek reflexeid.- rántott fel a földről, majd a pihenőm felé kezdett terelgetni a sajtósommal együtt, amit minden újságíró árgus szemekkel figyelt.

Itt szerencsére magamra hagytak egy adag jéggel az arcomon, hátha nem nézek ki holnapra úgy, mintha két fejem és három orrom lenne. A telefonom csörögni kezdett, és szinte éreztem, hogy Clary lesz az.

Carlos

Haver bocsi, nem figyeltem eléggé, hogy még nem hajoltál el...😟

Charles

Nem téma, én nem figyeltem oda eléggé...👊

Carlos

Clarisse meg fog engem ölni...!🙈

Charles

Nem fog, majd beszélek vele, nyugi🤣

Carlos

Kösz haver, és még egyszer bocs!

Hát azt hiszem, ha már az előbb nem találtam el, akkor mostmár ideje lenne Claryt is felhívni, hátha még senkit sem sikerült kinyírnia. 

- Ha Carlosnak nem sikerült, akkor én foglak itthon kinyírni, komolyan mondom Leclerc.

- Én is szeretlek Clary.- motyogtam, miközben a jeges zacskót igazítottam éppen az arcomon, hogy ne csússzon el a helyéről, amikor beszélek.

- Jól vagy?- hallottam meg a vonal másik feléről aggódó hangját, ami megmosolyogtatott.

- Megmaradok.

- Azt ajánlom is, vagy különben én ölnélek meg!- erre csak felnevettem.

- Hogy vagytok a kicsikkel?- terelem el mindkettőnk figyelmét, miközben a fejemen igazgattam a borsópakolást. Bleh, remélem nem borsó van a jég között...

•🧸•

Egy kis eseménydús rész így péntekre, mivel sajnos a következő két napban a fejem sem tudom hol fog állni, így ezt már előre itt hagyom. Remélem a rész hozta az elvártakat!😊

Mindenkinek legyen csodálatos hétvégéje!❤️