Lᴇᴄʟᴇʀᴄ

- Nem úgy kisfiam, az fáj neki, szépen megfogod, óvatosan megfogod a kis popsiját, alá csúsztatod a tiszta pelenkát, majd elöl szépen rácsatolod, de nem túl szorosan, mert nem szabad elszorítani a kis pociját. Így ni.- mutatta meg a gyakorlott mozdulatokat édesanyám, majd ismét felöltöztette a pici Lilibhetet.

- Nekem ez nem megy anyu.- ültem le az ágy oldalánál lecsúszva a földre, az arcomat pedig a kezembe temettem, miközben édesanyám ült le mellém, kezében a kislányommal. Jules még mindig a délutáni szundiját töltötte. 

- Már hogy ne menne Charles?- tette egyik kezét a fejemre. 

- Mert Clarisse már egy hete és három napja ott fekszik a kórházban, és nem is láthatta a kicsiket, egy rohadt cikk miatt, mert akkora stressz érte. De azt megtudom, hogy ki volt az, akkor kicsinálom, a cikk íróját is, meg azt is, aki ilyen nyomorultul elárulta a csapatot. Clary azt mondta, hogy ne aggódjak babák miatt, mert nekik nem lesz adig semmiben hiányuk amíg ő itt lesz, de nincs itt, én pedig nem tudom, hogy kell ezt csiálni.- mutatok kötbe, mire anyám csak megrázta a fejét. 

- Senki nem tudja elsőre, hogy-hogy kell csinálni, vagy hogy-hogy kell jól csinálni, de előbb vagy utóbb mindenki megtanulja, hogy mit hogyan is kell. Tudod te milyen bénák voltunk az apáddal Lorenzonál? Komolyan nem kell, hogy ennyire ideges legyél e miatt kisfiam. Itt vagyok én, itt van Enrichetta is, mindketten segítünk bármiről is legyen szó. De nem lökd el magadtól ezt a két kis angyalt.- tartja felém a kislányomat, akit mosolyogva át is veszek tőle, majd amennyire azt a pici termete engedi magamhoz is szorítom, miközben magamba szívom a kisbaba édes és kellemes illatát.

- Nem lököm el őket, de félek, hogy sérülnek mellettem.- vallottam be, azt amitől mindennél jobban rettegek.

- Nem fognak.- ingatja lassan a fejét az anyám, majd felállva elvette tőlem a kislányomat, hogy én is fel tudjak állni.

- Mrs. Leclerc, Julesnak mit adjunk enni?- nyitott be a szobába Zia.

- Adjatok neki most

- Megyek, megetetem én.- a két nő döbbenten figyelte, ahogy elhagyom a szobát, hiszen eddig egy nap sem voltam olyan bátor, hogy megpróbálkozzam az etetéssel.

Lesétáltam a lépcsőn, majd a nappaliban átvettem Dajatól Julest, és  konyhába mentem vele, ahol bekevertm neki a tápot, amit a kórházben adtak nekünk. A kisfiam kis ajkaihoz emeltem a cumisüveget, aki azonnal fogyasztani kezdte annak a tartalmát, kis kezeit pedig az üveg felé nyújtotta, ezzel is megmutatva, hogy még ha nem is ismeri, akkor is hiányzik neki az édesanyja.

- Nekem is hiányzik picim, nekem is hiányzik anya, de ha most pihen, akkor hamarosan visszakaphatjuk, és akkor egy nagyon boldog és nagyon szép család leszünk kicsikém.- nyomtam egy csókot a homlokára. 

- Azok lesztek, egy nagyon-nagyon boldog család Charles.- szólalt meg egy hang a konyha másik végéből, majd mögém lépve a vállamra eszi a kezét- Clarisse egyre több levegőt vesz, azt mondta az orvos ez jót jelenthet Charles.

- Eddig utált engem Miss Ferrari.- motyogtam magam elé.

- Nem, nem utáltalak, csak nem akartam, hogy a lányomnak baja legyen, de lett, és nem miattad, és szereted az unokáimat, ahogy a lányomat is, ezt onnan tudom, hogy úgy nézel ki, mint én, egy roncs vagy. És nem hívj Miss Ferrarnak, Enrichetta vagyok. Szervusz kisunokám.- nyomott egy csókot a kezemben fekvő kisfiú homlokára- Fel fog ébredni Charles, de csak akkor, ha tudja, hogy várjátok, ne vidd be a piciket, de te menj be hozzá, első nap csak te, utána vidd Dajat, Ziat vagy a testvéreidet. Mert mindnyájatokat imád a lányom, nos most viszont megyek és megnézem a kis hercegnőmet, de ne adj többen ennek a szegény picinek, csak büfiztesd meg, utána vagy játsz vele, vagy altasd szépen vissza.- ezzel ott is hagyott. 

Elvettem az üveget a kisfiamtól, majd egy textilt  vállamra terítve kezdtem el büfiztetni a kisbabát úgy, ahogy azt a két idősebb nőtől a napokban már többször is láttam, fel-alá sétálva a konyhában, miközben a gondolataim csak úgy kavarogtak a fejemben. 

Be kell mennem meglátogatni Clarisset, de nem mehetek egyedül, mert azt nem bírnám ki, Daja és Zia akkor sem hagynák itt a kicsiket, ha az életük múlna rajta, anyát és Enrichettat pedig nem szeretném megkérni erre. Amikor Jules elaludt a kezemben a kanapéhoz sétáltam vele, és letettem arra a fehér bolyhos kis takaróra, amit Clary azért vett, hogy ha a nappaliban akarna játszani a kicsikkel, akkor legyen neki hová letenni őket. Betakaratm a pici pociját, majd egy puszit nyomtam a homlokára. Miután biztos voltam abban, hogy mélyen alszik, és nem tud semmerre sem elmozdulni előhúztam a zsebemből a telefonomat.

- Lorenzo.- szóltam bele, amikor felvette azt a bátyám. 

- Öcsi, van valami?- hallottam meg idősebb testvérem bizakodó hangját. 

- Nem, de nagyon nagy szükségem van holnap rád vagy Arthurra, téged hívtalak előbb, de ha nem érsz rá, akkor

- Nem, Charles, be se fejezd, összeszedem Arthurt, és tízre itt vagyunk érted, megnézzük az elő kis trónörököst, és a kis hercengnőnket is. Vigyünk valamit magunkon kívül?

- Talán ételt, nem igazán szoktunk kijárni.- vallottam be halkan.

- Akkor bevásárolunk és viszünk friss péksüteményt. Kell mégvalami?

- Nem, köszönöm.

- Ez teljesen természetes öcsi. Ha bári kell, akkor csak szólj, és ugrunk, de most mennem kell, mert az olaszok nem éppen a letürelmesebb emberek, főleg ha magyarok és svájciak is vannak velük.- morog a fivérem, mire csak halványan elmosolyodom.

- Várlak benneteket Lorenzo.

- Szevasz öcsi.- ezzel le is tette, majd gondolom folytatta a tárgyalását. 

Visszafordultam a kisfiam felé, aki még mindig édesdeden aludt. Óvatosan felvettem, majd az emelet felé indultam vele, hogy a saját ágyában alhasson, hátha ott jobb lesz neki. A babaszobában Zia, Daja, Enrichetta és anya ülte körbe a kisláyom ágyát.

- Hű, eddig fel sem tűnt, hogy ennyi nővel kell egy házban aludjak.- nevettem el magam halkan, miközben lassan a kiságyba tettem a még mindig mélyen alvó egyik kis angyalkámat, majd leültem a kiságy mellé, szembe a szinte seregnyi nővel- Holnap Lorenzo és Arthur eljönek, bevásárolnak, hoznak péksüteményt, megnézik a kicsiket, majd elkísérnek engem a kórházba, hogy Clarisse mellet legyek, ha nem jobb az állapota, mint eddig, akkor kersek egy svájci magánórházat, ahonnan ide tudom hozatni az orvosokat.

- Rendben van kisfiam.- bólintott először anyám- Mi addig rendbeszedjük az egész házat, ha a feleséged hazajön, akkor egy rendezett ház fogadja majd. Enrichetta elmegy és bevásárol mindent a babának, ő tudja mit kell nekik adni ilyenkor, Claryvel is át kellett menni ilyenen.

- Lia is ide akar jönni, ha nem baj.- szólalt fel a nő.

- Ahogy Toto és Martin is szeretné meglátogani Clarisset, és meg szeretnék nézni a piciket is.

- Akkor holnap valaki ki megy értük a reptérre. Daja? Zia?- néztem a két nőre.

- Én elmegyek, ha kapok egy kocsit.- tette fel a kezét az olasz nő.

- A garázsban vannak a kocsik, azt viszed, amelyik szimpatikus.- rántok vállat, mire csak bólint.

- Összeírom mi kell nekem a városból itt nem mindent találtam meg drágám.- állt fel azonnal Enrichetta, majd a nappali felé vette az irányt, ahol tudja, hogy talál tollat és papírt.

- Nem hagynátok most egyedül engem itt?- mindenki csendben hagyta el a baabszobát, így egyedül maradtam a sárgára festett, szinte már fehér szobában. Vagy egy óráig válogattunk a szinte fehér színek közül. Vagyis jobban mondva csak Clary válogatott, de annyira élvezte az egészet, hogy egy szó nélkül tartottam végig vele.

Felálltam a fotelből, majd a kanapéra feküdtem, ahol eddig a három nő foglalt helyet. Nem igazán szokott összejönni éjszaka az alvás, így most sem számítottam rá, csak egy kis délutáni pihenést szerettem volna magamnak. Kicsit becsukott szemmel.

Éles sírásra keltem fel, mire úgy pattantam fel, mintha az életem múlna rajta, azonnal a kislányom felé vettem az irányt.  Kiemeletem a kiságyból, és nyugtatgatva ringatni kezdtem. A másik kiságyhoz lépve a hatalmas szemekkel a testvérét és engem figyelő kisfiamat is a kezeim közé vettem.

- Jó reggelt kincseim.- ringattam mindkét felől a kezemben lévő apró embereket- Éjszaka van picikéim. Megyünk és csinálunk nektek egy kis tejet, csak közben ne verjünk fel senkit.- motyogtam talán inkább magamnak, mintsem a kicsknek, miközben nehezen valahogy kinyitottam az ajtót, majd amilyen halkan csak tudtam a konyha felé vettem az irányt, ahol szerencsére ott volt hagyva a kicsiknek egy egy hordozó, tekintve, hogy ülniük még nem szabad. Összesedtem a dolgokat, amikre szülségem van, majd elkészítettem az ételt a kisbabáknak, amikor valaki kiért a konyhába.

- Miért nem keltettél fel kisfiam?- állt meg mellettem, miközben én mindkét kisbabának tartottam a cumisüveget. Az egyiket elvette tőlem, majd leült a mellettem lévő székre.

- Nem akartam senkit felverni.- motyogtam még mindig magam elé- Így is alig tudok én is aludni, nem hogy ti, akik eddig keltetek a picikhez.- ingattam meg a fejemet. 

- Senkinek nem volt teher kincsem, mindannyian imádjuk a kicsiket, és amúgy is hét óra van, csak esni fog, nagyon el van borulva.

- Mint a kedvem.- nevettem fel- Vigyázol rájuk, ha megkérlek? Addig letusolok. 

-Persze, menj csak, készülj el, hiszen nemsokára itt vannak a testvéreid is, és utána ha megreggelizünk, akkor ti mentek a kórházba, Zia pedig elindul a barátaitokért a reptérre. Menj csak kisfiam.- hesegetett el, miközben átvette tőlem a másik cumisüveget is- Jó reggelt kicsikéim.- kezdett a két picihez gügyögni.

A lépcsőn még sikerült összefutnom Dajaval, aki futni indult, Ziaval, aki éppen a kis szamojédet vitte sétálni, mert ő vette a jószágot a szárnai alá, amíg nincs más opció, és Enrichettaval is találkoztam, aki éppen bevásárolni készült a kicsiknek. Én volt az egyetlenk, aki tízig ki se dugta az orrát a szobájából, és sajnáltatta magát önmagával? Nos azt hiszem igen. 

A bátyám és az öcsém valóban a heti bevásárlással és a reggelivel érkeztek meg, amit együtt heten fogyasztottunk el, majd Ziaval egyidőben elhagytuk a házat, csak míg a nő a városból haladt kifelé, addig mi a város szíve felé vettük az irányt, a magánkórház felé, ahol Clarisse fekszik.

- Nem lesz semmi baj se öcsi.- löki meg a vállamat Lorenzo, mikor megállt egy pirosnál, mert látta rajtam, hogy szinte rezgek annyira ideges vagyok. De mivel ez nem segített csak egy nagy sóhajjal fordult Arthur felé- Nem szeretnéd eltereni a figyelmét?

- Meddig engedett el a Ferrari?

- Egy hónap, addig Mick van a helyemen, és valakit a Haasosok kerestek helyette.

- Aucsh, akkor Giovinazzi ki lehet akadva rendesen.- nevetett fel Lorenzo.

- Ne is mondd, felhívott, és elkezdett velem vitatkozni, hogy ha beteg vagyok, akkor mi a francért nem őt ajánlottam a csapatnak, miért azt a taknyost tettettem a helyemre, aki csak az apja miatt van ott, ahol. 

- Erre Charles annyira összeszidta, hogy a kis olasz, Kimi szerint már csukott szemmel sem mer rendesen aludni.- nevetett most hátul az öcsém.

- Igazad is volt.- veregette meg a vállamat a bátyám.

- Tudom, örüljön, hogy nem egy városban voltunk, mert meg is folytottam volna. Meg amúgy is, ha megkérdeznek, akkor is Schumacher ülne az autóban.- morogtam az orrom alatt, hiszen valóban nagyon mérges voltam még mindig az olasz versenyzőre.

- Itt is vagyunk.- parkolt le a csapatunk legidősebb tagja, és mindannyian elhagytuk a járművet, hogy a körház felé vehessük az irányt.

A portán nem álltunk meg, mind tudjuk, hogy hol fekszik a feleségem, így azonnal arra vettük az irányt. A lépcsőn közelítettük meg a harmadik emelet egyik szobáját. 

A szobából, ami felé haladtunk, és amiben Clarisse feküdt orvosok és ápolók rohangáltak ki be. Mellettem Lorenzo és Arthur is döbbenten nézett a szoba felé, lefagyva, én azonban a szoba ajtajába rohanva fagytam le teljesen.

•🧸•

Meg is érkeztem volna a résszel, kicsit később, mint általában, de még éppen a szombatba csúszva...🤭
Ennek ellenére merem remélni, hogy mindenkinek tetszett a rész!🥰

Remélem mindenki egy csodálatos hetet hagyott maga mögött, és egy ugyan ilyen csodálatos hétvégéje lesz!❤️