Cʜᴇᴠᴀʟɪᴇʀ

Zermatt meseszép télen, mondjuk nyáron is, de így havasan még gyönyörűbb, mintha az ember meseországba csőppent volna éppen. A teámmal a kezemben nézek ki a házam hatalmas padlótól plafonig terjedő ablakán. A bérlő csak fél évre vette ki a házat, így szerencsére éppen vissza tudtam ide költözni az esküvő idejére.

Zia, Lia és Daja a nappaliban rendezgetik a ruháikat, miközben édesanyám és Pascale a konyhában készítenek nekem valamit enni, ami remélhetőleg nem jön ismét ki belőlem.

- Leclerc be ne menj oda!- hallom meg Pascale hangját a szobán kívül, így az ajtó felé kapom a fejem.

- Anya nem érdekel.

- Charles Leclerc, be ne merészelj menni!- ekkor nyílt az ajtó, és a monacói férfi lépett be rajta, majd azonnal be is csukta azt maga után, és bezárta a lehetséges bejáratot a szobába.

- Jól vagytok?- fordult felém, amikor megbizonyosodott róla, hogy az édesanyja nem tud bejutni a szobába.

- Miért ne lennénk?- nézek rá nagyokat pislogva, mert valahogy most nem értem az egészet.

- Daja mondta az öcsémnek, hogy reggel nem voltál jól, és nem tudtál enni rendesen. De miért állsz a padlón zokni nélkül? Fel fogsz fázni!

- Padlófűtés.- kezdtem el az ágy felé lépkedni az üres csészét pedig letettem az íróasztalra.

- Akkor sem jó, ha mezítláb vagy.- ingatja a fejét, majd leereszkedik mellém az ágyra- Kérdezhetek?

- Hülye kérdés.- fontam össze ujjaimat, majd az ölembe ejtettem, mire csak nevetve bólintott.

- Miért vetted ki a fogadalom részt?

- Jaj ne.- temettem kezeim közé arcomat- Ne kezd te is, kérlek. Nekem az túl nyálas és giccses lett volna.

- Legalább valaki egyetért velem.- felvont szemöldökkel nézek rá, ahogy ő is rám, majd mindketten nevetni kezdünk.

- Auh.- kaptam a hasamhoz, mire a pilóta riadtan nézett rám.

- Jézusom, jól vagy, kell mentő?- kapja elő a telefonját, de az kicsúszik ujjai közül annyira ideges.

- Nem, nem kell, csak mocorognak, és nem számítottam rá.

- Mozognak?- váltott át azonnal a pilóta arckifejezése izgatottá, mire csak bólintok, és kezemet övéte téve helyezem a hatalmas kezét a már eléggé gömbölyödő pocakomra- Mozognak!- kezdett el lelkesedni azonnal a pilóta, majd az arcát is oda nyomja a hasamhoz a monacói- Sziasztok picikék.- simította meg a pocakom- Remélem jól vagytok odabent. Ma kicsit mozgalmasabb napunk lesz, mint eddig, de

- Menj onnan!- löki meg két kis kéz Charlest, majd a hozzájuk tartozó kis test felmászik az ölembe, és a hasamhoz simul.

- Jézusom! Sajnálom!- lékedett be azonnal a szobába a kislány után Zoe. De hogy nyitották ki az ajtót?

- Pascale és Enrichetta elmentek.- lépett be Zia is a szobába- Úgy hogy elővettem ezt.- mutatja fel a szoba pótkulcsát. Hát persze, van egy a házban. Csak bólintottam az olasz nő felé, majd megsimogattam az ölében lévő kislány fejét, és az anyjára nézek.

- Semmi baj, nagyon aranyos.- mosolygok fel a nőre, aki csak a fejét ingatja.

- Charles, gyere, készülődnünk kell.- lépett be Lando is a szobába- Szia Clary, bocsi Daya miatt.

- Semmi baj, igaz kincsem?- nézek le a kislányra, ami csak bólogatni kezd- Nagyon édes.- simítom meg ismét a kislány puha arcoskáját.

- Na Charles és Lando indulás, kiscsajszi, mi menjünk le enni sütit, anya pedig segíte Clary néninek elkészülni, Dajaval és Liaval.- nyújtotta Zia a kezét a kislány felé.

- De én vagyok Daya.- pislogott nagyokat az angyali teremtés.

- Igen, valóban te vagy Daja, de neki nem is ez a nave, hanem Khadija.- hallottam még a két lány távolról hangját, Lia és Daja pedig beléptek a szobába.

- Mi akkor megyünk, gyere Charles.- rántotta fel az ágyról a brit férfi a monacóit, majd egy köszönés után el is hagyták a szobát, így ott maradtam a három nővel.

Először a hajam és a sminkem készült el, ami nem sokban különbözött a mindennapitól, utána a ruha került rám, majd a kabátom, ami elmaradhatatlan az ilyen hidegben.

- Jaj drágám gyönyörű vagy.- csapta össze kezeit édesanyám, amikor besétált a szobába.

- Valóban meseszép vagy kicsikém.- értett egyet a monacói édesanyja is.

- Köszönöm.- mosolyogtam a két nőre.

- Menjünk kincsem, már itt vannak a szánkók.- tartotta felém a csokromat is édesanyám, amit át is veszek tőle.

Lassan sétáltunk le a lépcsőn, mellettem a két nővel. Lent Zia, Lia, Daja, Zoe és a kicsi Daya álltak. A francia nő a kezembe adta az esernyőmet is, majd így indultunk el mindannyian ki a lovas szánkók felé. Lia és Daja közé ültem be én, Zoe pedig a két édesanya között foglalt helyet ölében a kislányával. Mindenkin takaró volt, a lovakon pedig csengők, ami miatt az a negyed órás út is hangosabban telt, mint azt vártuk volna. A csilingelő hangokat pedig mi egészítettük ki, hiszen végig beszélgettünk.

A templom előtt Toto és Martin lesegítettek a szánkóról, majd a német ott marad mellettem, a többiek pedig lassan elkezdenek besétálni a templomba.

- Tudod Clarisse, még elmehetünk, itt parkolok egy utcára.- mutat jobb felé, mire megeresztek egy mosolyt felé.

- Tudom Toto, tudom.

- Indul a bevonuló.

- Indul.- bólintottam, majd belekaroltam a férfiba, aki elvette az esernyőmet, és sajátjával együtt él is rakta, így indultunk el az oltár felé. A padok között helyet foglalók felálltak, az oltár előtt állók felénk fordultak.

Zia és Pierre mosolyogva figyeltek, Charles azonban mintha büszke lenne? Vagy boldog?

Toto maga felé fordított, majd homlokon csókolt, de még mindig nem engedett el, hanem mégsem a szemembe nézett.

- Még leüthetem.- belül a számba haraptam, hogy ne nevessem el magam, így csak lassan bólintottam.

Toto is bólintott egyet, majd kezét fogott Charlesszal, és átadott neki, hogy ő is helyet foglaljon édesanyám mellett. A monacói a kezemet megfogva csókot nyomott arra. Majd mindketten az oltár felé fordultunk, amikor megszólalt az orgona.

«★»

- Soha többet ilyent.- ültem le a hotelben a szobában, ami nekem és Charlesnak lett lefoglalva ma éjszakára, de még közel sincs éjszaka, hiszen csak egy óra van, a vendégek lent mind minket várnak, hogy üdvözöljük őket. Egyesével. Mint a százhuszonnyolc embert egyesével. És ez még csak a "szűk" baráti és családi társaság.

- Azt hiszem ezzel én is így vagyok.

- Muszáj lemenni? Komolyan, miért nem csináltuk úgy, mint Lando és Zoe? Nagy hűhó semmiért. Komolyan sírni fogok a nap végére annyira fáradt vagyok.- és ez igaz is volt. Borzalmasan elfáradtam. Hogy miben? Azt nem tudom. De még egy fogpiszkálót sem tudtam volna önerőből arrébb rakni azt garantálom.

- Akkor pihenjünk.- mondta Charles, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és a zakóját egy fotelbe dobva ült le, hogy levegye a cipőjét is.

- De Charles ezt nem

- De.- fordult felém, amikor még be se fejeztem a mondatot- Add ide a lábad, leveszem a cipőd.- tettem amit mondott, ő pedig finom mozdultokkal kapcsolata ki, majd vette le rólam a fehér cipőt, ezt pedig megismételte a másik lábbelivel is, és e közben egyikünk sem szólalt meg. A két lábam az ölében pihent, keze pedig a bokáimon, annyira hétköznapi mozdulatsor volt ez, most mégis annyira intimnek hatott, hogy már egyikünk légzése sem volt normális- És mielőtt bármit is mondasz,- szólalt meg rekedt hangon- ez a mi esküvőnk, úgyhogy de lehet. Azt csinálunk, amit akarunk. Mondjuk én lehet kivágom Verstappent.- rántott vállat, mire nevetve meglöktem egy kicsit.

- Azt próbáld meg az esküvőmön.

- Egyrészt ez az én esküvőm is, másrészt nem kell próbálnom, mert elsőre is sikerülni fog.- jelentette ki egy önelégült mosollyal, mire csak ismét nevetve meglöktem- Na de pihenj.- állt fel majd lehúzta a takarót az ágyról, én pedig helyet foglaltam ott.

- Köszönöm Charles.- mosolyogtam rá, majd lehunytam a szemem, és azonnal el is nyomott az álom. Azt hiszem még életemben nem voltam ennyire fáradt.

Lᴇᴄʟᴇʀᴄ

Clarisse a mellkasomba hajtott fejjel aludt, hiszen idő közben én is helyet foglaltam mellette, és megbabonázva néztem, ahogyan a szőke nő alszik, pocakjában a két kis angyalkánkkal.

Az ajtó felől kopogás hallatszik, így eldzakítom a tekintetemet az alvó nőről, aki immár a feleségem, és mindent meg fogok tenni azért, hogy ez ne is változzon meg.

- Gyere.- szólok az ajtó felé, ahol az öcsém dugja be a fejét.

- Mindenki titeket keres, már azt hittük elszöktetek.- nevette el magát halkan, hiszen neki is szembetűnő volt az alvó nő- Nagyon édes.

- Az.- mosolyogva simítottam ki a nő tincseit arcából.

- Remélem a gyerekek is rá fognak hasonlítani nem rád.

- Te kicsi! Húzzál kifelé.- mutatok nevetve az ajtó felé.

- Megyek, megyek,- lépett hátra feltett kezekkel- de gyertek lassan ti is.- már az ajtónál volt, amikor a rajtam fekvő nő mocorogni, és nyújtózkodni kezdett, majd fel is emeltem fejét, aminek köszönhetően azonnal az ajtóra látott.

- Arthur?- motyogta, mire az öcsém csak vigyorogni kezdett, és intette egyet a szőke angyal felé.

- Szia Clary, csak jöttem szólni, hogy lassan idegbajt kap a Leclerc és az a Ferrari nagyi is.- a nő csak bólintott, és fejét ismét a mellkasomra helyezte.

- Megyünk öcsi, mondd meg nekik.- simogattam a nőt, aki úgy bújt a kezem alá, mintha egy cica lenne.

Az öcsém kilépett a szobából, én pedig lassan ültem fel, még mindig ügyelve, hogy a lehető legóvatosabban tegyek bármit is Clarissevel.

- Lehet tényleg ideje lenne mennünk.- suttogtam neki, mire csak bólintott.

- Lehet nem lenne rossz, mert vannak, akik már nagyon éhesek.- simította lassan a pocakjára a kezét, amin ott csillogott az ujján.

- Menjünk.- bontottam, majd felálltam, a nő pedig felült mellettem, és ismét nyújtózott egyet.

- El tudom képzelni, mennyire jól nézek ki.- nevette el magát.

- Nagyon jól nézel ki.- biztosítottam róla, miközben a zakómat vettem fel, majd elé térdelek- Nos picikéim csak ma legyetek nyugodtak, holnap már ott lesz a papi minden percben a mami mellett, hogy segítsen neki, de ma még nem tud. Jól lesztek nekem?- simítottam meg a nő gyönyörű gömbölyű hasát.

- Komolyan téged miért szeretnek jobban, mint engem? Ha én beszélek hozzájuk, akkor soha nem nyugszanak meg, maximum akkor, ha zongorázok nekik.- nevette el magát, miközben a kezét az enyém mellé tette.

- Akkor holnap majd én zongorázom nekik.- nyomtam egy csókot a pocakjára, majd kezét megfogva lassan felsegítettem, miközben ő a ruháját igazította el magán.

Kézen fogva sétáltunk le a hotel feldíszített nagyterméhez, ahol minden vendég minket várt, amikor pedig beértünk azonnal robbantak is a pezsgős üvegek.

- Clary neked és a keresztgyerekeimnek szereztünk gyerek pezsgőt.- kiabált oda nekünk azonnal Pierre, mire több pilóta is háborogni kezdett, hogy már pedig ő lesz a keresztapa.

Mosolyogva forogtunk a több, mint száz vendég között, hogy mindenkit köszöntsünk pár szóval. Egy idő után azonban az egész rendszer megfordult, hiszen Clary elfáradt, így a vendégek forogtak körülöttünk.

- Ugye vége?- hajolt oda hozzám Clary, amikor még mindig a terem közepén foglaltunk helyet.

- Azt hiszem igen, és jön a vacsora.

- Ah hála Istennek, azt hittem már itt fogunk éhen halni, mind a hárman.- ingatta a fejét felháborodva, én pedig nevetve keltem fel, és a kezemet nyújtottam felé is, és fel is segítettem- Ez nem lehet.- kapott a szájához, amikor a bejárat felé nézett, majd el is ájult, azonban azonnal el is kaptam, mikor Pierre és Max is mellém lépett, hogy ha kell segítsenek, de stabilan tartottam a nőt a karjaim között.

Az ajtó felé néztem, majd azonnal meg is értettem mi történet Clarissevel, és azt is megtudtam, hogy kinek a nyakát kell e miatt kitekernem. Clarisset az ölembe emeletem, majd a szobánk felé vettem vele az irányt mindkettőnk édesanyjával a nyomomban.

c

larisse_f_f-chevalier

59 307 ember kedveli

amikor próbál rábeszélni, hogy még simán elfuthatunk, mert ő majd fedez engem...

A hozzászólások korlátozva vannak.

•🧸•

Oké, oké, bűnös vagyok...👐🏻
A héten nem volt energiám/idő írni, mivel szinte mindenből (éppen egyszerre, milyen meglepő...🙄) a fejezet végére értünk, így témazáró témazáró hátán...
Tegnap pedig a laptopom mondta azt, hogy pá-pá, ennek pedig annyira, de annyira örültem, hogy még a szemeim is könnybe lábadtak (főleg a sehogy sem álló szakdolgozataim miatt...😂), így ez is nagyon-nagyon sokat segített ám a rész megszületésében...
De igyekszem írni telefonon/tableten (na nem szakdolgozatot😂), és hozni minél több tartalmat!

Remélem mindkeinek jól telik a hétvégéje!❤️