[▶That girl is a real crowd pleaser
Small world, all her friends know of me✨]

| Kylie Sparkless |

Spencer tegnapi látogatása után kissé vonakodva indultam el az iskola feketére mázolt vaskapuinak irányába. A járdák még mindig nedvesek voltak az esőtől, és egy aprócska napsugár sem igyekezett felszárítani a gigantikusra nőtt pocsolyákat.

Szám szélét harapdálva haladtam a gimi felé. A szokásos, téglából kirakott majd' égig felnyúló falak enyhén bomladozva ugyan, de stabill összképet adtak az ócska épületnek, holott belül az öregség egyetlen jele sem látszott rajta meg. A hatalmas ablakok tökéletes keretet adtak a folyosónak, amelyeknek boltívein az iskola címere díszelgett, mindezek mellett pedig szekrények hada sorakozott. Az összkép nagyon elegáns, és kifinomult hatású volt, de az egészbe csak a tanulók nyüzsgése lehelt életet.

A diákok közt lépkedve indultam a terem felé, és kezeimmel a táskámat markolásztam, mintha csak abba kapaszkodnék menedéket keresve az átnyársaló tekintetek ellen. Mert ha még rám is nézett valaki, az is vagy megvetőn, vagy lesajnálóan tette, de ha szerencsém volt, akkor egy pillantást sem küldtek felém.

Szemeimmel szigorúan a padlót bámultam, és igyekeztem nem elbotlani saját magamban. A terembe érve beültem a padomba, majd a könyvembe burkolóztam.

A csengő hallatára éreztem, amint a nagy nyüzsgés zaja lassan eltörpül,és megkezdődik az óra.

És így ment ez egész nap. A tanórákon általában végig jegyzetelek, és csak a szünetekben találkozok Sydneyvel és Austinnal, hisz kedden szinte mindig külön órarendünk van.

Minden a megszokott kerékvágásban haladt, egészen az utolsó óráig, amikoris apró suttogásra kaptam fel a fejem.

-Kylie..Passz, ki küldte. Kétlem, hogy szerelmes levél vagy ilyesmi, mert neked miért lenne, de azért nézd meg-biccentett az apróra hajtogatott fecni felé a mögöttem ülő fiú, Will.

A szavai hallatára megremegett a gyomrom, és hirtelen kedvem támadt volna lekeverni neki egy hatalmas balost. De tenyerem pofonra való viszketésén kénytelen voltam csillapítani, hisz megint én jöttem volna ki rosszul belőle.

Óvatosan széthajtogattam a sárga post-itet és miután megbizonyosodtam róla, hogy senki nem figyel rám, olvasni kezdtem a horribilis kézírást.

'Ma kettőkor. Beverly Street 72. Kellenek azok a pontok, minél hamarabb. xS.'

Elfintorodtam. Semmi kedvem nem volt az egészhez.

Vigyorogva hajába vezette ujjait, majd felnevetett. Szőke tincsei közt ismét kócok bujkáltak. De nem, nem úgy, mint egy felmosórongynak. Á, nem.

Neki még ez is iszonyat jól állt.

-Sajnálom, de nem lehet. Legalább is, ma biztosan nem érek rá-ráztam meg fejemet, majd szándékosan az ajtó felé löktem izomtól kicsattanó mellkasát. Egy picit.

-Miért?-pislogtak rám sötét szemei, amelyek mögött játékosság bújt meg, és talán egy kis szórakozás is meg-megcsillant benne. Hogy Ő jól mulat rajtam?

-Mert, dolgom van. Na menj már. Nézd, ott az ajtó-böktem mutatóujjammal a megfelelő irányba.

-Nézd, ennyire nem érdekel-rántotta meg vállát, majd középső ujját a bejárat felé lóbálta, aztán hozzátette.-Nem hiszem, hogy bármi dolgod is lehetne...

-A tanuláson kívül?-vágtam közbe.

-A tanuláson kívül-fejezte be.

-A tanuláson kívül?-ismételtem el.

-Igen-rázta meg fejét. Emlékszem, még mindig vigyorgott. Vagy bekattant, vagy tényleg ennyire nevetséges vagyok.

-Hát-húztam el a számat.-Hallottad, hogy ne ítélj könyvet, a borító alapján?

-Nem-fintorodott el.-Eddig nem győztél meg.

-Nem is akarlak, úgyhogy tényleg baromi hálás lennék, ha kihúznád innen a beledet-mondtam a szokásosnál hangosabb oktávon, de a hangom remegése elárult.

-A suliba miért nem beszélsz ennyit?-kérdezte, miközben elindult a konyhapult felé.-És, miért nem engeded meg, hogy a hülye fiú-itt magára mutatott.-okosodjon egy kicsit?-húzta föl az orrát. Mindezt olyan hangsúllyal tette, hogy féltem, menten elsüllyedek.

-M..Majd okosodsz holnap-mondtam unottan. Az órámra pillantottam, ami azt sugallta, hogy el fogok késni. Nagyon, de nagyon el fogok késni.

-Holnap találkozunk!-lépett ki a bejáraton. Sóhajtottam.

-Holnap..-mondtam halkan, majd kulcsra zártam az ajtót.

Az eseményekre visszagondolva hatalmas gombóc keletkezett a torkomban, és az ujjaim remegését sem tudtam csillapítani. A fejemben ott tátong egy hatalmas kérdőjel Spencer neve mellett, hisz még mindig fogalmam sincs arról, mit akart a tegnapi eseménysorozattal. Nem hiszem, hogy a korrep érdekli igazán. Valami hátsó szándék mindig húzódik sötét szemei csillogása mögött.

Halántékomat dörzsölgetve tértem vissza a jelenbe. Gyomrom automatikusan megkordult, de az óra még korántsem árulkodott arról, hogy hamarosan vége lenne a történelemnek.

▶✨◀

Kezemben a kakaós csigámmal lépkedtem ki az iskola bejáratán. Az édesség illata csiklandozta az orromat, és talpam alatt szinte csak úgy eltűntek a méterek.

Hiába kívántam, hogy repedjen szét a lábam alatt a talaj, vagy csapjon belém egy villám; be kellett látnom, hogy egyszer úgyis oda fogok érni, és a helyzetemet az sem könnyítette, hogy a Beverly Street eléggé közel van az iskolához.

Bármennyire is féltem Spencertől -vagyis inkább az idegeim szétroppanásától-, muszáj korrepetálnom, már csak a saját pontjaim miatt is. Bár nem értem, miért a suli legseggarcúbb pasiját kaptam meg.

Ilyesfajta gondolatok cikáztak fejemben, és mire észbe kaptam, már a hatalmas kapu előtt álltam. Vézna ujjammal megnyomtam a csengőt.

-Szia-lépett ki egy harmincas éveit taposó nő az ajtón. Fekete haja hosszan omladozott hátán, míg kék szemei kedvességgel voltak teli.

-Jó napot-köhintettem.-Spencerhez jöttem-mondtam kissé bizonytalanul, majd akaratlanul is belerúgtam az előttem elnyúló kavicstengerbe, amelyből néhány szem csattogva pattogott ki az aszfaltra.

-Ő még nincs itthon-húzta el a száját, majd folytatta.-Gyere csak be, biztos mindjárt jön-közölte.

-Hát, rendben. Köszönöm-varázsoltam egy őszinte mosolyra a számat. Közben az agyam meg folyton azon kattogott, hogy mennyire igazam lett. Mert sejtettem. Tudtam, hogy nem lesz itt időben.

| Spencer Hale |

Idegesen doboltam ujjaimmal a sötét motorháztetőn, miközben napszemüvegemet a szemeim elé hajtva figyeltem a belvárosi utat. Másodpercek alatt tengernyi kocsi suhant el előttem. Idegesen túrtam bele hajamba, miközben ismét megnéztem a telefonom kijelzőjén az időt.

Fogalmam sincs, hány percet tölthettem ott kint, a napsugarak közt, de minden egyes másodperc kínzóan hatott. Nem tudom, hogy az unalomtól, vagy a ténytől, miszerint már rég otthon kellene lennem. A percek olyan lassan teltek, és akkora csöndeség kerített hatalmába, mint amilyen még soha ezelőtt. Az átlagos nagyvárosi zajok nesze eltörpültnek tűnt minden egyes lélegzetvételemkor. Így hát amikor a hatalmas pláza ajtaja kivágódott, és Sophie lépett ki rajta, fáradtan felsóhajtottam. Annál inkább, mikor láttam, hogy társasága akadt.

-Spencer, be kell jönnöd hozzám-lépkedett oda hozzám. Magas sarkai idegörlően koppantak, mikor találkozott a betonnal.

-Mit csináltál már megint?-dörzsöltem meg szemeimet szemüvegem mögött.

-Az egyik srác kivette a kezemből a hajfestéket, mikor már fizetni akartam-panaszkodott.

-Elnézés, uram-szólt a szekuritis.-Ez nem egészen így történt. A barátnője kitépte a fiú kezéből az ominózus terméket, és éppen a srác készült távozni-ecsetelte.

Sophie rám pillantott, amolyan el ne hidd fejjel, mire csak megráztam a fejem.

-Nem hiszem-fontam keresztbe karjaimat.

-Hát, ha nekem nem hajlandó, akkor miért is ne kérdezzük meg magát a másik felet?-sóhajtotta fáradtan, és sütött róla, hogy mennyire nincs idege a mai kamaszok baromságaihoz, én pedig nem is hibáztattam érte.

A másik alak már türelmetlenül toporgott a drogéria előtt. Rám pillantott, szemöldökét felhúzva mért végig.

-Add ide a hajfestéket-néztem rá, még mindig a kezében tartott flakont bámulva. Olyan komolyan mondtam, mint aki épp most csöppent bele egy krimisorozatba, és valami olyasmit igyekszik megszerezni, ami nyomós indokkal kötődik hozzá.

-Nem-felelte egyszerűen.-A kis ribanc biztos elvitet magával a következő boltba, de nekem ilyesmire nincs időm. Oldjátok meg.

A kijelentésére Sophie pitbullként a fiúra vetette magát, és tépni kezdte. De a srác se hagyta magát. Kis civakodásuk csekély idő alatt verekedésbe torkollott, a lány részéről. Ott ütötte, ahol csak érte. Végül a biztonsági őr választotta szét őket.

-Hölgyem, kérem nyugodjon le-támasztotta meg erős karjait a lány gyenge vállain.

-Nem fogok. Adja ide azt a rohadt festéket!-sipította. A kiürült folyosón erőteljesen csengett hangja. Nem igazán festett úgy, mint aki egykönnyen feladná.

-Kérem. Nyugodjon. Meg.-ismételte a férfi.-És mondja meg a nevét.

-Sophie. Sophie Freeman-dünnyögte a fogai közt.

-Nézd már a csajt, még a neve is árulja!-horkant fel a fiú, akinek még mindig nem volt ideje másik festéket vennie.

-Kussolj már-förmedt rá a lány.

-Remek. El is intéztem. Mától ki van tiltva a plázából-bólintott elégedetten.

-Spencer!-kiáltott rám Sophie.-Csinálj már valamit-bökte meg karomat.

-Ezt nem teheti-néztem az igazságügyire. Eléggé elment a kedvem ettől a harciaskodástól.

-Nézd, fiam. Nem tudom, hogy mióta vagy ezzel a csajjal, de én a helyedben már kidobtam volna. Vagy lenne egy festékraktárom-gondolkodott el. Sophie szemei szikrákat szórtak felém, és ekkor éreztem, hogy tényleg tennem kell valamit. Valami komolyabbat, hogy megőrizzem a rosszfiú-hírnevemet.

Így történt, hogy hamis idulatokkal fűszerezve húztam be a rendőrnek. Ő pedig felszisszenve kapott a szeme alatti területre, amely duzzadtan piroslott.

-Elég volt. TŰNJENEK EL INNEN, MOST AZONNAL, VAGY FÖLJELENTEM MAGUKAT!-ordított ránk.

Végszóként a barátnőm jelent meg egy málnaszörpes üveggel, majd az egészet széttörte a fejemen. A piros folyadék hamar átivódott fehér pólómon, és ezer darabra törve szóródott szét a kövön. A hajam azonnal ragacsossá vállt, az orromat pedig cukorillat lengte be.

-Ezt azért, mert nem segítettél, te szemét.

Pislogás nélkül meredtem rá, majd szó nélkül karon ragadtam, és kiráncigáltam onnan.

-Ja, és maga is ki van tiltva-hallottam meg magunk mögül utoljára a férfit. Kinyitottam a kocsit, és ezúttal reális haraggal fűtve pattantam be a volán mögé.

Sophie egész úton szitkozódott mellettem. Én meg csak csöndben ültem mellette, erősen az útra koncentrálva. Nem vettem róla tudomást. Egyetlen egy alkalomal szóltam rá. Mikor már ismét engem hibáztatott az egészért.

-Befejeznéd végre a nyávogást?-förmedtem rá.-Elegem van a hisztidből. Mi lenne, ha megtanulnád csukva tartani azt az aranyos kis pofikádat?-kérdeztem, miközben a kormányt szorongatva bekanyarodtam a felhajtóra. Villámsebességgel kipattantam az autóból, és meg sem várva a lányt toppantam be a házba. Majd gurultam vissza a lépcsőn.

Hogy miért?

Egy apró kis tényező miatt.

Miatta.

Kylie Sparkess miatt.

▶✨◀

Mindjárt be fog indulni a cselekményszál, de ehez ez az uncsi rész is kellett. Remélem azért vagytok még itt néhányan, és igyekszem a részekkel :) Ha tetszik, most se harapok a visszajelzésekért.

Kelly💜