A saját panellakásunkhoz tartozó garázst felnyitom és beparkolok, anyáék Mercije mellé, a garázsajtót csak behúzom, telefonomat bámulom, a hangot magam felől benémítom, nehogy lebuktassam magunkat, Namtól csórt füllhallgatót csatlakoztatom, fülelek, közben a térkép is meg van nyitva. A lépcsőfokokat hármasával szedem a másodikra, a 12-es számú ajtóhoz, melyen glavírozott fémtábla jelzi kik élnek itt: Min Family.

Kulcsomat dzsekim jobb belső zsebéből előásva, állandó helyéről, kinyitom, berohanok szüleim szobájába. Ilyenkor adok hálát, annak, hogy apám hobbija a vadászat. Amúgymeg egy undorító dolognak tartom, anyámmal együtt, sose gondoltam volna, hogy egyszer még jól fog jönni a sörétes. Gardróbjukból nyíló hátsó reteszt elhúzom, és meglepetésemre nem csak egy puskát rejt, hanem egy női kézbe passzoló kicsike, már-már aranyosnak mondható pisztolyt, egy M4A4-est, hogy honnan van, inkább nem is akarom tudni, és egy Beretta 92FS modellt. Az utóbbit magamhoz véve, ellenőrzőm a tárát, amiben két töltény van, így keresek még további tizenhármat, de csak kilencet találok.

Az utolsó hengerszerű kis fémdarab betöltésének egyidejében hangokat hallok, ami miatt körülnézek, majd leesik, hogy a fülhallgatóból jön, így egy utolsó mozdulattal helyére rakom a tárat és figyelek.

-Jé, kit látnak szemeim? Kim NamJoon? – túlontúl ismerős a hang.

-Tanárúr? Mit keres maga itt? – Biológia tanárom. Így már beugrott.

-Most ért véget nem rég a szakkör amit tartok. Téged és a barátaidat mostanság nem láttalak az iskolában. Történt valami?

-Ami azt illeti igen, de nem igazán szeretném a maga orrára is rákötni, így is túl sok már az érintett.

A kurva életbe! Ez így nagyon nem jó! Kakaon írok meg is írom Namnak a nagy helyzetet:

„Dong EunHyuk, Dong EunShik! Kibaszottul vigyázz!"

-Elnézést, egy pillanat, lehet fontos. - gondolom megnézi az üzenetet. Csak remélem, hogy nem lesz baja, míg én az egyik hámmal magamra erősítem a fegyvert, ugyanis máshogy nem tudom eltenni.

-Na, mi olyan fontos? - közelebb van. Egyre több az adrenalin bennem, egyre jobban kapkodok, és ey megnehezíti, hogy az utolsó csattot beakasszam a megfelelő helyre.

-Áh, semmiség. Bár azt igazán tudni szeretném, hogy miért csinálja, amit. - Sikerül a szíjhalmazt magamra erőszakolni. Belegondolva az alkata teljesen megegyezik a tanárunknak és a látott egyénnek, amikor a hajléktalan adta át a borítékot. Két dolgot leszámítva mindent tisztává tesz, hogy hogyan volt képes végigvinni mindent. Már csak Hoseok eltűnése és a Jin lakásában talált levél rejtély. 

-Mit miért? - műártatlanság árad hangjából. Kabátomat visszakapom magamra, ekkor nézek rá a telómra, amin Namtól új üzenetet jelez az alkalmazás.

"Várjuk ki hova visz."

Elindítom a képernyőfelvételt, hogy meglegyen a vallomás, ha sikerül kicsikarnia belőle Namnak.

-Ne szórakozzon, pontosan tudja miről beszélek. - nyugodt a hangja, túlságosan is.

-Ejj, ejj okos vagy, de nem eléggé. - már megint ez a mondat. Minek hiszi ez magát. Mindenesetre lemegyek, berúgom a motoromat, készenlétbe téve magamat. 

-Dong EunHyuk. Mi a kapcsolata vele? Testvére? Gyereke? Miért Jin? Miért mi? Miért egy ártatlan kislány? Mit ártottunk? - olyan higgadtan mondja, mintha csak annyit szólna, hogy "süt a nap".

-A testvérem. - megadó sóhajt hallatt, de a hangján hallatszódik, hogy vigyorog a továbbiakban. - Amikor a börtönbe került, nem volt aki megvédte volna a fiát, aki beleroppant és mély depresszióba zuhant, majd tavaly öngyilkos lett. Egy szülő leggyengébb pontja a gyereke. Amiatt a rohadék Kim ügyész miatt került be, meg sem hallgatták, mit miért tett. Most itt a bosszú ideje. Ott támadjuk, ahol a legjobban fáj. Legalább is ez volt a terv, de ti gennyek önfejűen nem vontátok bele a szülőket. Viszont túl jó móka titeket terrorizálni. És most, hogy ezt tudod te is meghalsz.

-Ha már úgy is kinyírsz, akkor azt mondd már meg, hogy Hoseokot hogyan...

-Egyszerű, mondom, hogy nem vagy elég okos. 

-Akkor igazán felvilágosíthatnád buta személyemet. - kezd feszült lenni, a pszichopata állat pedig egyre inkább élvezi.

-Volt egy beadandó feladat, azt hozta ki a kapuhoz. Egy tűt pedig nem nehéz beleszúrni a szabadon hagyott nyakba. Az, hogy nem vettétek észre időben a saját hibátok.

-Értem. És miért MinJi? Egy ártatlan kislány.

-Több oka is van. - vészesen közelről jön a hang. Már viszket a tenyerem, indulnék, de várok valami jelet. Nem beszéltük meg, de ismerem annyira, hogy van annyi sütnivalója, hogy hív valamiféleképpen. - Túl könnyű áldozat, Jiminnek fájdalmas pont, meg ha már így alakult meg is rontottam. És te fogod befejezni. - minden izmom feszül, hogy ne most induljak meg.

-Biztos, hogy nem.

-Azt majd én eldöntöm. Most pedig vetkőzz, tudom, hogy a zsernyák apuci nyomkövetőt tett rád, felesleges tagadnod, egyértelmű. 

-Ember baszki, hideg van, az utcán vagyunk. - pillanatra elhallgat, de folytatja. - Legalább autóba had üljek be, gondolom avval vagy. -csend. Idegörlő csend.

-Legyen. De ha bármivel is próbálkoztok, te, a rendőrség vagy YoonGi, abban az esetben robban a gép, csak egy gombnyomás. Ha elmozdulsz innen egy fél lépést is, több, mint kétszáz ember hal meg, miattad. - távolodó léptek. Pár pillanatra rá üzenetem érkezik. 

"Amint megállunk egy helybe néhány percnél tovább induljatok."

Kinyom. Megszakad a hívás. De hogy gondolja, hogy majd látni fogom, ha minden bizonnyal kidobja a ruháit? Már nem elérhető. Leállítom a felvételt.

Screen shot-ot készítek a beszélgetésünkről, kivágom az utóbbi három üzenetet, elküldöm Jeon kapitánynak. Persze, hogy neki meg hívnia kell.

-Min, merre vagy? Megmondtam, hogy menj a megadott címre!

-Tudom, mit csinálok, haza jöttem valamiért, legyen ennyi elég. Most már viszont nem mozdulok, még a végén észre vesz. Namról leveteti a ruhákat, de elviekben látni fogjuk merre megy. 

-Indulunk utánuk, amint látótávon kívülre kerülünk, ne csinálj hülyeséget, lehetőleg maradj a seggeden.

-Lehetetlen. Nem tudok csak ülni és malmozni, lesz ami lesz.

-Mozognak. Leteszem, maradj vesztek még. 

Kinyom, én pedig a képernyőmre meredek, ahol két pont két különböző irányba mozog. Mi a fasz? Visszahívom, mert ez így nem oké. Felveszi, de nem túl szívélyesen.

-Mi van még?

-Azt mond már meg, hogy merre mennek, mert nem adtatok semmi támpontot, hogy egyáltalán merre induljak.

-Direkt, nem akarjuk, hogy a vesztetekbe rohanj.

-Csak annyit mondj, égtájilag milyen irányba. - egy ideges sóhajt hallat.

-Észak-kelet. - most én nyomom ki és megyek vissza a térképhez. 

Egyik pötty tényleg észak-keleti irányba mozog, másik délnek. Na itt a jelem. Amint két kilóméterrel kerülnek távolabb megindulok. Az üzemanyagom már vészesen fogyóban, csak remélni merem, hogy nem mennek messzire, különben nagyon lemaradhatok. 

Háromféle végkifejlett van a fejemben és még nem tudom, hogy melyik mellett fogok dönteni, sőt még az is lehet, hogy egy ezektől teljes mértékben más fog történni. Majd elválik. Szóval gratu annak aki a fejembe lát és rájön, hogy mi lesz a vége.