Bő két óra elteltével már csak Nam és én állunk a bejárati ajtó előtt, ami épp az előző pillanatban csukódott be. 

Túl vagyunk a sok-sok telefonhíváson, egy órás civódáson, hogy mi legyen a célállomás, ami úgy nézett ki, hogy mindannyiunk telefonján kihangosítva a szülők és Kook bátyja is beszáltak a vitába. Végül 4 szavazattal nyert Olaszország, ahonnan kértem, hogy hozzanak Limoncellot, mert hát kedvenc italaim közé tartozik. Egy ma délután 4 órási gépre sikerült is megvenni a jegyeket, ami elég borsos összeg volt, de ez most nem számít. A fő, hogy a legtöbben biztonságban legyenek. Jimin bocsánatot kért Jintől a kirohanásáért, viszont azóta Kookot nem engedte el, legalább a kezét fogja. Kicsit vicces, hogy a legidősebbnek a legfiatalabb nyújtja a támaszt.
A szállást már NamJoon intézte egyedül, nem akartuk még egyszer lefutni a veszekedős köröket, így mindenki bízva hagyta. Egy négy csillagos apartmant foglalt le, all inclusive ellátással. 

-Na pakoljunk. - bevágok egy hátra arcot és megindulok Nam szobájába.

-Mégis mit? - néz rám értetlenül, mint egy pincsi úgy követve.

-Átmegyünk hozzánk. Nem akarok a szüleimtől messze lenni. 

-Suga, mindketten ismerjük a szüleidet. Nem fognak egymás nélkül sehova se menni, egy helyen dolgoznak. Anyudtól meg még az ISIS vezetősége is beszarna. - ezt persze megmosolygom, mert tény ami tény, van egy természete és kisugárzása, ereje. Viszont attól még mindig egy 162 centis, vékony nő. 

-Tudom. De ettől függetlenül megyünk. Colly-t is elvitte Kook faterja, így nem kell miről gondoskodnunk sem. 

-Úristen, YoonGi! Valamit kurvára nem néztünk meg!

-Te meg miről beszélsz? - az arcot amit vág, képtelenség körülírni. Elborzadt, de közben örül, rosszul van, de izgatott is. Válasz helyett, csak megragadja a kezemet, magával húz a hátsó bejárathoz, feloltja a kinti lámpákat, riasztót kinyomva kirángat a hidegbe. A ház jobb oldalához vezet, ott is felolt egy külső fényforrást és le is esik mire gondol. A pince. Nem vagyok beszari, de minden horror így kezdődik. Én oda le nem megyek. 

-A lakat nincs rajta, pedig biztos, hogy apa visszatette, sose felejti el. - kinyitja az ajtót és ott is fényt olt. - Gyere.

-Biztos, hogy nem és te sem mész. - most én nyúlok csuklója után, hogy visszahúzzam, ugyanis megindult lefele. - Reggel felhívjuk Mr. Jeont és szólunk neki. Még a végén van lent valami bizonyíték és mi akaratlanul is tönkretehetjük. Főleg téged ismerve. 

-De...

-Menjünk be, pihenjünk. Reggel felhívjuk, aztán összepakolsz néhány ruhát és átmegyünk hozzánk. 

Még cikázik párat tekintete a pince és az én szemeim közt, majd egy megadó sóhajt hallat.

-Rendben.

Lekapcsolgatva a villanyokat útunkon vissza fele, csak a házban döbbenek rá, hogy milyen hideg is van kint. Szinte fáj, ahogyan a hideg levegőről belépünk a meleg belső térben, már-már kiolvaszt. Megkockáztatom már lassan mínuszok lesznek. Bár még csak most kezdődik az október, de nem lepődnék meg, ha a hajnalokban már fagyna.

-Átfagytam. – borzong meg a mellettem álló góliát.

-Nem vagy egyedül. Stip-stop enyém a fürdő! – és evvel a lendülettel, ahogy kimondtam, inkább már kiabáltam, futok fel a lépcsőn, hogy befoglalhassam az említett helyiséget.

Már épp a kilincsért nyúlok, mikor vállamnál fogva visszatart, pördít rajtam egyet, így helyet cserélve Ő kerül a fürdőhöz közelebb. Nem hagyva magamat, gyorsan kapcsolok és előre nyújtott karja alatt átbújva, konkrétan a falap és közé préselődök, és, mivel már nyitotta az ajtót, így egyik támaszom eltűnik, pofával előre dőlök be a helyiségbe. Már azon gondolkodok, hogy mimet kell majd a sürgősségin ellátni, de a várt csapódás nem történik meg. Majdnem felnevetek, hogy a helyzet külső szemmel hogyan nézhet ki, ugyanis Nam elkapta a bal könyökhajlatomat és jobb alkaromat, úgy lógok előrefele. Mikor már épp kezd fájdalmassá válni, lassan leenged hasonfekvésbe, karjaimat oldalaim mellé pakolja.

-És még én vagyok a balfasz... - nevet fel. Belegondolva, az eset kezdete óta nem is láttam őszintén nevetni. Ez engem is mosolygásra késztet. Álló helyzetbe szenvedem magam, és a kádhoz sétálva, könyökömet átmozgatom, és megengedem a kellemes meleg vizet.

-Ne tagadd, hogy az vagy. Én fürdök.

-Nem, mert én. – és már le is kapja magáról, a belebújhatós pulcsijával együtt pólóját is.

-A-a, nem eszik olyan forrón a kását. – kapkodó mozdulatokkal levetkőzök, és kicsit túl nagy lendülettel vetődöm a kádba, ugyanis a fél fürdő elúszik. – Szia, mehetsz! – integetek neki, vigyorgó képpel, de Ő csak lefagyva áll ott. – NamJoon! Föld hívja Kim uraságot! NAMJOON! – az utolsó rászólásra végre pislog és rám figyel.

-Bocs, de ilyen sebességgel téged még csak elképzelni sem tudtalak volna soha. – azzal tovább vetkőzik.

-Nem! Nam! Túl kicsi ehhez a kád! Nem, mész innen, takarodj! – minden ellenkezésem, kapálózásom hiábavaló, már csak azért is beül vellem szembe. Nem apró a kád, de két férfinak nem elég, hogy normálisan elférjenek. Erre még el is fekszik. Ezt nem hiszem el. – Most komolyan? Nem öt évesek vagyunk már.

-És? Most úgy viselkedsz, mint egy szégyenlős tinilány. – vigyorog saját „beszólásán".

-Nem az istenkirály testemmel van a baj, azt csak azért takargatom ruhákkal, hogy ne olvadjon mindenki úton útfélen, sokkal inkább azzal, hogy egy góliát vagy és nincs melletted hely. – én is lecsúszom fekvő helyzetbe és odébbrúgdosom, hogy elférjenek a lábaim, ha már Ő is ezt teszi.

-Na ha már így agyondicsérted magadat idedobhatnád a tusfürdőmet. – Bal kezemet felemelve, tapintás alapján megtalálom a keresett tárgyat és egyenesen a fejéhez vágom. – Ne durcizz már. Lefürdök, itthagylak és addig áztatod a picsád ameddig akarod.

-Nagyobb a faszom, mint neked, ne ugass. – el is fordítom a fejem műsértettséggel. Szemem sarkából látom, amint lefürdik, valamint elzárja a csapot, már így is elég sok benne a víz. Szerencsére olyan tényt tudtam a fejéhez vágni, amivel nem tud vitatkozni, így csendben marad, nem kell több visszadumát kiötlenem, egyáltalán nincs hozzá energiám...

-Most te jösz. – erre persze visszafordítom a figyelmem felé. Nyom egy jó adag tusológélt a kezébe, palackot félreteszi, majd felhabosítja. Már közelíti is felém, amikor leesik, hogy, hahó Suga, hogy lehetsz ekkora gyökér, ez a gyerek szerelmes beléd, ha nem is, de minimum vonzódik hozzád, te meg itt meztelenkedsz vele és épp készül letaperolni téged!

-Hagyj már, azt mondtad lefürdesz és mész. Meg vagy, mehetsz. – tolom el magam elől a közeledő kacsókat. Felnéz szemembe, a vállamról, amit célzott volna, és néhány pillanat alatt válik más fényűvé tekintete. Először dühöt, majd csalódottságot látok benne.

-Most komolyan? Tényleg azt hiszed, hogy hátsó szándékaim vannak? – ül le sarkára, úgy nézve le rám. – Mondtam, hogy nem fogok próbálkozni, tudom, hogy nem fogsz rám úgy tekinteni. – azok a szomorú kölyökkutya szemek. Fúh, de utálom őket, falnak ugrok tőle.

-Ne nézz így! Bocs, de tényleg, meg kell tanulnom együtt élni a tudattal, hogy a legjobb haveromnak bejövök.

-Nem csinálnék semmit, ami neked ártana.

-Tudom, de képzeld magad kicsit a helyembe. Te mit tennél? – kissé már szenvedek, azok a szemek. Mindig elérte nálam amit akart. Gyűlölöm, ha valaki alázkodik a barátaim körében. Más tegye csak, de Ők ne. Pár másodperces csönd telepedik le, amíg gondolkozik.

-Vagy realizálnám, hogy ez nem is rossz és van valaki, aki így mellettem lesz, ha úgy játszom a lapjaimmal, hogy magam mellett tudjam tartani. Vagy ellökném minnél messzebb, mindkettőnk érdekében. – Na jó. Evvel meglepett. – Szóval, ha ugyanúgy gondolkodunk, akkor te az első opció szerint játszol.

-Ennyire szörnyű embernek nézel? – nagyokat pislogva meredek rá. Erre csak megrázza a fejét. – Nem ugyanúgy gondolkodunk. Nem tudnálak hátba szúrni. Ellökni meg még csak meg sem fordult a fejemben. Egyszerűen csak azt szeretném, hogy maradj az a NamJoon, aki a legjobb haverom már pisis korunk óta. Ha kell leszólsz, ha kell segítesz és minden más, oda-vissza. Na és most, hogy ezt megbeszéltük, add a kezed. – nyúlok habos mancsáért, melyekről leszedem a fehér, jó tapintású anyagot. – Nem pazarlunk. – látom rajta, hogy nyel egy nagyot, kissé lehajtott fejjel és gondolkozik, érzem rajta, hogy mondani akar valamit. Mikor jobb combomnál járok, nyitja ki újra a száját.

-Csak egy esélyt adj. Felőlem bármikor összeszedhetsz lányokat, nem érdekel, csak legyél velem.

-Te hallod magad? Most is null huszonnégyben veled vagyok, csajokat eddig is szedtem fel, konkrétan nem változna semmi. Ha meg valakivel elkezdek járni, nem fogom össze-vissza csalni, undorító egy dolog.

-De amint ennek a dolognak vége, nem így lesz.

-Nem adod fel? – elég mérgesre sikeredett ez a mondat, pedig nem így akartam, össze is rezzen, valami pedig a vízbe cseppen. Ettől úgy érzem, mintha a szívemet tépnék. Nem elég, hogy napi szinten mind elsírjuk magunkat, még én is megríkatom.

-Amíg kerek-perec el nem utasítasz, addig biztos, hogy nem. – még két csepp. Nem bírom. Tudom, hogy őrültséget teszek, lehet mindkettőnket megbántom vele a végén, de legalább most le tudom csillapítani. Közelebb csúszok hozzá, és magamhoz ölelem, tarkóját simogatva, hátát tartva.

-Inkább érdd el, hogy megszeresselek én is. – hányok magamtól. Hogy tudott ilyen nyálas szöveg kicsúszni a számon? Karjaim közt, Ő is megmerevedik, teljesen befeszül egy pillanatra. Gondolom, mindenre számított, csak erre nem. Értetlenül néz fel a szemembe, két pislogás után viszont telibe az arcomba röhög. Szó szerint. Még a nyálából is jutott az orromra, amit az eddig hátát tartó kezemmel letörlök. Legalább a sírást abbahagyta, cél teljesítve.

-Bocs... De ez meg mi volt? – nevet tovább, az én fejem meg bevörösödik. – Nézd csak, ki jött zavarba a saját mondatától. – én meg megnyitom a forró vizet, ami szépen, egyenesen Nam lábára érkezik. – Áuu, Suga! Zárd el! – nyúl elzárni, így arcunk vészesen közel kerül egymáshoz, egy pillanat erejéig mélyen a szemembe néz, majd egy halvány mosolyt megejtve az orromra puszil, én meg, mint aki az Ő lendületét viszi tovább vágódom hátra, arcomat tenyerembe temetve.

-Kiégtem. Hülye állat. Miért mondatsz ki velem ilyeneket? – aha, igen, mintha saját magamat égettem volna ki, jobb erre fogni, mint a puszira, de basszus. Váratlan volt. A helyzetnek úgy kellett volna inkább kinéznie, hogy megpróbál megcsókolni, de az utolsó pillanatban lefejelem. Minimum.

Végigsimít mellkasomon, majd combomon. Már épp rúgnék, de szavai megakadályoznak.

-Itt tartottál, csak befejezem. – és már a vádlimnál jár. Inkább bízom benne, de nem akarom még egy ilyen helyzetbe hozni magam. És tényleg csak a lábaimat mossa meg, meg a hátamat. Haha, mossa a lábam, mint anno Jézus a tanítványainak. Jaa, ez így nem jön ki jól, miért nem Isten lábait mosta? Úgy szebb lenne ez a példa. Ezer mázlija, hogy nem csikis a talpam.

-Kösz. – nyögöm ki, mikor befejezi, és állok fel, magamhoz véve törölközőmet.

-Ugye, hogy nem volt szörnyű?

-Nem volt az. – rábólintok. – Viszont magamnak is meg tudtam volna csinálni.

-Inkább csak fogadd el, ha kedveskedni akarok. – követi példámat, ő is megszárítkozik és lép ki mellém a fürdőszobaszőnyegre.

Derekam köré tekerem a kék anyagot, mivel nincsenek bent váltásruháink. Mi értelme, persze, hisz senki sincs kint, az előbb meg együtt fürödtünk egyetlen társaságommal, de a komfortérzet miatt teszem meg. Bemegyünk NamJoon szobájába, ami hála az égnek, vagyis inkább Nekem, meg Jiminnek, rendben fogad minket, nem pedig, mint egy háború sújtotta övezet. Ágynemű is tiszta, amit gondolom valamelyik fiatalabb húzott át miután itt aludtak, vagy előtt. A lényeg, hogy tiszta, friss ágynemű, a kedvencem, bele is vetődöm, arccal előre, és mélyet szippantok belőle.

-Tessék. – valami puha anyag érkezik a fejemre. Leemelve, fejemet oldalra fordítva nézem meg magamnak a kapott alsónadrágot.

-Ez nem az enyém. – jelentem ki az egyértelműt. Nekem csak fekete boxereim vannak, illetve három fehér, ha fehér nadrágot vennék fel, de ez egy piros Calvin Klein.

-Nincs több nálam a tieidből. – elfintorodom. – Max ha kétszer volt rajtam, tiszta is, ne most legyél higéniamán. – egy picit elgondolkodom rajta, hogy akkor alszom csak egy pólóban, de elvetem az ötletet, mert Nammal szemben szemétség lenne, ha meg nem fogja vissza magát, akkor még a végén én húzom a rövidebbet. Végül beletörődve, felkelkel és magamra veszem, de vissza is dőlök hanyatt, magamra húzva a takarót, mert nincs a legmelegebb.

Befekszik mellém, miután leoltja a villanyt, kérdés nélkül mellkasára húzva. Inkább úgy döntök, hogy nem szólok semmit, úgyis kiharcolja, hogy az legyen amit Ő akar.

-Jó éjt. – ad egy puszit hajamba, és hátamat, bár inkább vállamat cirógatja, szíve, mint akinek most ért véget a maraton, úgy ver.

-Miért nem tudtál lánynak születni? Akkor már kérdés nélkül együtt lennénk.

-Ha lány lennék, akkor csak egy menet lettem volna.

-Mi a fasz? Ezt én kimondtam? – nézek elhülve magam elé.

-Ki. De ezek szerint van esélyem. – hangján hallom, hogy mosolyog. Lehet nem kéne hitegetnem. Keze hajamba téved, én meg belesimulok, akaratlanul is. Túlzottam jó érzés, ahogy simogat. – Aludjunk. – erre csak rábólintok, kényelmesen elfészkelődve pár perc elteltével már az álmok mezején járok.

Remélem mostmár látszódik a teljes.