Úgy tűnik fel fog cserélődni nálunk a nappal és éjszaka. Fél éjfél (a/n: nem beszólni, szeretem használni!) van, mi pedig az asztalnál ülve, én ujjam tördelve várom, hogy hívjon minket Mr. Jeon, hogy közölje a vizsgálat eredményét. Nem szól senki semmit, csak a feszült csönd van, amiként figyeljük az asztalra kitett telefonokat, várva valamelyikünké megszólaljon. Viszont nem a várt hang szakítja félbe tevékenységünket, hanem a nagy csendben dobhártyaszaggatóan hangos kutyaugatás. Kook és Jin egyszerre felpattanva a székeikről, futólépésben mennek az ajtóhoz, amin pont benyit az egyik rendőr, aki erősítésként figyel ránk. 

-Undorító féreg. - morog a bajsza alatt, de mégis érthető, mit mond.

-Mi történt? - Jin aggódva néz a tisztre.

-Megint egy levél. Egy szakkörről hazamenő diákkal küldte. Nem meri idetolni a képét a mocsadék. - azzal át is nyújtja a borítékot, amit összeráncolt szemöldökkel vizslat. 

-Köszönjük a munkáját, kér esetleg egy kávét, vagy valami harapnivalót? - még ebben a helyzetben is hozza a törődő formáját, a papírt pedig odaadja JungKooknak, aki ugyanúgy reagálva nézi a zárt üzenetet. Visszatérve hozzánk Jiminnek nyújtja át. Neki is ugyanaz a reakciója, majd felnyitja, kihúzza a szellősen írt lapot. Elolvasása után az asztalra csapva mindkét kezével éri el, hogy mindenki teljes figyelmét neki szentelje. 

-Utolsó rohadék. Megölöm. - vérben forgó, könnyes szemeivel mered a lapra, amit Nam elhúzva előle, magunk elé helyezi, hogy mi is elolvassuk.

"Mennyire fontos számodra a hugicád?"

-Már a családjainkat is teljesen bevonja. Aljas... - nem bírja Nam befejezni, ugyanis megérkezik a várva várt hívás. Mivel engem hív, így én veszem fel értelemszerűen.

-Mi az eredmény? - támadom le egyből a legfontosabb kérdéssel, ami bennem van.

-Remélem ültök. Jó volt a feltételezésetek, Jung Hoseok húsa volt benne. Meg egy ezüstlánc. 

Itt szédültem meg, a telefon kiesik a kezemből, valószínűleg betörve még jobban, sípol a fülem és semmit nem hallok, látom a többieket, beszélnek hozzám, de nem tudom felfogni, tudom, hogy itt vannak, de valahogy olyan, mintha egy burokba lennék. Látásom is elhomályosodik, a gyomrom émelyeg. Még az utolsó pillanatban erőt tudok venni magamon, elrugaszkodva a sarokba lévő szobanövény elé térdelve adom ki gyomorsavamat és azt a kevés vizet amit a nap folyamán bevittem szervezetembe. Marja a torkomat, de csak a féktelen sípolás az ami leköti figyelmemet, meg a gondolat, a tudat, hogy az az elmebajos komolyan megtette. Komolyan kolbászt csinált legjobb barátaim egyikéből. Anyámék pedig majdnem megették. Erre még jobban csak öklendezni tudok, az inger miatt, de semmi nem képes feljönni, csak fuldoklok tőle. 

Néhány percnyi szenvedés után múlik csak el a koponyaszaggató hang, teljesen leizzadva, könnyáztatta fejjel, lassan, a falba támaszkodva tápászkodok fel. A nyakláncon jár az agyam, amit nagy harcok árán, de megvettük a fiúkkal Hobi előző születésnapjára, amit azóta egyszer sem vett le. Nem tudom mennyit állhattam a semmibe meredve, de nem hiszem, hogy túl sokáig, ugyanis még egy ember öklendezik nem is olyan messze, a mosogatónak támaszkodva, Jin. A többiek, kissé sokkoltan ülnek, Jimin kifejezetten idegesen.

-Szóltatok a levélről? – kérdem meg őket, ugyanis a mobilom már az asztalon lelt nyugalomra ismét, már a hívás megszakadva. Egy bólintást kaptam válaszul, miszerint igen.

-Apa úgy egy óra múlva lesz itt. - fejbiccentéssel jelzem, hogy tudomásul vettem.

-Nem veszi fel. - morog idegesen Jimin. Kérdőn nézünk rá, mire meg is magyarázza. - Hugi. Nem veszi fel a telefonját. - pár érintés után ismét a füléhez emeli a készülékét. Ujjaival a combján dobolva, várja, hogy felvegye a hívott. Úgy a negyedik csengésre, amit a csendben mi is hallunk, kinyomják. Néhány másodperc múlva megszólal, amire egyből reagál. Na igen, hülye szülői szokások, ne a gyerek pénze menjen, amit ugyanúgy ők fizetnek ki, de mindegy.

-Baj van kicsim? Tudod te mennyi az idő? - halljuk Chim anyukájának hangját, amiből tisztán leszűrhetjük, hogy épp most kelt fel.

-Lehet. Hol van MinJi? 

-Alszik.

-Nézz rá! - szinte már könyörgő, kétségbeesett a hangja. A vonal másik végén, motoszkálás hangjai szerint, ki kelt az ágyból és átmegy a másik szobába.

-Jimin... - rémült, tisztán kivehető.

-Mondd, hogy csak szivatsz. 

-MinJi nincs az ágyába. Megnézem a...

-Nem lesz ott. A KURVA ÉLETBE MÁR! - pillanatok alatt kel ki magából és olyan erővel rúg a hozzá legközelebb eső székbe, hogy egyik lába szerencsétlen, ártatlan tárgynak, kifordul a helyéről. Rombolna, zúzna tovább, de Kook és Nam egyből reagálva lefogják. 

(a/n: az utóbbi kb 200 szót angolul írtam meg először, nézem, itt valami nem stimmel, és úgy két perc gondolkodás után leesett, hogy mi volt a baj XD)

Jin szipogására figyelünk fel, amitől megfagy körülöttünk a levegő. Arca teljesen könnyáztatott, amit igyekszik pulcsijának ujjával megszárítani, de nem igazán jön össze. Nem a keserves, sírás. Halkan, csak néha szipog fel, egyébként meg teljes némaságban csordogálnak arcán a krokodilkönnyek. Még az arca sem torzul. Szívszorító látvány.

-Sajnálom. Én annyira sajnálom. - Kook két lépéssel Hyung előtt terem és szoros ölelésbe vonja.

-Nem a te hibád Jin hyung. - simogatja a hátát vígasztalón.

-Ne mondd neki, hogy nem az Ő hibája! Ő tehet róla! Jin, mit csináltál? Mi a faszt tudtál csinálni, amiért minket bűntetnek? Ha?! Válaszolj! - magából teljesen kifordulva üvölt és vergődik Nam szorítása alatt Jimin.

-Esküszöm, nem tudom. Nem tudom, kinek és mit ártottam. Ha tudnám, jóvátenném. - zokog Kook vállába fúrva a fejét.

-Jóvátennéd? Miattad meghalt már 3 ember. 3! Felfogod? Ezt nem tudod jóvá tenni! - folytatná, de odalépve befogom a száját és a tőlem telhető legkeményebben nézek a szemébe.

-Fejezd be. Csak a düh beszél belőled. Szóval most kussoljál be. Képzeld magad... sszhh... evvel nem mész semmire. Képzeld bele az Ő helyzetébe magadat. Hogy éreznéd magad, ha most ezeket a fejedhez vágnám? Ha? Szerintem te már rég öngyilkos lettél volna. - elhúzom a szája elől kezemet, melyből kibuggyant a vér, ott ahol megharapott. Vörös váladékomat a pólója aljába törlöm meg, de közben egy pillanatra sem szakítom meg a szemkontaktust.

-Mert nekem van szívem. Ha az én lelkemen szár... - nem hagyom befejezni, ököllel húzok be bal szeme alá. Nem túl durvát, de érezhetőt, a végén sikerült csak visszább fognom, nem akartam neki monoklit, de így is meg fog látszódni. 

-Hagyjátok abba. - rántja tőlem messzebb Chimet NamJoon, nehogy a végén kárt tegyünk egymásba. Jin továbbra is Kook nyakába borulva áztatja a fiatalabb pólóját át, már-már megsemmisülve. Én mélyeket lélegezve nyugtatom le magam, nehogy még robbanjak. 

-Srácok, megjöttem. - jön be Mr. Jeon hozzánk, de megtorpan, ahogy érzékeli a hangulatot. - Hát itt meg mi folyik? - Ez volt max 10 perc öregem, nem egy óra. 

Jimin kitépi magát Nam fogásából és a rendőrt inggallérjánál elkapva, könnyező szemekkel rángatja meg.

-Miért nincs még meg? Miért nem végzik a munkájukat? - itt eltörik a mécses és térdre rogy. - A hugom. Miért ő? Miért nem inkább engem? Egy ártatlan hétéves kislány! Érti? - és van még egy zokogónk. Ő a keservesek táborába tartozik. Kook apja csak pislogni képes a gyors hangulatváltásra, de gyorsan észbekapva térdel le Jimin mellé és öleli át, ad egy vállat, épp, mint a fia. 

-Erősen nyomon vagyunk, megtaláljuk. YoonGi, NamJoon. - szólítására mindketten a szemébe nézünk. - A szüleiteknek, ha jól tudom kéne pénzüknek lennie. - értetlenül nézünk rá, hogy mire akar ezzel menni? Pénz kéne az elkövetőnek? De azt már üzente volna. Nem?

-Bizonyos keretek közt. - bólint Nam. Körbetekint rajtunk és szája mozgásából ítélve számol. 

-Tizenhárom személyre tudnának fizetni egy külföldi tartózkodást? Amíg be nem fejezzük, úgy véljük, hogy az lenne a legbiztonságosabb, ha külföldre utaznátok, családjaitokkal együtt.  

-Szerintem megoldható, de apámék nélkülözhetetlenek a kórházban. De apa mindenképp, mivel orvoshiány van. Nem teheti meg, hogy a műtéteket eltolja, emberéletek múlnak rajta. Anya pedig nem fog apám nélkül menni sehova, és én meg nem hagyom itt őket, nincs az az isten. A többieket kifizetjük, az nem probléma.

-Én meg nem hagyom itt YoonGit. Viszont támogatom az ötletet. 

-Érthető, de a többiek akkor mennek, rendben? - Jimin és Jin bólint, Kook a fejét rázza nemlegesen.

-Fiam, ez feléd nem kérdés volt. Akkor végighívom a szüleiteket. Addig találjátok ki, hogy hova mennétek és támogatják anyagilag. 

-A pénz nem kérdés. Majd én fizetem. - jelenti ki Nam, már szólnék neki, hogy nem kell az egészet, de szúrósan rám néz, hogy ez most megvétózhatatlan. 

-Köszönöm. - hálásan mosolyog az öreg. - JungKook, te hívd jóanyádat, neki legalább nem kell magyarázkodni.