Elhaladva Jin háza mellett a kerítés elé lerakom a listát, amin a nevem be van karikázva.

Már fél úton járok, amikor valami, inkább valaki csapódik a hátamnak és ha ez a valaki nem tart meg derekamnál már lenne egy szép találkozása a betonnak meg az arcomnak. A reakcióm erre szimplán annyi, hogy a jobb karjára ráfogok az illetőnek és egy elegáns mozdulattal átvágom a fejem felett, de amint realizálom ki az, tovább lendítem, hogy talpra érkezzen guggolva. (a/n: lehetséges mozdulat, én magam is meg tudom csinálni) 

Miután mindketten sikeresen túltettük magunkat a meglepettségen és egymásra való pislogáson, kezd el forrni a fejem, de úgy igazán.

-Kim! Meg akarsz hallni, de minimum lebénulni? - nem használom senkinek a családnevét, de most nagyon felhúzott.

-Min YoonGi! Hogy képzelted, hogy egyedül elmész? Mi van ha megtámadnak? - egyenesedik fel beszéd közbe, éreztetve a köztünk lévő magasságkülönbséget még jobban ki is húzza magát.

-Talán azt, mint amit az előbb? Ha nem veszem észre időben azt a jellegzetes búrádat már a mentők jönnének érted. - teszem karba a kezem, úgy nézek rá, egyenesen a szemeibe. Nehogy már azt higyje, hogy egy törékeny porcelánbaba vagyok. Mélyen ugyan jól esik, hogy aggódott értem, de arra ott vannak a szüleim. Apropó szüleim, nem ártana bemenni a kórházba, hogy írjanak nekünk igazolásokat és két ládát elhozni. Nem vészmadárkodásként, de lehet még jól jönnének.

-Felfogtam. De akkor se járkálj egyedül. Ki tudja, lehet nem is egyedül van. - indul meg, gondolom tudja merre szándékozok menni. Hamar be is érem.

-Akkor készülj egy kiadós gyaloglásra, mert utána elmegyünk apáék melóhelyére is.

-Ehh... nemár! Mi kell onnan? 

-Majd megtudod.

-De Suga~ Ne csináld már, az a város másik felében van, három teljes kerülettel arrébb! Lehetne inkább holnap, nappal, világosban?

-Nem tetszik hazamehetsz, majd megyek.

-Mi? Te most komolyan egyedül hagynál? És ha engem kap el?

-De nem fog. Szerintem a gyilkos tudja, hogy az senkit nem hatna meg, ha téged veszítenénk el. - savage mode on. Túl magas volt, akármennyire is nem gondolom komolyan. Körülbelül 5 másodpercig lefagyva állt és nézett rám, mire újból mellettem termett. 

-Ezt most nem mondod te sem komolyan. Nem lehetsz ennyire gonosz. - fújja fel az arcát, mint egy négy éves dedós, aki nem kapja meg a kiválasztott játékot.

-Ugyan már, szemetebben is tudtam volna mondani, de figyeltem, hogy lehetőleg ne bántsalak meg. - elmosolyodom reakcióján.

-Vígasztalj most meg. - komolyan, mint egy gyerek, még követelőzik is.

-Mégis mivel? - összeráncolt szemöldökkel nézek oldalasan fel rá.

-Csók. - jelenti ki 2 másodperc gondolkodás után, majd vigyorog, mint tejbetök.

-Kizárt. És meg is érkeztünk. - sokkal gyorsabbnak tűnt a második fele az útnak, mint az eleje. 

Bemenve az kapitányságra pont az a srác van ott a recepción, aki minket hazafurikázott. Megismerve minket pattan is fel székéből és elénk lép.

-Hát ti? Baj van? - néz felváltva ránk, majd már megy is beljebb az épületbe egy iroda felé haladva határozottan, mi meg követjük.

-Attól függ honnan kezdődik a baj. - válaszolom higgadtan. Amint beléptünk az épületben teljesen nyugodtnak érzem magam.

-Igen, az van eléggé. - Nam túllihegi a dolgot. Vagy csak én veszem túl lazán. 

-Jeon kapitány, jött két látogatója. - Szól be a nyitott ajtajú irodán, úgy, hogy csak a fejét dugja oda, és amint végigmondta húzodik is vissza, mi meg egy radírt látunk csak kisuhanni a helyiségből ami a vele szemben lévő falról pattan le a földre. - Nem szereti, ha zavarják, amikor ügy van. - veszi suttogóra hangját, hogy ne hallja azt meg a felettese. - Na én mentem is vissza a helyemre. - azzal vissza is megy a recepcióra.

-Jöjjenek. - hallatszódik ki a mély orgánumú hang, mire határozott lépésekkel az asztala elé sétálok, mögöttem Nam, kissé nyakát behúzva. Felnéz ránk a papírhalomból, nem épp kedvesen, de amikor realizálja kik vagyunk, lágyul valamennyire. - Mi az fiúk?

-Új levél. - Nyújtom át neki az összegyűrődött papírdarabot. Még mielőtt kérdezne folytatom. - Volt mellé egy kép is, de azt felindulásból elégettem. Mondanám, hogy sajnálom, de nem. 

-És mi volt a képen? 

-NamJoon, menj ki. - nézek rá határozottan, de meg sem moccan, csak farkasszemezünk. - Amíg bent vagy, addig úgysem fogom elmondani. - megadóan sóhajt és távozik, de felmutatja mutatóujját, jelezve egy percem van és visszajön. Annyi elég is. Amint bezáródik az ajtó odafordulok Mr. Jeonhoz és halkan ledarálom a képen látottatak. 40 másodperc elég is volt.

-És mit terveztek csinálni? Válaszoltatok neki? Mindenki tud róla? - diktafonjára minden egyes szavam fel lett véve.

-Állj, állj, állj, sok a kérdés egyszerre. - Ekkor lép vissza közénk Nam. Pontosan 60 násodperc a falon lévő analóg óra szerint is. - Válaszoltam neki, miszerint én vagyok a választott. Nam tud róla, a többieknek nem szóltunk. Nekem személy szerint van egy tervem. - Ezt ismertetem is, de nem épp erre a reakcióra számítottam.

-Nem megyek bele, semmi esetben sem. Mégha eszköz lenne is rá, túl kockázatos. A papírt pedig amint odaértek vegyétek vissza és ne válaszoljatok neki soha többet engedélyünk nélkül. A telefonszámomat tudod, azonnal hívj, ha kaptok bármi jelet felőle. És nagyon figyeljetek egymásra. Holnap őrizetet küldök, plusz átvisszük hozzátok Colly-t is. -  Colly Kook németjuhásza, aki örző-védőnek lett kiképezve. -  Amíg el  nem kapjuk, addig ne járkáljatok el, csak ha nagyon szükséges. Most is legszívesebben fejbevágnálak titeket egy gumibottal, hogy gondoltátok, hogy este tízkor mászkáltok?

-Ezt nem érdekli az időpont, Tae-t is nappal ölte meg az az utolsó... - veszek inkább egy mély levegőt, mielőtt nekiállok megmutatni a 17 soros elszídásomat valaki iránt.

-Ez igaz. De éjjel könnyebb dolga van. Most menjetek, sajnos nem tudok fuvart biztosítani. Ha lehetséges valamiképp fogódszkodjatok össze, egy bot is jó, vagy ha fogjátok a másik felsőjét, de semmiképp ne szakadozzatok el egymástól, elég egy pillanat is. Nem egy ilyen emberrablásos eset volt már a városban. - rábólintunk, és adva a jógyereket, megfogom Nam szürke, oversized pulcsijának alját, majd köszönés után távozunk.

Kilépve az épületből még úgy 20 méteren át fogom, majd elengedem, kabátom jobb zsebéből pedig előhalászom cigarettámat és öngyűjtómat. Nem vagyok függő, csak néha jól esik. 

-Még mindig utálom, amikor szívod azt a szart. - szúrósan szugerálja a bűzrudat számban, míg én működésre ösztönzöm gyújtómat. Amint sikerül automatikusan a bal nadrágzsebembe akarnám csúsztatni, aztán rájövök, hogy nem a farmerom van rajtam, így a kabátba rakom el. Ilyenkor praktikus tenni a fontosabb dolgokból több helyre is. Mélyen leszívom a füstöt, amibe érzem, hogy a tüdőm jóformán beleremeg, de ez egy fajta jóleső fájdalom. Kiengedve a füstgombolyagot csak nézem egy pillanatig, majd Nam felé fordítom fejem.

-Nem tetszik, arrébb is állhatsz.

-Na még mit nem. - húzódik még közelebb és bal csuklómra fonja ujjait, szorosan tartva maga mellett. Nagyon beparáztatta Jeon apuka. 

-Akkor meg elviseled. - nem szóltunk többet, csak amikor egy elágazáshoz értünk én balra akartam volna fordulni a kórház felé, ő pedig jobbra, haza, így sikeresen egymásba ütköztünk és seggre estünk. Ez úgy a hazaút háromnegyedénél lehetett. Kicsit megkuncogtuk, felálltunk és végül én adom be a derekam, hogy majd holnap megyünk a kórházba. Alig teszünk meg 4 lépést, amikor valami hajléktalan fószer jön oda hozzánk.

-Nincs nálunk pénz. - Nam egyből reagálja le és húz magával. Azaz húzna, ha a másik karomat nem kapná el az öreg.

-Nem a pénzetek kell. Azt kapok azért, hogy ezt átadom. Az a pasas küldi. - mutat el a sötétben egy fekete autóba beszálló maszkot és sapkát viselő, elég magas, de nem túl testes ember felé, aki pillanatokon belül el is hajt.

-66 az eleje és 92-re végződik! Add a telefonodat. - kapja ki a zsebemből mobilomat, azt feloldja ujjlenyomatával és lefényképezné, de már elhajtott. Gyorsan megnyitja a jegyzettömbömet és lejegyzi a rendszámból látottakat és, hogy egy fekete Toyotáról van szó. - Baszki, nem tudod milyen típus volt?

-Nem értek az autókhoz.

-Hé, srácok, vegyétek már el ezt a szart és had menjek. - szól az öreg, Nam pedig illedelmesen megköszönve elveszi a borítékot. Tudom, hogy a faszi nem tehet semmiről, csak akar valamennyi pénzt, de hát az ember automatikusan összeköti a negatív hírrel az átadóját is. - Na nyissátok már ki, benne van a fizetségem, azt mondta az az ember.

NamJoon felbontja a borítékot és kiveszi azt a kemény 2500 wont, ami benne lapul és odaadja a bácsinak, aki megköszönve azt odébb is áll, mi meg egy nagy levegővétellel szétnyitjuk a benne kapott lapot.

"Min YoonGi, milyen kis önfeláldozó vagy. Jutalmul téged hagylak utoljára. Remélem szeretitek a lókolbászt, küldök holnap vacsorára."