Három napja megállás nélkül minden szabadidőmet a garázsnak szentelem. Kibaszottul unom. Annyira kacatot hajítottam ki, amennyit nem szégyelltem. Gyerekjátékoktól kezdve, egészen random vascsövekig. Még a kukát is idehúztam, hogy ne kelljen átvágni a birtokon. Nem különösebben érdekelt, Kenneth szívének mi kedves. Ő maga mondta, rendezgessem a garázsát. Hát, tessék, rendezgetem én! A fele ment a kukába, így felszabadult egy csomó hely további jelentéktelen kacatoknak.

Mindent elkövetek, hogy felbosszantsam. A mozgás a lételemem. A napokban meg nem tehettem ki a lábam a házból. Nem tudtam futni, így kellően ingerültté váltam. Ketrecbe zárnak, mint valami állatot. Azt mondja, fussak a ház körül! Bekaphatja. Megteszem, amit kértek tőlem, de nem vagyok hajlandó hülyét csinálni magamból azzal, hogy az épület körül rohangálok, akár egy kerti kutya.

Felsóhajtok. Letörlöm a homlokomra tapadt izzadságot, és betolom az utolsó dobozt a helyére. Hátrálok kettőt, aztán szemügyre veszem, mit alkottam. A polcok rendezettek, tele vannak szabad hellyel. Az autók holmijait külön rendszereztem, amíg a többi dolgot kartondobozokba helyeztem. Még rá is írtam, mit tartalmaznak. Ezek után egy szava sem lehet az ügyvéd fickónak.

– Madden! – Noelle hangja zökkent ki a merengésből. Felé fordulok, mire gondterhelten a kezében tartott csomagra pillant. – Megint kaptam egy ilyet, és ugyanaz a csávó hozta.

– Mi van benne? – kérdezem, miközben közelebb araszolok hozzá. Elé érve megemelem az állát, és egyszerűen megcsókolom. Nincs idő hosszan elmerülni a puha szájában, de nem zavar. Ez is több a semminél, ami az elmúlt három napban jutott nekünk. Még szerencse, hogy Mave ötletére felhoztam a titkolózást. Nem gondoltam, hogy Noelle belemegy, viszont a válasza felülmúlta a várakozásaim. Mondjuk nem sokra mentünk vele, hiába beszéltük meg, kavarni fogunk. Legalábbis egyelőre. Anya engem figyelt, míg Kenneth folyamatosan a lánya sarkában volt. Esélytelennek bizonyultunk. Még éjszaka is többször elsétáltak az ajtónk előtt. Nem tudtam, mire véljem a viselkedésüket, azonban úgy látszott, leléptek, hiszen Noelle itt van, és nem a mosókonyhában.

A lány rám emeli világosbarna íriszét, majd hátrál egy lépést, és felbontja a csomagot. Ráncokba szalad a homloka, ahogy a magasba emel egy újabb pendrive-ot. A múltkori is elég fura volt, ami a kis kori képeim és videóm tartalmazta.

– Gyere gyorsan! – Kézen ragad, és vonszolni kezd a bejárat felé. – Apának be kellett mennie az irodába ügyeket intézni, az anyukád pedig vásárolni ment. Ezért vettem át én, már megint. Ráadásul megint az ajtóig hozta!

Anya nem említette a kis kiruccanását. Talán szándékosan. Túl komolyan veszi ezt a büntetés dolgot, viszont még nem jutott idő beszélni vele erről. Kenneth állandóan ott sündörög körülötte.

Kifújom a levegőt, amikor felérünk Noelle szobájába. Elforgatja a zárat, aztán felém fordul. A rohadt életbe! Kettesben vagyunk. Oké, talán hármasba, de Cameron nincs jelen, úgyhogy...

Várakozás nélkül újra elé lépek. A tenyerem az arcára simítom, megcirógatom a szeplőit. A lélegzete felgyorsul, amint felé hajolok. Végigszántom a nyelvemmel az alsó ajkát, mire a karját a nyakam köré fonja. A szívem dübörög a mellkasomba, amikor végre megízlelem az száját. Először lassan kóstolgatom, érzékien. Végül játékba hozom a nyelvem, miközben az ágy felé hátrálok vele. Ráér az pendrive, nem?

Kivárom, mit reagál, mialatt a hátára fektetem. Nem tiltakozik, még csak nem is sikoltozik, ezért bátran felé mászom. Igaz, nem nehezedem rá. Ügyelve arra, nehogy sok legyek, megtámaszkodom a füle mellett, és várok néhány másodpercet. Végig a pillantását kémlelem. Engedélykérőn húzom végig az orrom az álla vonalán, aztán csókot hintek a nyakára. Felsóhajt. A farkam már két perccel ezelőtt haptákba vágta magát, szóval kínosan figyelek. Nem akarom letámadni, még véletlenül sem, de fogalma sincs róla, mit meg nem tennék vele, ha egyszer hagyná.

– Nyugodtan gyere közelebb – suttogja zihálva. A lábát felhúzza, és kijjebb tárja. Az ütő jóformán megáll bennem, amikor teljesítem a késérést. Biztos vagyok benne, érzi a merevedésem, csak nem mer szólni érte.

– Sajnálom. – Puszit nyomok az arca több pontjára, háta ezzel ellazíthatom. A lába a csípőm köré kulcsolódik. Picit hátrébb húzódom. A tekintetünk találkozik. Csoki barna írisze elmélyül, esküdni mernék, vágyat látok csillogni benne, de nem tudhatom, így nem lépek át több határt. Folytatom inkább a csókolózást, a derekát markolva simulok hozzá. Bárcsak továbbmehetnénk.

– Ez miattam van? – Megemeli a csípőjét, a farkam a lágyságának nyomódik. Még ruhán keresztül is elképesztő érzés. Felnyögök. Miért akar megőrjíteni?

– A francba, Méregzsák! Szerinted? – Mély levegőt veszek, az önuralmam másodpercről másodpercre csökken. – Az első csókunk óta állandóan ezt teszed velem.

– Miért? – Elgondolkodtat a kérdése, így időt nyerek azzal, hogy puszikkal terítem be a nyakának ívét, egészen a kulcscsontjáig, majd vissza az álláig. A válasza pár apró, gyönyörű sóhaj. Teljesen kikészít vele.

– Mert ezt váltod ki belőlem.

– Addie is ezt váltja ki belőled? – Arcul csapásként ér a feltételezés, de jogos. Kurvára elbasztam, és nem beszéltük meg.

Hátrébb húzódóm, feltérdelek, és onnan meredek Noelle-re. Az ujjaim a térdére csusszannak. Alig észrevehetően megremeg, ahogy körözni kezdek rajta.

– Nem. Amikor megcsókoltam abban a buliban, végig rád gondoltam.

– Csak azért mondod, hogy ne fagyjon be a pokol. – Elhúzza a száját, mire halkan felkuncogok. Elárulta magát. Nyilvánvalóan féltékeny lett a cuppogós csajra. A jókedvem rögvest elmúlik, amint összeszorítja a mellkasom a bűntudat. Sosem akartam bántani Noelle-t, csak idióta voltam, és azt hittem, az megold bármit, ha mással kavarok.

– Nem, Méregzsák, ez az igazság. Képtelen megmozdítani bennem bármit az a lány.

Egy szörnyű pillanatig hallgat. Ülésbe húzza magát, majd lesüti a szemét.

– Szeretnék lefektetni még egy szabályt.

– Mit? – Megfogom a kezét, valamiért késztetést érzek rá, hogy folyamatosan kontaktusba kerüljünk. Arra jutok, az elmúlt három nap miatt lehet.

– Megtennéd, hogy elkerülöd Addie-t? Ő... Ő az egyetlen, aki szóba áll velem, és részben ezért esett rosszul, hogy pont vele... kavartál.

– Nagyon sajnálom! – Közelebb hajolok hozzá, és megcirógatom a pofiját. A szeplői vonzzák a tekintetem. – Nem tudtam. De miért? Mi van a többiekkel?

– Nagy balhé volt, mikor kiderült az Owenes ügy. Pletykáltak rólam, elterjedt az egész suliban. Azóta igyekszem meghúzni magam. Nem véletlenül léptem ki mindenhonnan, és Addie... Nem vagyunk barátnők, inkább ismerősök, mégis néha beszél velem. Nem tudom megmagyarázni, fura az egész. Rosszul esett, hogy pont vele csináltad.

– Rendben, elkerülöm a csajt, megígérem! – Megszorítom az ujjait, de hiába. Úgy tűnik, elment a kedve. Bánatosan fixírozza az arcom. – Komolyan mondom, Méregzsák!

– Jól van – motyogja kedveszegetten. Nem értem, mi ütött belé. – Ránézünk erre? – Meglengeti az orrom előtt az meghajtót. Bólintok. Addig is eltereli valami a figyelmét Addie-ról és rólam. Jobban belegondolva, lehet, gutaütést kaptam volna, ha Maverickre és rá találok hasonló helyzetben, ahogy ő talált rám és Addie-ra. A kurva életbe! Egyből elkomorodom.

Noelle felkel, bedugja a számítógépébe, majd rám pillant. A háta mögé állok, aztán eszembe jut valami sokkal izgalmasabb. Megragadom a csuklóját, felhúzom, majd lehuppanok a helyére. Az ölembe ültetem, és a vállára fektetem az állam. A kellemes barackillat beleárad az orromba. A haja csiklandozza az arcom. Fél másodpercre lehunyom a szemem, kiélvezem. Ki tudja, mikor lesz lehetőségünk legközelebb ennyire közel kerülni egymáshoz.

A lány a mellkasomnak dől, néhány kósza másodperc után elernyed, mintha hirtelen rájönne, nincs semmi gond, és egész kényelmes az ölemben. Remélem, így van.

– Na, lássuk! – mondja, miközben rákattint a felugró ablakra.

Öt kép jelenik meg. Mind egy kisbabát ábrázol. Noelle végigkattintgatja őket, mialatt elhelyezkedik a combomon. A szemöldököm ráncolva csóválom a fejem. Ez ismét én vagyok. De mi a szar ez? Miért küldik? Miért Noelle-nek? Talán valaki tud valamit, és szórakozik? Lehetetlen. Amennyiben így lenne, akkor tudnia kellene az első vagy második csókunkról. Inkább az elsőről, azonban ott csak az a pár seggarc volt jelen. Nekik egyértelműen nincsen róluk képem, tehát ez kiesik. Innentől pedig eltűnnek a nyomok.

– Ez megint te vagy – állapítja meg halkan. – Nem értem, Madden. Miért küldik a nevemre ezeket?

– Ha tudnám, elmondanám.

– Biztos van valami oka – gondolkodik hangosan. – Mármint ki a francnak jó ez? A nagyszüleid biztosan nem lehetnek?

– Nem hiszem. – Megsimítom a hátát. – Lehet, meg kéne mutatni őket anyának.

– Kezd kicsit ijesztővé válni, úgyhogy szerintem is. – Felém fordítja aggódó, barna íriszét. – Mit mondunk, az elsőnél miért nem szóltunk?

– Nem tartottad lényegesnek – morfondírozom lusta köröket leírva a derekán.

– Van egy tervem! – Hirtelen ugrik egyet, mire automatikusan közelebb húzom magamhoz, mielőtt leesik. – Bocs!

Rávigyorgok.

– Neked jobban fájt volna. Mindegy. Hallgatom a terved!

○•○•○

Noelle összefont karral áll a számítógépe mellett. Én az ágyán ülök, akár egy jól nevelt fiúgyermek, míg anya szemügyre veszi a forgószékben csücsülve a képeket. A terv roppant egyszerűnek bizonyult: Noelle kinyitotta az ajtaját, a kelleténél hangosabban hívott be magához, aztán kiabálva közölte, hogy mutatni akar valami furát. Így megjelentem nála. Sunyiban megcsókoltam – ez nem volt a terv része –, utána pedig megérkezett anya, mintha csak megidézték volna.

Hosszú percekig váltogatja a monitoron a képeket. Esküdni mernék, levegőt sem vesz. Aggodalmasan kelek fel, tisztes távolságban, de Noelle mellé araszolok.

– Ez ma jött? És azt mondod, a te nevedre? – tudakolja a lányt szuggerálva.

– Igen.

– A másik hol van?

– Tessék – adja át neki. Már előre az asztalára helyezte, amikor elmagyarázta neki, mi a helyzet. Felhozta az első csomagot, aztán a mait is. Anya elhűlve hallgatta.

Az anyám reszketeg levegőt vesz.

– Nem tudom, ki küldhette, de elvinném. – Ezzel kikapja a pendrive-ot a gépből, és felugrik. – Szólj, ha jön még!

Csodálkozva nézek utána. Annyira sietősen távozik, hogy még a haja is lobog. Meglepetten pillantunk össze Noelle-lel.

– Ez elég érdekes – jegyzi meg suttogva, én meg bólintok. – Ijedtnek tűnt. Szerintem igenis tud valamit, csak...

– Nem mondja el azt a valamit – fejezem be helyette a gondolatot. – Egyetértek.

Noelle megvonja a vállát, majd szembe fordul velem. Futólag az ajtó felé sandít, végül vissza rám. A tenyerét a vállamra simítja, addig automatikusan átkarolom a derekát. Felé hajolok, a szám már majdnem az övét súrolja, amikor valaki megköszörüli a torkát. Úgy rebbenünk szét, mintha bomba robbant volna köztünk. A fejünk az ajtó felé kapjuk. Noelle remegve bámul a kisöccsére. Cam felé lépek, ő meg az én irányomba. Felvont szemöldökkel, vigyorogva bámul ránk. Minden bizonnyal azt gondolja, ő végig tudta a mocskos titkunkat. Hogyan magyarázhatnánk el neki, mi történt valójában? A kurva életbe, de komolyan!

– Cam – nyögi ki Noelle. – Ugye...

– Veletek vagyok, seggfejek! Legalább csukjátok be az ajtót! – sziszegi, aztán rámarkol a kilincsre, és bevágja helyettünk, míg mi kamillázva meredünk az immár csukott bejáratra.

○•○•○

Sziasztok! 

Meghoztam az új részt, amiben már kicsit boncolgatni kezdjük ezt a csomagos szálat, így lassan eljutunk az izgalmas részekig. :)