Nora

Feszülten várom Leo reakcióját. Mi van, ha nem akarja ezt a babát, és azonnal itt hagy minket a picsába? Egyedül kell majd felnevelnem, nem lesz apukája, aki minden hülyeségre megtanítsa, tisztetteljes és becsületes felnőttet neveljen belőle.

Brr. Még belegondolni is rossz ebbe.

- Mi? - néz rám tátott szájjal gyermekem apja. Anya és Judy kuncogni kezdenek.

- Jól látod - mondom neki. - Apa leszel.

Gyorsan váltogatja a tekintetét a pólón látható felirat és köztem. Azt írattuk rá, hogy "Soon to be Daddy" és a következő évszámot.

- Lesz egy kisbabánk? - kérdezi halkan, és mintha könnyke is gyűlnének a szemeibe.

- Pontosan - mosolygok rá, mire ő a szemeimbe néz.

Szemei csillognak a képződő könnyektől, amik nem a szomorúság könnyei, hanem inkább az örömé.

Sokszor mondta, hogy szeretne gyerekeket (igen, nem egyet, hanem legalább 5-öt, mire kiegyeztünk egy közepes 3-asban), de mint már említettem, nem terveztük ilyen korán a babavárást. Én szerettem volna egy picit a karrieremre koncentrálni a Moose And Hatch-nél, ő pedig pont most van a csúcson, rengeteget dolgozik, sokat stresszel, hiányzott volna nekünk még egy felelősség? Jó, igen, nem a legszebb így nevezni egy aranyosan gügyögő kisbabát, de valljuk be, hogy ez egy pontosan ráillő megnevezés.

Ám most, hogy tudom, hogy egy élet növekszik a pocakomban, már nem a felelősséget látom. Inkább azt a mérhetetlen örömöt és boldogságot, amit a puszta létezésével fog okozni. Már most szeretm őt, pedig még azt sem tudom, hogy fiú-e vagy lány? Gyönyörű kék szemei lesznek, mint az apjának, vagy inkább smaragdzöldjei, mint nekem? Egészséges-e vagy van bármiféle genetikai defektusa? Semmit sem tudok róla, mégis a szeretetem felét instant megkaparintotta, pedig még csak egy pár órája tudok a létezéséről. De vajon Leo is így érez?

-APA LESZEK! - kiált fel hirtelen engem megijesztve. Gyorsan magára kapja a pólót, és felém közelít. - Te vagy életem nője - mondja mosolyogva, és szenvedélyesen megcsókol. Hosszan, talán túl hosszan is, mert a két vendégünk egyike megköszörüli a torkát, ám mi rájuk sem hederítünk. Túlságosan el vagyunk foglalva a boldogságunkkal.

- Oké, gyerekek, megértem, hogy nagyon örültök az unokámnak, de légyszi ne előttünk nyomjatok le egy szoftpornó jelenetet - szól közbe az én szeretett anyám, minek hatására megszakítjuk ezt a meghitt pillanatot.

Leo a szemembe néz ismét. Tengerkék íriszei csak úgy csillognak, mint egy rendesen megtisztított gyémántkő.

- Ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptam, és még szülinapom sincs.

- Bocsi, hogy nem időzítettünk a legjobban - mondom, és zavartan megvakarom a fejem búbját. - Még Judy-ék esküvője is közeledik, én meg hatalmas bálnaként fogok megjelenni azon. Vajon bele fogok-e férni bármely ruhába?

- Ezen egy percig sem aggódj, Nora-Bora! Most küldtem egy üzenetet a ruhatervezőnek, aki a koszorúslány-ruhákat tervezi, hogy becsúszott egy gyerek, úgyhogy elhalasztjuk a te első próbádat, mire visszaírt, hogy gratulál, és hogy semmi gond - kacsint rám a telefonjából felnézve a legjobb barátnőm.

- Még ha úgy gondolod, hogy egy bálna leszel azon a napon, akkor is te leszel a leggyönyörűbb koszorúslány és tanú Judy esküvőjén - ad egy puszit a homlokomra az én egyetlenem, mire elmosolyodom.

- Egyetértek - mondja anya és Judy egyszerre.

- Én azt hittem, hogy nem fogsz örülni, és elhagysz minket - szomorodom el hirtelen, mire Leo zavartan megrázza a fejét, anya és Judy meg hőbörögni kezdenek.

- Hogy juthat ilyen az eszedbe, Törpi? - kérdezi tőlem Leo, közben mindvégig fogságba tart a tekintete. - Tudom, hogy nem terveztük be ezt a kis áldást, de te is pontosan jól tudod, hogy én egy nagy családra vágyom. Veled, senki mással. Te vagy az én jobbik felem. Te vagy az egyetlen nő, akivel el tudom képzelni az életemet. Veled szeretnék családot alapítani, gyerekeket nevelni, később megöregedni, és az unokáinkra is veled együtt szeretnék vigyázni. Ez az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok, a többi pedig nem számít - fejezi be a vallomását, mire én konkrétan elbőgöm magam. Ám nem vagyok egyedül, hiszen anya szipogását is meghallom a kanapé másik végéről. - Na, Green család, tudom, hogy ez a vallomásom meghatott titeket, de légyszi hagyjátok abba a sírást, mert most örülni szeretnék a születendő gyerekemnek!

Mindannyian felnevettünk Leo hirtelen kirohanására. Az tény, hogy nem tudja kezelni a sírást, ezt megtanultam a kapcsolatunk alatt, de nem tehetek róla. Rohadt hormonok tesznek engem egy bőgőmasinává!

- Bocsi, Élet, csak a hormonok - mondom neki könnyeimet letörölve.

Ebben a pillanatban egy ajtócsapódást hallunk. Pak-pak. Két darab cipellő földet ér a laminált parkettán.

- Leo, Nora, itthon vagytok? - hallunk meg egy ismerős hangot, mire elnevetem magam.

- A nappaliban vagyunk, Lee - szólok vissza Leah-nak, Leo egyetlen húgának.

Még pár lépés, és előttünk áll a Ross család másik lenyűgöző tagja.

- Hű, nem is tudtam, hogy összejövetelt tartunk. Szia Judy, szia Molly - köszön mosolyogva, ám gyanúsan a vendégeinknek. - Miért nem szóltatok nekem? És Nora-nak miért könnyesek a szemei? - halmoz el kérdésekkel, mire Leo rámmosolyog, és szembefordul a testvérével.

Másodpercek múlva egy hatalmas visítást hallunk, minek hatására mind kacagva fogjuk be a füleinket.

- Nagynéni leszek!!!! Jézusom, ez annyira király - jelenti ki Lee, és mindkettőnket szoros ölelésbe von.