Nemsokára anya is betoppant a kis körünkbe. Amint megtudta, hogy mi a helyzet, nagyon meglepődött. Először lecseszett, hogy miért kell ilyen fiatalon nagyi legyen, aztán örült, hogy lesz egy baba, akinek sok mindent  megtaníthat az élet kacifántos dolgairól.

- Elviszem a játszótérre, aztán megetetem fagyival, hogy hiperaktív legyen, aztán hazaviszem nektek, haha - szövi már itt a kis bosszút nevetve.

Amúgy igen, nagyi is ezt csinálta mindig velem. Úgyhogy most visszakapom.

- Jajj, még meg sem született, álljatok le - kacagok hangosan velük. Majd hirtelen megdermedek.

- Mi a baj? - kérdi tőlem Judy aggodalmasan. - Fáj valahol? Rosszul vagy?

Egy kézmozdulattal jelzem neki, hogy minden oké, csak egy kis gondolkodási időre van szükségem. Tudjátok, egyszer régen olvastam, hogy a terhes nők agya nem ugyanúgy funkcionál, mint egy nem terhes nőé, és sajnos egyet kell értenem ezzel a cikkel. Jelen pillanatban az életem blackout-ját élem meg.

Hirtelen eszembe jutott, amit akartam mondani, így csak kiböktem.

- Leo-nak hogy a lófaszba fogom elmondani?

Erre mindketten megkönnyebbülnek. Még soha nem hoztam rájuk ennyire a frászt. De eddig még nem voltam terhes sem.

- Egyszerűen elmondod - vágja rá anya. - Mit kell it cifrázni a dolgokat? Te vagy az igazság asszonya, ne nekem kelljen elmondanom, hogy mit csinálj!

- Igen, tudom, de szeretném, hogy különleges legyen. Elvégre ez az első gyerekünk.

- Ebben egyetértek Nora-val - szól közbe Judy. - Ennek tényleg különlegesnek kell lennie.

- Akkor velem miért nem olyan aranyosan közölted? - néz rám egy picit csalódottan.

- Azért, Molly, mert ez egy vészhelyzet volt - válaszol Judy helyettem, ám én átveszem tőle a szót.

- Megígérem, anya, hogy a második gyerekünknél neked is valami aranyos módon fogjuk elmondani - mosolygok rá melegen, mire a csalódottság a szemeiből azonnal elszáll. Odajön hozzám, és szorosan megölel. Látom rajta, hogy a sírás határán áll, és amolyan szimpátiakönnyek buggyannak ki a könnycsatornáimból.

- Nagymama leszek - mondja kissé hitetlenül.

- Ezt úgy mondod, mintha én valaha is kijelentettem volna, hogy nem szeretnék gyerekeket.

- Sosem jelentetted ki, de a visekedésed nem volt éppen családbarát - néz rám összehúzott szemekkel.

- Ilyen szempontból én leszek a gyerekeimnek az elrettenő példa - kacsintok rá mosolygósan.

- Értem én, hogy ezt meg kell beszéljétek, de ne most, mert még van 5 óránk, amíg Leo hazajön - szakítja meg az anya-lánya pillanatunkat az órára nézve Judy.

- Van valami ötleted? - kérdi tőlem anya.

- Egy lenne, de ahhoz el kéne most induljunk - szaladok gyorsan a cipőtároló szekrényhez.

- Nora-Bora, nem akarlak megbántani, de pizsamában vagy - szól rám egy kissé bizonytalanul a barátnőm.

- Hagyjad - inti le anyám. - Nem ez az első, hogy pizsamában hagyja el a házat.

- Mondjuk ez igaz - ért egyet a barátnőm legyintve.

- Ha kibeszéltetek, elindulhatnánk - pirírok rájuk.

Mindketten nevetnek ezen, de megindulnak az ajtó felé utánam.

- Meg se gondold, hogy te vezetsz - szól rám a barátnőm, amint látja, hogy az új autóm kulcsát tartogatom a kezemben.

Igen, a múlt hónapban vettem egy autót a saját pénzemből. Persze Leo segített kiválasztani, de nem engedtem, hogy ő vegye meg nekem. Nem szeretek függeni tőle, ezt ő is tudja. De attól annyit segített, hogy az ő nevére legyen lebiztosítva a kis Mini Cooper, hogy kevesebb legyen az adója, amiért hálám üldözze. Mondjuk fogja is, mert ő kijelentette, hogy velem akarja leélni az életét. Muhaha.

- Judyboo, terhes vagyok, nem mozgásképtelen!

- Igen, tudom, de most vigyáznom kell rátok Molly-val együtt, úgyhogy be az én verdámba! - mondja ellenkezést el nem tűrve, én meg szomorúan engedelmeskedem neki.

Nem hiszem el, hogy ennyire nem bíznak a képességeimben! Tudom, hogy most mindennel sokkal óvatosabbnak kell lennem. Mindentől óvnom kell a pocakomat, amiben egy élet formálódik éppen a közös génállományunkból.

Beszállok a kocsiba (természetesen most már anyósülésen sem ülhetek), és belemerülök gondolataim tengerében.

Vajon fiú lesz? Vagy lány? Inkább Leo-hoz fog hasonlítani vagy hozzám? Hát remélem, hogy hozzá, mert akkor az a gyerek megnyeri a genetikai főnyereményt. Melyik lesz az első szava? Kinek mondja először, hogy szeretlek? Kihez fog szaladni, ha leesett a biciklijéről? Kitől kér tanácsokat az élet nagy dolgairól?

Istenem, már most minden gondolatom erről a meg nem született babáról szól, miről fog szólni, ha megszületik?

Amiatt nem aggódom, hogy jobban fogom szeretni Leo-nál, anyánál vagy Judy-nál. Szerencsére megtanultam igazságosan elosztani a szeretetemet a szeretteim között, ezzel nem kéne probléma legyen.

És mindentől óvni fogom? Én leszek az a helikopter-szülő típus? Aki megfojtja a gyerekét a sok gondoskodással? Nem akarok én ilyen lenni! Soha! Szeretnék gondoskodni róla normális mértékben, de megfojtani a kicsikémet...

- Nora, minden rendben? Miért sírsz? - kérdezi anya tőlem.

- Shemmhi bhaj, cshak ghondholkhodtham - szipogom vissza a választ neki, miközben próbálom eltűntetni a sok könnyet és taknyot a hosszúujjúm ujjában.

Már most egy bőgőmasina vagyok, hogy fogja Leo ezt elviselni az elkövetkezendő 9 hónapban?