Leo

Egy picit aggódom Törpi meg a kis bogyó miatt, hiszen már vagy 10 perce kiment. Tudom, hogy az első trimeszterben még elég gyakoriak az úgy nevezett reggeli rosszullétek. És Nora el is magyarázta, hogy a reggeli szót csak úgy odacsapták, mert ezek a hányingerek a nap bármelyik pillanatába rátörhetnek, nem érdekli őket, hogy 11:59-től már dél van. Inkább a kiváltó okoktól függ, mint például különböző ételek illata, ami más embereknek ínycsiklandó, az neki gyomorforgató.

Közben megérzek egy lábfejet, ami a bokámtól egészen a belső combomig kúszik, vészesen közel a szerszámhoz. A pici láb nem máshoz tartozik, mint a velem szemben ülő hölgyhöz, az az Avery-hez. Rápillantok, mire ő csábosan megnyalja az ajkait. Mérgesen nézek rá. Egyáltalán nem vonz az ébenfekete haja vagy őzike szemei. Szépnek szép, de mint a többi hozzá hasonló lány, aki éppenséggel leszarja, hogy a kiszemelt pasinak van vagy nincs barátnője. Erkölcstelenek nagyon.

Haragosan nézek rá. A szabad kezemmel az asztal alá nyúlok, és elkapom a lábát. Enyhén megszorítom, és a fejemmel jelzem, hogy nem megy ezzel a viselkedéssel semmire, de úgy látszik, nem hatja meg nagyon. A zavaró végtagot ugyan eltűnteti a testemről, de még mindig ugyanúgy vadászik rám, mint egy ragadozó.

Régebben talán még bele is mentem volna a játékába, talán egy-két éjszakára felszedtem volna, de most nem igazán izgat ez a gondolat, amikor ott van nekem a csodálatos barátnőm, aki az én gyerekemmel várandós.

- Mi lelte Nora-t? - tűnik fel anyámnak Törpi hiánya. - Elég sápadt volt, amikor elhagyta az ebédlőt.

- Biztos elrontotta a gyomrát valamivel - vonok vállat, és úgy teszek, mintha nem érdekelne a dolog. Pedig ez nagyon nem így van. Csak ő és a picúr járnak a fejemben.

- Nem azt mondtad, hogy táplálkozási tanácsadó? Akkor hogy van az, hogy elrontja a gyomrát? Hát nincs tisztában azzal, hogy mit kéne ennie, és mit nem? - kíváncsiskodik Angela. Kezd felmenni a vérnyomásom a sok tudálékos embertől, ám mire válaszolhatnék, valaki megelőz.

- Mrs. Smith, tehetek én arról, hogy a bolti hentesrészlegen nem mindig a legfrissebb hússal szolgálnak ki? Tudta, hogy nem minden baktériumot öl meg a hő? Tahát hiába süssük vagy főzzük meg, egyes kórokozók pimaszul a húson maradnak, ezzel rosszullétet okozva - oktatja ki az asszonyt az én tökös csajom.

- Akkor jobban kéne vigyáznotok, hogy honnan vásároltok húsárut - jelenti ki idegesítő hangon anyám, mire a barátnőm felkapja a vizet.

- Egyáltalán nem akarok tiszteletlen lenni, de tudják, ennél az asztalnál nem mindenki született gazdag családban. Ezek az emberek tudnak spórolni, nem pedig elbasszák a pénzt minden faszságra, amire igazából szükségük sincs. Nem mindenkinek van pénze a bio meg mit tudom én milyen helyi termelésű húsra. És így is megélünk. De honnan is tudhatják ezt? Az a rengeteg zseton a zsebükben, pénztárcájukban vagy a bankszámlájukon rég elfeledtette Önökkel, hogy honnan is jöttek - fejezi be a prédikálást, majd a táskáját felkapva az ajtó felé rohan.

Rettenetesen mérges vagyok, mert ezzel a felelsleges idegeskedéssel árthat a babának, a stressz forrása pedig nem más, mint az anyám, aki még azt sem tudja, hogy nagymama lesz. De ha így viselkedik, akkor nem is fogja.

- Ez most mire volt jó? - nézek rájuk, majd felpattanok a székről készen, hogy Nora után szaladjak.

- Tehetek én róla, hogy ennyire sértődékeny? - von vállat, majd lassan belekortyol a borába.

Felhorkantok, majd Leah-ra nézek, aki kétségbeesetten bámul. Tudom, mit jelent ez: ne hagyjam ezekkel a förtelmes emberekkel egyedül.

Intek neki, hogy szedje össze magát, mert indulunk, majd bocsánatkérések közepette elhagyjuk az ebédlőt.

✨

Öt nap telt el az ominózus vacsora óta. Miután leléptünk, ezerszer bocsánatot kértem Nora-tól, amiért anyám ennyire felbosszantotta. Megkérdeztem, hogy hogy érzi magát, minden rendben van-e a babával, mire ő csendben bólogatott. Nagyon a szívére veszi, ha valaki ennyire lenézi őt, főleg, ha azok az emberek nem önerőből kerültek ide. Mert Martin a családi vagyon nagyrészét biztosítja, viszont a feleségéről lerí, hogy a férje által gazdagodott meg.

Most kedd van, nemsokára ebédidő. Nora is dolgozik ezen a héten, csak kértem tőle, hogy ne nagyon erőltesse meg magát, és vigyázzon a kicsire is, mire kijelentette, hogy igyekszik, de nem tehet arról, hogy a sors néha hülye embereket gördít az útjába. Ebben sajnos nem vitatkozhatok vele.

Az órára nézek. Még 5 perc. Egy hangos és magabiztos kopogást hallok az ajtón, amelyre elmormogok egy tesséket. Nora-ra számítok, ám nem ő lép be az ajtón.

Avery az.

Mi a faszt keres itt?

- Szia, Avery. Mi szél hozott ide?

- Szia, Leo. Csak gondoltam, benézek. Az anyukád elárulta, hogy hol dolgozol.

Naná, hogy a hárpia volt!

És akkor leesett. Azért volt ott ő is, mert azt akarja, hogy Martin az ő neurológiai osztályán dolgozzon, így belevont engem is a dologba. Hogy összejöjjek Avery-vel. Hogy itt tartsa őket. Nora-ra nem számított, ezért nyíltan nem bonyolódik bele, csak a háttérben ügyködik.

Felállok a székemből, és az íróasztalom előtt tisztes távolságban a lánytól megállok.

- Miért vagy itt, Avery?

- Leo, én nem tudok másra gondolni aznap este óta, csak azokra a kék szemekre. A te kék szemeidre - húzza pajkos mosolyra a száját, miközben a hosszú hajával babrál.

- Nekem barátnőm van, és nem fogom elhagyni holmi fruska miatt - jelentem ki határozottan, ám ő nem ért a szép szóból. Továbbra is közeledik felém.

- Naaaa, Leo, nem fogja megtudni - simítja meg a mellkasomat, én meg egyre csak távolodnék a tőle, de az íróasztalom megállít. Innen nincs menekvés.

Amint odaér hozzám, próbál megcsókolni, ám én elhajolok a próbálkozásai elől. Ő nagyon élvezi ezt a macska-egér játékot, én viszont legszívesebben kidobnám az ablakon.

Csakhogy mire erre sor kerülne, Nora lép be az ajtón. Az arcáról a mosoly hirtelen tűnik el, én pedig várom a halálomat.