Az őszi szél kellemesen fújdogál. Habár nincs az a kánikula, de azért jól esik érezni, ahogy a bőrömet simogatja. Már szeptember van, ami azt jelenti, hogy 4 hónapja boldogítjuk Leo-val egymást. A szerelmünk még mindig ugyanolyan erős, ha nem erősebb.

Ami pedig a 3 hónappal ezelőttit illeti... Az volt életem egyik legrosszabb napja.

Ugyanis 3 hónappal ezelőtt újra felbukkant az apám. Kiderült, hogy Kiara anyukájának a pénzes férje nem más, mint az apám. Szép!

Emiatt a cafka miatt hagyott el minket a senkiházi?

Szerintem olyan jelenetet ezek még nem láttak, amit én rendeztem.

* 2 hónappal ezelőtt *

- Apa?! - nézek rá szinte falfehér arccal. A szemem sarkából látom, hogy Leo aggódva várja a következő lépésemet.

- Édesem, hogy megnőttél - ejt meg a végén egy zavart kacajt, amitől nekem feláll a szőr a hátamon.

Megindul felém, gondolom, hogy megöleljem, de én magam elé nyújtom a jobb karomat.

- Ne gyere közelebb! - mondom ingerülten, és érzem, ahogy megered a könnyniagara.

Soha nem akartam az apámmal találkozni azok után, amit velünk tett. Ez így nem helyes. Ő kilépett az életünkből, hogy egy újat, jobbat kezdjen. És mi lett velünk? Hát, nagyon megviselt, az biztos.

- Bezzeg akkor nem akartál megölelni, amikor se szó, se beszéd kiléptél a házunkból. Az életünkből - szinte már kiabálom neki a szavakat, mert nem bírom tovább.

Az összes általa okozott fájdalom abban a pillanatban árasztotta el az egész szobát. Kiara és Yasmin csendben hallgatta a mi veszekedésünket. Na jó, igazából az én sérelmeimet.

- Nora, tudod jól, hogy anyáddal nem működött a dolog...

- Minekutánna megcsaltad egy ribanccal, még te csodálkozol, hogy nem működött? Hűség, ember! Ezt fogadtad meg, amikor karikagyűrűt húztál az ujjára! És álltad a szavad? Hát kurvára nem!

Apám lehajtja a fejét. Tudja, hogy igazam van. Mert ez történt. Ő elhagyta anyámat egy fiatalabb ribiért. Elhagyott engem is.

- Miatta hagytad el anyát? - mutatok sírva Yasmin felé. Apám nem szólal meg, csak a papucsa orrát nézi. Yasmin szintúgy. - Válaszolj, te féreg!

- Igen.

Bennem végleg eltörik valami. Valami, ami eddig is törött volt. Valami, amit apám tört össze, amikor lelépett. Ami mindigis törött volt. És törött lesz.

- Gyűlöllek! Soha többet nem akarlak látni!

És ezzel a végszóval kirohanok a házból. Még halványan hallom, ahogy Leo megköszöni a kedvességüket, és gyorsan utánam siet.

* Visszaemlékezés vége *

El sem kell mondjam, végigbőgtem az utat anya házáig. Leo ugyanis felhívta őt meg Judy-t, hogy mindenképpen legyenek nálunk, mert szükségem lesz rá.

Annyira figyelmes! És is ezt tettem volna, ha éppen nem bömbölök, mint egy kisbaba.

Otthon anya és Judy aggódva figyelték végig, ahogyan a szerelmem a vállamat átölelve támogat be a bejárati ajtón. Nem csillapodott a sírás, sőt még jobban felerősödött. Persze amint leültem, egy százaszsepit nyomtak az egyik kezembe, a másikba meg csokifagyit.

És elmeséltem nekik, mi a lófasz történt abban a rohadt házban. Anya próbált nyugtatgatni, hogy az apám egy seggfej, ne is foglakozzak vele. Judy meg már húzta volna a cipőjét, hogy menjen ásóért és lapátért, meg persze a kis stukkerért, de Leo finoman visszafogta őt. Ilyenek a legjobb barátnők!

Azóta persze nem hallottam apám felől. Kiara még néha próbálkozik, de ha fel is veszem neki a telefont, mindig lerázom a "bocsi-de-sok-dolgom-van" kifogással. És tudom, hogy tudja, hogy nem akarok vele beszélni az apám miatt, de próbálkozik. Nem adja fel. Szerintem legközelebb engednem kéne neki.

Most éppen Judy lakásához tartok, hogy együtt kiválasszuk a meghívókat. Őszintén semmi idegem ehhez, de jó tanuhoz híven megteszem. Judy azt mondta, ha képes voltam szövetkezni a pasijával a meglepetés miatt, akkor most neki is kutyakötelességem segíteni.

Kösz, tes!

Már a bejárati ajtójánál vagyok. Csengetek, ő meg beenged. Lassan felsétálok az emeletre. Nem bírok gyorsabban menni, így is lihegve érek fel hozzá. Ő már tárt ajtóval vár.

- Nora-bora! Hát ennyire nem bírod a lépcsőzést? - kérdi tőlem karba tett kézzel.

- Nhe harhagudhj, nhem thudhom, mhi vhan vhelhem - mondom lihegve. Mint egy kutya, akit megkergettek.

- Na gyere, te vénasszony! Adok egy pohár vizet - mosolyog rám, azután megölel, és beinvitál a lakásba.