JK

Madarat lehetne velem fogatni! Alig pár óra, és újra a karjaimban tarthatom őt! Szinte érzem, ahogy belefúrom az orromat az illatos, szőke tincseibe. Ahogy bebújtatom a kezem a ruhái rejtekébe, a finom karamell bőre melegen simul a tenyerem alá... Elkalandozó gondolataim bizseregve folynak le a gerincem mentén, és állapodnak meg a nadrágomban.
A telefonom trillázása zökkent ki a szállodaszoba előterében utolérő álmodozásomból. Namjoon az.
- Hyung! Végeztem a megbeszélésekkel, és egy délutáni géppel megyek is vissza! - úgy örvendezek, hogy nem hagyom szóhoz jutni. Mosolyom letörölhetetlen. - Nem tudom, hogyan érted el, hogy Changil lerövidítse a száműzetésemet, de valószínűleg imádlak érte! Sietek is haza, csak Hyungie-nak akarok venni valami szuvenírt, mert nagyon ki volt akadva, amiért ide kellett jönnöm. Van még valami elintézni való, vagy miért hívtál?
- Jungkook - szól tárgyilagos hangja. Meglepődök, amiért így szólít. Kábé sosem szokott.
- Valami baj van?
- Pont Hyungie... Tele van vele az összes pletykalap és a média is.
- Tudom, azért vezeklek itt Tokióban, a közös fotónk miatt.
- Hát ez azóta folytatódott. Nem nézed az internetet? Ugye volt az a fotó, amit mondasz, de szemfüles újságírók előásták az egykori sztorit azzal a Bogum gyerekkel is. Valaki összerakta, hogy a Soul of Seoul parfüm reklámarca a melegbotrányba keveredett egykori színésznövendék. Már az ügynöksége is kiadott egy nyilatkozatot, hogy a modelljeik magánéletétől elhatárolódnak.
- Oké, de ezek ezer éves pletykák, senki sem veszi komolyan.
- Nem csak ezek a régi csontvázak estek ki a szekrényből...
- Hanem mi, van még valami? - nyögöm ki, annyira megnyomva a még szócskát, szinte ketté roppan a számban.
- Igen, még további fényképek vannak, amik szombaton készültek, és hát, együtt távoztak... én... én is láttam őket, ott voltam abban a buliban - lassan nyögi ki Namjoon a szavakat, mintha azok nehezen tudnának kifurakodni torka keresztmetszetén.
- Kik mentek el együtt? - kérdezek rá félve.
- Hyungie és az a Bogum... de, várj, Jungk... - Namjoon szavai úgy hangzanak a fejemben, mint üres vödörbe dobott pénzérmék. Talán el sem köszönök tőle, talán igen, fogalmam sincs. Érzem, hogy a féltékenység maró sava elkezd felkúszni a torkomon. Felforr az összes vér bennem. Pillanat alatt pakolok össze, és foglalom át mobilon a jegyem egy korábbi gépre.
Persze, hogy nem bírom ki. A reptér felé a taxiban végigolvasok minden cikket, ami megjelent Hyungie-ról. A kikerült lesifotók egy hétvége leforgása alatt özönlötték el a médiát. Bár egy kicsit homályosan sikerültek az esti fényhatások miatt, de Hyungie-t ezer homályos alak közül is felismerném. Beszállt ugyanabba a kocsiba, amibe Bogum. A nagy, fekete celeb Kiába.

A majd három órás út maga a pokol. Rengeteg-rengeteg gondolatra és kombinálásra biztosít végeérhetetlen, gyötrelmes perceket. Addig rágom a szám, míg megérzem a vas ízét a nyelvemen. Megint véresre harapdálom. Olyan barátságos fejet vághatok, még a stewardess is elkapja a tekintetét, mikor ránézek.
Szöulba megérkezve, látom, hogy Namjoon hívott még vagy százszor, de most rohadtul nem érdekel. Válaszokat akarok, és nem tőle. Alig várom hogy a taxi végre kitegyen a célomnál. Remegve kapom elő a telefonomat, és pötyögöm be a belőlem kibukni akaró szavakat:
"Bogum, vagy én? " - írom neki.
"Miről beszélsz? Jagi, mi az, hogy Bogum, vagy te? Egyáltalán hol vagy? Szöulban vagy már? " - érkezik pillanat alatt a válasz.
„Csak semmi jagi! Itt állok a kibaszott ajtód előtt"
Hallom a susogást a lakásából, ahogy a zoknis lábaival közeledik, majd ahogy kinyitja a biztonsági zárat. Meg sem várom, míg kitárja, jobb kezemmel nyomom be az ajtószárnyat.

Hyungie meglepetten pislog rám, kezében a telefonját tartja, mint aki még mindig nem hiszi el, amit épp az előbb olvasott. Az illatos, szőke tincsei az árulók mosolyával hullanak az arcába, mindig csalogató karamell bőre most ridegen fénylik az előszoba világításában.
- Hogy tehetted ezt velem? - támadom le rögtön. - Három napja még itt hisztiztél, hogy ne menjek sehova! Az egész tokiói utam egy megveszekedett tömbnyi lelkiismeretfurdalás volt, amiért itt mertelek hagyni! Most meg erre kell hazajönnöm? Hm? Ahogy kiteszem a lábam az országból, te rögtön mással vigasztalódsz? - minden egyes szavamnál egyre közelebb lépek hozzá. Fenyegető a mozdulatom, de Hyungie tekintete meg sem rezdül. Mintha szoborrá vált volna, a sértődöttség szobrává. - Egyáltalán igaz volt bármi a múltkori éjszakánkból? - suttogom közénk a szavakat, és nagy nyelésekkel próbálom visszatartani a könny-özönömet. Hyungie kihasználja a szövegelésemben beállt pillanatnyi csöndet:
- Mi-a-francról-beszélsz? - tagolja, mintha valami elmeroggyant lennék.
Úgy érzem, menten gutát kapok attól az ártatlan és értetlen tekintetétől, ahogy a nagy szemét forgatja rám. Tényleg ilyen hülyének néz? Hogy elég lesz egy ilyen szívbemarkolóan bánatos tekintet, és már nem is fog érdekelni, amit tett? Lehet, hogy nem voltam mindig a legtökéletesebb pasi a számára, mert hoztam szar döntéseket, de megküzdöttem magammal és a világgal is. Mindent érte tettem! Ő meg...
- Bogumról - préselem ki magamból.
- Esetleg meghallgatnál engem is? - pislog rám.
- Pont eleget hallottam Namjoontól, köszönöm szépen! Nincs szükségem a mentegetőzésedre, mert a paparazzi megint jókor volt jó helyen. A fotók elég egyértelműek. Tudom, hogy te vagy a képen, ezer közül is felismernélek!

- Jagi, valamit nagyon félreértesz...
- Mi ferde faszt lehet ezen félreérteni? Egyértelműen látszik a képen, hogy beteszed a csinos kis seggedet Bogum kocsijába! Ide jöttetek? Itt csináltátok a kanapén, ahogy mi szoktuk? Vagy a hálódban? Esetleg a zuhany alá is beráncigáltad? Én feladtam érted minden valaha létezett elvemet... - csuklik el a hangom, és mégis kibuggyan egy átkozott könnycsepp a szememből. Megadóan csurog végig az arcomon.
- Tényleg nem akarod hallani az én verziómat is?
- Kurvára nem akarom hallani a verziódat - nyomom meg a szót a mondat végén, mert úgy érzem, ez csak valami ócska magyarázkodás akar lenni, amivel mentegetni próbálja magát. Nyüszít bennem a megbántottság, becsapva és megalázva érzem magam.
Hyungie összefonja a kezét maga előtt, és elhallgat. Szép vonásai megkeményednek, tekintete perzselő lesz. Ismerem ezt a pózt. Haragszik.
Hah, még hogy ő haragszik rám? Hát ez aztán jó! Elönt a rosszullét, a visszatartani próbált sírás és a düh a gyomromban betonkockává sűrűsödik. Érzem, ahogy egyenként felrobbannak a belső szerveim a fájdalomtól.

- Hánynom kell! Tűnj el mire kijövök! - mordulom felé.
- De ez az én lakásom, baszki! - jegyzi meg halkan.
- Akkor is hánynom kell!
Berohanok a fürdőjébe, és még épp idejében hajolok a WC fölé, sugárban távozik belőlem minden. Csak a féltékenység patkolta fájdalom, az nem. Az marad. Potyognak a könnyeim. Sós cseppjeimet a dizájnos slozideszkájára pazarlom.
Épp, csak megtörlöm a számat, és rácsapok a rötyi lehúzó gombjára, majd kiviharzom a fürdőből. El az elképedt Hyungie mellett. Úgy baszom be magam mögött az ajtót, ahogy csak tudom. Visszhangzik tőle a lépcsőház, mintha lőttek volna, a dobhártyámat majdnem kihasítja az éles zaj.
De nem törődöm semmivel, ezzel sem, vele sem, Bogummal sem, csak megyek-megyek az utcán céltalanul. Csak azt érzem, hogy mozognom kell, ha nem akarom hogy az érzelem-lavinám maga alá temessen. Egészen addig harapja a lábam a métereket Szöul utcáin, míg megint rám nem tör a hányinger. Megtámaszkodom egy fánál és várom, hogy jöjjön. De csak a könnyeim erednek el újfent, egyre görcsösebben zokogok a belsőmet gyötrő fájdalom miatt. Úgy érzem, hogy egy láthatatlan kéz ki akarja cserélni bennem a szívem és a gyomrom helyét, és csavarja mindkettőt kitartóan. Elviselhetetlen számomra, ha belegondolok, hogy a gyönyörű testét más valaki érintette, puha száját más ajka ízlelte amíg nem voltam itt. Hogyan lehetek ennyire féltékeny és megbántott? Hogyan tudom a legjobban szeretett lényt most ennyire utálni? Hogy tehette ezt velem?

Hyungie

Úgy maradok paffon, ahogy becsapja az ajtót. Sűrű hiperventillációba kezdek, amint az agyam lassan kezdi feldolgozni a hozzám vágott szavait. Kell néhány perc, amíg egyáltalán annyira le tudom szívni a levegőt, hogy a tüdőmbe is jusson némi oxigén. Az, hogy feszült vagyok, az nem teljesen találó kifejezés, gyakorlatilag szétbasz az ideg.
Mivel nem bírok otthon megmaradni, alig fél óra múlva a boltban vagyok. Tearin a vásárlók közül pislog rám meglepetten. Nem zavarom meg a munkájában, épp egy udvarias meghajlást villantok a sorban álló emberek felé, és beveszem magam a raktárba. Elkezdem a növények levelét törölgetni. Hétvégén csináltam meg, de nem érdekel. Mielőtt instant agyvérzést kapok, le kell magamat nyugtatnom valamivel.
„Bogum vagy én, Bogum vagy én" - ismétlem fennhangon JK üzenetének tartalmát, gúnyosan túlzó hanglejtéssel. - Idióta! - vágom az előttem pompázó Nerium oleander zöld képébe. Úgy tűnik, a virág a bántó szavam ellenére sem sértődik meg. Nem törődőm azzal, hogy a leander törődik-e velem, csak tovább krenkölöm magam JK hülyeségén. Meg sem hallgatott! Annyira sem méltatott, hogy a másodkézből kapott hírei valóságtartalmának utána járjon.
Még a jazzt is bekapcsolom, nem olyan hangosan, ahogy szeretném, de legalább leköti a zene a háborgó agysejtjeim egy részét. Így dúlok-fúlok magamban, míg egy csendesebb vásárlói időszakot kihasználva a húgom furakodik mellém.

- Mi a baj, oppa? Nem randin kellene lenned? Mi történt, mégsem jött haza?
Lebaszom a törlőrongyot a kezemből. Pedig tudom, hogy nem tehet róla, mégis jelenleg ezen a kis pamutdarabon töltöm ki az összes haragom.
- De, hazajött.
- Akkor? - faggat tovább, és érdeklődve forgatja rám a mandulaszemeit.
- Berobogott a lakásomba, faszságokat vágott a fejemhez, majd belehányt a sloziba. Mielőtt bármit mondhattam volna, ha egyáltalán érdekelte volna az én mondandóm, bevágta az ajtót, és elviharzott.
- És akkor?
- Mi az, hogy és akkor? Megint ő a hülye! - duzzogok.
- Lehet - ad igazat, de mégis vádlón néz rám. - Ennek ellenére, ha jól tudom, eddig mindig ő kért bocsánatot. És legalább már kétszer is - emeli fel két ujját, hogy jobban értsem.
- Az sem rajtam múlt - mordulom oda, de valami majdnem enyhülni kezd a lelkemben Taerin eszmefuttatása alatt.
- Tudod, milyen hirtelen jellem. Egyébként meg ez egy komplett szerelmi vallomás, csak nagyon bénán van előadva - vigyorodik rám.

Felnőtt életünk során még sosem éreztem, hogy megruháznám a húgom, annak ellenére, hogy gyerekkorunkban előfordult, hogy fizikailag is neveltük egymást csípések, harapások, és egyéb gazságok képében. Most viszont, ha tovább folytatja, tuti nem állok jót magamért.
- Joonie is megmondta, hogy szélsőséges, ha az érzelmeiről van szó - locsog tovább. Joonie? Most komolyan?
- Nektek nincs más szórakozásotok Namjoonnal, mint a mi magánéletünket kivesézni? Miért nem társasoztok, ha mással már tényleg nem tudjátok elütni az időt? - dühöngök, de Taerint nem hozom ki a sodrából. Semmiképpen sem annyira, mint ő engem. - Egyébként is pont a kandúrod tehet az egészről, ő mondott valamit JK-nek azokról a lesifotókról. Az idióta Bogum is, komolyan, miért vagyok én így megáldva? Miért nem tudok valami unalmas, szelíd pasiba beleszeretni? Miért a tűz az, ami vonz? Aztán meg csodálkozom, ha odakozmál a szívem.
- Áh, oppa, olyanok vagytok, mint a gyerekek - húzza el a száját Taerin. Idegesít a mindentudása. Karbafonom a kezem, és nekidőlök az asztalnak.
- Oké, Taerin-a, akkor mondd meg, mit kéne tennem!

*-*
Bogummy hyung or me? :D

https://youtu.be/ar2ZRFJyoQ8

*-*