Hyungie

A kedvenc tésztázós éttermem teraszán ülünk Jiminnel, és élvezzük a Han folyó nyáresti látképét. A nap egyre lejjebb kúszik, ugyan még nincs sötét, de már a lampionok felvillannak a fejünk felett. Jimin a randevúja részleteit ecseteli éppen. A Yoongiról való áradozását a telefonom pittyenése szakítja félbe. Egy pillanatra felvillan a képernyőjén az üzenet ikon, és a küldő neve, majd újra sötétbe borul.
- JK... - mondom ki hangosan. Jimin felkapja a fejét.
- Mi van vele?
- Üzenet - bököm meg a telefont.
- És mit ír benne? Rájött hogy milyen balfasz, és megígéri, jinjja, hogy többet nem tépi ki a szívedet a helyéről?
- Te haragszol rá, Jimin-a? - hallom ki a karcot a hangjából.
- Mindre haragszom, amelyik bánt - vág elszánt fejet. Megmelengeti a lelkem az aggódása.

- Erről jut eszembe, délután beszéltem Socks-szal. Jól megy neki a forgatás - mesélem.
- Miről is szól a film? Mostanában nem követtem annyira a munkásságát.
- Valami romantikus nyál. Tudod, mindketten beleszeretnek egy lányba, aztán az kiválasztja az egyiküket a végén. Asszem Socks a Don Juan.
- Bogum lesz, aki hoppon marad? - kérdi álnok arcot vágva.
- Úgy tűnik, pedig nem is én írtam a forgatókönyvet... - nevetek fel.
- Na mi az, nem nézed meg? - mutat Jimin a telefonom felé.
- Nem merem. Legutóbb mikor üzenetet küldött, az nem volt túl jó - emlékeszem vissza arra, amiben időt kért, majd ezt követően gyakorlatilag szakított velem.
- Ne csináld már! Ne legyél ilyen béna - nyaggat. Sóhajtok és biztatásért nézek a barátomra. - Na, gyerünk, Hyungie-ja, fighting! - mutatja felém az összezárt öklét. Kezembe fogom a mobilt, a szívem kábé kétszázat ver. Megnyitom az üzenetet.

De minden aggodalmam szertefoszlik, mert életem talán legszebb üzenetét kapom, pedig a szövege magában nem igazán sokatmondó, nekem mégis majdnem a világot jelenti. Elfordulok, hogy Jimin ne lássa ahogy színt vált az arcom, és belemosolygok a pirulásomba.
„Ugye tudod, hogy vasárnap nem vagy nyitva?" - olvasom az üzenetét. Olyan boldogság önt el, hogy várnom kell pár pillanatot, mire képes vagyok újra gondolkodni. Kiűzöm a csalfa oxitocint az agyamból, és valami semmitmondó visszajelzésen töröm a fejem. Nem rajonghatok túlságosan, még a végén lebuktat a bolond kis szívem.
„Így jártál, bébi..." - ötvenkétszer futom át, és mérlegelem minden egyes szavát, mire elküldöm neki a választ.
„Bébi... sosem gondoltam volna, hogy mennyire csodás tud lenni ez a szó. Lehet, hogy még Jaja-jagi is lesz?"
„Ahhoz nagyon jónak kell lenned..."
„Igyekszem...jinjja. Mit csinálsz amúgy?"
„Jiminnel eszek egy jjajangmyeont, magánéleti hírei vannak, azt kell megbeszélnünk"
„Akkor holnap?"
„Rajtad múlik... bébi"
„❤" - érkezik a válasz, és én nem tudok hová lenni. Olyannyira, szinte el sem hiszem, hogy döntést hozott, és ez a döntés végül nem az én elhagyásom lett. Képes inkább megküzdeni saját magával és a világgal, énértem. Érzem, hogy olyan szűzleányos pír fut át az arcomon, mint múltkor Jiminén, mikor Yoongi hozzászólt.

- Hyungie-ja! Mi ez a mosoly? Olyan fejet vágsz, mint akit baszni visznek. Csak nem jó hírek? -Nem válaszolok neki szóban, csak bólogatok vigyorogva. - Na látod, megmondtam én neked, hogy helyre jön az esze.
Felberreg a mobilom.
- De népszerű vagyok ma este - sóhajtom a képernyőre nézve. - Socks az - mondom meglepődve Jiminnek, amiért barátunk egy nap kétszer is hív. Socks pergő beszédét hallom, talán még levegőt se vesz közben.
- Hyungie-ja, azt hiszem valami nagy hülyeséget csináltam. Rólad kérdezett...
- Ki? - kérdem, és tényleg nincs ötletem. Jelen pillanatban egyetlen ember tölti ki az agyam kilencvenkilenc százalékát. A maradék egybe Jimin és a jjajangmyeon fér csak bele, amire már jó ideje várunk.
- Hát Bogum - mondja, és én szinte elröhögöm magam. - Mióta megjelent a reklámod a médiában, állandóan rólad kérdez...
- De mi ezzel a baj? Mondtál neki valamit?
- Én... én nem akartam, de lehet, hogy véletlenül hallotta a délutáni beszélgetésünket. Ezeken a forgatásokon nem lehet az embernek magánélete komolyan, mindenki a másik seggében van folyton - zsörtölődik fennhangon.
- Még mindig nem értem Socks, hogy mitől pánikolsz?
- Szerintem találkozni akar veled - mondja halálra vált hangon, de én most tényleg felröhögök.
- Ne aggódj, barátom, engem már annyira hidegen hagy, mint macskát a vasárnap - jegyzem meg stílusosan, lévén pont vasárnap van.
- Na jól van, lehet túldrámázom. Csak olyan furcsa érzés kerített hatalmába, amikor nyaggatott. Mindegy, mennem kell. Vigyázz magadra, Hyungie-ja!
- Rendben, hyung, te is. Jimin is csókol.
- Add át, hogy én is, azt a dús ajkát - röhög a telefonba, majd bontja a vonalat.
- Mondja ezt ő, a világ legcsókosabb szájával - morgolódik Jimin, hallva Socks üzenetét. - Á, végre itt a tésztánk!
A pincér leteszi elénk, mi meg nekilátunk a baráti vacsoránknak.

JK

Az üzenetváltásunk szavait morzsolgatom magamban. Mire felfoghatnám hogy mit teszek, a lábam afelé a tésztázós hely felé visz, ahol együtt ettünk Hyungie-val, miután lerajzoltam őt. Nyakon löttyintenek az emlékek. Újra látom magam előtt hologram szépségű arcát, és ahogy meglepődött, amikor letöröltem róla a szószt. Most már értem, hogy miért. Vágyom rá, hogy újra ott legyek abban a pillanatban és más döntéseket hozzak. Elmélyülök a lelkemből felbukkanó képekben, és akkor ocsúdok csak fel, amikor az étterem előtt állok. A teraszon rögtön meglátom a szőke tincseit, ahogy a Han folyó felől fújó szél meglibbenti azokat. Mellette Jimin ül, épp egy adag tésztát lapátol be a szájába. Beleröhög, amikor Hyungie mond neki valamit. Ő is nevet, a szél elhozza hozzám gyöngyöző kacaját. Beleborzongok a hangjába

Látom, ahogy Jimin magához húzza, és csókot nyom a fejére. A puha, illatos, szőke tincseire! A piercingem mellet megint kiserken a vér, úgy harapok rá a számra. Valahol a realitásérzékem tudja, hogy csak barátok, de a szívem felrobban, és telehányja keserűséggel az egész testemet. Fizikai reakció, a felszabaduló hormonjaim elöntik az agyamat. Csak azt az egyet látom és érzem, hogy vissza kell szereznem őt, és nem érhet hozzá senki más, csakis én! Másodperc alatt teszem meg a pár méter távolságot köztük és köztem, és toppanok a hátuk mögé.

Meg tudnám ütni Jiminit, de még idejében fékezem az indulatomat, ezért csak egymást ölelő kezüket tépem szét, mint a gyerekek az oviban. Hyungie meglepetten néz rám, Jimin értetlenül. Én fortyogok a megmagyarázhatatlan dühtől. Egyenesen Hyungie-ra förmedek, mint aki mindennek a szörnyű érzésnek az okozója.
- Chimchi is, meg Jaja-jagi is? Hm? Egyáltalán mi vagyok én neked? Csak a barátod, mint ő, vagy ő is a szeretőd, mint én? - préselem ki a fogam közt.
- Te miről beszélsz? - néz rám értetlen tekintettel. - Bébi, mi már nem lehetünk barátok, te is tudod, és Jimin nem a szeretőm. Ahogy azt már többször is tisztáztuk, a mi kapcsolatunk csak barátság. Igaz, Jimin-a? - fordul az említett felé.
- Úgy, ahogy mondtam - jelenti ki a nevezett határozottan, de azért én látom azt a félmosolyt, amit a pohara takarásában elenged.
- Amúgy mit keresel itt? - kérdi Hyungie, és megfogja a karom. Érintése rögtön lelohasztja az értelmetlen tombolásomat.
- Ne haragudj, nem tudom, mi ütött belém! Ott voltam a boltodnál, aztán sétáltam, teljesen el voltam gondolkodva, egyszer csak itt találtam magam. Itt ettünk együtt mi is jjajangmyeont, biztos azért. Nem tudtam, hogy itt lesztek - megvonom a vállam, és érzem, hogy le kéne lépnem. Nem helyes, hogy megzavartam a baráti vacsorájukat, ráadásul így. Nem akarok ilyen tapadós lenni, mint Jieun, aki nem hagyott nekem levegőt sem venni. Pont ugyanazt csinálom! - szűköl fel bennem az érzés. Körbepillantok, néhány vendég felénk pislog, nem értik a dráma okát a három fiú közt. - Bocsi még egyszer, hogy megzavartalak, én most lelépek. Majd holnap találkozunk, Hyungie, jó?

Nem várom meg a válaszát, elindulok a folyó felé. Mi franc ütött belém? Soha nem voltam féltékeny típus, most meg legszívesebben elrángatnám Hyungie-t magammal, és becsomagolva a polcomra tenném, hogy ne essen semmi baja, és csak az enyém lehessen. Még a tekinteteket is irigylem, amiket nem én vetek rá. Hülye vagy fiam, mint szódás a lovát! - korholom magam, úgy, ahogy a klasszikus mondás tartja.
- Várj! - hallom meg a hátam mögött Hyungie hangját. Megdermedek a mozdulatban. Épp annyira fordulok hátra, hogy megláthassam közeledő alakját. De Hyungie megtorpan, és meglepetten néz rá egy magas, barna fiúra, aki kimért léptekkel éppen felé sétál. Na erre már én is oda fordulok. Ki a franc ez?
- Taehyung-a... - szólítja meg az én szőke gyönyörűségemet.
- Bogum? Hogy kerülsz ide? Ti mind megvagytok ma zavarodva? - hallom Hyungie szavait, és beszkennelem a fickót. Tényleg ő az, most már felismerem a vonásait a pletykalapok képeiről. Hyungie elfordul tőle, és felém kiált: - Várj, jagi!

Bogum kutakodó tekintete cikázik köztünk. Hallom, ahogy megismétli a „Jagi"-t, látom a szája tátogását, és a hitetlenséget az arcán. Elborul az agyam, és felé lendülök.
- Ha még egyszer meglátlak a közelében, kitekerem a nyakad! - sziszegem a meglepett Bogum képébe. Nem vagyok hangos, de elég elszánt fejet vághatok. Egy pillanatra ijedtség villan át a szemén. Aztán valami furcsa fény, ami nem hagy bennem jó érzést. Hyungie odalép hozzám, és elém áll. Egyenesen a felpaprikázott arcomba néz.
- Eddig azt sem tudtad eldönteni, hogy velem akarsz-e lenni, most meg féltékenységi jelenetet rendezel az étteremben, amit vagy húsz ember néz végig premier plánban, és ráugrasz mindenkire, akivel szót váltok? - emelkedik egyre magasabbra a hangszíne, ahogy felelősségre von a tetteimért.
- Lehetséges, hogy kicsit szélsőségesen fejezem ki az érzéseimet...
- Ez nem lehetséges, ez biztos! - néz rám összevont szemöldökkel, és még a karjait is összefonja maga előtt. Elég a tekintete, hogy lenyugodjak, és kezes báránykává váljak.

- Ne haragudj... - mormolom közénk.
Homlokán a behúzott ránc kisimul, elmosolyodik, és halkan kuncogni kezd.
- Mi olyan vicces? - kérdem ingerülten.
- Gyere, sétáljunk - megpaskolja a vállam, és hátra sem nézve elindul az étterem teraszától a Han folyó partja felé. Követem, mint a megszidott kiskutya, de azért hátra pillantok. Bogum még mindig minket figyel. Otthagyom az értetlenségével, és megszaporázom a lépteim, hogy beérjem a hosszúlábú szépségemet.
- Nem mondod el, hogy mi volt olyan vicces? - kérdem, de ő válaszadás helyett megtorpan előttem, majdnem neki is ütközöm.
- Vegyünk valami piát! - javasolja, majd megindul a későn is nyitvatartó delikatesz felé az út túloldalán. A boltban egyenesen a hűtőhöz tart, mint akinek konkrét elképzelése van. Kezembe nyom egy zöld üveget. - Tessék, te kapsz egy rendeset, nekem jó lesz ez is.
Nekem simát választ, magának szőlőset, és gyorsan kifizeti a két sojut.

Lesétálunk a folyópartra, egy ideig szótlanul megyünk egymás mellett, kortyolunk, csak úgy az üvegből. Letelepszünk az egyik padra. Hyungie elmerül az esti Szöul látványában.
- Gyönyörű, ugye?
Én is elmerülök a szépségben, de nem a várost figyelem, hanem őt, ahogy a fények vászonnak használják a finom arcbőrét megfestve a világ legcsodálatosabb képét. Elolvad a szívem a mellkasomban.
- Meg tudsz nekem bocsátani? - kérdem halkan. Elszakítja tekintetét a hömpölygő folyóról, és felém fordul.
- Tudod, az van, hogy szeretlek téged, és ezért meg tudok bocsátani. Azért akartam bizonyosságot, azért kaptál időt, mert tudni akartam, hogy fontos vagyok a számodra. De amit ma leműveltél, az túlmutat a képzeletemen - megint elkuncogja magát. - Nem vagyok nagy híve a féltékenységi jeleneteknek, de ez most komolyan jól esett!

Mosolyogva néz rám, alólam meg elfogy a világ. Jobb kezem végighúzom a karján, fel a válláig, ujjaimat rávezetem a arca selymére, megcirógatom kipiruló bőrét. Lecsukja a szemét egy pillanatra, és finoman hozzásimítja az arcát a kezemhez.
- Olyan buta fiú vagyok, bocsáss meg nekem... - suttogom lelkem legmélyéről.
- Nem kell többször ezért elnézést kérned, csak ne csináld velem még egyszer, jó? Akkor már nem biztos, hogy lesz elég erőm túllépni rajta - a szeme egy kicsit jobban csillog, mint korábban, de nem gördül ki a könnye, visszanyeli. Sóhajtva felhajtja az üvegben lötyögő maradékot, és feláll a padról. - Gaja!
Szavai nyomán apró hajszálrepedések kezdik tarkítani a szívem. Miért tettem ezt vele? Pont vele? Sétálunk egymás mellett, élvezzük a köztünk feszülő levegőt. Nem kell beszélnünk, pont elég a másik jelenléte, azzal tömjük be lelkünkön a sorvadt hegeket. Úgy megfognám a kezét, és ráhajolnék a szájára, csupán egyetlen, lágy csókért! De itt Koreában, még a hetero párok sem teszik ezt nyilvánosan, nemhogy mi.
- Oda nézz! - kiált fel Hyungie, hangjában öröm csendül. Odafordulok, amerre mutat, szinte végszóra ontja ki magából a Banpo híd a számtalan vízsugarat, szivárványszínűre festve számunkra az éjszakát. Hyungie mellém lép, és a kisujját rákulcsolja az enyémre. A sötét jótékonyan takarja apró kézmozdulatát.

*-*

A sojus kép a szerző saját fotója a péntek estéjéről. :D Ti szoktatok sojut inni?

*-*