JK

Végül Namjonnal este, egy, az irodához közel fekvő, utcai kifőzdében telepszünk le. Az időjárástól védő fóliaszárnyak most szét vannak húzva, szabadon beengedve Szöul szmogtól és emberi zajtól sűrű levegőjét. Lassan körülvesz minket a nyári forróságtól nehéz éjszaka.
Én enni nem kérek, Namjoon betol egy tál illatozó kalguksut.
- Ez jó volt! - dől hátra elégedetten, és belekortyol a sörébe.
Ezt én is megteszem, mondjuk nekem kábé a harmadik korsó, míg ő a tésztáját ette, én folyékony kenyéren tartottam magam. - Na, gyerünk JK, ki vele, mi nyomja azt a szép lelkedet?
- Emlékszel, egyszer, mikor együtt ettünk bent, megkérdeztem tőled, hogy mennyi idő alatt lehet valakibe beleesni?
- Aham, mondtam, hogy szerintem erre nincs szabály.
- Igen, azóta ez számomra is bebizonyosodott, annyira hogy... - mély levegőket veszek, majd inkább mélyeket kortyolok a hideg, habos sörből. A pánikot látva az arcomon Namjoon is elhűl.
- Jézusom, JK, kibe szerettél bele? Ki olyanba, akibe nagyon nem kellett volna, mert erről van szó, ugye?
Bólogatok, és próbálom visszatartani a könnyem, ami valamennyire sikerül is, nem folyik végig az arcomon, remegőn megül a szempillám tövében.

Namjoon folytatja a találgatást.
- A főnök lánya? A felesége? Megint Jieun? Az anyukád barátnője?
Ennél, minden kínom ellenére beleröhögök a bekortyolni készült italba.
- Nem.
- Akkor? - mereszt kíváncsi kerek szemeket.
- Egy... gyönyörű... fiúba - suttogom olyan halkan, hogy Namjoonnak a szeme mellet a fülét is meresztgetnie kell, hogy felfogja a hangfoszlányaimat. Őt láthatóan nem sokkolja elsőre, laposakat pislog felém, várja a vallomásom katarzisát, hogy mi az a borzalom, amitől jó ideje nem vagyok önmagam.
- Ennyi? Egy fiú? - kérdez vissza normál hangerőn, én meg elkezdem lesissegni, hogy ne beszéljen már ilyen hangosan.
- S-s-s, igen - suttogom. - Megőrülök tőle, pusztulat hiányzik, de én nem akarok, én nem tudok...
Vállat vonogatok. Iszok. Várom a reakcióját, de ő még mindig csak teljes értetlenséggel figyel. Úgyhogy folytatom a vallomást.
- Tudod, amikor szembesültem az emberek kézzel fogható utálatával, teljes pánik lett úrrá rajtam. Értem, sőt, érzem, hogy beleszerettem valakibe, aki éppenséggel a saját nememhez tartozik, de képtelen vagyok elfogadni a tényt, hogy emiatt a világ másként néz rám, holott nem változtam semmit. Tudod, mit láttam még a zsaruk szemében is azon az éjszakán, amikor a flekket kaptam? - bököm meg az arccsontom, ahol jó ideig játszott a véraláfutás stílusosan a szivárvány minden színében. - Hogy ez csak két kis buzi gyerek, akiket inzultáltak. Talán, még egyet is értettek a lelkük mélyén a Hodongot megtámadókkal. Na, hát ez nem akarok lenni, nem akarok csak egy kis buzi gyerek lenni...

- Én nem tudom JK, de nem lehet, hogy túlságosan, hogy is mondjam... feketén és fehéren látod a dolgokat?
- Ezt hogy érted? - érzem, eddigi szomorú csalódottságom egyfajta türelmetlenségbe csap át.
- Miért akarod mindenképp bekategorizálni magad? A problémád az érzéseiddel vannak, vagy, hogy mit gondolnak rólad mások?
Magammal vannak problémáim, nem Hyungie-val, ez szinte biztos. Milyen problémám lehetne azzal, aki olyan gyönyörű, hogyha ránézek, nem kapok levegőt? Aki folyton a fejembe jár? Akinek a csókja, az érintése annyira hiányzik, hogy nyüszíteni tudnék? Akinek belebújnék melengető aurájába, és eggyé olvadnék vele, valahol egy kibaszott lakatlan sziget közepén... - buggyannak fel az eddig erőszakkal a lelkem legmélyén tartott érzéseim, majd a gondolataim végét ki is mondom hangosan: - ...ahol nincsenek ítélkező tekintetek...
- Á, szóval ezekkel a tekintetekkel van a probléma... Annyi mindenért elítélnek az emberek! Túl kövér vagy, túl sovány, túl sikeres, túl lusta, túl kedves, túlságosan bunkó, itt fehér vagy, ott sárga, vagy fekete... Tudod, mennyi láthatatlan címke lóg rajtunk, ismert és ismeretlen emberek által ránk aggatva? Miért pont ez az egy címke zavar ennyire? Igen, a világot nem tudjuk megváltoztatni, te sem, én sem, ő sem. De a másságok elfogadásában is, én hiszek benne, hogy előre haladunk. Ez csak egyre jobb tud lenni.

Vékony vonallá préselt szájjal hallgatom Namjoon okfejtését, és valahol, a lelkem legmélyén igazat készülök neki adni, de...
- Közelítsük meg máshonnan! Mit szólnál, ha azt mondanám, összejöttem Kim Seokjinnel? Többet nem ennél velem? Vagy nem volnánk tovább barátok?
- Te összejöttél Socksal? - meredek rá.
- Nem, dehogy, csak példának hoztam fel. Amúgy elgondolkodnék rajta... Elég helyes, nem? - nevetgél, tőle szokatlan könnyedséggel. - Akárcsak a te Hyungie haverod, apám, ilyen szép arcot még sosem láttam... Legfeljebb a húgáét. Ő is olyan gyönyörű, aigo, hát a genetika megáldotta a testvéreket az biztos - mosolya szinte ráragad az arcára. Majd látva pislogó szemeimet, leesik neki a tantusz. - Hyungie az?
Lassan bólintok. Viszont az én fülemet is megüti valami az előbbi mondandójából.
- Honnan ismered egyáltalán Taerint?
- Amíg te Jejun ezek szerint nem csak napsütésben, hanem Hyungie szépségében is sütkéreztél, addig én virágot rendeltem tőlük. Az igazgató házassági évfordulójára kellett valami brutál ajándékot kitalálni, és én megkértem egy ismerősömet, ajánljon virágost Szöulban. Állította, hogy a Magic Shop virágkölteményeinél varázslatosabbat nem találok. Taerin volt az, aki kihozta a rendelést, nem igazán tudtam eldönteni, hogy a virág szebb, vagy aki tartja - pirul bele Namjoon a mesélésbe. - Hát, khm, én meg tudlak érteni.
A beálló pillanatnyi csendben kortyoljuk a sört. Majd Namjoon lerakja maga elé a korsót, és elgondolkodva forgatni kezdi a poháralátéten.
- Figyelj, JK, ha ennyire hiányzik neked, talán meg kéne próbálni. Nem ti lesztek az első meleg pár Koreában, azt tuti. Már megtapasztaltad, milyen mikor a vélt elveid mellé állsz, most nézd meg, milyen, mikor engedsz az érzéseidnek.
Hallom amit Namjoon mond, mégsem érzem, úgy hogy megtaláltuk a megoldást. Az egyik felem rohanna Hyungie-hoz a bennem feszülő hiányérzetre enyhülést találni, a másik pedig menekülne tőle, jó messzire, vissza a békésen unalmas, szerelmi kínok nélküli életembe.

Valamikor éjfél körül a kanapén fekszem. Elzsibbasztanak a Namjoonnal bepuszilt sörök. Nem tudom, hogy mennyi ideje nézek így, a saját lakásom semmijébe. Talán egy óra, talán csak pár perc. Az elbizonytalanodás és a saját bőrömön érzett csalódás a világ iránt, amikor a Hodongos atrocitás történt, nagyon fájt, de a mostani felismerés, hogy elveszítettem ezért azt az embert, akit szeretek, még sanyargatóbban telepszik a lelkemre.
Nyögve nyúlok a távirányítóért, és bekapcsolom a tévét. Nem is érdekel igazán, ami a képernyőn megjelenik, éppen késő esti híradóval kínozza a tévétársaság az emberiséget.
Majd meglátom a reklám feliratot, és a bárgyú aláfestő zene elkúszik a fülemig.
Érkezik is az első kereskedelmi agyzsibbasztás: zsúfolt és zajos nagyvárosi diszkóban járunk, a különböző színű és irányú fények elvakítanak. Táncoló emberek árnyai szabdalják a nyalábokat, mígnem a tömeg közepén a kamera egy szőke hajra nem fókuszál. Háttal áll, a kép egyre közelebbi róla, majd mikor már szinte meg tudnád érinteni a puha tincseit, megfordul, és mogyoró tekintetét a tekintetedbe fúrja. Alatta hallod az andalító zene ölelte bársonyhangot: „Soul of Seoul, the new fragrance - beauty inside and outside"

Megérzem a sós folyamot, ami hangtalanul kibuggyan a szemem sarkán. Nincs semmi baj, csupán csak úgy hasít belém ostoba döntésem következménye, mintha keresztbe basztak volna egy hentesbárddal.

Hyungie

- Oh, ne! Már megint itt tartunk!? - hallom Jimin hangját, ahogy a bejárati ajtónál lerúgja a cipőit. Nadrágja halkan surrog, a konyhához közeledik, aminek az asztalán éppen fekszem. Mármint a széken ülök, csak a felsőtestem nyugszik a konyhaasztalon.
Emlékszem, nemrég még könny is folyt a szememből, de már egy ideje csak a vörös digitális órát figyelem a sütőn, és azt, ahogy múlik az idő, ahogy múlik az életem, nélküle.
- Mennyi ideje nem ettél? - néz végig Jimin a konyhapulton sorakozó bontatlan dobozokon. - Bár én tudnám így sanyargatni magam! Nézd csak, Taehyung-a! Hoztam neked algalevest, pedig nincs is születésnapod! De tudom, hogy ez a kedvenced. Még jó meleg.
Ezer éve nem szólított így, egészen pontosan a botrány óta. Felemelem a fejem, és ráfüggesztem bőgéstől vörös szemem.
- Add ide - nyújtom a kezem felé. Jimin beleteszi a meleg papírtálat, és leül velem szemben.
- Csak lassan... - mondja, de ekkor engem elönt az étel utáni vágy. A napok óta koplaltatott testem biológiai funkcióra vált, és enni akar. Habzsolom a meleg levest, ami jól eső teltségérzettel feszül a gyomromban. Büszkén tolom Jimin elé a full üres tányérkát. Ő csak pislog rám, mint aki pontosan tudja, hogy mi fog következni. Egy könnyed büfögést engedek el, mint a jóllakott emberek, de utána fordul egyet a gyomrom, és nem tudok elég gyorsan a mosdóba érni.

Mikor végre kikászálódok onnan, Jimin csak ennyit jegyez meg:
- Ezért kár volt kifizetnem, legalább egy kicsit magadban tarthattad volna, ameddig pár molekula felszívódik - morgolódik. - Gyere, te szerencsétlen - megfogja a csuklómat és bevonszol a saját hálószobámba. Leheveredünk az ágyamra, lágy ölelésébe von. A hajamba szagol.
- Megfürödtél?
- Kénytelen voltam - vallom be. Átölelem a vékony testét, egyik lábamat rárakom a csípőjére. Belebújok a nyaka hajlatába, érzem a megnyugtató testmelegét, és mintha a bánatom egy részét kiszívná belőlem ez az elringató, fizikai kontaktus.
- Megcsókoljalak, mint akkor? - kérdi. Önkéntelenül elmosolyodom az emlékre, ami a Bogummal való szakításom után történt.   ===> go to Magic HOT Shop / Solace
- Nem kell Jimin-a. Nincs senki más, akit csókolhatnál?
- Éppenséggel lenne, csak...
- Inkább adj egy cigit - kérem, és pár perc múlva összeölelkezve fújjuk a füstöt a hálóm mennyezete felé.
- Bele fogok pusztulni, Chimchi...
- Ugyan, helyre fog jönni, ne aggódj. Wooshik mesélt azért Jejuról, meg hogy mit leműveltetek. Azt mondja, elég hangosak vagytok - kuncog. - JK szeret téged. És erre ő is rá fog jönni.
- De mi van, ha nem? - pattanok ülő helyzetbe. - Ha ő is úgy dönt, mint Bogum, hogy én vagyok a kevésbé fontos...
Jimin nem szól, csak néz a bogárszemeivel, bennük szomorú szánakozással.

Megcsörren a zsebében a telefon. Unott mozdulattal halássza ki farmerjából, majd, amikor meglátja a hívó nevét a kijelzőn hirtelen felpattan az ágyról. Az ablakomhoz lép, idegesen krákog, majd olyan mézes-mázosan szól a telefonba, szinte érzem ahogy ráfolyik a ragacs a hangjából a képernyőre.
- Á, Yoongi hyung... Miért hívsz?... Nem, nem otthon, Hyungie-val vagyok - hallom a beszélgetés egyik oldalát, majd egy kis csönd. Visszafordul az ablaktól felém. - Van valami dolgod holnap este? - néz rám és egy kicsit eltartja a szájától a mobilját.
- Igen, felvágni az ereimet... - nyögöm felé.
- Nincs neki semmi halaszthatatlan - folytatja tovább Yoongival a diskurzust. - Holnap este ott leszünk, persze.

*-*

UPDATE! * UPDATE!* UPDATE!

Kimondottan ajánlom annak, aki szereti a fűszeresebb jeleneteket, hogy a főszál mellé olvassa el a side story-s gyűjtemény vonatkozó részeit is, mely immár új címmel és új borítóval található meg a profilomon: Magic HOT Shop
Nem fogjátok megbánni! XD

*-*