JK

A legszebb emlékképet hagyom ott. A gyönyörű virágai közt a gyönyörű arcát, amire a legszebb gyönyört én festettem rá. Egyszerűen imádom kielégíteni! Érdek nélkül, saját orgazmusom nélkül, mindent az ő örömének kiszolgálása érdekében. Ha furcsa, ha nem furcsa, komolyan áll a farkam, ha az élvezetébe belesimuló Hyungie-ra gondolok.

Elkalandozok a saját fejemben, de hirtelen felismerem, rohadtul nem tudom, hogy hol vagyok. Csak kóválygok Itaewon kacskaringós utcáin. Előveszem a mobilom, és rábökök a Google mapsra. Azonnal kirajzolja az utam, hazáig. Megakad a szemem egy piros ikonocskával megjelölt helyen.

Igaz, megígértem magamnak, hogy ma időben ágyba bújok. Holnap ugyanis prezentálnom kell a képeim, amik a Hyungie-val átélt érzelemrobbanásnak köszönhetően eszméletlen jók lettek, szinte szárnyalt a kezem a rajztáblán.
Eszembe jut, hogy még nem is festettem le, pedig megígértem neki. Na, majd nemsoká, arra is sor kerítünk. Akt lesz - vigyorodom el magamban.

Megérkezem a helyre, amit az előbb, véletlenül megláttam a térképen. Ideje jobban megismerkednem az új oldalammal, itt, Itaewon Homo Hillnek nevezett utcájában.
„whynot?" - hirdetik a betűk az épület homlokzatán. Az „o" betű alakja nem hagy kétséget a bár vendégei felől, erősen a férfi nemi szimbólumra hajaz. Kicsit azért elbizonytalanodom, ahogy fellépdelek a sötétre pácolt fa lépcsőkön, hogy biztosan ezt akarom-e? De veszek egy mély levegőt, és benyitok a bár ajtaján. Hyungie-ért. Kettőnkért.

Nem tudom, hogy mire számítottam, de ez a bár is csak úgy néz ki, mint egy átlagos bár. Talán valamennyivel több a pasi, legalább is így első blikkre. A bátorságomról annyit, hogy egészen a legelső bárszékig jutok, ami talán két nagyobb lépésnyire van a bejárattól. Óvatosan leülök rá, de nem történik semmi katarzis. Nem hagyja abba a Föld a forgást, nem kell sárkányokkal megküzdenem, senki sem forszírozza ottlétem okát. A bártender kedvesen érdeklődik, rendelek tőle egy Highball-t, szívószállal. Először csak óvatosan nézek körül, majd kicsit nagyobb bátorsággal mustrálom az ottlévőket.

A bár félhomályát kék fénycsóvák törik át, a hátam mögötti falon egy kétméter hosszú szivárványzászló függ. Minimál stílusú a berendezés, feketék az asztalok és a székek. Egy lányosan karcsú srác áll fel épp az egyik asztal mellől, és elindul a kijárat felé. Véletlenül összetalálkozik a tekintetünk. Elmosolyodik, megáll és végigmér. Hát megteszem én is. Sötét haját hátul hosszúra hagyta, elől frufrut vágatott. Szeme körül szolid, füstös a smink, szája csillog a szájfénytől. Az ezüstszínű, flitteres felsője ezerfelé szórja a lámpafényt.

- Hello - köszön. - Leülhetek ide? - teszi a manikűrözött mutatóujját a mellettem lévő bárszék fekete bőrhuzatjára.
- Ülj csak - bólintok.
- Még nem láttalak erre - mosolyog rám, míg kecsesen helyet foglal. - Egy ilyen testre tutira emlékeznék - rázza meg dívásan a tincseit.
- Ó, köszönöm. Én JK vagyok. Meghívhatlak esetleg egy italra? - remélem magamban, hogy nem veszi rögtön randi felkérésnek, mert az távol áll jelenlegi szándékomtól. Én csak beszélgetni szeretnék vele egy kicsit. Szépek az arcvonásai, még sincs rám olyan hatással, mint Hyungie volt már első találkozásunk pillanatában is.
- Hodong, és legyen amit te iszol - nyújt kezet.

Meglepetten vonom fel a szemöldököm, hogy viszkit szeretne inni.
- Miért, mit vártál? Hogy Cosmopolitant rendelek? - nevet.
- Őszintén? Valami olyasmit - mosolyodok el én is. Kedves báj árad a lényéből, annak ellenére, hogy az outfittje elég szexire van hangolva. Koccintunk, mikor megkapja az italát.
- Igazából életemben először vagyok ilyen helyen - vallom be.
- Mármint, melegbárban?
- Ühüm - helyeslek, miközben egy adagot beszippantok a viszkikoktélból.
- Nem is tudom, hogy mit kérdezzek, hogy most miért jöttél ide, vagy, hogy eddig miért nem?
- Nos, a kettő között történt az, hogy megismertem valakit.
- Á! És ez megkérdőjelezte, amit eddig gondolni véltél magadról?
- Valami olyasmi - vonok vállat.

Megjelenik mellettünk egy magas, egész jóképű srác. Kezét rásimítja Hodong csupasz vállára.
- Ő meg ki? - kérdi a fickó rám nézve
- A neve JK, és először van itt.
- Értem - nyújt kezet mosolyogva. - Hodong pasija vagyok.
- Csak szeretnél - jegyzi meg a nevezett.
- Igen szeretnék - suttogja Hodong sötét hajába Hodong vélelmezett pasija.
- És akkor miért nem vagytok együtt? - érdeklődöm.
- Én nem vagyok az a monogám típus - vigyorog Hodong, és megérinti a tigrisliliomot a karomon, olyan kecsesen, ahogy korábban a bárszéket.
- De nem adom fel - karolja át a fickó, és magához húzza egy ölelésre. Hodong arcán megjelenik egy pici pír, nem úgy tűnik, mintha nem lenne kedvére a magas srác udvarlása. - Egy kicsit elrabolhatnálak? Csak egy perc lenne - sutyorogja továbbra is a hajába.
- Oké - csusszan le Hodong a bárszékről. - Gyere, JK, addig mutatok neked valamit. Ne unatkozz a társaságom nélkül.

Követem a párocskát, Hodong vagy egy fejjel alacsonyabb a másiknál, a srác játékosan megpaskolja a kecsesen ringó fenekét.
- Hall of Fame - mutat Hodong a bár hátsó falának egy részletére. - Az itt megfordult meleg hírességek. Olvasgass, míg visszajövök.
Végigfuttatom a szemem a falra ragasztott képeken, néha megemelve a szemöldököm, amikor felismerni vélek valakit. Aztán meglátom. A vonásai eltéveszthetetlenek, fiatalabb ugyan és sötét a haja, de ismerem ezt a megjelenését. A pletykalapok fotóiból. Ez a kép olyan, mintha a valami hivatalos eseményre készült volna, a kép alján tollal odafirkantott felirat. Közelebb kell hajolnom, hogy elolvashassam.

„Bizonyítottan meleg vagyok, a Dispatch is megírta. Kim Taehyung, egy majdnem híres exhallgató a színművészetiről" - olvasom Hyungie egykori keserédes szavait. Majd meglátom az eltelt évek alatt, a mindenféle íróeszközzel mellévésett üzeneteket a bár látogatóitól.
„Már híres vagy baby, és kibaszott szexi" - állapítja meg az egyik.
„Minden csoda csak három napig tart, a rossz hírek is, ne add fel!" - vigasztalja egy másik.
„Szép vagy, ne törődj semmivel, ha kell, szívesen megvigasztallak..."
Olvasgatom a sorokat, és valahogy közelebb kerül hozzám Hyungie története.

Hodong visszatér a „pasijától", és visszatelepszünk az italaink mellé.
- Szóval miért nem vagytok együtt? - érdeklődöm, újabb Highball-t kortyolva.
- Nem tudom, talán, majd. Küzdjön még egy kicsit - vigyorog bele a poharába.
- Nem vagy semmi!
- De mesélj te! Ti hogy jöttetek össze?
Elgondolkodom, és válasz helyett egy másik kérdést teszek fel.
- Szerinted lehet olyan, hogy csak egyetlen-egy férfi iránt érzek így? Mármint félre ne érts, mert például te is szép vagy, sőt. De egyáltalán nem vagy rám olyan hatással, mint ő.
Hodong elgondolkodik.
- Végül is a Kinsey-skála bármelyik pontján állhatsz. De szerintem nem ez a legfontosabb kérdés.
- Hm? - nézek rá kérdőn.
- Nem tudod, mi ez a skála? - nevet. - Na, majd guglizd ki.
- Akkor mi az igazi kérdés?
- Az, hogy egy ember életében hányszor adatik meg az igazi? Van akinek egyszer sem, te meg arra akarsz bazírozni, hogy majd lesz egy másik esélyed is? Nem biztos, hogy ilyen szerencsés vagy JK!

Még megiszunk még vagy két koktélt, aztán búcsúzkodásra kerül a sor. Hodongot haza akarja kísérni a „pasija", de ő lepattintja. Így végül együtt lépünk ki a bárból.
- Köszönöm, hogy beszélgettél velem - mondom neki az utcasarkon.
- Szívesen, máskor is. És legközelebb hozd magaddal azt a bizonyos valakit.
- Ő már járt itt, megtaláltam a képét.
Hodong elcsodálkozik.
- Ne mondd már, te az egyikükkel jöttél össze a Hall of Fame-ből? Ó, én a fél karomat odaadnám, ha egyszer leszophatnám valamelyiküket! - vigyorog.
Elröhögöm magam, és köszönés után útjára bocsájtom.

Jobb lesz, ha a Google mapson ellenőrzöm, hogy merre bóklászom, mert így sosem találom meg azt a nyomorult metróállomást. Alig távolodok pár métert, elfojtott sikítás üti meg a fülem. Aztán annál hangosabb röhögés, majd... Mik ezek? Ütéshangok? Mint a boxedzéseimen, amikor a zsákot püfölöm.

Nem tudom, hogy honnan és miért jut eszembe, de szinte biztos vagyok benne, hogy a boxzsák szerepét most Hodong karcsú teste tölti be. Sarkon fordulok. Lendületes léptekkel elindulok visszafelé. Három, vagy négy fickót látok. Kettő lefogja Hodongot, a harmadik, épp a szépen kisminkelt arcába köp.
- Nem tudom, hogy szarrá verjelek, vagy inkább megbasszalak! - hallom a csávót. Tutira nem akarok balhéba keveredni, de nem tudom tétlenül nézni, hogy a kedves lelkét az utca kövére montírozzák. Lendületből támadok. Három ellen kell a meglepetés ereje. Az egyiket sikerül Hodongról letépnem, lélegzetvételnyi szünethez jut, de egy magasabb, elkapja a vékony csuklóját, és szoros ölelésbe húzza. Hodong sem védtelen, úgy térdeli tökön, hogy az nyüszítve rogy össze. De hiába minden tudásom, kapok egy akkora jobbost valamelyiktől, hogy majd kiesik az agyam. Megszédülök, térdre rogyok. Valaki a gyomromba rúg. Kemény a hasfalam, de egy pillanatra minden levegő kiszalad belőlem. Szolidan vért köpök magam elé. Majd a támadóink menekülőre fogják. Hodongot keresem. Nem messze tőlem fekszik a földön. Csinos orrából vér szivárog, flitteres felsője megtépve. De legalább él. Rám néz, és keserű mosolyra húzza a száját. Kék fénycsóva világítja meg körülöttünk az aszfaltot.

Hajnali háromkor, már otthon, a tükör előtt fagyasztott zöldborsót nyomkodok a zúzódásomra. Az, hogy a szám is felrepedt, már nem is érdekel. A gyomorrúgás is sajog, de elviselhető. Ugyan, ma már biztos nem eszek. A mosdón billegő viszkispohárra nézek, és lehúzom egyben a tartalmát, fájdalomcsillapítóként.
A rendőrségen töltött „kellemes" órákat morzsolgatom magamban. Azokat a megvető pillantásokat! Hodongról egyértelműen lerítt nemi identitása, és ezáltal engem is könnyen kategorizáltak. Na, nem mintha nagyot tévedtek volna. Úgy éreztem a kihallgatás alatt, hogy tekintetük átszúrja a papírvékony lelkemet. Hiába, hogy már rég nem bűncselekmény melegnek lenni, a nyílt társadalmi elfogadás még nagyon messze van. A világ halad, csak vannak, akik nem haladnak vele - suttogta oda Hodong. És elmesélte, hogy nem az első eset számára, hogy ilyen atrocitások miatt az éjszakát a jardon tölti.

Leengedem a fagyott zacskónyi zöldséget, és figyelem a lila foltot a szemem alatt. A stigmámat. Valahogy Hyungie lila virágai jutnak róla eszembe.
Tekintetem találkozik a tükörképemmel. Meleg könny csorog végig a lehűtött bőrömön.