A Roxfort és London közötti utazás vonattal órákig tart. Az evakuációs bűbájjal nagyjából három percig. Tallulah ezúttal mégsem tudta értékelni ezt a különleges gyorsaságot. Szíve szerint húzta volna még egy kicsit az időt. Csalódott sóhajjal állt meg a házuk előtt. Apa egyetlen szót sem szólt egész úton. A Roxfortban is csak komoly arckifejezéssel elnézést kért az igazgatótól, azután indultak is. Ha pedig Apa ennyire haragszik, akkor vajon Anya milyen dühös lehet? Tallulah vonakodva a kilincsért nyúlt. Úgysem lehet a végtelenségig halogatni az elkerülhetetlent.

- Várj még! - szólt rá az apja.

Tallulah engedelmesen visszafordult. Marius gondterhelt arccal nézte a lányát.

- Tudnod kell, hogy nem örültünk, mikor megkaptuk a Roxfortból a levelet, hogy két hétre felfüggesztettek. Kifejezetten figyelmeztettünk, hogy igyekezz kerülni a bajt. Tudom, ez nem mindig lehetséges. Azt is megértem, hogy önvédelemből tetted, amit tettél, illetve Jane-t is védted. Tisztában vagyok vele, hogy Greg Brownt is felfüggesztették. Szerencsére figyelembe vették Jane vallomását, és a sérüléseidet is. Ezek miatt nem kaptál komolyabb büntetést, bármit is követeltek Brownék. Hiszen az ő fiuk bűnösségének is egyértelmű bizonyítékai vannak.

Tallulah önkéntelenül végigsimított az arca bal oldalán. Egy halvány forradás húzódott ott, emlékeztetve a Madam Pomfrey szakértelme jóvoltából mostanra szinte nyomtalanul eltűnt sebhelyre. Idővel talán teljesen láthatatlanná válik majd a heg. De ha nem, az sem érdekelte különösebben. A másik két sebhelyét a ruhái jótékonyan eltakarták. Azok hamarosan nyomtalanul elmúlnak majd. Greg is kapott cserébe egy kis emléket.

- Anya nagyon kiakadt? - kérdezte feszengve.

- Nem volt boldog - grimaszolt az apja. - De ismered. Úgyis elmondja majd a véleményét.

- Ami nem egyezik a tieddel.

- Sosem értettünk mindenben egyet. Na, menjünk. Jobb túlesni rajta.

Tallulah bólintott. Igaz. Határozottan lenyomta a kilincset, és benyitott a házukba. Anya a konyhában tett-vett. Úgy tűnik, ő sem ment ma munkába.

- Szia, Anya! - köszönt rá, felkészülve a legrosszabbra. Bár Anya sosem veszekedett. Félelmetesebb tudott lenni a nyugodtsága.

- Szia - pillantott a lányára futólag Mercy. - Pakolj le, öltözz át, és segíts egy kicsit.

- Mi lesz a büntetésem? - Tallulah már nagyon túl szeretett volna lenni a legkínosabb kérdésen.

- Majd te megmondod, hogy megérdemled-e, és ha igen, mit.

Tallulah felbaktatott a szobájába. Nincs értelme vitatkoznia. Gyorsan átöltözött, nem akarta megváratni az anyját. A konyhában beállt Mercy mellé, a keze alá adogatta a főzéshez szükséges dolgokat, elmosogatta az edényeket. Mint már annyiszor korábban. Közben várta az elkerülhetetlent, a megérdemelt fejmosást. Mercy hallgatott.

- Mit gondolsz, Anya? - kérdezte, mikor már nem bírta tovább a csendet.

- Nyugodt családi ebédünk lesz.

- Arról, amit tettem.

- Miért, mit tettél?

- Greg megtámadott minket a folyosón. Ok nélkül, se Jane, sem én nem provokáltuk. Meg kellett védenem magunkat.

- Szép kis heg - pillantott az arcára az anyja. - Kicsit elővigyázatosabbnak kellene lenned. Nem biztos, hogy mindig szerencséd lesz, nem bízhatod ezt a véletlenre.

- Te mit csináltál volna a helyemben, Anyu?

- Állandó felderítőként használnám a patrónusomat, hogy megelőzzem a meglepetéseket. Greget lefegyvereztem volna, azután töröltem volna az emlékeit.

- Én nem ismerem azt a varázslatot.

- Tudom. Nincs is szükséged rá. Egyelőre.

- Mondd már el, hogy mit gondolsz, Anya!

- Azt, hogy olyasmiért nem büntethetlek meg, amit én is megtettem volna. Illetve meg is tettem néha. Nem kérhetem számon rajtad, hogy hasonlítasz rám. Egyet tehetek: még jobban megtanítalak védekezni, és lehetőség szerint megelőzni a konfliktusokat. Nem könnyű idők ezek senkinek, és egyre fontosabbá válik, hogy helyesen gondolkozz, minden körülmények között.

*

- Követelem, hogy töröljék el a fiam méltatlan büntetését, és büntessék meg azt a lányt!

- Megbüntettük, Malcolm - sóhajtotta fáradtan a Roxfort igazgatója. - Felfüggesztettük két hétre és hazaküldtük.

- Ez nevetséges! Megsebesítette Greget! - harsogta Malcolm Brown.

- Ahogyan a maga fia is megsebesítette őt.

- Ez aljas rágalom! Az a lány hazudik!

- A sérülései mást mutatnak. Vagy maga szerint önmagát sebezte meg, hogy megvádolhassa a fiát?

- Könnyen lehet. Minden kitelik a fajtájától!

- Nagyon kérem, hogy a Roxfort falai között tartózkodjon az ilyen kijelentésektől. Ez egy iskola, ahol nincs helyük ezeknek az eszméknek.

- Ez nem eszmék kérdése, hanem a tényeké - szólt közbe Nathan Finch oktatási államtitkár. - Mindazonáltal elismerem, hogy Mr. Brown követelése kissé túlzó, a körülmények ismeretében.

- Túlzó?! - Malcolm Brown maga volt az élő felháborodás.

- Nos, Gregory miért is ész nélkül, és szemtanúk előtt tette, amit tett?

- De kérem, nem az a lényeg, hogy helytelen, amit tett? - emelte fel a hangját az igazgató is.

- Természetesen az, Igazgató úr - bólintott az államtitkár. - Semmiképpen sem helyénvaló. Ugyanakkor a Thorne lány tudomásom szerint már többször provokálta a fiút. Emellett sem mehetünk el szó nélkül. Tiszteletben tartjuk a Roxfort önrendelkezési jogát, ám jelen esetben indokolatlanul enyhének érezzük a kiszabott büntetést. Ezért minisztériumi jogkörünkben eljárva felülbíráljuk azt. Egy hónapos felfüggesztésre ítéljük. A visszatérte után pedig rendszeresen kísérjék figyelemmel a viselkedését. Nem engedhetjük meg, hogy a diákok önkényeskedjenek és önbíráskodjanak.

- De Államtitkár úr...!

- Nem, Mr. Brown, ennél súlyosabb büntetés kiszabását nem látjuk indokoltnak jelenleg. Gregory két hetes felfüggesztését helyben hagyjuk. Muszáj jó példával elől járniuk az aranyvérű családoknak. A varázslótársadalomnak pedig látnia kell, hogy a kormányzat igazságosan ítélkezik. Kérem, most hagyjon magunkra bennünket, beszélnem kell az igazgató úrral.

Malcolm Brown mérgesen hátralökte a székét, és kicsörtetett az irodából. Az államtitkár közönyösen nézett utána.

- Nos, Igazgató úr, ez az eset nem vet jó fényt az intézményre.

- Semmi olyan nem történt, ami példátlan volna a Roxfort ezeréves történelmében.

- Ami nem azt jelenti, hogy ennek így kellene lennie a jövőben is. Tisztában vagyok az iskola történelmével, magam is itt tanultam. Tisztelem a hagyományokat, habár nem mindegyiket célszerű fenntartani. A túlzottan liberális nevelési elvek ilyen esetekhez, és a fegyelem lazulásához vezetnek. Ez nem megengedhető az ország jövője érdekében. Mr. Brown követelése talán túlzás jelen pillanatban, de nem tagadható az sem, hogy van benne némi igazság. Ezt sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

- Mit jelent ez, Államtitkár úr?

- Azt, Igazgató úr, hogy a rendszerszintű problémát kezelni szükséges, mielőtt komolyabb következményeket eredményezne - dőlt hátra a széken Nathan Finch. - Hamarosan kihirdetjük tehát a három figyelmeztetés elvéről szóló rendeletet. A diákok súlyos szabályszegések esetén figyelmeztetést és egy büntetőpontot kapnak, valamint a tettük súlyához mért büntetést. A harmadik figyelmeztetés és a harmadik büntetőpont után pedig akár az iskolából való eltanácsolással is számolniuk kell. Társadalmunknak komoly, felelősségteljes és törvénytisztelő polgárokra van szüksége, nem önbíráskodó lázadókra, ami a bűn melegágya. A Thorne lány ezennel meg is szerezte az első büntetőpontját.

- De még nincs is hatályban a rendelet!

- A tettének súlya ettől függetlenül ezt indokolja.

- Nem alkalmazhatunk egy jogszabályt visszamenőlegesen!

- Nem visszamenőlegesen alkalmazzuk, hanem előremutatóan - emelte fel a mutatóujját az államtitkár. - Minden tiszteletem és szakmai megbecsülésem mellett rá kell mutassak, hogy egy oktatási intézmény vezetőjének sem áll jogában a felettes szerve szakmai döntéseit vitatni. A mi dolgunk, hogy szabályozzuk az oktatásügyet. Az ön feladata, hogy végrehajtsa és betartassa a szabályokat. Nem szeretnénk, ha a Roxfort szakmai vezetésének megfelelőségét, és az igazgató személyes alkalmasságát is vizsgálnunk kellene. Értjük egymást, Igazgató úr?

- Tökéletesen, Államtitkár úr - bólintott komoran az ősz hajú férfi.

*

Pierre fortyogott tehetetlen dühében. Diana és Jane próbálták nyugtatgatni, miközben ők maguk is felháborodtak. Mégsem tehettek semmit. Még akkor sem, amikor Greg Brown visszatért két hét múlva, és direkt kihívó pillantásokat vetett rájuk minden egyes találkozásnál. "Gondolkozz!" - csitítgatta két barátját Jane. Egyelőre sikeresen. Ki tudja meddig.

Pierre nem találta a helyét Tallulah nélkül, és semmilyen módon sem tudott kommunikálni vele. A házvezető tanára külön felhívta a figyelmét, hogy a büntetés része a teljes elszigetelés is, így eszébe se jusson baglyot küldeni, vagy mással próbálkozni. A fiú fogcsirkorgatva engedelmeskedett. Pokoli hosszú ez az egy hónap! És ki tudja, mi vár rájuk azután? Időközben megjelent és hatályba lépett az oktatásügyi rendelet a büntetőpontokról, kétségtelenné téve, hogy sokkal óvatosabbnak kell lenniük ezután. Azt sem tudhatják, hogy Greg vagy Rob Finch nem kísérlik-e meg szándékosan provokálni majd őket, hogy hibát kövessenek el. Az utóbbi időben történt néhány, pár napos felfüggesztés más diákok esetében is, különböző kihágásokért, melyek felderítésében Finch és barátai lelkesen asszisztáltak. Többen is igyekeztek most meghúzni magukat, akik a "prefektusi veszélyzónába" tartoztak.

Pullman professzor egyelőre még segített nekik, bár még nagyobb óvatosságot kért tőlük. Nem volt könnyű most koncentrálni, és úgy tenni, mintha minden rendben volna. Pierre időnként nagyon nehezen tudta csak megállni, hogy be ne verje Greg Brown orrát, vagy meg ne átkozza a mardekárost. Ilyenkor felidézte magában Tallulah arcát, és ez segített észnél lennie. Nem használna vele senkinek, főleg nem kettejüknek, ha ostobaságot csinálna. Fogcsirkorgatva bár, de fegyelmet erőltetett magára.

Az édesanyja írt. Szerencsére jól volt, úgy látszott, működnek a Milly által előírt kezelések. Megemlítette, hogy találkozott Mercyvel és Tallulah-val, akik rendben vannak, bár gondterheltebbnek tűntek a megszokottnál. Mr. Thorne munkahelyén is újabb szigorítások léptek életbe, amelyek megszabták például, hogy milyen témákról nem szabad hivatali időben beszélgetniük a minisztériumi dolgozóknak (a politizáláson túl, ami már régebb óta tiltólistásnak számított). A Próféta részletesen meg is indokolta ennek szükségességét és helyénvalóságát. A varázslótársadalom lassan kezdett három táborra oszlani: a kormányzati döntések hangos és feltétlen híveire, az egyre fogyatkozó létszámú kritikus hangra, és a néma tömegre.

Ezek az intézkedések nem korlátozódtak kizárólag a Minisztériumra. Ugyanúgy megjelentek az egészségügyi intézményekben, a sajtóban, a mindennapi élet számos területén. Néhányan azon aggodalmuknak adtak hangot, hogy ez milyen hatással lehet hosszú távon a demokráciára. A Próféta vezércikkeiben válaszul elmagyarázta az utca varázslójának, miért is helyesek a (csak egy elenyésző számú, a demokráciát és a nemzet tradícióinak alapjait megkérdőjelező kisebbség által kifogásolt) döntések. A kritikus hangok lassan elhallgattak. Nem volt kivel vitatkozni, és nem volt miről, a brit varázsvilág épülő-szépülő földi paradicsomában.

Az emberek elolvasták a híreket, azután napirendre tértek felettük, és élték tovább a mindennapi életüket. A negatív vélemények eltünedeztek, miként az azokat netán megfogalmazók is megkapták a maguk "büntetőpontjait" a munkahelyeiken, vagy éppen átmeneti felfüggesztésre kerültek, intő figyelmeztetésül a helyes viselkedésre. Ha valaki nem hajlandó segíteni a kormányzat áldozatos munkáját, amit a társadalom egészének jólétéért végez, akkor vajon miért kellene a kormányzatnak segítenie őt? Hol lenne akkor az igazságosság a becsületes polgárokkal szemben?

*

Marius késő este ért haza. Sötét volt már, a környező házakban aludtak, vagy aludni készülődtek az emberek. Az ő házukban is csak halvány fény pislákolt. Talán Mercy megvárta őt. Mindig megvárta, azt mondta, nem tud nélküle nyugodtan aludni (Marius ezt a bolondériáját is szerette benne). Körbepillantott. A mugli szomszédaiknak is megvannak a maguk gondjai. A két világ nem is különbözik annyira egymástól.

Megérintette a bejárati ajtót. Várt pár másodpercet, hagyta, hogy a házuk felismerje őt. Voltaképpen felesleges volt ez, hiszen a ház már akkor ráismert, mikor az ajtóhoz vezető járdára lépett. Most csak meggyőződik róla, hogy egyedül van, mindenféle külső kényszer hatása nélkül, mielőtt deaktiválja az állandó mágikus védelmet. Pontosabban fogalmazva, inkább utat nyit neki abban, hiszen a ház sosem marad védelem nélkül. Ez Mercy paranoiás elővigyázatosságának következménye. Ha egy mágus megpróbálna erőszakkal behatolni az otthonukba, hamar megtapasztalná, hogy a Gringotts gyermekek játszóháza csupán hozzá képest. Itt nincs szükség sárkányokra, vagy végtelen barlangi útvesztők labirintusára, csak Mercy Thorne gondos kezeire.

Megállt a félhomályba borult földszinten, a konyhában. Ivott egy pohár vizet, leginkább azért, hogy időt nyerjen, és kitalálja, mit fog mondani. Valahogy így érezhetik magukat azok a férjek is, akik a hűtlenségüket készülnek megmagyarázni a feleségüknek. Szerencsére neki ez eszébe sem jutna, Mer tökéletes társ a számára, már több mint húsz éve.

Halkan felballagott a lépcsőn, megállt a hálószobájuk ajtajában. Mercy a díványon ült, csukott szemmel. Bóbiskolhatott talán. Holly odakocogott Mariushoz, és mintha megbökte volna az orrával, legalábbis ahhoz hasonló érzés volt.

- Szia, Mer! - súgta Marius.

- Szia! - pattantak ki éberen Mercy szemei.

- Tallulah?

- Már alszik.

- Te nem vagy még álmos?

- Nélküled nem tudok elaludni - vonta meg a vállát a felesége. - Dolgoztál, vagy kirúgtatok kicsit a hámból a fiúkkal?

- Egyik sem - telepedett mellé Marius. - Gondolkodni akartam, így beültem egy mugli pubba. Ott senki sem ismer, nem kellett beszélgetnem. Csak én és a gondolataim.

- Mi a baj? Munkahelyi, vagy valami rosszat csináltam?

- Egyedül a házasságunk biztos pont ebben a megbolondult világban! - sóhajtotta Marius. - Néha a legszívesebben kézen fognálak titeket, és elmennék valahová a világ végére.

- Tallulah nem örülne, ha távol kellene lennie Pierre-től - mosolyodott el Mercy. - Ez már nem csak a mi döntésünk. A lányunk lassacskán felnő. Nekünk pedig tekintettel kell lennünk az ő álmaira is.

- Szerinted Pierre a legjobb álom a számára?

- Miért ne? Éppen annyira, mint mi voltunk egymásnak. Van kifogásod a fiú ellen?

- Nincs. Kedvelem. Úgy néz a lányunkra, mint ahogyan én néztem rád. Majd kiderül, mi lesz belőlük.

- Mi történt? - váltott témát Mercy, a lényegre térve.

- Átszervezés - vakarta meg az állát Marius. - Odafent úgy döntöttek, hogy nincs szükség önálló főosztályra. Minek? A házimanók kérdését rendezték. A kentaurok és a sellők nem politikai tényezők. Igaz, a koboldokkal óvatosan kell bánni, miattuk létre is hoznak egy csoportot, közvetlenül a miniszter irányítása alatt. A muglikkal való együttműködés pedig egyelőre nem igényel különösebb napi beavatkozást.

- Veled mi lesz?

- Kaptam egy új állást, a mágikus balesetekkel foglalkozó osztályon. Arányosan csökkentett fizetéssel. Azt mondták, szerencsés vagyok. Néhány, nem aranyvérű kollégát elbocsátottak. Tartok tőle, hogy én sem nagyon ugrálhatok. A Thorne név valamikor jól csengett ezekben a körökben, ám mostanában... Nem annyira.

- Miattam - bólintott Mercy.

- Semmit sem csinálnék másként! - szorította meg a kezét a férje. - Nem érdekel, hogy ki mit gondol. Te vagy a legjobb dolog az életemben, Mer, meg a közös családunk.

- Nekem is az orrom alá toltak ma egy papírt. Közölték, hogy békeidőben nincs szükség extra képzésekre az aurorok részére. Visszaállunk a normál kiképzésre, heti kétszer két alkalommal. Arányosan kevesebb bérért.

- Basszus!

- Túléljük - simogatta meg az arcát Mercy. - Tudok takarékoskodni, gyerekkoromban is azt csináltam. Ó, persze lenne egy lehetőség. Informálisan jelezték, hogy ha elvállalnám a Különítményesek oktatását, akár részmunkaidőben, akár főállásban, akkor nem járnék rosszul. Anyagilag sem. Kedvelni nem kedvelnek, de a tudásom azért kellene nekik.

- Mit mondtál nekik?

- Udvariasan, de nemet mondtam. Sajnálom, ez számomra elvi kérdés. Nem szolgálok olyanokat, akik parancsuralmi világot építenek. Mondanom se kell, hogy nem örültek.

- Szerinted ennyiben hagyják?

- Nem tudom. Tania szerint nem fogják. Mindegy, egyelőre még nem tartunk ott. Nem akarok most ezen aggódni.

- Mit csináljunk, Mer?

- Most csak szeretnék hozzád bújni, elfeledkezni mindenről, és csak szeretni egymást - dünnyögte Mercy. - Nagyon szeretlek, Marius, testem minden kis porcikájával, és szeretném elűzni a felhőket a homlokodról. Legalább ma éjszakára. Csak gyere, és szeress, és ne gondoljunk most semmi másra.

- Szeretlek, Mer. Mindörökké - súgta a fülébe Marius, ahogyan lassan egymásba feledkeztek, hogy elűzzék a szívükre telepedő gondokat.

Az éjszaka és a szenvedélyük lángja lágy, oltalmazó takaróként ölelte körül őket.