Amikor felébredtem,egyértelműen nem a szobámbn voltam. De még csak nem is a hotel közelében. Ahogy körül néztem, egy tipikus kórházi szobát láttam. Hogy kerültem ide? Nem emlékszem semmire.
Kissé oldalra fordultam,amikor azt láttam,hogy valaki fogja a kezem. De ki ez az ember? És mit keres itt? Hol vannak a szüleim? Vagy kik egyáltalán a szüleim?
-Jó reggelt Emily.-szólt hozzám az idegen.
-Te meg ki vagy? -kérdeztem értetlenül.
-Hogy-hogy ki vagyok? Jacob. Jacob Sartorius. A barátod.
Na hát ez nekem nem mondott semmit.
-Öhmm...hát...biztos. De hogy kerültem ide? És mi az,hogy a barátom?
Ekkor jött be egy orvos.
-Doktor úr. Nem emlékszik semmire.-panaszolta a barátom(????).
-Ó...igen. Enyhe agyrázkódást szenvedett. De ne aghódjon kedves Jacob. Ez csak pár napih tart. Addig bent tartjuk megfigyelésen,s mihelyt emlékek halvány jelét tapasztaljuk,értesítjük önt. Illetve a lány családját. Ők tudják már?
-Igen értesítettem őket. Sajnos még nem tudtak jönni. Csak most indultak. De már úton vannak.
-Hát akkor...addig várunk.
-Rendben köszönöm. Öhmm..Doktor úr? Én azért bent maradhatnék?
-Igen. Sőt,segíthet neki emlékezni.
MIVAAAN? MIRE KÉNE EMLÉKEZNEM?

A srác-vagyis Jacob- felvázolta a helyzetet. Nem igazán értettem,csak annyit,hogy agyrázkódásom volt,és megzúzódott a bal kezem.
HURRÁ!! Ez hiányzott a nyaramból.

Fék óra múlva,újjabb (ismeretlen) látogatóim érkeztek.
-Szia szivem! -mondta a nő.
-Öhmm..szia...anya..??
-Nem kicsim. Csak egy rokon vagyok. Ő pedig a nagybátyád Misa.
Ahogy a mutatott irány felé néztem,mintha ismerős arcot láttam volna. Tuti,hogy már láttam.
-Én téged ismerlek!-momdtam kicsit furán.
-Naa!! Legalább rád emlékszik!-mondta Kata(???)-ő meg kii?-mosolyogva.