Nem igazán tudom mióta lehetek a szobában. De muszáj lesz kimennem.
Éhes vagyok.
Mivel már kint korom sötét volt,gondoltam már a fiúk is biztos alszanak,és így nyugodtan kimehetek.
Igen jól gondoltam. Senkit nem láttam a folyosón,szóval nyugodt léptekkel indultam a konyhába.Ott találtam egy cetlit,hogy a "vendégek" már haza is mentek. Sajnálom,hogynem tudtam tőlük elköszönni,de ez van. Hátha találkozunk még valamikor. Vagy esteleg egy koncertjükre elmegyek majd.

Kivettem a hűtőből a tejet,majd megkerestem a kedvenc gabonapelyhemet.
Elkészítettem a késői 'vacsorámat',majd úgy gondoltam leülök Tv-zbi egy kicsit.
Ám amikor megfordultam,kisebb szívrohamot kaptam. Jacob állt mögöttem (vagyis mostmár előttem) és engem bámult.

-------------------------------------------------------------

-Szia,Jacob.
-Szia.-a hangja vékony volt. Aztán ahogy közelebb lépett láttam,hogy könnyesek a szemei.
-Jacob. Te sírtál? Mi a baj?-persze tudom mi a baja,hiszen én is miattunk sírtam.
-Emily. Én szeretlek.-lépett mostmár olyan közel,hogy csak fél méter lehetett köztünk. Vagy még annyi sem.
-Én is szeretlek- kezdtem el sírni. Mindennél jobban.
-Sajnálom Em. Nem akartam. Csak kiakadtam.
-Semmi baj. De legközelebb,ha idegeskedsz, ne smárolgass minden utcai lányt.-motyogtam mostmár a vállába.
-Csak téged-mondta,majd hosszasan csókolt meg.
Úgy hiányzott ez az érzés.

-Nem megyünk fel aludni?-kérdeztem tőle a csókunkat megszakítva.
Erre csak annyival válszolt,hogy megpuszilt,majd az ölébe kapva vitt be az emeleti szobájába.

Összebújva,egymást ölelve aludtunk el.