Vállamba lüktet a fájdalom, a pultnál ülök, jeges teát kortyolgatok, miközben azzal játszok, hogy jobbra-balra, föl-le lökdösöm a jégkockákat. A félvér nő helyett egy zenekar adja a bár alapzaját, és minél későbbre jár annál több vendéget kell kiszolgálnia Rachel-nek. Nekem pedig lassan egy szál cigire lesz szükségem, agyamba a gondolatok egyre zavarosabbak lesznek, mellkasomba az érzelmek tombolnak, haragom és idegességem pedig minden perccel nő.

A rajta ütésen közel húsz emberemet vesztettem el, és minimum ugyan ennyien meg is sérültek, mindegyiküket Thomas kezeli. Ash-ék pedig nyoma veszett, viszont van náluk sürgősebb dolgom is. Ezt a dolgot pedig Rick-nek hívják, akinek tízszeresen fogom visszafizetni az adóságomat.

   - Pihenned kéne, Queen - szólal meg Rachel, mire felpillantok poharamból. - Finoman fejezem ki magam: úgy nézel ki, mint a mosott szar - mondja őszintén, mire elmosolyodok. Úgy is érzem magam, de ez részlet kérdése.

   - Kösz, igazán kedves tőled - válaszolom. - Josh-sal mi a helyzet? - dobom fel a témát, mire a néger nő a fejével a konyha felé biccent.

   - Lelkesen dolgozik, igaz a srácok összeverték, tele van kék és zöld foltokkal, de egész jó bőrben van. Igaz a mosogatáson és zöldség pucoláson kívül mást még nem merek rábízni, nehogy rosszabb állapotban legyen.

   - Adj neki előfizetést - iszok bele teámba. Rachel rám néz, egy pillantással megvitatjuk a miértjét, és csak némán bólint egyet. - Ha Ash-ék visszatértek, szólj nekem - kérem tőle, ahogy felállok a pulttól, és már az irodám felé veszem az irányomat, viszont beleütközök valakibe. - Baszki... - szisszenek fel, mert a sérült vállamat megütöttem, és a kedvem egyre rosszabb lesz. Gyilkos tekintettel nézek fel az illetőre, aki nekem jött, hogy a torkának essek, és minden haragomat kiéljem rajta, de ahogy a türkiz zöld szemekkel találkozok, mind elpárolog.

   - Jól vagy? - kérdezi Ash. A szőke fiú észrevette a sérülésemet, bár nem nehéz, ha az egész jobb vállam be van kötve, és alig mozgatom. Hátrálok pár lépést, veszek egy mély levegőt, mintha ezzel akarnám elűzni a fájdalmamat.

   - Beszélnünk kell - szólalok meg végül kikerülve a kérdését. Ash meglepődik kijelentésemen, azonban nem mutat semmiféle ellenkezést, szó nélkül követ az irodámba, ahol délelőtt tárgyaltunk. Eiji-t és Shorter-t nem tudom hol hagyta, viszont nem faggatózok efelől, mert nem ezért hívtam magammal. Belépve az irodámba megkínálom itallal és cigerattável, de elutasítja mindkettőt, így egyedül gyújtok rá. Ash az egyik fotelba foglal helyet, én pedig vele szembe ülök le, miközben hosszan kifújom a füstöt. - Jó fülest adtál - szólalok meg. - Joseph Ramsay a harmadik ember.

   - És? Most mit fogsz tenni? - kérdezi, bár mindketten tudjuk, hogy mi lesz.

   - Mikorra számíthatok arra, hogy terjeszgethetek New York felé? Kettő? Három év? - ütögetem le a hamut a cigiről mutatóujjammal. Minden slukkal egyre nyugodtabb leszek, agyam kitisztul, érzéseimet kontroll alatt tudom tartani. De az is lehet, hogy Ash közelébe tudok ilyen nyugodt lenni.

   - Körülbelül két év - válaszolja, ahogy szemembe néz. Tekintete kemény, mégis magával ragad, órákig képes lennék bámulni. - Teljes védelmet kap a kaszinód, és biztonságos kereskedelmi utakat.

   - Biztosíték?

   - Az életem - feleli, mire ledermedek. Ránézek értetlenül, biztos rosszul hallottam, viszont tekintetét látva, amiben ott csillog az elszántság és vadság, tudom, hogy jól hallottam. Szóra nyitom a számat, rögtön megkötném az alkut, ha a szívemre hallgatnék, azonban az agyam tudja, hogy ez nem elég. Legutóbb is megbíztam egy férfiba, és átbaszott, Ash is képes erre akármennyire is tűnik rossz jófiúnak. De egy dolog közös bennünk, az embereinek az élete.

   - Az embereid életét is felajánlod? - kérdezem. Ash arca még keményebb lesz, mint eddig bármikor, tisztában van azzal, hogy képes lennék tönkre tenni őt és a bandáját, hogyha rájövök, hogy átvert. Vajon mennyire biztos abban, hogy tönkre tudja tenni Godzilla-t és átvenni New York felett a hatalmat? Képes lenne erre feltenni az embereinek az életét? Van olyan kegyetlen vezető, hogy vállal ekkora kockáztatot?

   - Igen.

A csend beáll közénk, ezzel az egy szóval tucatnyi kérdésre adott választ és hogy valójában milyen vezető is. Ez ösztönöz arra, hogy tiszteljem őt, és hogy megbízzak benne. Bár ehhez valójában több év kell, de még akkor sem valószínű, hogy teljes szívemből megbíznék benne.

Szívok egy utolsót a cigerattámból, majd elnyomom és felállok. Az asztalomhoz sétálok, felveszem a dossziét, amiben a Banana Fish-ről összegyűjtött eddigi információink vannak. Ash felé fordulok, és odagyújtom neki a dossziét, ezzel együtt pedig bele is egyezek az alkunkba.

   - Ezeket tudtuk összegyűjteni a Banana Fish-ről, egyenlőre nem tudunk tovább haladni, de napok kérdése, és újabb infókat tudok átadni - mondom, ahogy átveszi tőlem a papírokat. - Valószínűleg sok újjal egyenlőre még nem álltunk elő - fűzöm hozzá, ahogy előveszem a telefonomat, amire időközben egy üzenetem érkezett.

   - Máris? - vonja fel a szemöldökét. Arcáról leolvasható a meglepődöttség, valószínűleg nem számított arra, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi információt összegyűjtöttünk. Viszont nem tudok ráfigyelni, az üzenetem érdekesebb.

   - Mike! - kiabálok emberem után dühösen, amivel megijesztem Ash-t, viszont fél perc múlva a vörös srác beront a szobába. - Szólj a fiúknak, hogy legyen készen létben, és tudd meg, hogy hol a szarban van ennek a mocsoknak a búvóhelye és hogy hova vitte Em-et! Danny-t állíts rá az ügyre, és még egy csapatot küldj Roy-ékhoz!

   - Elrabolták Emily-t? - szólal meg Mike helyett Ash, mire csak egy gyors pillantást vetek rá, hogy tudja, nem ez a legmegfelelőbb pillanat erre. 

   - Kettőzétek meg a bár védelmét - utasítom Mike-t, aki szó nélkül hagyja el az irodámat. Elő veszem a telefonomat, ujjaim gyorsan járnak a billentyűzetet, hogy fél percen belül el tudjam küldeni az üzenetemet Candy-nek. - Nem tudom, hogy hol van Eiji és Shorter, de minél előbb jöjjenek vissza a bárba, különben nem tudom az ő biztonságukat is garantálni - intézem Ash-hoz szavaimat, és anélkül, hogy több figyelmet szentelnék neki újra rágyújtok.

   - Le kéne nyugodnod - fogja meg az épp vállamat Ash, ahogy maga felé fordít. Szavai hallatán azonnal kiröhögöm, miközben kifújom a füstöt, és szemeibe nézek:

   - Még nem láttál igazán dühösnek - válaszolom higgadtan ezzel együtt pedig elhal a gúnyos kacajom. A légkör pillanatok alatt megváltozik, az egykori nyugalom eltűnik, ennek ellenére Ash nem ijed meg. Bár elég gáz lenne, ha ennyitől félne.

Szemem sarkából látok egy fényvillanást, amit egy hatalmas robaj követ, amiben beleremeg az egész környék. Ash-sal egyszerre rezzenünk össze a váratlan zajtól, egyszerre fordulunk az ablak felé, amin keresztül látjuk, hogy milyen sötét felhők gyűltek össze a város felett. Ismét villámlik egyet, újabb mennydörgés rázza meg a várost, mellkasomat pedig elkapja a rossz előérzet.

   - Baszki... - morogom orrom alatt. Akaratlanul is húgomra gondolok, milliónyi kegyetlen jelenet játszódik le lelki szemeim előtt, hogy mit is tehetett az a rohadék vele. Összeszorítom öklömet, nem foglalkozok a vállamba lévő kínnal, sem azzal, hogy az égő cigerattát nyomtam el az öklömben. A harag eluralkodik rajtam, érzelmeim ismét tombolnak bennem, és minden perccel egyre nagyobb lesz, legbelül apránként tesz tönkre.

   - Hé... - fogja meg a kezemet Ash kizökkentve az önmarcangolásból. És ahogy tekintetünk találkozik egy szempillantás alatt visszatér a hidegvérem, érzelmeim lenyugodnak. Az ablakon beszűrődik az eső halk, monoton zaja, a köztünk lévő csend pedig kellemes, miközben minden másodperccel jobban elveszek türkiz zöld szemeiben. Érintésétől kellemes bizsergés járja végig a testemet, vonz egész lénye, és olyan érzetet kelt bennem, mintha az egész világ megállt volna. Szóra nyitom a számat, de mielőtt szólhatnék bármit is, kivágódik az ajtó, aminek a küszöbén Mike áll lihegve.

   - Megtaláltuk, Em-et... - mondja két szusszanás között, ahogy felém gyújt egy papírt. Ash gondolkozás nélkül elenged, engedi, hogy emberemhez rohanjak, és megnézem a lapot, amit adott. Szemeim végig futják a sorokat, mire felnézek pedig másik emberem jelenik meg azzal a cím szóval, hogy megtalálták Ricket. Rögtön utána pedig csörren a telefonom, Candy elintézte, hogy a jól ismert rendőrkapitányunk és emberei készek bármelyik percben lerohamozni és razziát tartani Rick rejtett helyén, ha azt szeretném.

   - Remek - mosolygok rájuk, bár mosolyom valószínűleg jobban hasonlít egy pszichopatáéhoz, mint valami boldog kislányéhoz. Egy intéssel beinvitálom őket, és nem telik bele kevés időbe, mire a többi embereim is megjelenik, akiket hívattam. Mindegyikük fél szemmel Ash-t figyeli, miközben elmagyarázom a tervemet, mondandóm végére pedig néma csönd telepszik a társaságra, emésztik szavaimat.

    - Ez kegyetlenség - szólal meg Ash, amivel mindenkit meglep, és mindenkinek a figyelmét magára vonja. Felé fordulok, várva a magyarázatot, miközben leintem az egyik embereimet, aki neki esne, amiért beleszól egy olyan ügybe, amihez semmi köze nincs. - Több tucatnyian halhatnak meg egy ember miatt. Képes lennél elvenni az ő életüket csak azért, hogy elkapd Rick-et? - kérdezi, és szemeiben először veszem észre a gyengeséget.

Viszont nem tud meghatni egy ilyen kis szent beszéddel, és tekintettel. Nem, akkor semmiképp, ha a családomról és a húgomról van szó. Senki sem kezdhet ki, nyúlhat akár csak egy újjal is hozzájuk anélkül, hogy nem fizetném vissza az adóságomat.

    - Mindig ilyen puhány vagy, amikor mások életéről van szó? - kérdezem ridegen, amivel egy szempillantás alatt visszahozom a régi Ash-t, aki most már képes lenne megölni. Nem mondok többet, visszafordulok embereimhez, és helyette kiosztom mindenkinek a munkát. - Ha nincs kérdés, menjetek! - intek a fejemmel az ajtó felé, és tizenhárom szék egyszerre tolódik ki, majd be, mielőtt embereim elhagynák az irodámat.

A szobára csönd telepedik, Ash az ablakhoz sétál, miközben leülök az egyik fotelba. Fejemet hátra döntöm, lehunyom a szememet, hallgatom az esőnek a halk melódiáját. De a csend egyáltalán nem kellemes, Ash szavak nélkül érezteti velem azt, hogy megvet.

    - Szánj meg, utálj, vagy nézz le a döntéseimért, amit hoztam, de ebben a világban csak úgy tudsz megvédeni valamit, hogyha kegyetlenebb vagy a másiknál - szólalok meg fáradtan. Megmasszírozom szemeimet, hajamba túrok, de rögtön meg is bánom, mivel a vállamba kínzó fájdalom nyilal. Felszisszenek, amivel Ash-nak felhívom a figyelmét.

   - Mennyire súlyos a sérülésed? - kérdezi, bár hangján még mindig lehet érezni, hogy mérges. Megrázom a fejemet, miközben a szőke srác helyet foglal velem szembe. Szemével sebemet kémleli, mintha így többet megtudhatna vagy meggyógyíthatná. Nem válaszolok, ujjaim akaratlanul is a nyakamba lévő arany gyűrűt kezdik birizgálni, agyam húgomon jár, vagy járna, ha Ash nem szólalna meg:

   - Találtál új könyvet? - kérdezi, mire felvonom a  szemöldökömet, de néhány másodperc múlva válaszolok a kérdésére:

   - Nem, mivel veled kellett tárgyalnom. Még az újságot sem tudtam elolvasni tőled - mondom durcásan.

   - Nem kell ennyire megjátszani, hogy mérges vagy, amikor velem kell lenned - húzza pimasz mosolyra száját, mire megforgatom a szememet. - Valld csak be, szeretsz a közelembe lenni.

    - Neked mondták már, hogy el vagy szállva magadtól? - vonom fel a szemöldökömet. - És ha nem lenne rossz a hosszútávú memóriáddal, emlékeznél arra, amit mondtam: nem jössz be.

    - Biztos vagy ebben? - dönti oldalra a fejét csalfa mosoly kíséretében. Nem kell erőlködnie, hogy hihetetlenül helyesnek és vonzónak tűnjön, biztos vagyok benne, hogy bármelyik lánynak - és akár még fiúnak - képes elcsavarni a fejét. Sőt még engem is arra késztet, hogy odamenjek hozzá és csókot nyomjak azokra a halvány rózsaszín ajkaira. De azért meg bírom én is makacsolni magam.

    - És te miért vagy abban olyan biztos, hogy el tudsz csábítani, hm? - kérdezem. Megtámasztom államat tenyeremen, ahogy belemegyek a kis játékába, és félmosolyra húzom a számat. - Van valami másod is a szép pofi és a hatalmas önbizalmad mellett?

    - Mégis mit szeretnél kideríteni? Hogy mégis mennyire vagyok jó az ágyban? Képes vagyok a hetedik mennyországik elrepíteni? - hajol előre, és szinte érzem, hogy mennyire magabiztosnak érzi magát. Viszont ettől csak még szélesebb lesz vigyorom, mert ez egyáltalán nem foglalkoztat.

    - Az nem érdekel - vágom rá rögtön, tönkre vágva a pillanatot. - Hiába nézel ki ilyen rohadt helyesen, ha közben egy hatalmas nagy idióta vagy - mondom, és beszélgetésünk óta először vörösödik el zavarában. És ez nem kis elégedetséggel tölt el, de ezt ha egy percig élvezhetem, mielőtt újra visszatérne pimasz énje.

    - Ezek szerint mégis tetszem neked.

    - Mi? - nevetek fel zavarodottan, miközben Ash feláll a helyéről, és odasétál hozzám. Egyik kezével megtámaszkodik a fotel karfáján, míg a másikkal fejem mellet tenyerel, és olyan közel hajol hozzám, hogy érzem meleg leheletét arcomon. Türkiz zöld szemei magukba szippantanak, illata csiklandozza orromat, miközben egyre kisebb lesz a köztünk lévő távolság.

    - Erről beszélek - hajol egy hirtelen tőlem magabiztos mosollyal az arcán, és visszahuppan a helyére. Összeráncolt szemöldökkel nézek rá, valami magyarázatra várok, és valamiért egyre melegebb lesz ebben a szobában. - Olyan vagy akár egy rák. Vörös - mondja, amire rögtön felcsattannék, viszont abban a pillanatban kinyílik az ajtó.

    - Queen, megtaláltuk Em-et - jelenik meg az ajtóba Danny. Rögtön felpattanok helyemről, egyenest az ajtó felé veszem az irányomat, amin időközben húgom sétál be. Ruhája koszos, arcán a tegnapi karcolások mellett újakat is szerzett, haja kócos, lábára sántít, csuklóján kötél nyoma látszódik. Nem törődve a fájdalommal ölelem magamhoz, és olyan szorosan fonom köré a karjaimat, hogy biztos legyek benne, nem fogja senki elvenni tőlem.

    - N-Nem kapok levegőt... - ütögeti meg az oldalamat, mire felnevetek és lazítok szorításomon. Átkarolja derekamat, arcát vállamba fúrja, szavak nélkül is tudjuk, hogy mit érez a másik.  Fejemmel intek Danny-nek, hogy kezdjék el a második szakaszt a tervnek.

    - Gyere, ellátom a sebeidet - engem el húgomat, hogy el tudjam látni a sebeit, viszont megmakacsolja magát. - Most mi az? - kérdezem unottan.

    - Majd megcsinálom magamnak, neked pihenned kell!

    - Ne kezd - rázom meg a fejemet, mielőtt jobban belemerülnénk ebbe a vitába. - Én vagyok az idősebb, nekem kell gondoskodnom rólad!

    - Ezt akkor mondd majd, hogyha lebénultan fekszel egy ágyba! Nem vagyok csecsemő, el tudom látni önmagamat!

   - Egy nagyra nőt csecsemő vagy! - ragadom meg vállánál fogva, és belenyomom az egyik fotelba. - Ne hidd azt, hogy egy lövés miatt nem tudnék ugyan úgy foglalkozni veled! 

   - Nye nye nye - imitál húgom mérgesen, ahogy kinyújtja a nyelvét, mire egy kokit adok neki a feje búbjára. - Ez fájt! - nyűszít fel fájdalmasan, mire önelégülten elmosolyodok.

   - Ha tovább idegesítesz, akkor kapsz még egyet!

   - Mit szólnátok ahhoz, hogyha én csinálnám meg? - szólal meg Ash, mire mindketten felé kapjuk a pillantásunkat. Lazán, zsebre dugott kezekkel támaszkodik neki a fotelnak, jó néhány perce figyelheti a veszekedésünket, és elég hamar megunta a hangzavart. Szóra nyitom a számat, hogy nevetve megmondjam neki, hogy egy újjal sem fog hozzá érni a húgomhoz, de Em megelőzött:

   - Király! - mosolyodik el szélesen testvérem, és kikerülve engem leül Ash elé, hogy a fiú ellássa a sérüléseit. Összeráncolt szemöldökkel nézek húgomra, mégis mikor lett ekkora kedvence Ash? A szőke srác megérezhette, hogy bámulom, felém néz, és önelégült mosolyt villant felém, mintha azt akarná üzenni, hogy én nyertem, és amivel sikeresen eléri azt, hogy arcon akarjam ütni.

   - Tch.... - cözök, ahogy morcosan helyet foglalok az egyik fotelba, onnét figyelem Ash minden mozdulatát. Ujjaimmal dobolok a karfán úgy, ahogy az eső cseppek a párkányra esnek, monoton tempóban. Órámra pillantok, este tíz  múlt, észre se vettem, hogy így elszaladt az idő, amíg Em-re vártam. Bár Ash közelében aligha veszi észre az ember, hogy eltelik az idő. - Hol kaptak el? - töröm meg a csendet húgomhoz intézve a  szavakat.

   - A fánkosnál - válaszolja, ahogy felemeli kezét, hogy a szőke fiú meg tudja kötni csuklóját. - A zebrán mentem volna át, amikor megállt egy kocsi. Fegyvert fogtak rám, és voltak öten, szóval inkább beültem a kocsiba, mielőtt neki álltak volna lövöldözni.

    - Mondtak bármit is?

    - Csak azt, hogy ezzel milyen jól meg fognak zsarolni - parodizálja ki húgom Rick-et, mire hümmögök egyet. - Öntelt pöcs, mit fogsz vele csinálni? - kérdezi, ahogy rám néz, mintha azt szeretné tudni, hogy mi lesz az ebéd. Farkasszemet nézünk, a csönd ránk telepszik, némán vitatkozunk, várom, hogy megfutamodjon, viszont mindig elfelejtettem, hogy Emily-ről beszélünk. Ugyan olyan, mint én.

     - A rendőröknek adtam egy fülest, hogy hol is tanyászhat Rick, viszont biztosítottam azt a helyet is, ahova elmenekülne.

Húgom szóra nyitja a száját, azonban abban a pillanatban egy gyenge robbanás rázza meg az épületet. Mind a hárman az ablak felé pillantunk, a távolban vörös lángok csapnak fel megvilágítva a sötét óceánt és a többi gyárat. A szobára néma csönd telepszik, szinte nyomja az ember mellkasát.

Húgomra nézek, látom, ahogy rájön, mit is értettem a biztosítás alatt. Tekintetem Ash-ra vándorol, elszörnyedve figyeli a távoli tüzet, majd rám néz. Nem kell mondania semmit sem, lerí az arcáról, hogy mennyire megvet és mennyire szörnyölködik tőlem.

    - Mondtam, ebben a világban úgy védhetsz meg valamit, ha kegyetlenebb vagy a másiknál.