— Hyung? — csöndesség lepi be a szobát. — Komolyan? — csak mézédes kacagása hallatszik a nesztelen szoba falai közt. — Na, ne legyél már ilyen hülye! — kuncog könnyek között Jeongin, miközben hyung-át, 'csapkodja' nevetve, hisz biztos valami badarságot mondott Chan. 

A levegőt csapkodja...

— De az epres tej finomabb, mint a banános tej! — emeli fel nevetve a hangját Jeongin. 

Jeongin a sötét szobájában ücsörög egyedül. Kellemes, lágy hang tölti be a fülét - ami lehet csak káprázat. 

— Énekelj még — kéri széles vigyorral arcán. — Ne hagyd abba — kezdi dúdolni ő is a dallamot. — Annyira csodálatos a hangod Chanie hyung... — derült fel vidáman - de mégis fájdalmas könnyek között. 

Jeongin egyedül van a szobában. Egyedül, de mégis valakivel. Jeongin magában beszél, de mégis valakihez. 

— Hyung, én szeretlek téged — mosolyog, de most már keservesen. — Te is szeretsz, ugye?

Jeongin sír, egész nap. 

Jeongin sír, egész héten.

Jeongin azóta sír, mióta Chan kilehelte lelkét. 

— Szóval azt mondod szeretsz... — remegő kezét homlokához emeli. — Köszönöm, hogy szeretsz hyung — sápadt arcán kövér könnycseppek csordulnak le. 

Nagyon fáj neki. Alsó ajkába harap, miközben némán zokog. Próbálja visszafojtani a sajgó cseppeket. 

Egyedül van, ebben a hatalmas világban. Nem akar egyedül lenni. Szorong és fél. Retteg a magánytól. 

— Segíts nekem hyung! — sírdogál fájdalmasan. — Kérlek... Szükségem van rád. Ne hagyj el — a torkában keletkezett hatalmas gombócot próbálja leköszörülni, de nem sok sikerrel. — Nélküled nem megy... Nem bírom — túr bele kócos, sötét tincseibe. 

Jeongin fél, elmondhatatlanul. Lelkét majd szétmarja a fájdalom, ahogy kínozza az egyedüllét.

— Miért velem történik ez? — leheli a szoba csendjébe. 

Könnybe lábadt szemmel kikecmereg az ágyból. Odalépked az asztalához, és keresni kezdi a kis fémtárgyát. Mikor kezébe kerül, visszatotyog a helyére. 

Szemei üresek. Íriszeiben semmi érzelem nem észlelhető. 

— Szeretlek... — öleli meg Chan-t - vagyis a levegőt...

Szemeit lehunyja, majd az éles tárgyat bal karjára helyezi. Gyomra összeszorul, miközben a pengét, körbe-körbe forgatja csontos ujjai között. Hirtelen kínzó fájdalom hatol végig az egész testén. 

Hiányzik neki a sok emlék, és a sok törődés, amit tőle kapott. Hiányoznak neki azok az angyali gödröcskék. Hiányzik neki az, amikor angolul beszélt hozzá - hibába nem értett belőle sokat. Hiányzik neki az éneklése - amikor a kellemesen csendülő hangok elhagyták a szerelme ajkait. Hiányoznak neki a hülye viccei - amik idegesítették Jeongin-t, de most bármit megtenne, hogy hallja azokat a szörnyű poénokat. Hiányzik az ölelése, és a szenvedélyes csókja. Hiányzik neki Bang Chan.

.

.

Nem lett túl hosszú, tudom... :(