Monsta X - Jealousy

Stílus: A little bit yaoi

Krisztinaaaa5 remélem emlékszel még arra, hogy ígértem neked egy sztorit.❤

Taehyung szemszög

Fáradtan és csapzottan keveredtem ki az ágyból, hogy a reggeli teendők után megkezdhessem az új hetet a suliban. Zenét hallgatva jártam az utcákat, egyre közelebb az épülethez, melyben egész nap rohadhatok.

Mikor megszólalt egy zene a fülemben, aminek a témája a féltékenység volt, hirtelen eszembe jutott a tegnap este. Jiminnel, a legjobb barátommal szedtük fel a jobbnál jobb lányokat, de velem valami nem volt rendben. Egészen máshol jártam. Miközben a táncpartnerem ledugta a nyelvét a torkomon, én mással szemeztem. Éreztem, hogy valaki engem figyel és ennek hatására összekapcsolódott tekintetünk. Jungkook a fal mellett állt, miközben egy fiatal fiú taperolta egész testét. Hirtelen csak egyetlen egy érzés támadt fel bennem. A féltékenység. Hatalmas forróság járta át a testem, amikor elhaladt mellettem és megérintette a vállam. A hányinger tört fel belőlem, mikor megpillantottam a lányt, ki előttem állt. Ellöktem magamtól, Jungkook pedig jól esően kiröhögött. Életemben nem voltam még égőbb helyzetben.

Gondolkoztam azon, hogy jobb lett volna, ha otthon maradok inkább és kivárom, hogy elfelejtse az estét. Nem akartam elé kerülni, hogy ismét megalázva érezzem magam. Egy hatalmas sóhaj kíséretében léptem be a terembe, ugyanis az elsők között szokott megérkezni az iskolába, jóval előttem. Bajt éreztem, mikor nem ült a helyén a fiú. Egész nap feszült voltam és a helyét lestem, hogy mikor ül már le. De nem tette, tanítás után sem mutatkozott.

Jiminnel indultam haza, mint mindig. A fiú egész úton csak azt mesélte, hogy milyen volt az estéje két lány kíséretében. Ugyan nem voltam kíváncsi a részletekre, ő akkor is hevesen fújta. Hála a képzelőerőmnek, minden egyes mozdulatot, amit mondott elképzeltem, mintha Kook tette volna velem. Egyre csak felhevült a testem és gyorsabban szedtem lábaimat, hogy hazaérjek és kielégíthessem saját magam. Mikor Jimintől elköszöntem és csak egy saroknyira voltam a háztól, valaki megszólított.
- Taehyung! - mondta nevemet halkan. Kapkodni kezdtem a fejem, de nem találtam senkit. Hirtelen egy kezet éreztem meg oldalamon, mely ugyanolyan lágyan lapult hozzám mint előző este. Már a tapintásból is tudtam, hogy ki áll mögöttem. Nem tudtam megfordulni, képtelen lettem volna szemébe nézni, mert azonnal sátort vertem volna alsómban. Ám így sem tudtam megakadályozni, hogy ez megtörténjen. Amint testét közelebb tolta hátsómhoz, még levegőt is elfelejtettem venni.
- Ne próbálj meg elmenekülni, bár úgy látom nem fogsz - suttogta fülembe, én pedig teljesen kikészültem. Hirtelen keze egyre lejjebb csúszott. Egészen a derekamig vándorolt, belőlem egy szakadozó sóhajt kiváltva. Mintha csak szórakozott volna, kuncogni kezdett és megharapta fülem tövét. Szembe fordított magával és mélyen az íriszeimbe nézett.
- Emlékszel? Tegnap este pont ez történt, mikor Hoseok taperolta a testem - mondta, engem ingerelve. Megtette a hatását, ugyanis olyat váltott ki belőlem, amit sosem gondoltam volna. Elgyengített és féltékennyé tett egyszerre. De nem annyira, hogy ne tudjam eltolni magamtól.
- Ne beszélj előttem másokról! - ordítottam.
- Miért?
Nem válaszoltam, ezért volt ideje, hogy alaposan végignézzem. Egy pontnál megakadt a szeme és fél mosolyra húzódott a szája. Kimértem, hogy körülbelül hová nézhet, ekkor láttam meg ívesen dudorodó nadrágomat. Felkaptam az időközben földre dobott táskámat és magára hagytam a fiút.

Legalábbis azt hittem. Hazáig követett és mikor készültem magam mögött bezárni az ajtót, ő befurakodott. Azonnal ajkaimnak esett én pedig képtelen voltam ellökni magamtól. Addig tolt, mígnem fenekemmel nekiütköztünk a kanapénak és átestem karfáján. Rám vetette magát és sátramba helyezte kezeit, amellyel kényeztetni kezdett.
- Nincs okod féltékenynek lenni, mert nincs kire. Hisz rabul ejtettél már akkor, mikor legelőször rám emelted barna szemeid. Megszerettelek, mikor először hozzám szóltál és megkívántalak, mikor az ebédlőben evés után nyelveddel végignyaltad dús ajkaid.
- Akkor mire vársz még? - kérdeztem. Már annak is örültem volna, ha anyám segít ki ebből a szorult helyzetből, szó szerint. Nadrágom borzalmasan szorított már, képes lettem volna gondolkodás nélkül leszakítani magamról mindent.
- Nem kell kétszer mondanod! - esett nekem, mikor zöld utat kapott.