Mad Clown & Kim Na Young - Once Again (nagyon megimádtam ezt a számot miattad te lány❤)

Stílus: Romantikus

Yorikocchi kérésére

Már hónapok teltek el mióta azt mondtad vége.
Nem akartam, hogy ez történjen, nem akartam hogy azt mond:
Viszlát, ég veled!

- Megérkezett a csoportod! - kiáltott a főnököm, én pedig kezdhettem a munkát. Ez volt az oka, hogy szakítottunk, legalább is Yoongi ezt hozta fel indoknak. "A távolság csak feszültséget szítana közöttünk, jobb, ha hagyjuk az egészet" - mondta. Egy álmom vált valóra azzal, hogy utazhatok a világban idegenvezetőként , de a Yoongival elképzelt jövőm darabjaira hullott.

Úgy váltunk el, hogy nem tudtuk találkozunk-e még egymással. Mélyen legbelül még bíztam abban, hogy azt mondja: - Csak vicceltem! - De nem tette. A másik, mi még tartotta bennem a lelket az a hangneme volt. Éreztem, hogy félt valamitől. Talán attól, hogy hogyan fogja bírni nélkülem.

Nincs olyan reggel, hogy ne azzal a gondolattal kelnék fel, hogy már nincs mellettem. Nincs olyan rémálom, amiben nem élném újra, mikor egy képzeletbeli olló örökre elvágja azt a szálat, ami összekötött minket.

- Akkor ahogy megbeszéltük, fél óra szabad a kertben és a Westminster Abbey környékén - és fél óra szabad az elmémnek is, hogy ismét Yoongira gondoljak.
Felidéztem az első találkozásunkat, a csókjait, az öleléseit és az estéket, mikor felhevült testtel pihentünk egymás mellett. Azonnal könnyek szöktek szemembe.
- Elnézést! Jól van? - érdeklődött a csoportom egyik diákja.
- Persze, csak nem aludtam sokat és fáradt vagyok - erőltettem magamra egy mosolyt.
- De, akkor miért folynak a könnyei? - kérdezősködött tovább. Már képtelen voltam válaszolni, lecsúsztam egy oszlop mentén a földre.
- Csak hagyj egy percre magamra - nyögtem ki szakadozva végül.
Nem tudom elhinni, hogy örökre vége. Nem akarok nélküle élni. Nem akarom elveszíteni - holott már megtörtént.
Csak bőgtem, mint egy kisgyerek, kit elszakítottak anyjától. Képtelen voltam megálljt parancsolni a folyónak, mely egy tengerbe torkollott. Ezt már csak az állíthatja meg, ha visszatekerjük az időt.

Tévedtem. Elég volt egy érintés is. Egy olyan kéz kellett hozzá, mely befagyasztotta a víz csatornáit és felmelegítette szívemet, ami szabadságot vett ki. A lüktetés egyre hevesebb és gyorsabb volt. Majd nedves arcomat is felszárította egy fénylő csillag, ami államat megemelte, hogy tekintetem rá vándoroljon.
- Ne sirasd azt a bolondot, ki képes volt elengedni, inkább örülj annak, aki itt áll előtted és azt mondja, hogy hiányoztál neki - suttogta halkan a tündöklő fiatal előttem.

Nem tudtam elhinni, annyira lehetetlen volt, Dél-Koreából, mégis ki utazna el értem, egészen Angliáig? Ő megtette, én pedig boldogabb voltam még az anyánál is, kinek az orvos azt mondja, hogy egészséges gyermeknek adott életet.

Csak nyakába borultam és nem eresztettem el.
- Ne merj még egyszer elhagyni Yoongi! Azt nem bírnám ki.
- Ha mégis megtenném, csak fogj egy fegyvert és lőj le. Nem érek annyit, hogy te szomorú légy. Ha mégis elszakadnánk, én újra megkeresek és egyszer újra találkozunk.
Hevesen bólogattam és kimondtam a szavat, melyet az hittem soha többet nem suttoghatok fülébe.
- Szeretlek!
Szorosan körém fonta karjait és az sem érdekelt minket, hogy egyre többen fogtak közre minket.
- Ha tehetném, visszafordítanám az időt és nem bontanám ki a bántó szavakat, amikkel azt akartam elérni, hogy könnyebb legyen a búcsú.
- Én nem akarom már! Csak az az egyetlen kérésem, hogy maradj!
- Szorítsd erősen a kezem. Nem akarlak elveszíteni! - ragadta meg karomat, óvatosan köröket rajzolt tenyerembe ujjával, majd összefűzte az enyémekkel és soha többet nem engedte el.