Molly Kate Kestner - Prom Queen

Daydreamerhun Kérésére

Stílus: Ifjúsági(zenével)

Remélem tetszik^^

Anne szemszöge

18 évesen voltam először szerelmes.

Egy nappal az iskolai bál előtt, továbbra is azon gondolkoztam, hogy mit kellene felvennem. Ekkor csörgött hirtelen a telefonom. Idegesen vettem fel, mert jól tudtam, hogy ismét egy fiú akarja megkérdezni, hogy elfogadnám-e kísérőként. Már éppen belekiáltottam volna egy egyszerű nemet, mint ahogyan azt máskor is tettem, de egy lány hang megelőzött.
- Anne! - szólt barátnőm. Szerinted kit hívott a 11. legcukibb fiúja?
- Engem. Legalább már vagy tízszer - feleltem, közben szememet megforgattam kétszer. Sosem bírják felfogni a fiúk, hogy nincs szükségem senkire ahhoz, hogy elmenjek a bálba. Amúgy sem akartam egy olyannal menni, akit nem is ismerek.
- Jó, azt gondoltam, de most nekem írt! Szerinted fogadjam el? - kérdezte visongva. Olyan naiv volt, egyértelmű, hogy elfogadja majd. Én tökéletesen tudtam, hogy miért akart vele jönni. Közelebb akart kerülni hozzám.
- Hiába mondanám, hogy gyere mással, úgysem hallgatnál rám.
- Ó, szóval szerinted is igent kellene mondanom - válaszolta.
Elemeltem fülemtől a telefont, megszakítottam a hívást és az ágyra dobtam a készüléket.
Hatalmas sóhajjal ötvözve fordultam meg, amikor is pont megpillantottam egy ruhát, amit még nem próbáltam fel. Hosszú, piros testhez álló volt, fekete díszítéssel. Még mielőtt felvettem volna, már akkor eldöntöttem, hogy ebben megyek el a bálba.

Mennyi zakkant és gyomorforgató fiú, akik a lányok torkán ledugják a nyelvüket, hogy a gyomrukban keressék bánatuk oltalmát. A hányinger kerülgetett, miközben az iskola előtt lépdeltem fel a lépcsőkön.
Az ajtóban a sok ember miatt muszáj voltam megálljt parancsolni lábaimnak. Ekkor akadt össze tekintetem a naiv barátnőmmel, aki mellett természetesen ott állt a szőke fiú, akit többször is lepattintottam magamról.
Jobbnak találtam, ha inkább más irányba nézek, de rosszul tettem. Bármerre fordultam, mindenhol engem vizslató szempárokkal találkoztam. Minden pasi csak engem nézett, még azok is, akik barátnőjükkel érkeztek. A lányok féltékenyen próbálták elvonni szerelmük tekintetét, több kevesebb sikerrel.
Mivel megindult a sor, így én is haladtam velük. Az elsősök kitettek magukért. Gyönyörű lett a díszítés és úgy éreztem, mintha az egész nekem készült volna. Nem azért, mert annyira nagy lenne az egóm, hanem mert minden az öltözetem színében pompázott.
Mikor már nem csak szememmel figyeltem, hanem a többi érzékszervemmel is, hallottam a melankolikus élőzenét és friss sütik illata csapta meg orromat.
Annyira belemerültem a színpadon éneklő férfi hangjába, hogy nem vettem észre, amikor egy nagy tálca pezsgő robogott el előttem.
Az énekes a kezeivel próbálta segíteni hangját, hogy még jobban képes legyen átadni érzéseit a közönségnek. Otthon rengeteget éneklek, főleg mikor egyedül vagyok, mert nem szeretném, hogy fül károsodást okozzak. Na, jó annyira nem vészes a hangom. Senki nem mondta még, hogy rossz lenne, mert nem engedtem meg hangszálaimnak, hogy akkor kezdjék el a dalolászást, amikor azt más is hallja.
Volt régebben egy álmom, még egészen kiskoromban. Énekesnő akartam lenni.
Azt gondoltam, hogy minden énekes azért utazik egyik helyről a másikra, hogy koncertjeivel boldoggá tegyen mindenkit. De rá kellett jönnöm, hogy csak a saját boldogságáért teszik, amit a pénz adhat meg számukra.
Mély vágást jelentett a szívemben és a nap, amikor erre rádöbbentem, a szívtöréssel egyben az álmodozásomat is megszakította.

a 11. legcukibb fiújának szemszöge

A bálterembe belépve, csak egy személyt kerestem szemeimmel. Nem volt nehéz megtalálnom, mert vörös ruhája és adottságainak hála felcsillant a tömegben, akár egy csillag.

Felfigyeltem arra, hogy néhányan odasétáltak hozzá, hogy felkérjék egy táncra. Mindenkit visszautasított, ahogy azt máskor is tette. Még az énekes is kacsintgatva nézett felé, akit érdeklődve figyelt a töretlen ragyogású lány.

Mégis mi lehet az, amit ő ennyire fénylővé tette? Hatalmas kérdés volt mindenki előtt, mert a fiúkon kívül a lányok is féltékenyen méregették.

- Most, hogy az énekesünk elfáradt, szeretném, ha megkezdenénk a karaoke versenyt, ami alapján megválasszuk a bál királynőjét, vagy királyát. Gyerünk lányok és fiúk, ne legyetek szégyellősek! Egyenként és csoportosan is jöhettek, már amennyit a mikrofonok száma megenged. A zsűritek a közönség lesz. Miután elénekeltétek a kiválasztott számot, ti választhatjátok meg a következő versenyzőt! - illegette magát az egyik tanárunk. Szőke haját idegességében egyik válláról a másikra pakolgatta, aztán remegő lábakkal fáradt le a színpadról.

Rögtön tudtam, hogy ha ez lesz a karaoke menete, akkor én is részt fogok venni rajta. Legutóbb elhülyéskedtem a haverjaimmal, amikor ki kellett állnom a színpadra.
Az első jelentkező egy elsős volt, aki saját magát választotta. Ekkor jött egy fiú, akit nem ismertem. Többen is sorra kerültek előttem, aztán egy Barbie baba a mikrofonba mondta a nevemet. A színpadra vezető úton megragadtam két barátom nyakát és bediktáltam a szám címét. Egy rockosabb szám volt, amit ugrálva és ordítozva adtunk elő. A jobb oldalamon lévő fiú még szaltót is vágott, amit a szűk szmokingja bánt. Egy reccsenéssel mondta fel a szolgálatot hátsóján.
- Öregem, te most akkor kieresztettél egy galambot? - fogta be orrát a másik haverom.
- Nem csak szétrepedt a seggemen a nadrágom!
A két idióta lesietett a színpadról, én pedig gondolkodás nélkül mondtam a mikrofonba a választottam nevét.
- Anne Marie - ejtettem ki kifejezéstelenül nevét. A közönség egy hangos hű-t engedett ki magából. A lány ijedten emelte maga elé kezét, ezzel nekem feltéve egy kérdést, ami szavakban az lett volna, hogy: Én?
Halványan biccentettem, aztán elindultam a lépcső irányába, hogy odaadjam neki a mikrofont. Mivel még messze járt, ezért megragadtam az alkalmat, hogy bediktáljam egy szám címét a zene kezelőjének.
A lány már közeledett felém, ezért elugrottam onnan és kezébe adtam a mikrofont.
- Azt sem tudom, hogy mit énekeljek - suttogta, gondolom nem akarta, hogy más meghallja.
- Már választottam - fordultam hátra.
- Hogy mi?
- Fel fogod ismerni - mosolyogtam rá.

Félénken lépdelt fel a színpadra, rettegett attól, hogy besül és én is féltettem. Bevágódtam az első sorba, hogy az embereket tapsra buzdítsam. Sikerült és a feszengő lány kicsit feloldódott. Mikor pedig meghallotta a zenét, magabiztosan mosolyodott el.

Majd következett a hatalmas felismerés. Rájöttem mi is volt az a csillogás, ami belülről növelte szépségét.
A hangja volt az.

Anne Marie szemszöge

Azt hittem, hogy a színpad lesz a sírom, amikor felértem. Az ájulás szélén voltam. Csak ott álltam és könyörögtem az égnek, hogy legyen vége. Aztán megpillantottam a fiút, aki felhívott a színpadra. Először dühöt éreztem, aztán hálás lettem. Annyira igyekezett, hogy mindenkiből tapsot csikarjon ki. A fiúkkal nem volt gondja, de a cica babák csak könyörgések után adták be derekukat.
Oldalra biccentettem, majd felcsendült az ismerős dallam és minden megszűnt körülöttem. Imádtam a számot. Minden egyes sorát, mert egy olyan lányról szólt, aki tele volt magabiztossággal. Aztán eljött az én időm. Olyan mélyről hívtam elő a hangokat, amennyire csak bírtam. Lecsuktam a szememet és jött a mély repülés.

"God save the prom queen
Teenage daydream
Just another dressed up heartbreak
God save the prom queen
Only eighteen
Turned her tears to diamonds in her crown,,

Reakcióra várva nyitottam résnyire szemeimet és mindenhol meglepődött, na meg dermedt embereket láttam. Borzalmas érzés volt, de aztán felfedeztem a srácot az első sorban, aki száját beszívva füttyentett. Elég erőt adott, hogy folytassam.

Ismét más fokozat következett, pihentethettem a mélységet. Kezdtem felszabadulni és csak arra gondoltam, hogy otthon éneklek egyedül a szobámban egy vizes palackot szorongatva.

- A bál királynő pedig - 3, 2, 1, az életem megváltozott - Annie Marie! - kiáltotta a mini szoknyás szöszi és nyávogva gratulált, majd hanyagul a fejemre rakta a koronát.
Ekkor volt az, amikor megtudtam, mi is az igazi szerelem. Beleszerettem a zenébe.
Koronámon könnyeim csillogtak, akár a gyémánt, mely drágább volt bárminél. Ez a gyémánt volt számomra az éneklés, ami meghatározta életem további részét.
A hangom segített abban, hogy én legyek az a lány, akiről énekeltem a zenében.

Milliárdos lettem, de nem tudott érdekelni. Boldogságra leltem, mert azt csinálhattam, amit megálmodtam kislányként. Engem nem a pénz éltetett, hanem az emberek öröme, ami a koncertjeimen megmutatkozott.