Az erkélyen ülök, lábaimat a korlátra támasztom.

Körülöttem minden csendes,
A kávésbögrémet szorongatom
És arra gondolok:
Jó volna örökre itt maradni.

Alattam a kert völgybe nyúlik,
Előttem dombok, hegyek emelkednek,
A fákon madarak csicseregnek,
Tavaszi rét illatát hozza a szél.

A távolban egy magányos farkas vonyít,
És amíg én beleiszom a már kihűlt kávémba
- tejjel, nem cukorral -
Eszembe se jut, hogy haza kéne menni.

A fák már virágoznak, lent, az utcában van
Egy gyönyörű cseresznyefa, rózsaszín szirmokkal,
Az ég kék, egyetlen felhő sem látszik rajta,
Csak a repülők kondenzcsíkja hagy nyomot.

A faluban valaki jó reggeltet köszön,
A kakasok kukorékolnak, és tudom,
Az életemet leélni itt akarom.
Veled.

Az erkélyen ülök, és te nem vagy itt. Talán soha nem is leszel.