"A múltról való írás egy módja annak, hogy újraéljük, egy módja, hogy újra kihajtogatva                    lássuk. Papírdarabokra helyezzük az emlékeket, hogy tudjuk, mindig is létezni fognak. "

-Malia!Ébredj lefogjuk késni a gépet!-anyám hangos kiabálása kizökkentett véget nem érő álmomból.Itt az ideje,hogy felkeljek,hiszem a mai nap végre itt hagyom Londont és teljesen önálló életet fogok élni Seattle-ben,itt hagyva minden emléket,minden fájdalmat ami ehez a városhoz köt.Mivel fél órával többet aludtam a kelleténél,így kikászálodtam az ágyból és útba vettem a fürdőszobát.Miután lezuhanyoztam eldöntöttem,hogy mivel egyetemre készülök,így csak egy egyszerű öltözéket kapok fel ami egy fehér alapon fekete írásos blúz és a kedvenc szakadt farmerem.Le mentem a konyhába,ahol anyám palacsintával vár.

-Izgulsz az egyetem miatt?-tért a lényegre anyám,miközben falatozom.

-Igen,már várom,hogy itt hagyjam ezt a pocsék helyet.Kezdtem lassan megbolondulni itt,talán ha nem mennék el biztos dili dokinál kötötem volna ki és örökre elrejtőztem volna a világ elől,hogy még véletlenül se találjanak rám.

-Ne beszélj hülyeségeket,inkább egyél és menjünk még elérjük a gépet.-komolyan el sem hiszem,hogy egyetemre megyek,már nagyon régen vágytam erre,szeretnék új életet kezdeni,és mihamarabb túljutni minden fájdalmas emléken.Minden ami akkor velem történt,az tett olyanná aki most vagyok.Hiába vannak meg a saját álmaim,ha nem lehetek önmagam.Talán már nem is tudnék az lenni,hisz ebben a világban ki képes önmaga lenni?Az emberek egyáltalán nem kedvesek,egymás lelkébe taposnak és még az ilyenek hívják magukat "embereknek".Régen én is azt hittem,hogy a világ csodás,de mihelyt nőni kezdtem már teljesen elszakadtam a mesebeli világtól.Néha jobb,ha az ember időben észre veszi mi is zajlik körülötte.

Anyám ismét kizökkentett elmélkedésemből,így hamar összepakoltam,feldobtam egy halvány sminket és indultunk is.Út közben elő vettem a jegyzet füzetem és át néztem,hogy milyen órákat is fogok felvenni.Az út lassan telt,jó látni mindent a repülőből,és ahogy egyre távolabb kerülünk a várostol,annál nyugodtabb vagyok.Kicsitt félek a beilleszkedéstől,hisz sose voltam az a diák aki egy könnyen be tud illeszkedni,sőt inkább mindig is visszahúzódó voltam,és talán ezért is kaptam annyi pofont  az élettől.