A nap éppen csak feltűnt a horizonton, a természet és azzal együtt az emberek is életre kelnek. Az emberek elkezdik a napi rutinjukat. A férfiak munkába mennek, a nők is vagy dolgozni mennek vagy otthon a gyerekekkel maradnak, és vigyáznak rájuk. Igen, itt a nők is kapnak jogokat, Meglepő, nem igaz?

Ahogy mondtam, a férfiak munkába mennek, a nők általában otthon maradnak a gyerekekkel. Az utcák úgy lesznek egyre hangosabbak, ahogy a nap is egyre magasabbra és magasabbra emelkedik az égen. Igaz, már itt is megy az egymás fikázása, szidása stb stb. A hajléktalanok is nekiállnak az út szélén kéregetni, hogy a pénzből kaját vegyenek...rosszabb esetben piát, de az már más dolog.

A normál emberekkel együtt, a bűnözők is életre kelnek. Rablás rablás hátán, egy-két gyilkosság is bele csúszik néha. Zsebtolvajok idősekkel állnak le bajt keverni, van, amelyiknek sikerül és van amelyiknek nem. A rosszabbik eset, ha az idős ember tud valamilyen közelharcot...akkor fuss.

Hosszú-hosszú gondolat menetemet egy cigarettával a számban, egy magas épület területén folytatom. Szokásom, hogy ezzel kezdem a reggeleimet. Egészen kis nyugtató reggeli rutin, ha engem kérdeztek. Nem egészséges, az igaz, de "megnyugtat". Meg nem igazán biztonságos a hely sem ahol ezt elvégzem de shhhh.

Elemelem a cigit a számtól és egy hosszú kilélegzéssel kifújom a füstöt. Ezzel a stressz meg az idegesség is elszáll a füsttel együtt. Nézem, ahogy lassan teljesen eltűnik, miközben a gondolataim megint elkalandoznak.

Ebben a világban is vannak jók meg rosszak. A rosszakat az úgynevezett hősök intézik el. A civilek olyankor nagy éljenzéssel köszönik meg a hőstől a kemény munkáját. Onnantól hőstől függ, hogy hogy reagál az egészre. Általában a hőseink 99%-a beképzelt f*sz, ezért ilyenkor úszik a figyelemben. Idegesítőek.

Összeráncolva a homlokom a elnyomom a csikket, majd feltápászkodva az épület szélén elindulva kezdek bele a többi napi rutinomba. A helyem a társadalomban nem nagy, kisebb feltalálóként semmit sem csinálok nagyon, csak feltalálok! Nem vagyok sem jó, sem rossz, valahol el vagyok veszve a kettő között. Vicces, nem igaz?

Gondolat menetemből a walkie-talkie-mnak a recsegő hangja szakítja félbe. Kezembe véve a kis eszközt, lenyomom a gombot majd beleszólók.

"Itt dragon200, mondjad Midoriya, mit szeretnél." Szólítom meg kis barátomat miközben másztam lefele az épületről. A walkie-talkie fájdalmasan recsegett párat, mire visszaszólt.

"Szia! Jó reggelt!! Na szóval, kérdezik a srácok, hogy nem tudnál e te elmenni ételt venni? Pénz az tudom van nálad, meg te közelebb vagy a boltokhoz! Kérleeeeeeeek! A pénzt vissza adjuk!" Könyörgött mint valami kisgyerek, amikor próbálja meggyőzni a szüleit, hogy akarja azt a játékot amit kiszemelt magának.

Nagyon sóhajtva elgondolkodtam. Igaza van, van nálam elég pénz és közelebb is vagyok. Meg tudja nagyon jól, hogy nekik nem tudok nemet mondani. Köcsögök.

"Jól van. Elmegyek." Egyezek bele pár perc néma csend után. Érzem én, hogy ezt még nagyon meg fogom bánni. Nem igen szeretek emberek közé menni, de ha muszáh sajnos, akkor muszáj.

"Köszönjük (Y/n)!! Esküszünk megháláljuk!" És ezzel megszakította a vonalat.

Sóhajtva eltéve az eszközt felvettem a maszkomat, amit magam készítettem és elindultam a kis pékárus fele. A maszk azért kell, hogy véletlenül se fussak össze olyan emberrel, akivel nem kellene. Kurva sok emberrel össze lehet ilyenkor futni, higgyétek el nekem.

Ahogy haladtam el az emberek mellett, úgy halgatóztam bele egy egy beszélgetésbe. Mondhatom, azért vannak érdekesek is. De most van fontosabb dolgom is. Kaja.

Gyorsabbra váltva a lépteimet haladtam a kis pékség felé. Amint beléptem, az orromat megcsapta a sok-sok péksüteménynek keveredő illata. Kellemes, édes illat lengte tele a kis helyiséget. Egy kisebb mosollyal az arcomon beljebb haladtam és elkezdtem összegyűjteni mindenkinek a kedvencét.

Miután ezzel is megvoltam, elmentdem a pénztárhoz és beálltam a sorba. Előttem egy magasabb faszi volt, fejét kapucni takarta, testét pedig egy hosszabb, barna kabát.

Nem igen szenteltem rá figyelmet, csak vártam a soromra. Viszont akkor már egészen rá figyeltem, amikor hallottam, hogy susmorog valamit.

"...jöhettek..." Suttogta az idegen, nem tudom, hogy magának, vagy esetleg beszélt e valakivel.

Ekkor viszont kint egy hatalmas sikoltás zavarta meg az akkorra kialakult utca zaját. A fejemet azonnal arra kapva kezdtem el picit hátrálni. Na nem, nem leszek egy gonoszok által szervezett tettben áldozat. Így sem akarom, hogy az emberek tudják, hogy létezem, nemhogy még esetleg segíteni is kelljen nekik.

Azonnal arra a palira néztem, aki mögött álltam. A kapucnia már nem volt rajta, így teljesen kitudtam venni a fekete haját, ami kócosan helyezkedett el a feje tetején. De ez igazából most nem érdekelt. Azonnal ki kell jutnom innen.

Azonnal elkezdtem hátrálni, nehogy magamra vonjam a fickó figyelmét, majd elindultam a hátsó kijárat felé. Mikor már majdnem megfogtam volna a kilincset az ajtóhoz, ami a kijutam útját állta, hirtelen valaki erősen neki rúgott az ajtónak. Kicsit felnyikkanva a földre hulltam, szemek össze szorítva. A fájdalom lassan a fejemtől a lábamig végig futott. Hirtelen egy kis vékonyka hang, sipámkolva szólalt meg mögöttem.

"Ez majdnem elszökött!! De elkaptam!! Láttad? Láttad?" Mondta izgatottan egy meglehetően másik embernek aki vele volt.

"Mit csináljunk ezzel?" Kérdezte egy picit mélyebb hang. De enm igen lehetett azért azt komolyan venni, bevallva az igazat. Olyan volt mint az a kis sipákolós kiscsaj hangja.

Résnyire kinyitva a szemem, hátrapillantottam a hangok gazdáira. Az egyik kis szőke hajú kiscsaj volt, sárgán világító szemekkel és egy nagy vigyorral az arcán. A másik egy nála vagy talán fél fejjel magasabb csávó, a fejét egy maszk volt, ami teljes takarásba vonta az egész fejét. Nemsokára oda csatlakozott egy harmadik ember is.

Ő volt az. Az a csávó, aki mögött álltam. De most az arcát is láttam. A fekete haj alatt gyönyörű királykék szemek helyezkedtek el. Viszont ami még jobban feltűnt, azok a sebhelyek amiket kapcsok tartottak össze a bőrével. Meg nem mondom, fájdalmasnak tűnik. Annyira elbambulhattam, hogy a kis égett arcúnak a hangja rántott vissza a valóságba.

"Visszünk mostmár magunkkal. Mostmár túl sokat látott ahhoz, hogy elengedjük. Meg jó lesz később, ha esetleg szükségünk van valamire." Ezen utolsó mondaton elmosolyodott én meg nyeltem egy kicsit, mozdulni nem mertem. 3-man voltak ellenem, annyira meg sajna nem vagyok edzett, hogy leküzdjem őket.

Igaz, gyúrni szoktam, sőt edzek is, de azért az még csak pár hete tart. Semmi esélyem most ellenük. Ezt elbuktam.

Gondolat menetemet egy ütés a tarkómon szakította félbe, utána azonnal minden elsötétedett.

~ Eközben Deku-éknál ~

Kicsit idegesen piszkálgattam a walkie-talkiet a kezemben. Arra vártam, hogy (Y/n) újra beleszóljon, hogy elindult vissza a dolgokkal amiket vett. De ennek lassan már 1 órája és még semmi. Pedig elég gyorsan szokott végezni. Nem szeret emberek közt lenni, ezt tudom jól. Akkor még is, hol lehet? Mi tarthat ennyi ideig?

Aggodalmamat Todoroki észrevéve odajött, majd helyez foglalt mellettem. Rám emelte tekintetét,  majd megszólalt.

"Aggódsz (Y/n) miatt?" Kérdezte kis együttérzéssel a hangjában. Sóhajtva a fejemet megtámasztottam kezeimben és halkabban megszólaltam.

"Tudom, hogy erősek, okosak meg minden, de...már rég itt kéne lenniük. Tudod, mennyire utálnak emberek között lenni. De nem jelentkezett le, nem jelzett, semmi! Kezdek aggódni." Adtam ki aggodalmamat a felemás barátomnak, aki csak némán bólogatva hallgatta, hogy öntöm ki meki a lelkem. Meglepő módon egy idő után megszólalt.

"Mi lenne, ha megnéznénk hol van a walkie-talkie-ának a helyzete? Mert akkor ott van (Y/n) is." Vetette fel az ötletet, ami nem is volt rossz. Hogy nem nekem jutott eszembe! Bolond én!

"Todoroki, ez remek ötlet! Köszönöm!!" Azonnal vettem elő a kis laptopomat és azonnal lekövettem a kis készüléket. A képernyőt oda mutattam barátomnak, aki bólintott egyet. Ekkor döntöttük el, hogy megyünk, megnézzük, hogy nem csalnal e a koordináták.

De viszont amint a helyszínre értünk, csalódásunkra csak a kis eszközt találtuk a helyen. Azonnal elkezdtünk keresgélni, hátha megtaláljuk (Y/n). Sok helyre viszont nem tudtunk menni, mert tele volt rendőrökkel az egész, aminek majd később utána nézek, hogy miért van. Csalódottan mentünk vissza a bázisunkra, az agyam folyamatosan kattogva.

Hova lett? Mi történt velük? Ugye semmi bajuk? A zsaruk ugye nem vitték el? Minden rendben van vele? A kérdések csak úgy gyűltek és gyűltek, viszont választ egyikre sem találtam. Remélem, azrrt minden rendben vele.

Na halloooooo!! Ez lenne az első része!! Lehet röbid, tudom jól, de első résznek csak egnnyit szánok!! Remélem azért tetszik ez is nektek és nem okozok nektek csalódást😭😭 nagyon nem akarok. Azért jó szórakotást a könyvhöz!! (⁠つ⁠≧⁠▽⁠≦⁠)⁠つ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️