Jimin óvatosan surrant a bokrok hegyes ágai között. Nesztelenül lépdelt a sötét parkban. Egy fiatal párt követett, akik hazafelé igyekeztek. Egész este figyelte őket, hallgatta miről beszélnek. Gyakran csinálta ezt, olyan volt neki, mint egy mozifilm. Csodálta az egyszerű emberek kitartását. Voltak olyanok, akikhez többször visszatért, és  figyelemmel követte, hol tart az életük, akár egy sorozatot. Csak sokkal izgalmasabbnak találta, mert ez a valóság volt. 

Kék szemei világítottak a sötétben, és hófehér bundája miatt, soha nem tudott teljesen elrejtőzni. Mégis ha igazán akart, képes volt tökéletesen észrevétlen maradni, mint most is. Persze az elején nehéz volt neki, mint minden démoni leszármazottnak.

Családja már két generáció óta nem rendelkezett a macskadémon erejével. Nagyanyja, inkább nem is mesélt azokról az időkről, amikor még saját édesanyja az ölében, macskaként dorombolva aludt el. Így mikor Jimin, négyévesen, egyik pillanatról a másikra, macskafüleket növesztett, a nagyiján kívül, az egész családon eluralkodott a pánik. Nem sokkal később már egy fehér kiscica képében játszott a kertben, mintha ez lenne a természetes. 

Hamar rákapott az átváltozás ízére, hiszen macskaként nem kellett iskolába járjon, nem kellett kerti munkát végezzen, és semmilyen kötelezettsége nem volt. Ám szülei nehezen viselték, hogy inkább van egy macskájuk, mint egy gyermekük. Sok konfliktust okozott a démoni képessége, emiatt Jimin hamar elhagyta a szülői házat, és szabad kandúr lett.

Az igazi macskákkal jól kijött, sőt úgy viselkedtek vele, mintha ő lenne a főnök. Néha hosszabb rövidebb időre, kipróbálta a szobacicák életét is, és hagyta, hogy az emberek kiskirályként foglalkozzanak vele. Egy gond volt a macska élettel, a simogatás. Már kamaszként is túlságosan izgalomba jött, amikor cirógatni kezdték, és előfordult, hogy épp akkor változott vissza emberré. Igazán nehéz volt kimagyarázni...
Néha persze emberként is élte az életét, de akkor is magányosan, nem úgy, mint az a pár, akiket egész este követett.

Hirtelen megkordult a gyomra. Ideje volt ételt szereznie. Démonként táplálkozhatott volna az emberek energiájával is, de ahhoz közel kellett volna kerülnie egyhez, és fizikai kapcsolatba kellett volna lépjen vele, ami veszélyeztette a lebukás esélyét. Így csak átfutott a parkon, és a háztetők ablakpárkányán felugrálva, egy jól ismert ablakhoz ült. Pont szerencséje volt, még fény szűrődött ki onnan. 

- Nyisd ki, éhes vagyok! - nyávogta megkapargatva az üveget. Egy férfi nézett ki az ablakon, majd ahogy meglátta mosolyogva tárta ki.

-Herceg! - mondta kedvesen a nevét. - Hát itt vagy! Már nagyon hiányoltalak. - simogatta meg óvatosan a fehér macska fejét. Jimin belesimult a meleg kéz érintésébe. Ettől a szép férfitól jól esett neki, a szó minden értelmében.

- Éhes vagyok! - nyávogta megint, leugorva a kis lakás padlójára.

- Csak nem ennél valamit, szépségem? - kérdezte gyermeki boldogsággal. Már indult is a hűtő felé, és egy halkonzervet vett elő. - Most csak ez van. Nem számítottam rá, hogy látlak még. Jöhetnél gyakrabban. - A férfi sokat beszélt, és lassan nyitotta a konzervet. Jimin kezdett türelmetlen lenni, ezért finoman a lábához dörgölőzött. - Tessék. - tette le a tányért, tele finom szaftos heringgel. A fehér macska nem várt tovább egyből falni kezdte az íncsiklandó falatot.

- Jin drágám, mi az, nem jössz már? - hallatszott egy női hang. Jimin felkapta a fejét, és a lakomát megszakítva, egyből a férfi lába mögé húzódott. - Jaaaajj! Csak nem Herceg? Istenem, de cukiiii!! - sipítozta, amitől Jimin hátán rögtön felállt a szőr. Jin elkapta a lány kezeit, mielőtt a már fújtató macskához ért volna.

- Kicsim, Herceg egy igazi kandúr. Nem rajong a simogatásért, de ezt mondtam már neked. Nekem is csak ritkán, és rövid ideig hagyja. - kapta fel a macskát, aki ezért hálásan, dorombolva hozzábújt.

- De nem tűnik vadnak. - biggyesztette le ajkait a némber. Jimin, ha most emberi alakban lett volna, biztos elküldte volna melegebb éghajlatra, de így csak hidegen nézte a kék szemeivel.

- Feküdj le, mindjárt megyek én is. - mondta Jin, végighúzva kezét Jimin hátán, amitől máris bizseregni kezdett a gerince.

- Önző vagy. - mondta a nő durcásan, majd becsapta maga után az ajtót.

- Ne haragudj. - tette le a macskát. Jimin dorombolva simult hozzá, majd visszament tányérjához, hogy befejezze vacsoráját. - Olyan ritkán jössz így is, és akkor se hagyod, hogy kényeztesselek. - ült le mellé a földre bánatosan Jin. Jimin magába, jót mosolygott ezen a kijelentésen. Ha a másik alakjában lett volna, még hagyná is a férfinak, hogy kényeztesse. - Olyan puha lehet a szőr a hasadon. Van egy macska a szomszédba, az imádja, ha a hasát simogatom. Lehet te is szeretnéd, ha egyszer hagynád. - mondta a kék szemekbe nézve, mintha a másik értené. Jimin lenyelte az utolsó falatot. Hálás volt a férfinak, és tudta, az mit szeretne cserébe. Könnyen megadhatta neki, csak fegyelmeznie kellett magát. Sóhajtott magába, majd lassan a férfi ölébe ült, és hagyta, hogy az elkezdje simogatni. Már az első pár érintés, annyira felhúzta, hogy remegett az egész teste. Ahogy Jin finoman a hasához nyúlt, érezte, hogy már nem bírja sokáig. - Olyan szép vagy. - mondta a férfi mosolyogva. - Még soha nem hallottalak, így dorombolni. - Jimin kezdte elveszíteni a fejét, ezért gyorsan kicsusszant a férfi kezei közül, és már is az ablakpárkányra ugrott. Egy pillanatra visszanézett, hogy emlékeibe vésse ezt a pillanatot. Érezte, hogy véletlenül egy kevés energiát elszívott a férfitől, de épp csak annyit, hogy álmosabb legyen.

- Kösz mindent, szexi. - nyávogta, mielőtt eltűnt Jin szeme elöl.

Egészen a tetőig mászott, ahogy mindig, ha Jinhez jött. Ott biztonságban volt, és nyugodtan átalakulhatott, megpihenhetett. A fehér szőrzet lassan eltűnt testéről, és csupasz bőrén szinte világított a holdfény. Emberként is lenyűgözően szép volt, ahogy a családjában mindenki. Ennyit mindenki megkapott a démoni génekből. Mint az összes rokonának, neki is nagyon világos szőke haja volt, és akár csak macska alakban, most is tengerkék tekintettel szemlélte a világot. Porcelán fehér bőre, pont úgy világított a sötétben, mint bundája. Izmos, de vékony testalkata volt, a sok mászástól, és mozgástól. 

Vastag ajkaiba harapott, ahogy úrrá lett rajta az izgalom. Kénytelen volt a földre ülni, és a hideg falnak támasztani hátát. A nyakától lassan végig simított testén, egészen kőkemény farkáig. Jin simogatása annyira lázba hozta, hogy képtelen volt uralkodni magán. A férfiből szívott energia pedig még ott cikázott testében. Merevedésére markolt, és felsóhajtott. Ritkán engedte meg magának, hogy az emberi vágyak elhatalmasodjanak rajta, de most képtelen volt megálljt parancsolni. Finoman végig simított magán, elkenve gyöngyöző vágycseppjeit. Az érzés annyira mámorító volt, hogy rögtön elvesztve az eszét, hevesen mozgatni kezdte kezét. Fantasztikus ingerek járták át minden pillanatban, és közben végig a telt ajkú férfi, finom ujjaira gondolt, ahogy végig simít testén, és azt suttogja, hogy milyen gyönyörű. Nem is kellett több, már is érezte, ahogy minden idegszála pattanásig megfeszül, és markába élvez. Lihegve nézett a csillagos égre, majd ragacsos ujjaira. 

- Na ezért nem hagyom, hogy simogassanak. - morogta magának. Szerencsére azokon a helyeken ahova visszajárt, mindig rejtett el ruhákat, vészhelyzet esetére, így az egyik anyagba törölhette kezét. Nyújtózkodva alakult át macskává, egy hatalmas ásítás kíséretében. Régóta fent volt már, és pihenés nélkül járta a várost, ideje volt keresni valami búvóhelyet éjszakára. Az épület hátoldalához rögzített tűzlépcsőt kihasználva, gyorsan, és könnyen, ismét a földön találta magát. Az emberek már mind haza felé igyekeztek, hiszen hétköznap este volt. Senkinek nem tűnt fel egy fehér kóbor macska. Legalább is Jimin ezt hitte. Épp indult is fedezéket keresni, de ekkor kezeket érzett az oldalán, és hirtelen egy idős hölgy ölébe találta magát.

- A mindenit milyen szép cicus. - mosolygott. - Szegényke, nincs gazdád? - kérdezte ujját végighúzva a hófehér nyakon, mintha nyakörvet keresne. - Nem kell félned, majd én vigyázok rád. - mondta a néni eltökélten. A macska szemei hirtelen kikerekedtek.

- Ne! Nem kell! - nyávogta ijedten, de akárhogy fészkelődött, az idős nő csontos ujjai erősen tartották. Jimin úgy érezte, minden lépéssel közelebb kerül a pokolhoz, az olcsó macskatáphoz, az egész napi nyúzáshoz, és elviselhetetlen unokák hadához. A nő nem lakott messze, se magasan, de mégis örökkévalóságnak tűnt, ahogy ismét földet ért a lába.

- Na kisdrágám! Íme az új otthonod. - mutatott körbe a lakásban a néni. Jimin kék szeme épp csak egy pillanatra járt végig bent, már is tudta neki ez a hely nem felel meg. - Vagyunk egy páran. Nagy család ez. Olyan kis elveszett cicusok, mint te hatan vannak. - számolta a csontos ujjain. - De van ám nagy elveszettünk is, egy szép kutyus, és az unokám. - mosolyodott el szeretett teljesen. Jimin nem mozdult, továbbra is az ajtó mellett ült, és onnan figyelte a jó kedélyű nénit. - Mostantól ilyen nagy családod lesz, mit szólsz? Összesen tízen vagyunk, hát nem fantasztikus?

- Engedj el. - nyávogta hideg tekintettel Jimin, de az idős hölgy nem vett róla tudomást.

- Moni! Gyere, nézd kit hoztam. - kiáltotta hangosan. Jimin továbbra sem mozdult az ajtó mellől. Sőt még mancsával is kapargatta, hátha a nő megérti, mit szeretne. - Kérlek, szépen játssz vele, ne úgy, mint a többi cicussal. Ő különleges. Nézd milyen szép. - Ekkor a hölgy mellett egy hatalmas fekete farkas jelent meg. Jimin azt hitte, menten elájul. A farkas kíváncsian szemlélte, majd megindult felé.

- Uram isten! Kérlek, ne bánts! - kiáltotta hangos nyávogással, ahogy a farkas előtte termett, és szagolni kezdte. Kacagást hallott a fejében, de nem a saját hangja volt.

- De kis cuki vagy. Mint egy szőrpamacs. - nézett rá a farkas. Jimin nem értette mi történik.

- Tessék? - kérdezte meg, de inkább csak magától, mert egy hang nem jött ki a torkán.

- Pamacs. Biztos, hogy Kookie ezt a nevet adja neked. - dugta közelebb a nagy fekete orrát. - Amúgy mi a neved?

- Jimin. - válaszolt a hangnak. - Te ki vagy?

- Ahogy elnézem a döbbent szemeid, még soha nem találkoztál másik démonnal, igaz? - ült le előtte a farkas minden tudóan.

- Nem. - felelte Jimin, és lassan elkezdte körbejárni a sötét teremtést. - Te az vagy?

- Igen, egy farkasdémon. Namjoon az igazi nevem, de Jungkooktól a Monit kaptam, mint Monokróm, csak rövidítve. - biccentett kicsit a fejével.

- Monokróm? - kérdezte Jimin meglepetten.

- Azt jelenti egyszínű. - felelte Moni.

- Találó. Hatalmas vagy. - nézett végig rajta Jimin. - Emberként is ilyen nagy vagy?

- Te vagy kicsi, nem én nagy. Én kérdezhetném, hogy emberként is ilyen apró vagy? - kérdezett vissza vidám hangon. Jiminnek mosolyognia kellett, pedig nem szerette, ha magasságát kritizálták.

- Hogyhogy halljuk egymás gondolatait? - indult el lassan felfedezni a lakást, nyomában a hatalmas farkassal. 

- Démoni képesség, bárki gondolataid hallod, ha koncentrálsz, ezt se tudod? - lepődött meg Namjoon. Jimin megrázta a fejét. Ő nem tudott semmit, mivel már egyetlen olyan rokona se élt, aki rendelkezett volna ezzel az erővel, nem volt kitől tanulnia. A többi macska ijedten méregette párosukat, amikor a nappaliba értek.

- Ezeknek meg mi bajuk? - kérdezte a szekrény tetején remegő macskákra nézve.

- Nem szeretem a macskákat. - nézett rá Namjoon.

- Akkor jól megleszünk. - tartotta hideg kék szemeit a fekete tekinteten.

- Te más vagy. Más a szagod is, járásod, és ha azt mondom neked, ne mássz rám, mert nem szeretem, akkor te megfogod érteni. - lökte meg orrával a fehér macskát. Jimin végig hordozta tekintetét a régi bútorokon, amiket bejárt a múlt ezer, meg ezer szaga. Egy pillanatig se akart tovább maradni.

- Mi a terv, hogy szökünk meg? - kérdezte a biztonságizáras ablakokat, és ajtókat nézve.

- Sehogy. A nagyi mindenre figyel, nehogy elvesszenek a drága cicái. - feküdt a kanapéra Namjoon. - Meg én amúgy se akarok. Szeretem a gazdám. - Jimin gyomra liftezett egyet, ahogy ezt meghallotta.

- Hogy micsodád? - hangja olyan felháborodott volt, hogy ő is meglepődött.

- Gazdám. - ismételte. - Jungkook figyel rám. Kifejezetten jó gazda. 

- Te nem vagy normális. Ő ugyanolyan ember, mint te. Nem lehetsz a tulajdona. - ugrott fel idegesen fújtatva a kanapéra.

- Ha ennyire megakarsz szökni, próbálkozz csak. Úgy se vagyok hajlandó osztozni rajta. - nézett rá éjfekete szemeivel. - Ő az enyém. - Jimin csendben letelepedett a kanapéra. Nem értette, hogy jut el idáig egy démon. Ráadásul érezte, hogy Moni nagyon idős. Szeretett volna a férfitől tanulni, de el is akart innen menni. Tépelődve figyelte a falióra zakatolását, amíg el nem bóbiskolt.

Szunyókálásából egy meleg kéz ébresztette fel, ami íncsiklandóan illatozott. Ahogy kinyitotta a szemeit, egy nagy, barna tekintettel találta szembe magát. 

Ijedtében leesett a kanapéról, és a padlóra zuttyant. Az idegen hangos nevetésbe kezdett.

- Ilyet se láttam még, egy cica, ami nem a talpára esik. - kacagta. Jimin a kanapé rejtekéből figyelte a nevető fiút. Nem csak az illata volt ellenállhatatlan, hanem külsője is. Sötétbarna tincsei rakoncátlanul ölelték körbe, férfias vonalú arcát, hatalmas, meleg, barna szemei, csillogtak a szeretettől, és kisfiús mosolya, megolvaszthatott minden szívet. Jimin lassan visszamászott a kanapéra, és kíváncsian figyelte a fiút. Sportegyenruhát viselt, és nagyon meg volt izzadva, de majd kicsattant az energiától. Már távolról is érezte a csábító illatát, ami  szinte hívogatta, hogy elszívja tőle. Namjoon körbe ugrálta a fiút, aki rögtön meg is vakargatta "kutyája" fülét. A macska nem is értette, hogy nem látják, hogy ez az eb, meglehetősen nagy, és vad egy egyszerű kutyához képest. Végig követte a fiú mozgását, amit Jungkook figyelme se került el. - Kíváncsi macska vagy te. - mondta egy kis lazac darabot kivéve a hűtőből. - Ne mondd el a nagyinak, ezt a holnapi ebédhez vette, de egy kicsi nem fog hiányozni neki. - nyújtotta a macska felé. - Gyere ide, ismerkedjünk meg. - Jimint csábította a lazac illata, de még jobban csábította a fiúból áradó töménytelen energia. 

- Okosan Jimin, ő az enyém! - morogta Namjoon. A macskadémon nem foglalkozva vele, a fenevad hátára ugrott, és onnan az asztalra, hogy elérje a falatot.

- Na, látom nem félsz Monitól. - mosolygott, amikor a cica megszagolgatta a kezét. Jimin erős késztetést érzett, hogy inkább a fiú energiájából táplálkozzon, de türtőztette magát, és elvette a lazacot. - Te vagy az első, aki nem tekint rá fenyegetésként. Kár, hogy nem tudom, mi a neved, ezért kénytelen leszek én adni egyet. - mondta elgondolkodva.

- Miért ilyen vonzó? - kérdezte Jimin a farkasra nézve.

- Nagyon különleges mozgási energiája van. Hatalmas, és szinte kimeríthetetlen. Rengeteget sportol, a munkája, és a hobbijai is mozgással kapcsolatosak. Még is este, majd kicsattan, amikor haza jön. - magyarázta a farkas, még mindig fenyegetően szemmel tartva. - Érted már? - kérdezte Namjoon csillogó gombszemeivel. - Ezért nem akarok elmenni. Miatta.

- Fura, úgy látom, még jól ki is jöttök. Lehetnél te  a Kicsi Moni. - kacagta. - Olyan apró vagy. Meg van! Mini és Moni. - mosolyodott el. - Mini lesz a neved. - Jimin nem szerette, ha a méretét kritizálták, de ennek a fiúnak elnézte. - Megyek letusolok, hosszú nap volt. - indult nyújtózkodva a macska számára eddig ismeretlen szoba felé. Jimin egy pillanatot még várt, mielőtt nagyon csendben követte. Ahogy belépett a szobába, rögtön jobban érezte magát. A rengeteg régi illat helyett, itt csupa új, és tiszta volt minden. Új bútorok, tiszta ruhák illata töltötte el. A hely modern volt, férfias, teljesen ellentéte a kinti káosznak. A fiú szobája lett Jimin kedvenc helye. A zavaró színkavalkád után, megnyugtató volt a szürke - sárga szoba harmóniája. Jungkook ledobta a táskáját, és vetkőzni kezdett. Jimin csendben figyelte, ahogy a fiú leveszi felsőjét, ezzel megmutatva a sok mozgástól kialakult hasizmát, széles hátizmát, és domborodó mell izmait. Gondolatban sóhajtott egyet, ahogy meglátta, hogy a fiú nadrágja széléhez nyúl, és kioldja. Ismét érezte, hogy az emberi vágyak eluralkodnak rajta.

- Nem szégyelled magad? - lépett mellé Namjoon. Jimin nem foglalkozott vele. Megbabonázottan nézte, ahogy a kerek fenéken, feszül a puha bőr, és a vastag combokon, végig csúszik a nadrág finom anyaga. Spontán dorombolni kezdett a látványtól. Namjoon rosszallóan csóválta a fejét, és lemondóan az ablak alatti kutyaágyába feküdt. Jungkook megfordult, és Jimin továbbra is csak bámulta a feltáruló testet, és a tökéletes férfiasságot. 

- Ennyire tetszik, amit látsz Mini? - kérdezte Kook csípőre tett kézzel. - Nem illik ám leskelődni. - lépett a fehér macskához, és finoman elkezdte simogatni. Jimin teljesen bele feledkezett a látványba, és az érzésbe.

- Elég! - vakkantott Namjoon. Jungkook ráfigyelt, és abbahagyva a kényeztetést, indult a fürdőbe. - Mit csinálsz! Elkezdtél átalakulni. - morogta a fehér macskának, aki laposakat pislogva nézett rá.

- Nem értem miről beszélsz. - mondta a szőke, már ember alakban. Ekkor Namjoon is átalakult, és hirtelen ott állt vele szemben, egy nagyon magas, izmos, zord tekintetű férfi. - Basszus. - suttogta, ahogy végig nézett rajta. - Te tényleg nagy vagy.

- Igen. Türtőztesd magad, cica fiú. - nézett végig rajta alaposan Namjoon. Majd tekintete hirtelen megváltozott. - Egész helyeske vagy. - nyúlt az álla alá, és húzta közelebb. Jimin merev farka, Namjoon kemény combjának nyomódott. - Látom, nagyon tetszik az új gazdád. - mosolygott. A szőke mérgesen nézett a fekete szemekbe.

- Nem tudom miről beszélsz. - válaszolta karba tett kézzel.

- Erről. - markolta meg Moni a másik merevedését. Jimin nyögdécselve próbálta eltolni a nála jóval nagyobb férfit . Még soha senki nem ért hozzá ott, így ledöbbentette az érzés intenzitása, és zavarba jött tőle. - Még lehet egyszer el is játszok veled, de most szedd össze magad. - mondta Namjoon a szép arcra nézve. Hirtelen kedve támadt volna, a zavarban levő fiút, az ágyra dobni, és magáévá tenni, ezért inkább visszaalakult, és kiment a szobából. Jimin próbálta kiüríteni a fejét, hogy ismét macska lehessen. Próbálta elfelejteni Jungkook tökéletes testét, és démon társa szexuálisan hívogató alakját. Ahogy lenyugodott heves szívverése átváltozott, és követte Monit.