A rákövetkező hónapokban Vesper mindennapjai a rádió körül forogtak. A dallamai ringatták őt álomba és aranyozták be sivár napjait, Alastor modoros stílusa pedig még nyomasztó magányán is tudott enyhíteni valamicskét.

Ezen az apró - és Arachné elől gondosan rejtegetett - új hobbin kívül példásan viselkedett. Nem járt tilosban, és éjt nappallá téve gyakorolt, hogy tökéletesítse a mágiáját. A gyakorlással töltött hosszú órák után pedig a rádióból duruzsoló halk jazz volt a nap végi jutalma.

Jobb napokon táncolt rá, rosszabbokon pedig párnájába fúrt fejjel hüppögött saját nyomorán. Álmatlan éjszakáin - amikor az éter csöndbe borult, Alastor bársonyos hangja pedig csupán az emlékeiben visszhangzott - sokszor eltöprengett a sikátorban hagyott rádió visszaszolgáltatásának körülményein. Ha csak a vadászösztön hajtotta őt, miért fáradozott azon, hogy megjavítása a rádiót? Puszta hiúságból?

Az biztos, hogy itt járt a szobájában. Ennek pedig meg kellett volna ijesztenie őt. Minden épp eszű embert megijesztene. Vesper valahogy mégis inkább... Izgatott lett?

Elsőre persze félt. Sőt rettegett; még hozzáérni is, attól tartva, hogy a rádió helyére illesztett gombjának benyomásával, valami ráveti magát. A kíváncsiság viszont nagy úr volt.

Ez a beteg hely nekem is elveszi az eszem. Ez az Alastor nevű figura élő egyenes adásban kínzott meg egy másik démont. Arachné szörnyetegnek nevezte őt és minden bizonnyal igaza volt.

De engem nem bántott... Megtehette volna, de hagyott elfutni.

Egy halk és jóval józanabb hangocska a fejében figyelmeztette őt, hogy mindezek után viszont hazáig követte őt. De csak, hogy visszahozta a rádiót, méghozzá megjavítva. Ezen kétes eredetű jótette óta pedig nem telt el úgy nap, hogy a rádióadás ne édesítette volna meg a pokolba töltött perceit.

Alastor műsora ablakot nyitott - jobban mondva robbantott - a börtöne falán, egy velejéig romlott, de egyúttal izgalmas, felfedezésre váró külvilág felé. A szellem kiszabadult a palackból, így már nem volt mit tenni. Bármilyen rémisztő is volt, többet akart látni belőle.

A kérdés már csak a hogyan volt.

Vesper több gondolattal is eljátszott. A legegyszerűbb az lett volna, ha azt teszi, mint az első alkalommal. Fogja magát és nemes egyszerűséggel kisétál az ajtóm. Ám akárhányszor csak a bejárati ajtó közelébe ment, tulajdon bűntudata kivetüléseként, mintha láthatatlan madzagok fogták volna vissza őt.

Vesper így végül úgy döntött, hogy tiszta lapokkal fog játszani. Egyszerűen Arachné elé áll és megkérdezi. Nem is csak kéri, jószerével könyörögni fog, ha ez kell hozzá, hogy újra megízlelhesse a szabadság édes ízét.

Kérése azonban üres fülekre talált. Összepréselt ajkakkal fogadta el a vereséget, az indulat azonban ott forrongott benne a felszín alatt. 

Dum. Dum. Dum. Dum.

Arachné hosszú ujjainak dobolása, az ablakon kopogó esőcseppek távoli emlékét idézték fel benne. Ütemes, bár kissé unalmas melódia volt valaki olyan számára, aki már rég elfeledte milyen érzés is az, amikor az aláhulló esőcseppek hűvös csókokat lehelnek az ember ég felé fordított orcájára.

A legszebb gönceiben foglalt helyet a hosszú, roskadásig pakolt aszalnál. Minden volt ott, ami szem szájnak ingere, Vespernek mégis erőszakkal kellett leküzdenie pár falatnyi gőzölgő finomságot a torkán.

- Az üzlet az üzlet Clarissa...

Az ehhez hasonló közhelyek - Vesper nagy örömére - csak úgy záporoztak a mai vacsora alkalmával. Az ilyen rosszabb napjain nehezen tudott parancsolni az arcának. Egyáltalán nem itt és így képzelte el az estéjét, a tetejébe pedig unatkozott is.

Arachné nem nézte jó szemmel a dolgot: Vesper unott arca, hosszú sóhajtásai és el-el ejtett grimaszai vörös posztó volt a számára. Három fős színdarabúknak - melyben Vesper inkább díszlet volt, mintsem valódi szereplő - tökéletesnek kellett lennie.

Clarissa, ezen üres fecsegés elsőszámú áldozata eközben sokat sejtetően bólintott egyet. Hogy is tehetett volna másképp, nyakig bele volt gabajodva az Arachné által oly' bőszen szövögetett hálóba.

- Szinte nem is nyúltál a tortádhoz kedvesem...

A habos-babos süteményből valóban csupán csak egy falat hiányzott.

- Tele vagyok. - Vesper közönyös válaszát még egy vállrándítással is megspékelte.

-  Nos akkor, ha befejezted az evést, töröld meg a szádat...

- A szülinapos nem lehet maszatos - kontrázott rá Clarissa egy könnyed nevetés kíséretében. Az ő számára nem okozott nehézséget a színészkedés.

-  És nem lógathatja az orrát sem.

Vespernél itt pattant el az a bizonyos húr. Lehet, hogy az élete minden más területein úgy táncol, ahogy Arachné fütyül, de az arckifejezéseinek nem parancsolhat. Ma nem.

- Hirtelen fontos lett, hogy hogyan is érzem magam?

Árgus szemekkel figyelte Arachné reakcióját. Sok mindenre számított, de arra, hogy mentora tűhegyes fogait megvillantó mosolyra húzza a száját, biztos nem. 

- Áh, szóval innen fúj a szél.

Vesper mély lélegzetet vett. Nem szeretett veszekedni, pláne nem azzal, aki anyja helyet anyja volt. Most viszont túl sokáig hallgatott. Itt volt az ideje, hogy
sérelmei napvilágot lássanak.

Utánam az özönvíz.

- Csak egy dolgot kértem a születésnapomra Arachné. Egyetlen egyet. Ehelyett egész este itt ülök, bort szürcsölgetve és kelbimbó darabokat bökdösve a villámmal...

Hosszú hatásszünet következett. Arachné sátorként összetámasztott ujjai fölött, kissé oldalra billentett fejjel vizslatta védencét. Türelmesen megvárta, hogy kidühöngje magát, csak ezután fordult a jobbján ülő Clarissához.

- Mind olyan hamar fel akar nőni, nem igaz?

- Bájosak amikor így bontogatják a szárnyaikat - válaszolta sietve, majd kortyolt egy nagyot a kupájából.

Vesper hitetlenkedve nézte végig az előtte lejátszódó jelenetet. Ha ezek ketten azt hitték, hogy ennyivel lezárhatták a dolgot, nagyon is tévedtek.

- Hallottad egyáltalán, amit az előbb mondtam? - Tekintettel arra, hogy szőke vacsoravendégük nem volt több egy bólogató bábnál, egyenesen Arachnénak szegezte a kérdését.

- Hallottam, és sajnálom, ha nem volt ínyedre a menü. Ahogyan azt is, hogy nem mi vagyunk számodra a legmegfelelőbb társaság...

Vesper megcsóválta a fejét. Mintha a falnak beszélt volna.

- Tudod, hogy egyáltalán nem így értettem...

- Pedig nagyon is úgy hangzott... Szívemet lelkemet kiteszem, hogy tökéletes szülinapod legyen, erre mit kapok? Grimaszolást és egy nagy adag pimaszságot.

Ezt követően Clarissa szónoklás sora, asszony azonban nem csak a szót ragadta magához, de egyúttal az asztalon átnyúlva Vesper kezét is megpróbálta.

Nagy hiba volt. Alig, hogy Clarissa hűvös kezei Vesper bőréhez értek, a fejük felett lévő csillár fénye figyelmeztetően pulzálni kezdett.

- Higgy nekem Vesper - motyogta miközben tekintetét a rakoncátlankodó lámpán tartva óvatosan visszahúzta a kezeit - én már eleget jártam az éjszakát ahhoz, hogy biztosra mondhassam: egy meghitt hangulatú vacsorával egyetlen egy zsúfolt kocsma se versenyezhet.

- Honnan is tudnám...

- Parancsolsz?

- Saját tapasztalat nélkül sose fogom tudni megítélni, hogy Clarissából csak a bor beszél-e vagy sem!

Mintegy végszóra, a villanykörték halk pukkanások kíséretében sorban adták meg magukat, szikra és üvegszilánk esőt zúdítva az asztal tartalmára.

- A technika fránya ördöge... - Clarissa idegesen felnevetett, miközben lepöccintett egy üvegszilánkot a tortája tetejéről - Ezért is szeretem jobban a gyertyákat, akkor csak a viasz hullhat rá az ember fejére.

Vesper összepréselt ajkakkal várta a fejmosást, azonban mielőtt még sor kerülhetett volna rá, Arachné a vacsoravendégükhöz fordult.

- Clarissa kedvesem...

- Igen?

- Elég későre jár már.

Minden valamire való vendég ebből már értette volna, hogy ideje szedni a sátorfáját, Clarissa azonban mozdulatlan maradt, mint egy szobor.

- Valóban? - a szőke démon idegesen kacarászni kezdett - Nekem fel sem tűnt, ilyen jó társaságban csak úgy repül az idő...

- Remélem számodra nem okozott csalódást a ma esti felhozatal.

- Dehogy is Arachné... Mennyei volt. Igazán kitettél magadért.

- Örülök neki - mentora arcán megjelenő mosoly sem tudta elpalástolni a szemeiben megbúvó türelmetlenséget. Mielőbb ki akarta adni a vacsoravendégük útját, hogy végre kettesben maradhassanak Vesperrel. - Alig várom, hogy legközelebb is vendégül láthassunk.

- Én is.

- A porciód kint van az előszobában.

Amint Arachné kimondta a varázsszót, Clarissa rögvest mozgásba lendült.

- Akkor nem is zavarok tovább! Jó éjszakát!

Vesper hatalmasat nyelt. Ketten maradtak a szobába.

- Gyere ide kedvesem...

Nem volt se ideje, se lehetősége ellenkezni. Mintha csak valami láthatatlan damil rángatta volna, Vesper lábai önálló életre keltek. Eközben Arachné is felállt, és a magasságkülönbséget kihasználva, tekintélyt parancsoló módon tornyosult a szülinapos fölé.

- Megértem, hogy frusztrált vagy...

- Én csak azt akarom, hogy ne úgy kezelj, mint egy gyereket.

- Akkor talán ne viselkedj úgy, mint egy gyerek!

Arachné ritkán emelte fel a hangját, de amikor megtette, azzal rendszerint a frászt hozta Vesperre. Most sem volt ez másként; ha mentora nem ragadja meg a karját, talán a szoba sarkába hátrált volna.

- Lehet, hogy most nem úgy érzed, de a szabályokat okkal találták ki. - A kezét továbbra sem engedte el, a hangja mégis szelídebbé vált. - Azok védenek meg minket. Akik viszont valami rejtélyes okból kifolyólag úgy gondolják, hogy a játékszabályok felett állnak, előbb-utóbb ráfáznak.

Arachné hagyott röpke hatásszünetet és csak utána folytatta a monológját.

- Nem szándékozlak örökké kalitkába tartani téged Vesper. El foglak engedni, amikor itt van az ideje. De csak akkor, ha már fel vagy vértezve mindazzal, ami ahhoz kell, hogy megvédd magad odakint. Na gyere ide te kis csacska... - Arachné hiába szorította őt magához az öleléssel járó melegség elmaradt - Remélem tudod, hogy mindent csak a te érdekedben teszek. Volt alkalmam megtapasztalni, hogy milyen kapzsi démonok ólálkodnak odakint. Ha tudomást szereznének róla, hogy micsoda erő lakozik benned kizárólag maguknak akarnák azt. Mi pedig nem szeretünk osztozkodni, nem igaz?