"A tüzes hangulat persze továbbra is megmaradt, csak sajnos annyi volt a különbség, hogy most tényleg úgy éreztem, mintha a kézfejem lángra lobbant volna."

🔥

Baekhyun

Ha nem nyílt volna ki az ajtó, biztos, hogy megcsókolom.

Ez a gondolat visszhangzott a fejemben még akkor is, mikor már jóval Chanyeol személyes terén kívül ácsorogva figyeltem, hogy ki az, aki ilyen elmebeteg módon rontott be a lakásba.

- Megjöttem - jelentette ki D.O., mintha ez nem lett volna elég nyilvánvaló.

Szívesen elgondolkoztam volna azon, hogy mégis mit keres a LUX egyik leghíresebb énekese Chanyeol lakásán egy rakás bevásárlószatyorral felpakolva, azonban még mindig kissé meg voltam rémülve attól, ami az előbb majdnem megtörtént. Nem csak úgy megcsókoltam volna Chanyeolt. Biztos voltam benne, hogy meg is akartam tenni, és nem azért, mert a testemnek szüksége volt rá, hanem mert az agyam is úgy gondolta. Ebben pedig csak az volt az ijesztő, hogy én nem igazán szoktam az agyammal megcsókolni senkit.

- Hoztam kaját, mert gondolom éhes vagy, miután három napig be voltál zárva - magyarázott D.O, miközben nagyban megindult a konyha felé, azonban mikor észrevett engem, zavarodottan megtorpant. - Helló, Baekhyun - köszönt meglepetten, de a hangjából nem hallottam ki ellenszenvet.

Egy pillanatra Chanyeol felé néztem, de azonnal meg is bántam, mert látszólag őt is pontosan annyira kötötte le D.O jelenléte, mint engem. Csak ült a kanapén, és úgy nézett rám, mintha akkor látott volna először.

- Hát, üdv - nyögtem oda D.O-nak, miután összeszedtem magam, és az idióta gondolataimat is nagyjából sikerült elhessegetnem.

- Örülök, hogy látlak, de hogyhogy itt vagy? - érdeklődött kedvesen, vagy legalábbis annyi biztos, hogy kedvesnek akart látszani.

Hozzászoktam, hogy a LUX-nál így viselkednek velem az emberek. Tudtam, hogy sokan utálnak, és meg is értettem, mert finoman szólva sosem voltam velük barátságos. A többség ennek ellenére próbált a kedvemben járni, és nem azért, mert jót akartak, hanem mert fontos embernek számítottam. Valószínűnek tartottam, hogy D.O ugyanúgy tud a balesetről, és ugyanolyan szörnyű embernek tart, mint mindenki más, valamint erősen kételkedtem abban, hogy tényleg örül nekem, ezért úgy döntöttem, hogy nem keveredek tartalmatlan bájcsevejbe vele.

- Ugyanezt én is megkérdezhetném tő-

- Nem maradhatott otthon, mert még nem lett volna biztonságos, ezért idehoztam. Nem volt más ötletem - vágott a szavamba Chanyeol, én pedig nem tudtam nem felhúzni magam azon, hogy a válasza erősen hasonlított valami idétlen mentegetőzésre.

- Már ne is haragudj, de nekem semmi kedvem nem volt idejönni - szóltam oda neki. - Azért vagyok itt, mert Chanyeol ragaszkodott hozzá.

- Mi van? - vonta fel a szemöldökét Chanyeol, és úgy látszott, az előbbi kábult állapotát kezdik felváltani az élet jelei. - Én ahhoz ragaszkodtam, hogy ne autókázzunk pisisen a városban, amíg haza nem mehetsz. Baekhyun azért van itt, mert egy idióta - világosította fel D.O-t, aki kissé döbbenten kapkodta a fejét kettőnk között.

- Értem - mosolyodott el végül, aztán a konyhába lépve lepakolta a zacskókat, és teljes lelki nyugalomban pakolászni kezdett.

- Mit főzöl? - kérdezte Chanyeol, aztán felkelt a kanapéról, és rám egy pillantást sem vetve elindult a konyha felé.

Chanyeol konyháját csak egy pult választotta el a nappalitól, így jól láttam D.O minden mozdulatát. Kíváncsi voltam, hogy vajon miért mozog ilyen otthonosan Chanyeol házában, de a gondolat valamiért idegesített, így inkább úgy döntöttem, hogy figyelmen kívül hagyom a dolgot. Chanyeol letelepedett a pult mellett sorakozó bárszékek egyikére, és figyelmesen hallgatta D.O. fél órás beszámolóját arról, hogy mit szándékozik főzni. Én pedig, miután egy ideig csak álltam a nappali közepén, és kissé tehetetlenül néztem ki a fejemből, végül az ebédlőasztalnál foglaltam helyet, elég távol tőlük ahhoz, hogy ne kelljen bekapcsolódnom a beszélgetésbe.

D.O. nagyjából fél órán belül elkészült a legalább száz fogásos főztjével, aztán gondosan megtérített, a gőzölgő tálakat pedig egytől egyig az asztalra pakolta. Mikor az ebédlőasztal már kellőképpen hasonlított egy ötcsillagos étteremből kiragadott kis részletre, D.O. helyet foglalt az asztalfőnél. Chanyeol velem szemben ült le, és nem mulasztotta el az alkalmat, hogy félig kérdő, félig kutakodó pillantást vessen rám. Ezzel valószínűleg az volt a célja, hogy kiderítse, miért ülök fél órája néma csendben, ha máskor meg be nem áll a szám, én azonban a lehető leggyorsabban kaptam el a tekintetem róla. Egyrészt, mert én sem igazán voltam tudatában annak, hogy pontosan miért duzzogok, másrészt, mert még mindig ott lebegett a levegőben az a furcsa hangulat, aminek ezek szerint D.O. érkezése sem vetett véget, én pedig nem szándékoztam zavarba jönni.

- Jó étvágyat - mosolyodott el D.O., aztán a kezébe vette az evőpálcikáját és jókedvűen csattogott vele párat, mielőtt a feltűnően kínos csend ellenére elkezdett volna válogatni az ételek közül. - Ti meg miért nem esztek? - kérdezte, mikor feltűnt neki, hogy mindketten mozdulatlanul ülünk, aztán nemes egyszerűséggel elkezdte pakolni a kaját Chanyeol tányérjára.

Már éppen azon voltam, hogy elkezdjek pofákat vágni, mivel legutóbbi emlékeim szerint Chanyeol sem csecsemő, sem pedig mozgáskorlátozott nem volt, mikor az énekes az én tányéromra is halmozni kezdte a főztjét.

D.O. látszólag maga volt a megtestesült jó szándék. Bár minden jel arra mutatott, hogy nincsenek hátsó szándékai, valamiért képtelen voltam elhinni, hogy D.O. önszántából kedves velem, és nem azért, mert akar tőlem valamit. Ráadásul nemcsak hogy kedvesnek tűnt, hanem nyilvánvalóan tehetséges is volt, ami a főzést és az éneklést illeti, arról pedig ne is beszéljünk, hogy Chanyeollal szemmel láthatólag nagyon közel álltak egymáshoz. Akaratlanul is azon kezdtem gondolkozni, hogy én mit tudok felmutatni ezzel szemben, ami meglehetősen frusztrált.

A változatosság kedvéért fogalmam sem volt, hogy hogyan kezeljem a helyzetet, így jobb híján feltűnően gyorsan kezdtem el magamba lapátolni az ételt, ami nem meglepő módon jobb volt, mint amit valaha ettem.

- Képzeld, Baekhyun, Chanyeol mutatta nekem a dalt, amit írt neked, és szerintem nagyon szép - szólalt meg D.O. cseverésző hangnemben, mire majdnem a torkomon akadt a falat, amit éppen próbáltam lenyelni. - Biztosan jól megy a közös munka, ha ilyen csodás dalok születnek belőle.

Abban a pillanatban komolyan fogalmam sem volt, hogy mit érezzek. Képtelen voltam elhinni, hogy azután, hogy nyilvánosan kiakadtam rá, amiért ilyen dalt írt, ő úgy mutogatja, mintha valami cirkuszi látványosság lett volna.

- Pompásan - vágtam rá végül enyhe éllel a hangomban.

- Mehetne jobban is - válaszolta Chanyeol velem egyidőben, mire bosszús pillantást vetettem rá.

- Ezt meg hogy értsem?

- Miért, te úgy gondolod, hogy jól haladunk? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem, a legkevésbé sem gondolom úgy, de nem értem, miért beszélsz úgy, mintha ez az én hibám lenne - mondtam látványosan duzzogva.

Chanyeol pár pillanatig csak bámult rám, és szemmel láthatóan próbálta kitalálni, hogy min kaptam fel a vizet annyira, hogy értelmetlen veszekedést kezdeményeztem miatta.

- Semmi ilyesmit nem mondtam - vonta meg a vállát végül, amivel csupán annyit ért el, hogy még idegesebb lettem.

- De mondtál - fújtattam, aztán újra enni kezdtem.

- Nem, nem mondtam - válaszolta Chanyeol, miközben a kelleténél kissé erőszakosabban kezdte el bökdösni a tányérján lévő zöldségeket.

- De igen - válaszoltam, pedig szinte már azt se tudtam, hogy miről van szó.

Chanyeol hirtelen lecsapta az evőpálcikáit az asztalra, aztán látszólag minden türelmét összekaparva rám nézett.

- Esetleg megosztanád velem, hogy mi a problémád? - érdeklődött.

- Semmi - hazudtam egyből. - Neked van problémád?

- Nekem nincs - mondta Chanyeol.

- Remek - vágtam rá.

- Csodálatos - nyögte oda ő is, aztán mielőtt újra megszólalhattam volna, gyorsan D.O. felé fordult, aki látszólag minden erejével azon volt, hogy ne röhögjön képen minket a "vérre menő vitánk" közben. - Nagyon finomat főztél, Kyungsoo - mondta Chanyeol egy ideges műmosoly kíséretében.

- Örülök, hogy ízlik - válaszolta a másik, akinek Chanyeoléval ellentétben teljesen őszinte volt a mosolya. - Viszont ezt a csirkét még nem is kóstoltad, pedig szerintem ez sikerült a legjobban - mondta, aztán felvett egy darabot az említett díjnyertes csirkéből, és Chanyeol szája elé dugta.

Ettől a kis jelenettől vészesen kezdtem magam úgy érezni, mintha valami díszes gyertyatartó lennék egy esküvői vacsorán, ráadásul még mindig ideges voltam kissé, így hát mikor Chanyeol kinyitotta a száját, hogy elfogadja az elé nyújtott falatot, hirtelen ötlettől vezérelve teli erőmből bokán rúgtam az asztal alatt. Chanyeol egyből felordított, D.O. pedig annyira megijedt, hogy kiesett a kezéből a csirke, ami aztán végiggurult az asztalon, végül pedig a földön landolt. Az arcomra egy diadalittas mosoly kúszott, mikor a macskám odaszaladt, hogy készségesen elfogyassza az elpazarolt falatot, azonban sok időm nem volt gyönyörködni a pillanatban, mert Chanyeol hirtelen felállt, és két kezét az asztalra támasztva belehajolt az aurámba.

- Na jó, Baekhyun, mégis mi a fene bajod van? - csattant fel.

- Mint mondtam, a világon semmi bajom nincs! Teljesen jól érzem magam - vágtam vissza, miközben én is felpattantam, és rácsaptam a kezemet az asztalra Chanyeoléval szemben.

- Mindig ezt csinálod - fújtatott Chanyeol idegesen, miközben kicsit hátrébb húzódott, de csak annyira, hogy ne legyünk túl közel egymáshoz. - Halálra idegesítesz, aztán úgy teszel, mintha semmi nem történt volna.

- Mert nem is történt se-

- Szerintem az, hogy az asztal alatt rúgdosódsz, mint valami óvodás, nem igazán nevezhető semminek! Szóval díjaznám, ha elárulnád, mi a bajod.

- Az nem én voltam - közöltem nemes egyszerűséggel, mintha én magam is elhittem volna, amit mondok.

- Hülyén viselkedsz, Baekhyun - mondta Chanyeol, miután egy ideig csak hitetlenül bámult rám.

- Te pedig hülye vagy - vágtam rá.

Ezen a ponton a felettébb magas röptű beszélgetésünk megakadni látszott. Csak álltunk ott, és dühösen bámultunk egymásra egészen addig, amíg D.O., akinek a jelenlétéről egyébként teljesen megfeledkeztem, meg nem köszörülte a torkát.

- Nos, én azt hiszem, gyorsan kiszaladok a mosdóba - jelentette be, aztán egy elfojtott mosoly kíséretében eliszkolt a fürdőszoba felé.

- Tehát? - vonta fel a szemöldökét Chanyeol.

- Tehát mi? - kérdeztem vissza gúnyosan.

- Hajlandó vagy elárulni, hogy miért őrültél meg?

- Nem is tudom - fakadtam ki. Nem igazán volt tervben, hogy azt a bizonyos estét még ebben az életemben valaha is szóba hozom, de a pillanat hevében úgy látszott, hogy a frusztrációm felülírja a lelki nyomoromat. - A szellemi képességeidet elnézve nem lepődök meg, de azt hittem, az azért leesett, hogy nem akarom, hogy azt a dalt bárkinek is mutogasd!

Chanyeol a szavaim hallatán először meghökkent, aztán összeszedte magát, és az ajkait összepréselve fújtatott egyet. Valószínűleg abban a pillanatban az indulatai neki is minden más érzését felülmúlták, amit őszintén szólva nem csodáltam, tekintve, hogy pár perccel korábban tulajdonképpen ok nélkül rugdostam össze.

- Először is, semmi baj a szellemi képességeimmel, Baekhyun. Ami rólad nem feltétlenül mondható el, de ezt most tegyük félre - morogta. - Másodszor Kyungsoo a legjobb barátom, ráadásul ő is benne van a szakmában ugyebár, szóval általában megmutatom neki a dalokat, amiket írok.

Ez nagyjából értelmes magyarázatnak tűnt, azonban a Chanyeollal eltöltött idő alatt valamiért hozzászoktam, hogy ezen a ponton még nem hagyom abba a vitát.

- Nos, ezt nem kellett volna - tettem karba a kezem, és próbáltam komolynak tűnni.

- Nem mondtam neki semmit, arról, ami történt - mondta, egyértelműen célozva a "kis" kiborulásomra.

- Akkor sem kellett volna - jelentettem ki, miközben próbáltam rendezni a vonásaimat.

- Jó, akkor bocsánat - vetette oda Chanyeol úgy, mint aki egyébként a legkevésbé sem sajnálja. - De egyébként neki tényleg tetszett - tette hozzá, bennem pedig kezdett komolyan felmenni a pumpa.

- Te jó ég, mit akarsz ezzel mondani, Chanyeol? - fakadtam ki. - Elnézést kérek, hogy nekem nem tetszik minden egyes hang, amit kinyomorítasz a gitárodból! - mondtam, pedig tisztában voltam vele, hogy egyáltalán nem a hangokkal volt a probléma.

- Szó sem volt arról, hogy mindennek tetszenie kell, csak azt próbáltam mondani, hogy talán ha adtál volna egy esélyt, akkor-

- Akkor mi? Akkor nem mutogattad volna? - vágtam a szavába.

- Hagynád esetleg, hogy magamtól befejezzem a mondataimat? Mint mondtam, Kyungsoo a legjobb ba-

- Miért hívod Kyungsoonak?

Amint ez a felettébb irreleváns kérdés kicsúszott a számon, azonnal megbántam. Tisztán érződött benne az a fajta számonkérés, ami csak olyasféle emberi kapcsolatokban állja meg a helyét, amilyennek Chanyeollal még csak a közelében sem voltunk. Látszólag őt is meglepte ez a kis kirohanásom, mert egy pillanatra ki is zökkent az "ideges vitapartner" szerepből, összevonta a szemöldökét, és csak értetlenül nézett rám.

- Hát egész valószínű, hogy azért, mert ez a neve - közölte végül.

- De senki nem hívja így - kötekedtem, mélyen belül pedig már vagy háromszor elástam magam.

- Miért nem mindegy neked, hogy hogy hívom? - szegezte nekem a kérdést, és látszott rajta, hogy ismét kezdi elveszíteni a türelmét.

- Nekem abszolút tök mindegy, hogy hívod. Felőlem hívhatod Borisznak is. Nem érdekel - vontam meg a vállam.

- Mi van? Miért hívnám Borisznak? - akadt ki Chanyeol, miközben szemmel láthatóan próbálta kitalálni, hogy már megint miről beszélgetünk éppen. És ezzel nem volt egyedül.

- Fogalmam sincs, miért csinálnál ilyet, csak azt mondom, hogy nem érdekelne, ha megtennéd - világítottam rá a tényekre a kelleténél kicsit indulatosabban.

- Nyilvánvalóan érdekelne, ha már üvöltesz is miatta! - vágott vissza Chanyeol.

- Nem is üvöltök! - üvöltöttem. - És nem, nem érdekelne! Csinálj amit akarsz. Felőlem még a hülye dalodat is odaadhatod neki, ha már úgyis annyira jónak találta!

- Nem akarom neki adni, mert azt a dalt neked írtam, Baekhyun - csattant fel Chanyeol, mire kissé meghökkentem. - Senki másnak nem akartam odaadni, csak neked. De te nem kértél belőle - mondta enyhe csalódottsággal a hangjában, de még mindig idegesen.

- Pontosan - mondtam neki, mikor sikerült újra összekaparnom magam. - Még mindig nem kérek belőle.

- Akkor mit akarsz? - fakadt ki Chanyeol, és láttam rajta, hogy ezúttal tényleg mérges. De nem érdekelt, mert én is az voltam. - Néha azért elárulhatnád, mert bármilyen hihetetlen, belefáradok abba, hogy állandóan ezt próbálom kitalálni.

- Akkor ne próbáld kitalálni! Ki kényszerít? - kiabáltam az arcába.

Chanyeol látszólag minden erejével próbált valami értelmeset válaszolni, azonban nem járt sikerrel. Pár pillanatig csak idegesen méregetett, és én csak akkor vettem észre, hogy a kis vitánk közepette mennyire közel kerültünk egymáshoz a szó szoros értelmében, amikor a tekintete véletlenül az számra siklott.

- A fenébe is, Baekhyun, annyira rohadtul idegesítő vagy - morogta végül feszülten, miközben a kezébe temette az arcát.

- Te vagy az idegesítő! - vágtam vissza, pedig már azt se tudtam, hogy mi értelme van annak, hogy ezt csinálom.

- Nem, határozottan te vagy az idegesítő! - ment bele Chanyeol is szokás szerint.

- Nem, nem igaz!

- De!

- Nem!

- De igen! - kiabálta Chanyeol.

Ezen a ponton tulajdonképpen már teljesen mindegy volt, hogy ki mi mellett érvelt. Sokkal inkább az volt a lényeg, hogy ki tud hangosabban üvölteni a másikkal. Valamiért pedig sikerült olyan idegállapotba kerülnöm, mint addigi vitáink során egyszer sem, és láttam, hogy ezzel Chanyeol sincs másképp.

- Nem! - mondtam még egyszer, miután vagy fél percig idegbetegen bámultuk egymást olyan közelről, hogy az öklöm is alig fért volna be a kettőnk arca közé.

- De! - vágta rá Chanyeol reflexből.

Ebben a pillanatban valószínűleg elkattant bennem valami, mert ahelyett, hogy válaszoltam volna neki, inkább felé nyúltam, megragadtam a pólóját, és lehúztam magamhoz, megszüntetve azt a pár nyomorult centit magunk között.

Az ajkunk durván ért össze, egyáltalán nem úgy, ahogyan a legelső alkalommal. Chanyeol először meglepetten felnyögött, de egy másodperc sem kellett neki, hogy összeszedje magát, és elkezdje mozgatni az ajkait az enyémeken. Határozottan éreztem a haragját, de a mozdulatai mögött észre lehetett venni azt a fajta megkönnyebbülést, és azt erős vonzódást, amit én is éreztem. Most nyoma sem volt gyengédségnek, vagy megfontoltságnak, mégis olyan érzés volt, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Mintha a helyére került volna valami, ami eddig nem volt rendben. Úgy éreztem magam, mintha hatalmas kő esett volna le a szívemről, és szinte láttam magam előtt, ahogy a felgyülemlett feszültség távozik a testemből.

Még mindig iszonyat dühös voltam, és ezt éreztem Chanyeol mozdulatain is, a körülöttünk pattogó szikrákat pedig szintén a haragnak tudtam be. Azonban mikor Chanyeol határozottan beszívta az alsó ajkamat, a haragom egyértelműen elkezdett átalakulni valami mássá. Kezdtem teljesen elveszíteni a józan eszem. Jólesően felsóhajtottam, közben pedig egyik kezemmel megmarkoltam a haját a tarkóján, és közelebb húztam magamhoz. Most rajta volt a sor, hogy felnyögjön, én pedig ezen felbátorodva elfordítottam a fejem, hogy jobban hozzáférjek, és elmélyíthessem a csókot. Amikor a nyelvünk összeért, hirtelen erős késztetést éreztem, hogy átugorjam az ebédlőasztalt, csak hogy közelebb lehessek hozzá. Egy másodpercre elváltam tőle, hogy levegőhöz jussak, mire Chanyeol ajkai közül csalódott sóhaj szökött ki, mielőtt újra az enyémek után kapott volna. Én pedig nem tiltakoztam.

Ebben a pillanatban már nem érdekelt semmi. Nem érdekelt, hogy min vesztünk össze, és hogy min fogunk még veszekedni a jövőben. Minden ítélőképességem elszállt, az érzékeim és az ösztöneim átvették az agyam fölött az irányítást. Megszámolni sem tudtam, hogy hány emberrel csináltam már ezt, pont ezért nem értettem, hogy miért élveztem ennyire minden egyes pillanatát. Chanyeol ajkait az enyémeken, a haját a kezeim között, a közelségét, és magát a tényt, hogy ő is nyilvánvalóan ugyanúgy érzett ezzel kapcsolatban, mint én. Semmi mást nem akartam, csak ott lenni a pillanatban, és érezni Chanyeolt, amennyire csak lehetett.

Éppen ezért kezdett tényleg felettébb idegesítő lenni az az asztal kettőnk között. Felemeltem azt a kezemet, amelyik éppen nem Chanyeol haját markolta, mert feltett szándékom volt, hogy közelebb csúsztatom hozzá. Azt viszont sajnos elfelejtettem számításba venni, hogy az asztal még mindig meg van pakolva étellel, így történt, hogy egyenesen egy fazékba tenyereltem bele, ami teli volt D.O. nagyjából háromezer fokra felforralt levesével.

A fájdalom azonnal átvette a helyét mindennek, amit addig éreztem. A tüzes hangulat persze továbbra is megmaradt, csak sajnos annyi volt a különbség, hogy most tényleg úgy éreztem, mintha a kézfejem lángra lobbant volna.

- AAAUUU - ordítottam fel annyira hangosan, hogy a macskám valahol a háttérben ijedtében fújni kezdett.

Ugyanebben a pillanatban kivágódott a mosdó ajtaja, én pedig ekkor jöttem rá, hogy teljesen elfeledkeztem D.O. jelenlétéről.