"Ha kötődsz valakihez, akkor elveszíted. Ha nem kötődsz senkihez, nincs mit veszítened. Ennyire egyszerű."

💔

Chanyeol

- Kivel feküdtél le utoljára és mikor? - csapta le a poharat Baekhyun a dohányzóasztalra, majd rá is könyökölt, akár egy nyomozó valami vallatás során.

Már túl voltunk pár körön, és minél több idő telt el, Baekhyun annál kevésbé volt józan. Bár néha nekem is nehezemre esett válaszolni egy-egy kérdésre, kétségkívül ő volt az, aki alig volt hajlandó elárulni magáról valamit. Nem mintha másra számítottam volna. Az utóbbi időben egy dolgot biztosan megtanultam, mégpedig azt, hogy Baekhyun utálja kiadni magát másoknak.

Vele szemben ültem, és ujjaimmal apró köröket írtam le a poharam szélére, de ahogy meghallottam a kérdését, a kezem megdermedt a mozdulatban.

- Ez magánügy - néztem rám bosszúsan.

- Akkor igyál! - ordított fel Baekhyun a kelleténél talán kicsit hangosabban, de mikor ezt ő is észrevette, inkább kijavította magát. - Mármint, ez a játék, amit te felettébb kreatív módon kitaláltál, pont arról szól, hogy egymás magánéletében vájkálunk. De ha erre az egyszerű kérdésre sem tudsz felelni, akkor igyál. Idióta - tette hozzá a biztonság kedvéért.

- A volt barátnőmmel - mondtam hirtelen, mire meglepetten pillantott rám. - Nagyjából öt hónapja - tettem hozzá, neki pedig leesett az álla.

- Öt hónapja? - akadt ki teljesen. - Öt hónap alatt még téged is betalálhatott volna legalább egy ember!

- Én jövök - jelentettem ki, mivel nem szándékoztam tovább taglalni a témát.

- Hogy bírtad ki öt egész hónapig? - kerdezősködött tovább, figyelmen kívül hagyva, amit mondok. - Mondd, neked nincsenek szükségleteid?

- De, Baekhyun - néztem rá. - Vannak szükségleteim.

- Akkor mégis miért nem akasztottál fel senkit a... A horgodra? - kérdezte, kezével a "horgom" felé bökve.

Kis ideig csak bámultam rá, mert még ennyi idő után sem értettem, hogy Baekhyun hogy tud ennyi hülyeséget beszélni.

- Mert nem volt senki, akivel meg akartam volna tenni - vontam vállat végül.

- Miért, nem tök mindegy, hogy ki az?

- Neked talán az? - vontam fel a szemöldököm.

- Természetesen nem - vágta rá Baekhyun, aztán kisebb előadásba kezdett. - Először is, jól kell kinéznie. Aztán nagyon fontos, hogy ápolt legyen, mert senki sem fekszik le koszos emberekkel ugyebár. De a lényeg, hogy lehetőleg csak minimális mértékben érdekelje az, hogy ki vagyok. Éppen ezért soha nem csinálom kétszer ugyanazzal, illetve a rajongóimmal. És még mielőtt megkérdeznéd, igen, van olyan ember, aki nem a rajongóm. Nagyon ritka, de van - fejezte be a monológot.

Rövid ideig elgondolkozva néztem Baekhyunra, aki látszólag teljesen el is hitt mindent, amit mondott. Persze tudtam róla, hogy az a fajta ember, aki előszeretettel váltogatja a partnereit. Tulajdonképpen a Luxnál mindenki tudta, vagy éppenséggel tapasztalta, és a legtöbb embernek megvolt erről a véleménye, ahogyan nagyon sokáig nekem is. Ezen a ponton azonban rá kellett jönnöm, hogy egészen idáig teljesen egyoldalúan szemléltem a dolgokat. Az agyamon átvillant a gondolat, hogy vajon Baekhyun volt-e már szerelmes valaha. És ami talán még fontosabb, hogy volt-e valaki, aki őt igazán szerette.

- Értem - mondtam végül lassan. - De nekem azt hiszem kicsit másmilyenek a feltételeim.

- Mégis milyenek? - kérdezte őszinte érdeklődéssel az arcán, én pedig hirtelen furcsán éreztem magam attól, hogy ezt magyaráznom kell egy felnőtt embernek.

Baekhyunnak nyilvánvalóan nem volt szüksége felvilágosításra - legalábbis a testiségeket illetően - de úgy látszott, hogy a dolog érzelmi vonatkozásaival kapcsolatban komoly hiányosságai vannak.

- Nekem az a fontos, hogy jelentsen számomra valamit az adott személy - válaszoltam, de Baekhyun csak értetlenül nézett rám.

- Szóval azért élsz hónapok óta cölibátusban, mert az igaz szerelmet várod? Mi ez, Park, valami tiniregény? - csóválta meg a fejét gúnyosan, de láttam rajta, hogy kicsit elgondolkozik.

- Nekem bőven elég, ha az illető nem vadidegen - javítottam ki.

- Pedig úgy sokkal jobb - vágta rá Baekhyun. - Mindenki megkapja amiért jött, aztán megy a dolgára. Mindenféle kötődés nélkül.

- Ezt úgy mondod, mintha a kötődés egy rossz dolog lenne - szólaltam meg egy kisebb hallgatás után.

- Mert a kötődés rossz, Chanyeol. Ha kötődsz valakihez, akkor elveszíted. Ha nem kötődsz senkihez, nincs mit veszítened. Ennyire egyszerű - nevetett fel Baekhyun, mintha nem is érdekelné az egész.

Mintha mindaz, amit mondott, teljesen rendben lett volna.

Fogalmam sem volt, hogy miért húzom fel magam ezen, de a következő pillanatban már csak annyit éreztem, hogy gyűlni kezd bennem a düh. Azon kaptam magam, hogy mindenre és mindenkire mérges vagyok, aki arra késztette Baekhyunt, hogy így gondolkozzon a kötődésről, a szeretetről, vagy akár az egész életről. És ezt nem akkor éreztem először. Ugyanez járt a fejemben, amikor az a két lány megszólta Baekhyunt az étteremben, vagy amikor életemben először láttam őt sírni.

- Most mégis mit bámulsz? - vetette oda Baekhyun kissé zavartan, mikor már vagy fél perce meredtem rá egyetlen szó nélkül.

- Csak azon gondolkozom, hogy voltál-e már szerelmes - mondtam ki őszintén azt, ami a fejemben járt.

Baekhyun arcán egy pillanat erejéig meglepetés villant, aztán szomorúság, végül pedig jött a jól ismert nemtörődömség.

- Ez egy igazán szép gondolat, Park, de ha eddig nem esett volna le, akkor most megosztom veled, hogy a szerelem nem igazán az én műfajom - jelentette be Baekhyun.

- És senki nem is volt, akitől többet akartál volna? - faggattam tovább.

- Azt azért nem mondtam - húzta Baekhyun félig gúnyos, félig keserű mosolyra a száját.

- Akkor? - tártam szét a karom értetlenül.

- Nem is tudom, Chanyeol - mondta Baekhyun kissé felháborodva. - Lehet, hogy nem vetted észre, de én eléggé híres vagyok. Pont annyira, hogy ne mehessek ki az utcára andalogni valakivel, ha éppen úgy tartja kedvem. De lehet, hogy azért van, mert aludni is alig van időm. Vagy mert furcsa módon eddig minden embert sokkal jobban érdekelt a pénzem, mint én. Sose lehet tudni - tárta szét a karját.

Baekhyun hangja továbbra is olyan érdektelen volt, mintha csak az időjárásról beszélgettünk volna, vagy esetleg arról, hogy ki mit szokott reggelizni. Én pedig még mindig ideges voltam, így csak összeszorított szájjal néztem rá egészen addig, amíg újra meg nem szólalt.

- Mellesleg az ilyesmi teljesen fölösleges. Mint mondtam, kötődni hülyeség. Csak pazarolnám vele az időmet.

- És úgy előzöd meg ezt a problémát, hogy kizársz mindenkit? - kérdeztem.

- Pontosan - vágta rá Baekhyun, aztán idegességében fújtatott egyet. - Miért érdekel ez téged egyáltalán? Mert egyébként még mindig semmi közöd sincs a magánügyeimhez - mondta duzzogva.

Nem válaszoltam rögtön, ugyanis jobban belegondolva tényleg fogalmam sem volt, hogy miért lettem ideges, és hogy egyáltalán miért törődök ezzel az egésszel. Valami mégis azt súgta, hogy Baekhyun nem ezt érdemli. Akármilyen határozottan próbálta közölni velem, hogy ez az egész "jobb egyedül" dolog kizárólag az ő döntése volt, én mégis úgy éreztem, hogy nem ő tehet róla.

- Nem tudom - mondtam végül őszintén. - Csak furcsának tartom, hogy még sosem voltál szerelmes.

Baekhyun úgy pislogott rám, mintha valami hatalmas hülyeséget mondtam volna. Aztán csak felállt a földről, odasétált a kanapén alvó macskájához, és ledobta magát mellé. Egyenletes mozdulatokkal simogatni kezdte, közben pedig kinyújtotta a lábát, úgy, hogy majdnem hozzám ért vele.

- Ne haragudj, Chanyeol, igazán nem akartam felbolygatni a barbimesét, amiben eddig éltél, szóval most azonnal fel is kerekedek, és beleszeretek az első emberbe, aki szembejön velem az utcán - magyarázott.

- Tudod mit? Felejtsd el - csóváltam meg a fejem kissé dühösen. - Csak igazságtalannak tartottam a dolgot. Egyszer mindenki lehet szerelmes - tettem hozzá szinte magamban, de Baekhyun természetesen meghallotta.

- Miért, te szeretted őt? - kérdezte hirtelen, mire meglepetten kaptam rá a tekintetem. - Mármint a volt barátnődet - pontosított, mikor észrevette, hogy nem tudom, kiről beszél.

Arcáról enyhe zavart olvastam le, amit Baekhyun látszólag azzal próbált leplezni, hogy rugdosni kezdett az egyik lábával.

- A barátnőm volt, persze, hogy szerettem - vontam meg a vállam.

- És már nem szereted? - kérdezte Baekhyun, én pedig nem tudtam hova tenni a hirtelen érdeklődését.

- Nem, már nem - csóváltam meg a fejem. - Mint mondtam, ennek már öt hónapja. Túl vagyok rajta.

- Na látod? Mindig ez lesz a vége. Egyik pillanatban még szeretsz valakit, a másikban pedig már túl is léptél rajta. Ennek semmi értelme sincs - mondta Baekhyun dacosan, mire csak elmosolyodtam.

- Tudod, az emberek nem igazán szokták tovább szeretni azt, aki megcsalta őket. Baekhyun, befejeznéd a rugdosást? - ragadtam meg a bokáját hirtelen, ami felesleges volt, tekintve, hogy éppen eléggé meglepődött a kijelentésemen ahhoz, hogy egy pillanatra elfelejtsen piszkálni.

Tekintete a bokáján nyugvó kezemre vándorolt, majd óvatosan elhúzta a lábát, és inkább törökülésbe tornázta magát a kanapén.

- Hogy teszed túl magad ezen? - kérdezte rövid hallgatás után. - Hogy nem kellesz valakinek?

Nem tudom, hogy észrevette-e, de miközben ezt mondta, a hangja szomorúan csengett. Ahogy ott ült, és nézett maga elé, olyan érzésem támadt, mintha a kérdését sokkal inkább tette volna fel saját magának, mint nekem.

- Szerintem az embernek ilyenkor nincs választása - mondtam még mindig őt nézve. - Attól, hogy valami fáj, az élet még nem áll meg. Össze kell szedned magad, és tovább kell lépned, mert minél jobban fáj valami, annál többet tanulsz belőle. És Baekhyun - mondtam ki a nevét, hogy rám nézzen, mire felemelte a fejét, és a tekintete végre megtalálta az enyémet. - Megéri kockáztatni. Mert ez az, ami előrébb visz az életben.

Egy órán belül már a kanapén feküdtem, és bámultam a sötétséget, ami körülvett. Baekhyun viszonylag hamar megunta a beszélgetést. Miután közölte velem, hogy "felettébb bölcs vagyok", elvonult aludni, mert állítása szerint a játékom annyira unalmas volt, hogy el is álmosodott tőle.

Én viszont tudtam, hogy érdekelte, amit mondok. Baekhyun remekül tudta leplezni a valódi gondolatait, de én elég időt töltöttem vele ahhoz, hogy észrevegyem az apró jeleket, amelyeket nem tudott eléggé gyorsan elrejteni. Ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy a felszín alatt van egy teljesen más ember, akit még nem ismerek.

Persze továbbra is arrogáns és nagyszájú volt, azonban egyre inkább kezdtem azt hinni, hogy ez csupán valami rossz álca, ami mögé Baekhyun nagyon szeret elrejtőzni. És én minél többet voltam vele, annál inkább meg akartam tudni, hogy mi van emögött az álca mögött.

Persze voltak sejtéseim. Mindig, mikor az ölébe vette azt a macskát, mikor szomorúság villant át az arcán, vagy amikor énekelt, úgy éreztem, hogy ismerek belőle egy olyan részt, amit más nem. De nekem ez sosem volt elég. Fogalmam sem volt, hogy csak a kíváncsiság beszél belőlem, vagy valami egészen más, de az idő múlásával rájöttem, hogy meg akarom fejteni őt.

Nem tudtam, hogy pontosan mikor, de hamarosan engem is elnyomott az álom, hogy aztán egy rémült kiáltásra, és egy hangos csattanásra riadjak fel az éjszaka közepén.

Azonnal ledobtam magamról a pokrócot, és Baekhyun hálószobája felé vettem az irányt. Gondolkodás nélkül nyitottam ki az ajtót, majd sietős mozdulatokkal kitapogattam a falon lévő villanykapcsolót. A hirtelen világosságtól hunyorogva néztem körbe a szobában.

Baekhyun lehajtott fejjel ült az ágya közepén, miközben szemmel láthatóan kapkodta a levegőt. Egész testében remegett, a rázkódó vállából és a szipogó hangokból pedig arra következtettem, hogy sír. Az ágy mellett ott hevert egy olvasólámpa, ami megmagyarázta a csattanást, amit az előbb hallottam. Fogalmam sem volt, hogy mi baja van, de a látvány rémülettel töltött el.

- Baekhyun? - szólítottam meg, miközben odaléptem az ágyához. - Mi történt?

Látszólag észre sem vette, hogy ott vagyok, ezért a vállánál fogva magam felé fordítottam, és lehajoltam hozzá, hogy a szemébe tudjak nézni. Baekhyun szeme teli volt könnyekkel, és ami talán még szomorúbb volt, hogy őszinte félelmet tükrözött. Ahogy rám nézett, az arcán átvillant a felismerés, aztán még jobban sírni kezdett.

- Chanyeol - nyögte ki még mindig oxigén után kapkodva. - Gyógyszer... Ott van a konyhaszekrényben.

Bár fogalmam sem volt, hogy milyen gyógyszerről beszél, csak bólintottam, és kiszaladtam a konyhába.

- Gyógyszer, gyógyszer - motyogtam magamban, miközben sorra tépkedtem fel a szekrényeket a pult felett, míg végül a kezembe nem akadt egy apró, fehér doboz. Idegesen toltam egy poharat a megnyitott csap alá, aztán már siettem is vissza a szobába. - Jón van, tessék - vettem ki két tablettát, és odanyújtottam Baekhyunnak, aki remegő kézzel a szájába dobta a gyógyszereket, és lehúzta őket a vízzel együtt.

Ajkait egy felszabadult sóhaj hagyta el, de a sírást még mindig nem tudta abbahagyni.

- Hé, nyugodj meg. Csak rosszat álmodtál - mondtam neki, miközben leültem az ágyra.

- Nem... Nem tudok - zokogta Baekhyun, aztán össze-vissza kezdett beszélni. - Te ott voltál, de nem tudtál odajönni. Nem tudtál nekem segíteni - csuklott el a hangja.

Fogalmam sem volt, hogy miről beszél, de most nem éreztem megfelelőnek az időpontot a faggatózásra.

- Mostmár itt vagyok - mondtam. - Minden rendben van.

- Semmi sincs rendben - szipogta Baekhyun. - Az egész az én hibám.

- Baekhyun, nyugodj meg, kérlek - próbáltam csitítani.

- Nem, nem érted - rázta meg a fejét.

Igaza volt. Tényleg nem értettem, hogy mi történik. Idegesítően tehetetlennek éreztem magam, de valahogy meg akartam nyugtatni. Szinte át se gondoltam, hogy mit csinálok, amikor két kezemmel közrefogtam az arcát, és a számat az övére tapasztottam.

Az egész nem volt több egy egyszerű érintésnél. Baekhyun ajkai puhán nyomódtak a enyémeknek, a tenyeremen pedig éreztem, hogy az arca nedves a könnyektől. Egyikünk se mozdult meg, egyikünk sem akart többet, de a kívánt hatást látszólag sikerült elérnem, Baekhyun ugyanis meglepetésében abbahagyta a sírást.

- Mit csinálsz, te perverz? Azonnal hagyjál békén - szipogta halkan, mikor elváltam tőle, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy megkönnyebbüljek, vagy a szememet forgassam azon, hogy Baekhyun újra megtalálta önmagát.

Végül egyiket sem tettem, mivel egy kissé még mindig meg voltam ijedve a történtektől. Elengedtem Baekhyunt, aki a sírástól kimerülten nézte végig, ahogy visszateszem az olvasólámpát a helyére. A falhoz sétálva lekapcsoltam a villanyt, aztán visszamentem hozzá, és elkezdtem bemászni mellé.

- Ilyenkor mégis mit csinálsz, Park? - kérdezte félig felháborodva, félig fáradtan.

Igazság szerint én se nagyon tudtam, hogy mit csinálok. Fogalmam sem volt, hogy mit álmodott, vagy hogy mitől ijedt meg ennyire, de abban biztos voltam, hogy bármi is volt az, nem múlt el teljesen. Baekhyun még mindig remegett egy kicsit, én pedig egyszerűen nem akartam így magára hagyni.

- Csak fogd be, és aludj - húztam a mellkasomra a fejét.

- Miből gondolod, hogy tudok úgy aludni, hogy az ágyamban fekszel, és fogdosol? - motyogta a pólómba dacosan, de tiltakozni nem volt ereje. - Ez illetéktelen behatolás.

- Jó éjt, Baekhyun - hagytam figyelmen kívül a hülyeségét.

Erre még mormogott valamit, ami egyáltalán nem hangzott kedvesen, de aztán éreztem, hogy ellazul. Ajkain egy fáradt sóhaj szökött ki, mielőtt elnyomta volna az álom.

Helló kedves Olvasók! 🤗

*Fél órás romantikus beszéd, aminek kb annyi a lényege, hogy sjdjdjjdd végre Luxot posztolok omgggg*

Nem tervezek itt órákig ömlengeni a rész végén (igaziból de), szóval csak annyi, hogy nagyon-nagyon remélem, hogy nem okozott nektek csalódást ez a rész.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű volt hónapok után hozzányúlni ehhez a történethez, mert igaziból nehéz volt visszazökkenni ebbe a hangulatba, de nagyon igyekeztem, hogy ne legyen ez a rész másmilyen, mit az eddigiek (Tane szerkesztői szakértelme nélkül elbuktam volna, szóval nagy tapsot neki, köszi 💕). Szóval tényleg csak abban bízom, hogy elnyertem vele a tetszéseteket, és hogy nem utáltatok meg végleg, mikor kedves módon eldöntöttem, hogy hónapokig rá se nézek erre a sztorira (se). 🙄

Tekintsétek ezt a részt karácsonyi ajándéknak, remélem, hogy örültök neki, és hogy tetszik. Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek, aki itt van még, és olvassa, szuperek vagytok mind! 😘

Nagyon boldog (chanbaek) karácsonyt mindenkinek!🎄❤️