"-  Ha tényleg ilyen elképzeléseid vannak a romantikáról, ne csodálkozz,  hogy nem tolonganak előtted a potenciális partnerek."

🍴

Chanyeol

Mikor Baekhyunnal az  oldalamon kiléptem a Lux ajtaján, éreztem, hogy egy kellemesen hűvös  őszi szellő végigsimít az arcomon. A csípős levegőtől kissé felfrissülve  összehúztam magamon bő, kapucnis pulóverem, aztán oldalra pillantottam.  Elég érdekes látvány fogadott, Baekhyun ugyanis félig támadóállásban,  futásra készen vizslatta a környezetét. Mélyen a fejébe húzott  kapucnijával, és az én maszkommal az arcán nagyjából úgy nézett ki, mint  egy bankrabló medve, akire bármelyik pillanatban ráhívhatja valaki a  zsarukat. Mindemellett úgy látszott, hogy a hideg csak rám van élénkítő  hatással, mivel Baekhyun úgy vacogott, hogy még a maszkon keresztül is  hallottam, ahogy összekoccannak a fogai.

- Mehetünk? - kérdeztem tőle, miután magamban kiszórakoztam magam.

Baekhyunon kétség kívül  eluralkodott az üldözési mánia, mivel beletelt neki pár másodpercbe,  mire felfogta, hogy hozzá beszélek. Még egyszer utoljára végigpásztázta a  teljesen üres parkolót, aztán nagy nehezen rám emelte tekintetét, aprót  bólintott, és megindult a hosszú sorban parkoló kocsik felé.

- Melyik a tied? - fordult hátra, majd mikor észrevette, hogy nem követem, megtorpant. - Mi van, odafagytál?

- A hely ennek a háztömbnek a sarkán van, Baekhyun.

- Akkor se látom akadályát annak, hogy kocsival menjünk - kezdett el idegesen toporogni.

- Gyalog két perc alatt ott vagyunk - győzködtem.

- Elfelejtesz valamit, Park.

- Mégpedig?

- Számomra - mutatott  végig magán - az a két perc is végzetes lehet. Csak képzeld el, hogy  békésen sétálunk az utcán. Egyszer csak egy gonosz paparazzi elénk ugrik  a hatalmas fényképezőjével, és meglát engem ebben az idétlen maszkban.  Te azonnal halálra rémülsz a szörnyű látványtól, én pedig próbálok  elfutni, de már túl késő. A vaku felvillan, és a fotós diadalittas  tekintettel, a markába röhögve elszalad, és eltűnik a szemünk elől. Ezt  akarod? - vonta fel a szemöldökét.

- Te egy idióta vagy,  Baekhyun - ráztam meg a fejem, miután végighallgattam ezt a szívszorító  elméletet. - Gyere már, mert éhen halok.

- De fázom! - fonta  össze a karját a mellkasa előtt. - Orkán van - mondta, mire a következő  pillanatban előbújt a nap a felhők mögül, fénybe borítva mindent.

- Nem igaz. Süt a nap - mutattam az ég felé.

- Attól még hideg van.

- Baekhyun - kezdtem türelmetlenül, de ő félbeszakított.

- Fázom.

- Baekhyun...

- Hideg van.

- Baekhyun...

- Befagy a szemgolyóm.

- A fenébe, rendben! -  adtam fel. - Akkor menjünk kocsival - sóhajtottam, majd odaléptem a több  tíz éves, szinte régiségnek számító fekete sportkocsimhoz. - Szállj be -  téptem fel az anyósülés ajtaját, aztán bevágtam magam a kormány mögé,  beindítottam a motort, és vártam, hogy Baekhyun hercegnő bekászálódjon  mellém.

Az említett személy  miután beült az autóba, gondosan bekötötte magát, aztán vagy egy percig  fészkelődött, mire megtalálta a megfelelő pozíciót a nem több, mint tíz  másodperces utunkhoz.

- Mehetünk - bólintott felém.

A fejemet csóválva  hajtottam ki a parkolóból. Igazából nagyon jól tudtam hogy mire megy ki a  játék. Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló a dolog, abból ahogy egész  úton felém fordulva takargatta a fejét, egyértelműen kiderült, hogy mi a  baja. Baekhyun félt az emberektől. Ez várható volt, én is tudtam, hogy  Baekhyun jelenleg nem a legkedveltebb személy az országban. Az utóbbi  időben gyakran fordult elő, hogy az utcán sétálva utálkozó graffitikkel  találtam szembe magam. Baekhyun plakátjai mind össze voltak firkálva, a  média pedig lassan egy hete nem talált más pletykaforrást a balesetén  kívül. Mivel nem állt szándékomban Baekhyunt ilyeneknek kitenni, egy  eldugott kis éttermet választottam, ahol még egy gonosz paparazzival sem  találkoztam addigi életem során.

Lassan gurultam az úton, de még így is kevesebb, mint egy perc alatt odaértünk.

- Itt vagyunk - jelentettem be. - Milyen utad volt? - kérdeztem tettetett komolysággal.

- Minden percét...  vagyis pillanatát élveztem - mondta Baekhyun, miközben őrülten rángatta a  biztonsági övet, ami többszöri próbálkozás után sem hagyta szabadulni.

Gyorsan átnyúltam hozzá, hogy kikapcsoljam, és azon gondolkoztam, hogy Baekhyun hogy tudott eddig életben maradni, úgy, hogy még egy biztonsági öv is képes kifogni rajta.

Az étterembe belépve békés csönd fogadott minket. Rajtunk és a pult mögül  kedvesen mosolygó nénin kívül nem volt ott senki, amit mindketten  megkönnyebbülve vettünk tudomásul.

Baekhyun  szemmel láthatóan felengedett egy kicsit, mivel amint körbekémlelte az  éttermet, letépte magáról a kapucnit meg a maszkot, és mélyen  fellélegzett.

-  Kösz, Park - nyomta a mellkasomnak a maszkomat, aztán vállon  veregetett, és elindult a helyiség egyik legeldugottabb sarkában álló  asztalhoz. Miközben zsebre dugtam a maszkom, nem bírtam megállni, hogy  ne mérjem végig tetőtől talpig. Baekhyun felszegett fejjel, kezét  elegánsan lóbálva vonult, mintha csak az övé lett volna a hely, közben  pedig modelleket megszégyenítő módon ringatta a csípőjét. Nem tudtam  eldönteni, hogy mit gondoljak, hiszen a látvány egyszerre volt  impresszív és végtelenül röhejes. Végül csak megráztam a fejem, és  derűsen mosolyogva követtem az asztalhoz.

- Sokat jársz ide? - kérdezte Baekhyun, miután mindketten megrendeltük az ebédünket, és már csak arra vártunk, hogy kihozzák.

- Viszonylag igen - feleltem. - Közel van a Luxhoz, és nagyon jól főznek.

Baekhyun hümmögött egyet, miközben állát a tenyerébe támasztotta.

- És bizonyára remek randihely is - mondta még inkább szemügyre véve a helyiséget.

-  Igen, bizonyára - értettem egyet, mivel ehhez nem tudtam sok mindent  hozzáfűzni. Többnyire egyedül, vagy a haverjaimmal jártam ide.

-  Igazán meghitt - simított végig az asztalon álló gyertyán, amit addig  észre sem vettem, aztán sokatmondó pillantást vetett rám. - Nézd ezeket az égősorokat.

Gyanakodva  bámultam rá, mert nem értettem, mire akar kilyukadni. Miután sikerült  elszakítanom róla a tekintetem, szemügyre vettem a falról lógó apró  izzókat, amelyek játékos fénybe öltöztették az éttermet.

- Hát ez elképesztő - jegyeztem meg cinikusan, azonban Baekhyun oda sem figyelt rám.

-  Ahogy megvilágítják ezeket a falakat, annyira szép - sóhajtott, majd  ismét a szemembe nézett. - Romantikus - tette hozzá halkan.

- Baekhyun, mit művelsz? - kérdeztem kissé feszülten.

- Semmit - vont vállat. - Csak azon tanakodtam, voltak-e hátsó szándékaid, mikor ide hoztál.Tudod, van egy teóriám.

- És mi lenne az? - vontam fel a szemöldököm szórakozottan.

-  Az, hogy azért vagyunk most itt kettesben, mert minden igyekezeted  ellenére nem tudtál ellenállni a vonzerőmnek. És most furcsa dolgokat  fogsz csinálni.

Már megint helyben vagyunk - gondoltam magamban.

- Például? - tettem karba a kezem, miközben hátradőltem a széken. Kezdett érdekelni ez a teória.

-  Például - kezdte - rendelsz egy üdítőt két szívószállal, hogy egymással  szemezve, kínos közelségben iszogathassuk együtt. Vagy megetetsz,  feltételezve, hogy képtelen vagyok használni az evőeszközt. Esetleg  megfogod a kezem, miközben enni próbálok.

Kis ideig némán meredtem rá, aztán gondoltam egyet, és belementem a játékba.

-  Valahogy így? - kérdeztem, majd hirtelen átnyúltam az asztal fölött.  Baekhyun mindkét csuklóját megragadva magam felé rántottam, így ő  tehetetlenül terült ki az asztalon, félig könyökölve, félig hasalva. Egy  pillanatra meglepődés suhant át az arcán, de aztán fejét felemelve  szemrehányó pillantást vetett rám.

- Ó, igen, ez így nagyon romantikus - gúnyolódott, de szinte meg sem hallottam.

-  Ha már a kezedet megfogtam, akkor a lábunkat is összeérinthetném az  asztal alatt, ahol senki nem látja. Mert ugyebár nem bírok ellenállni a  vonzerődnek - vigyorodtam el, majd a lábamat kinyújtva ugyanúgy  közrefogtam velük Baekhyun bokáit, mint a kezét az asztal fölött. Baekhyun nyögött egyet, amit elégedetten konstatáltam.

-  Nem vagy vicces - puffogta, aztán tett néhány teljesen felesleges  próbálkozást a szabadulásra, de nekem még erőt sem kellett kifejtenem  ahhoz, hogy fogva tartsam. - Engedj már el, te perverz - rángatta a  kezét, azonban nekem eszem ágában sem volt. Ahhoz túlságosan jól  szórakoztam.

- És mi van, ha nem engedlek el? Mi van, ha olyan szinten nem bírok magammal, hogy még a hajadat is megérintem?

Baekhyun mindkét csuklóját a bal kezembe vettem, miközben a másikat a hajába futtattam, és igyekeztem minél jobban összekócolni.

- Ááá, a hajamat ne - kiáltott fel Baekhyun, közben úgy vergődött, akár egy partra vetett hal.

Hirtelen  kellemes bizsergés futott végig a tenyeremen, mikor észrevettem, hogy  milyen puhák az ujjaim köré fonódó tincsei. Lassítottam a kezem  mozgásán, kiélvezve a selymes tapintást a bőrömön. Ekkor azonban  éreztem, hogy Baekhyun megdermed az érintésem alatt. A kezem kicsúszott a  hajából, ahogy meglepett tekintete megtalálta, majd fogva tartotta az  enyémet.

- Mégis mi a fenét művelsz? - kérdezte visszafojtott hangon.

-  Khm - hallatszott egy meglepett hang az asztal mellől, mire mindketten  odakaptuk a tekintetünket. Az alacsony termetű néni volt az, kezében a  rendelt ételeinkkel. - Jó étvágyat - tette le elénk a tányérokat, majd  mosolyogva otthagyott minket.

Én  azonnal nekiláttam, mivel tényleg szörnyen éhes voltam. Baekhyun  azonban csak ült ott, még mindig az égnek meredező hajával, morcos  tekintettel, valamint egy enyhe pírral az arcán, amit a haragjának  tudtam be.

-  Ha tényleg ilyen elképzeléseid vannak a romantikáról, ne csodálkozz,  hogy nem tolonganak előtted a potenciális partnerek - magyarázott  Baekhyun, miközben próbálta elérni, hogy a haja újra normálisan álljon.

- Honnan tudod, hogy nem tolonganak? - néztem fel rá a tányéromból.

- Onnan, hogy ha lenne magánéleted, nem töltenél órákat azzal, hogy velem üldögélj egy stúdióban.

-  Nekem igenis van magánéletem - háborodtam fel, bár most az egyszer el  kellett ismernem, hogy nem mondott hülyeséget. A munka annyira elvette  az időmet, hogy nem is emlékeztem, mikor sikerült utoljára felszednem  valakit. - Ami mellesleg nem abból áll, hogy, a takarítóbácsival  kufircolok a szertárban - tettem hozzá.

- Én legalább elmondhatom, hogy van valami - vágta rá Baekhyun dacosan.

-  Tényleg? És ebben az esetben te fektetted meg, vagy téged fektettek  meg? Sajnos akárhogy próbálkozom, erre nem bírok rájönni - szórakoztam,  visszaidézve Baekhyun korábbi szavait.

- Senki nem fektetett meg senkit, csak beszélgettünk - forgatta meg a szemét.

- Ó, valóban? Azért volt olyan jókedvű utána? - vontam fel a szemöldököm, és beleittam a vizembe.

-  Bizonyára a puszta jelenlétem is elég volt ahhoz, hogy jó legyen a kedve. Bár most, hogy így mondod, Kim bácsi nem is néz ki olyan rosszul -  gondolkozott el, én pedig kis híján félrenyeltem. - A ruha alatt elég  izmosnak tűnik, biztos a sok fizikai munka miatt. Pár éve igazi  szívtipró lehetett.

-  Vagy pár évtizede - prüszköltem, ugyanis még mindig azon voltam, hogy  ne fulladjak meg teljesen. - Szóval az idősebbekre buksz - mondtam,  miután feljegyeztem a képzeletbeli noteszembe a "Soha ne igyál Baekhyun  társaságában" hangzású mondatot.

- Nem, én csak azt mondom, hogy Kim bácsi...

- Vonzó? Ellenállhatatlan? - fejeztem be a mondatát, és sikeresen megakadályoztam, hogy kitörjön belőlem a nevetés.

- Park, ne legyél hülye. Kim bácsi a barátom, sose néznék rá úgy - közölte Baekhyun.

- Szóval ha nem lenne a barátod, semmi nem állna az utadba?

-  Maradjunk annyiban, hogy előbb kufircolnék vele, mint veled - zárta le a  témát Baekhyun, és onnantól kezdve minden figyelmét az ebédjének  szentelte.

Pár pillanat erejéig még őt néztem, de aztán a fejemet megrázva én is elfordítottam a tekintetem. Hazug  - gondoltam magambam, azonban ez a szó olyan gyorsan tűnt el az  elmémből, mint ahogyan jött, míg végül én is átadtam magam az evés  élményének.

Egy  kis ideig csendben ettünk, az éttermet pedig megtöltötték az  evőeszközeink halk csörgésének hangjai. Már éppen kezdtem volna élvezni a  nyugalmat, de Baekhyun persze ekkor döntötte el, hogy összetöri az  illúziómat az idegesítő fecsegésével. Elkezdett mindenféle hülyeséget  beszélni, mindenről, ami éppen az eszébe jutott. Az egyik pillanatban  még Alberto, a kaszáspók történetét mesélte, aki hónapokig lakott a  fürdőszobájában, mert Baekhyun annyira félt tőle, hogy inkább befogadta, és még nevet is adott neki. A másik pillanatban pedig már arról  beszélt, hogy valahol Amerikában él egy ember, aki évek óta gyűjti a  köldökszőrét.

Ezeket  először kissé megbotránkozva hallgattam, főleg, hogy Baekhyun  történeteinek témái a legkevésbé sem voltak asztalhoz illőek. Az idő  múlásával azonban egyre inkább kezdtem felengedni, míg végül már csak szórakozottan hallgattam Baekhyun szűnni nem akaró szavait, időnként  közbeszúrva egy-egy megjegyzést.

Hirtelen  ajtónyílás hallatszott, amit Baekhyun látszólag észre sem vett, mert  éppen arról beszélt, hogy mi volt a legfurább dolog, amit valaha evett.  Az ajtón belépő négy lány a mellettünk lévő asztalhoz telepedett le, miközben hangosan vihorásztak valamin. Baekhyun ebben a pillanatban  merevedett le teljesen. Nem nézett oldalra, csak egyik kezét a fejéhez  emelte, majd az asztalra könyökölve alig észrevehetően takarni kezdte az  arcát. A szemem sarkából láttam, hogy a lányok egyre több pillantást  vetnek felénk, a vihogásuk pedig ezzel párhuzamosan halkult izgatott  sutyorgássá.

- Létezik, hogy az ott Byun Baekhyun? - suttogta az egyik alig hallhatóan.

- Biztos, hogy ő az - mondta egy másik visszafojtott hangon.

- Mit keres itt? Hogy jöhet emberek közé, azok után, amit művelt?

- Fogalmam sincs. Nemrég még odavoltam érte, de már rá sem bírok nézni.

Összeszorítottam a  számat, miközben Baekhyun tekintetét kerestem az enyémmel. Ő azonban  addigra már behunyta a szemét, és alig láthatóan megrázta a fejét,  mintha egy rossz álomból akarna felébredni. Mikor végül egy pillanat  erejéig rám nézett, a szeméből kétségbeesést és félelmet olvastam ki.

- A fenébe - suttogtam visszafojtott dühvel a hangomban, aztán felpattantam, és felhúztam Baekhyunt is. - Menjünk innen - mondtam neki halkan, mire aprót bólintott.

Gyorsan kihalásztam a  tárcámból valamennyi pénzt, valószínűleg jóval többet, mint amennyire  igazából szükség lett volna, és az asztalra dobtam, aztán Baekhyunt  magam után húzva elhagytam az éttermet.