"Kisebb pankrátorharc alakult ki közöttünk, ami abból állt, hogy én minden erőmet bevetve próbáltam kiszabadulni, ő pedig igyekezett kitérni az ütéseim, és egyéb harci mozdulataim elől."

⚡️

Baekhyun

Ahogy ott álltunk Suhoval az iroda ajtajában, a pillanat töredéke alatt számtalan gondolat futott végig az agyamon. Lekaptam a napszemüvegem, hogy jobban szemügyre vehessem Chanyeolt, abban a reményben, hogy éppen valami idétlen hallucináció kellős közepén vagyok. Azonban ő még mindig ott álldogált teljes életnagyságban, legalább olyan döbbenten, mint én. Arcáról egyértelműen le lehetett olvasni, hogy a pokolba kíván engem a még nem létező albumommal együtt, ami annyira meglepett, hogy beletelt pár másodpercbe, mire összekaptam magam.

Nem azzal volt a gond, hogy ezt gondolta. Én jól tudtam, hogy a legtöbb ember a Luxnál hasonlóan vélekedik rólam, azonban még soha nem fordult elő, hogy valaki ezt ilyen nyíltan kimutassa. Mások próbáltak mindig a kedvemben járni, még akkor is, ha én igyekeztem minél undokabban viselkedni velük. Chanyeol viszont egyértelműen más nézeteket vallott, ami már tegnap a mosdóban is felkeltette a figyelmemet. Szerencsére már el is felejtettem azt a kis incidenst, de most újból szembesülnöm kellett a fájó ténnyel, hogy bár kismillió ember dolgozik azon, hogy mindig kifogástalanul nézzek ki, én mégis képes vagyok beégetni magam egy darab WC-papír közreműködésével.

Chanyeol igaziból nem volt perverz kukkoló, pedig először komolyan azt hittem, hogy egy újabb titkos hódolóval van dolgom. Egész végig egy pillantásra sem méltattam, mikor azonban már percek óta bámult, kezdett frusztrálni a dolog. Hírességként rengeteg zaklatóval hozott már össze a sors, így elmondhatom, hogy egész jól tudom kezelni őket. Abban a helyzetben is ezt terveztem. Felé fordultam, azt gondolva, hogy egy szemöldökét vonogató fura szatírral találom szemben magam. Persze ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Mert Park Chanyeol egyrészt rohadt jól nézett ki, sőt, messze felülmúlta a legtöbb egyéjszakás kalandomat, és talán némelyik hírességet is. Hatalmas szemei és aranyosan elálló fülei erősen gyermeki hatást keltettek, azonban markáns vonalai és fekete haja férfiassá tették. Másrészt, mint kiderült, előbb vallott volna szerelmet a gatyámból kilógó WC-papírnak, mint nekem.

Chanyeol velem ellentétben olyan embernek tűnt, aki előszeretettel mutatta ki, hogy miről mit gondol. Fejemben visszhangot vert az előbb elkapott mondattöredék, miszerint én "zakkant" vagyok, neki pedig semmi kedve hozzám. Tetőtől talpig végigmért, tekintete megállapodott az arcomon lévő apró sebeken és felkötözött karomon, amitől újra elöntötték az agyamat a tegnapi este emlékképei. Legszívesebben otthagytam volna mindent és mindenkit. Azt kívántam, bárcsak megnyílna alattam a föld, hogy én békésen zuhanhassak a semmibe az idők végezetéig.

A kínos csöndet szinte hasítani lehetett a levegőben. Hatalmas erőfeszítések árán rendeztem a vonásaimat, újra felöltöttem a jól bevált pókerarcot, és véget vetettem a hallgatásnak.

- Ó, szóval te vagy az - tettettem nemtörődömséget, és elindultam felé. - Üdvözletem, Chanyeol - nyújtottam a kezem, de az utolsó pillanatban rájöttem, hogy semmilyen szempontból nem lenne tanácsos hozzáérnem, így inkább kétségbeesésemben csak hatalmasat csaptam a karjára, miközben próbáltam baromi lazának tűnni. Chanyeol látszólag meg sem érezte, csupán még nagyobb csodálkozással az arcán nézett utánam. Remek. Én egy ekkora ütéstől tuti felborultam volna. - Én is alig várom már a közös munkát - mondtam, és igyekeztem nagyon gúnyosnak tűnni.

Ezután kiterültem a hatalmas bőrkanapén, és vártam, hogy történjen valami.

- Csak egy pillanatot kérek - szólalt meg egy újabb kínos csönd után Chanyeol, majd a CEO-val az oldalán kivonult az ajtó elé.

Amint becsukódott utánuk az ajtó, Chanyeol eszeveszett módon magyarázni kezdett valamit. Nyilvánvaló volt, hogy rólam van szó, tekintve, hogy bár semmit nem hallottam, az üvegezett falon keresztül minden mozdulata jól kivehető volt. A gesztusai pedig egyértelműen elárulták, hogy éppen a törvény, vagyis a CEO kérése ellen lázad. Pár pillanat után elfordítottam a tekintetem, és inkább az arcomat kezdtem tanulmányozni a napszemüvegem lencséjében, miközben elgondolkoztam. Egyszerűen túlságosan új volt a helyzet, és én nem tudtam, hogy mit érezzek ezzel kapcsolatban. Mindenki ennél az egész kiadónál térden állva könyörgött volna azért, hogy velem dolgozhasson. A híres Byun Baekhyunnal való munka egyenlő volt a hírnévvel és a kasszasikerrel. De itt volt Chanyeol, akit ez látszólag teljes mértékben hidegen hagyott. Nem tudtam, hogy örüljek-e annak, hogy van még olyan ember a földön, akinek nem a hírnév az első, vagy sértődjek meg azon, hogy lököttnek tart. Magam is meglepődtem rajta, hogy inkább az utóbbi érvényesült. Még ha csak egy kicsit is, de szíven ütött a véleménye, viszont ahelyett, hogy ezt igazán bevallottam volna, inkább betudtam annak, hogy ilyen még nem fordult elő velem.

Ahogy néztem magam a szemüveg lencséjében, a tekintetem minden egyes karcoláson elidőzött. Mindent összevetve Chanyeolnak igaza volt. Mégis akarna egy magamfajta csődtömeggel dolgozni? Azok után, ami tegnap este történt, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy mindenki máshogy fog hozzám viszonyulni. A lelkem mélyén tudtam, hogy nincs igazuk, de valahogy mégis szörnyű embernek éreztem magam.

Összerezzentem, mikor Suho egy hatalmas sóhaj kíséretében mellém ereszkedett a kanapéra, nem sokkal később pedig hallottam, ahogy nyílik az ajtó. Gyorsan lekaptam a lában a kanapéról, majd unottan odafordultam, és láttam, ahogy Chanyeol kelletlenül besétál, majd bosszús pillantást vet rám.

- Elnézést, hogy várakoznotok kellett - mondta az igazgató kínos mosollyal az arcán, majd az asztalához sétált, és leült velünk szemben hatalmas székére. - Nos, lenne itt néhány dolog, amit meg kellene beszélnünk - mondta, mire Suho lelkesen bólogatni kezdett, és már kapta is elő a noteszét, hogy mindent gondosan lejegyezzen. - Kezdjük is azzal, hogy... khm, Chanyeol, lennél szíves leülni?

Mindegyikünk szeme Chanyeolra szegeződött, aki még mindig karba tett kézzel ácsorgott az ajtó mellett.

- Jó nekem itt - jelentette ki.

- Lehet, hogy sokáig fog tartani, nem hiszem, hogy kényelmes lenne, ha végig ott szobroznál - mondta a CEO, mire Chanyeol csak megvonta a vállát, és megindult a kanapé felé.

Tekintetem kétségbeesetten pásztázta a Suho és köztem lévő rést. Lehet, hogy nagy volt az a kanapé, de három embernek talán kissé szűkös.

- Suho - mormogtam alig hallhatóan. Menedzserem kérdő pillantást vetett rám a noteszéből.  - Gyere ide - paskoltam meg magam mellett az üres helyet.

- Miért? Nekem tök jó itt - értetlenkedett Suho.

- Gyere már ide, légyszíves - sziszegtem, de ő csak összevonta a szemöldökét.

- Nem értem, mi bajod van - jelentette ki, majd visszamélyedt a jegyzetfüzete lapjai közé.

Chanyeol már majdnem odaért, én pedig látva, hogy a tervem befuccsolt, nemes egyszerűséggel feldobtam az egyik lábam a kanapéra, majd megpróbáltam úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. Chanyeol megállt előttem, miközben homlokát ráncolva meredt a lábamra.

- Menj odébb - utasított egyszerűen.

- De még ott egy csomó hely - böktem a fejemmel abba az irányba, ahol a lábam és Suho között volt még nagyjából tíz centi.

- Most komolyan? Oda üljek? - bosszankodott Chanyeol, ahogy ő is szemügyre vette azt a "csomó helyet".

- Miért, talán problémád van vele? Örülj neki, hogy egyáltalán van hová ülnöd! Rengeteg hely van a világon, ahol azt se tudják, mi az a kanapé.

Már megint össze-vissza fecsegtem.

- Baekhyun, ha nem viszed odébb a patád, esküszöm, hogy ráülök - figyelmeztetett Chanyeol.

- Na persze, azt megnézem - forgattam meg a szemeimet, a következő pillanatban azonban éreztem, hogy hatalmas súly nehezedik a sípcsontomra. - Áúúúú, te észnél vagy? Most komolyan rám ültél? - kezdtem el rángatni a beszorult lábam, abból a célból, hogy kiszabadítsam, de Chanyeol olyan volt, akár egy szikla.

- Én szóltam - mondta Chanyeol önelégült vigyorral az arcán, mire szabad karommal püfölni kezdtem.

Itt kisebb pankrátorharc alakult ki közöttünk, ami abból állt, hogy én minden erőmet bevetve próbáltam kiszabadulni, ő pedig igyekezett kitérni az ütéseim, és egyéb harci mozdulataim elől.

- Szállj. Már. Le. Rólam - sziszegtem, minden szavamat egy-egy ütéssel hangsúlyozva, majd hirtelen hatalmasat csíptem a karjába.

Chanyeol kisebb halálhörgést hallatott, én pedig kihasználva a helyzetet, gyorsan kirántottam a lábamat alóla.

- Próbálj ki valami diétát, szerintem bőven több vagy, mint száz kiló - morogtam bosszúsan, miközben próbáltam rendbe szedni enyhén összekócolódott hajamat.

- Tudod, Hercegnő, nem mindenki a külsejéből él - vetette oda Chanyeol, nekem pedig hirtelen kedvem lett volna folytatni a bunyót, azonban az igazgató félbeszakított minket.

- Khm... - köszörülte meg a torkát, mire mindketten visszazökkentünk a valóságba. Suho és a CEO egyaránt tágra nyílt szemekkel pislogott ránk. Kihúztam magam, keresztbe tettem a lábaimat, és igyekeztem minél inkább a kanapé szélére húzódni. Chanyeol nagyot fújtatott, és kezét karba téve bámulni kezdte a szemben lévő falat. - Szóval..., ha mindketten kényelmesen elhelyezkedtetek, vagy valami hasonló, akkor akár kezdhetjük is - mondta az igazgató kétkedő tekintetét kettőnk között kapkodva.

Ezután hosszas megbeszélés kezdődött arról, hogy pontosan mikorra kell kész lennie a lemeznek, hogy mik az elvárások és a célok, de én nagyjából egy szót sem fogtam fel mindebből. Egyrészt azért, mert tudtam, hogy Suhotól még körülbelül negyvenháromszor kell majd végighallgatnom, másrészt, mert a mellettem ülő jelenléte olyan szinten frusztrált, hogy nem tudtam mit kezdeni magammal. Miután megbeszéltük, hogy pár nap múlva, ha rendbe jött a karom, már kezdjük is a munkát, olyan hirtelen pattantam fel, hogy majdnem megint seggre ültem.

- Bízom benne, hogy a kettőtök munkája nagyon eredményes lesz - mondta a CEO, mire én gúnyosan felhorkantam. Suho azonban rám nézett, arcán az általam már jól ismert gyilkos pillantásával, ami bár mindig furán nézett ki, általában elérte a kívánt hatást. Így a továbbiakban inkább a hallgatást választottam.

...

Kicsivel később már az autó ablakán kibámulva figyeltem az esőben ázó szöuli fényeket. Fejemet a hideg ablaküvegnek döntöttem, miközben Suho egy újabb monológját hallgattam, aznap már a sokadikat. Nem tudtam eldönteni, hogy hozzám beszél, vagy magához, de nem is számított, mert gondterhelt szavai most ugyanúgy elmosódtak, mint ahogy a kinti fények az esőben. Suho legalább olyan megviseltnek tűnt, mint ahogyan én éreztem magam. Csak annyi volt a különbség, hogy én előbb ugrottam volna ki a kocsiból, minthogy ezt ki is mutassam. Sosem mondtam, de igazából mindig is hálás voltam neki.  Bocsánatot akartam kérni tőle, amiért gondot okoztam neki, de a szavak szokás szerint a torkomra forrtak, így inkább csak csendben maradtam.

Szemeimmel végigkövettem egy-egy esőcsepp útját az ablakon, néztem, ahogy lassan lefolynak, majd végül eltűnnek a semmiben. Eltűnődtem, hogy vajon nekem is ez lesz-e a sorsom. Hogy ez jelenti-e az utam végét, és hogy végül én is csak egy leszek-e a sok közül. Egy csepp a tengerben.

Néha ezt kívántam magamnak. Időnként semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy egy jelentéktelen kis esőcsepp legyek, vagy egy ismeretlen arc a tömegben. Sokan azt hiszik, hogy a hírnév és a gazdagság egyenlő a szabadsággal. Én sokkal inkább a saját kis börtönömet láttam bennük.

Szólni akartam Suhonak, hogy hajtson lassabban, pedig a többi autó legalább olyan nagy sebességgel száguldott, mint mi. Egyszerűen nehéz volt a kocsiban ülni azok után, ami történt. Elfordítottam a tekintetem a külvilágról, és inkább az ölembe ejtett kezeimet kezdtem nézegetni.

Mikor a házam elé értünk, kiszálltam a kocsiból, és meglepődtem, mikor a másik ajtó csapódását is meghallottam. Suho odasétált hozzám, és szemmel láthatóan keresni kezdte a szavakat.

- Nehéz időszak áll előtted Baekhyun, készülj fel rá - sóhajtott végül. - Ha bármi baj van, tudod a számom - mondta, mire dermedten bólintottam egyet. Némi kételkedés után felemelte a kezét, hogy megpaskolja a vállam. Azonban mielőtt megtehette volna, én sarkon fordultam, és elindultam a bejárat felé.

Sziasztok! Remélem tűrhető lett ez a rész.😁
Igyekszem a folytatással, addig is itt egy illusztráció Suho gyilkos pillantásáról (imádom lol 😂):