"Hogy lehet valaki ekkora hülye?"

🐱

Chanyeol

- Akarod hallani? - kérdeztem Baekhyuntól, aki összeráncolt szemöldökkel tanulmányozta a kezében fekvő papírlapot.

- Persze - vonta meg a vállát nemtörődöm stílusban, de ahogy rám nézett, a tekintetéből érdeklődést olvastam ki. - Fáradj beljebb, amennyiben nem akarsz ott állni életed végéig - biccentett a fejével a nappali felé.

- De, pont ez volt a tervem - mormogtam, miközben lehámoztam magamról a kabátomat.

Felakasztottam a fogasra, aztán Baekhyunra pillantottam, aki türelmetlenül toporgott pár lépésre tőlem. Csak ekkor fogtam fel igazán, hogy mi van rajta.

- Tetszik a szerelésed. Aranyos - mértem végig apró rénszarvasokkal díszített pizsamáját, miközben képtelen voltam megfékezni az arcomra kúszó vigyort.

Baekhyun ijedten pillantott le az említett ruhadarabra, mintha ő is csak akkor jött volna rá, hogy egy szál pizsamában feszít előttem. Egy átlagos ember talán zavarba jött volna egy ilyen helyzetben, Byun Baekhyun azonban a legkevésbé sem volt átlagos. Így hát csak dacosan felemelte a fejét, és egyenesen a szemembe nézett.

- Tudom - mondta határozottan. - Szerinted mégis miért vettem fel? - kérdezte, aztán sarkon fordult, és a kezét karba téve, emelt fővel távozott a pár méterrel odébb lévő nappaliba.

Pár pillanatig tekintetemmel követtem a mozdulatait, aztán nagyot sóhajtva indultam meg utána. Még mindig kissé feszült voltam az előbbi vitánk, és Baekhyun közelsége miatt. Egyszerűen nem tudtam hova tenni ezeket az apró dolgokat, és ez idegesített. Baekhyun halálosan idegesített, de abban a pillanatban, amikor végigvonult előttem az idétlen, rénszarvasos pizsamájában, bármennyire is szerettem volna, nem tudtam nem vigyorogni.

Baekhyun nappalija nagyjából akkora volt, mint egy átlagos család egész háza, pont ahogy azt jósolni lehetett. A falak és a bútorok egytől-egyig fehér és szürkés-ezüst árnyalatokban pompáztak, és minden olyan drágának tűnt, hogy inkább éreztem magam egy múzeumban, mint egy egyszerű szobában. A falra szerelt, óriási tévé sötéten meredt az előtte elterülő hatalmas kanapéra, a fehér szőnyegre, és a kis dohányzóasztalra.

A nappali mögött nyitott konyha helyezkedett el. A konyhapultot apró, a plafonról lógó lámpák borították elegáns fénybe, a kanapé és a konyha közti tágas térben pedig hatalmas étkezőasztal állt, magas támlájú székekkel körülvéve.

Az összkép nagyon impozáns lett volna, azonban kicsit olyan érzésem volt, mintha a jöttömmel egy gimis pizsibulit szakítottam volna félbe. A szőnyegen ugyanis mindenfelé gumicukrok heverésztek, a díszpárnák szanaszét voltak szórva a földön és a kanapén, a hangszórókból pedig halkan szólt valami nyálas zene, amit a filmekben a lányok szoktak hallgatni párnacsatázás közben. Ráadásul ehhez még hozzá kellett vennem a tényt, hogy Baekhyun tényleg pizsamában volt.

Baekhyun, amikor látta, hogy felvont szemöldökkel szemlélem az árulkodó jeleket, csak megköszörülte a torkát és egy távirányítót felkapva valahonnan a földről kinyomta a zenét, aztán mintha mi sem történt volna, nézelődni kezdett, szándékosan kerülve a tekintetem.

Már azon voltam, hogy megosztom vele az elméletem, miszerint ő az érkezésem pillanatáig egyszemélyes pizsipartit tartott, de aztán elvetettem az ötletet, magamban megállapítva, hogy jobban járok, ha nem tudom, mi történt pontosan.

Baekhyunt a következő pillanatban egy apró jövevény zökkentette ki a nézelődésből. A számomra is ismerős fekete cica a kanapé mögül előbújva ágaskodott fel Baekhyun lábszárára, akinek egy másodpercbe sem telt, hogy felkapja az ölébe, és alaposan megölelgesse. Meglepetten néztem a párost, vagyis inkább Baekhyunt, akinek a tekintetéből semmi mást nem tudtam kiolvasni, csak az őszinte szeretetet. Akkor láttam először ilyennek, ezért félrebiccentettem a fejem, és próbáltam minél alaposabban belevésni ezt a képet az emlékezetembe.

- Mi van? - pillantott fel Baekhyun még mindig a macskát simogatva, mikor megérezte, hogy bámulom.

- Semmi - ráztam meg a fejem. - Csak múltkor mintha azt mondtad volna, hogy az állatok mind idegesítő, nyáladzó szőrgolyók. Úgy látom, meggondoltad magad - mosolyodtam el a cicára nézve, aki kényelmesen befészkelte magát a gazdája ölébe, és éppen azzal volt elfoglalva, hogy bizalmatlan pillantásokat vessen felém.

Baekhyun keze hirtelen megállt a macska bundájában, én pedig egy mosolyt elfojtva figyeltem, ahogy megpróbál valami értelmes magyarázatot találni a helyzetre.

- Nos - kezdte, miután összeszedte magát - én pedig úgy látom, félreérted a helyzetet. Ez a macska nem az enyém, hanem a szomszédomé - jelentette ki színpadiasan.

- Valóban? - vontam fel a szemöldököm meglepődést tettetve.

- Valóban - vágta rá Baekhyun kissé túl határozottan.

- Na és mit keres nálad a szomszédod macskája?

- Tudod, ez egyfajta jótékonykodás - élte bele magát Baekhyun a füllentésbe, amin magamban nagyon jól szórakoztam. - Az a helyzet, hogy a szomszédom elutazott, én pedig megengedtem, hogy a macskája rajtam élősködjön, amíg távol van. És képzeld el, még egyszer sem vágtam ki a kertbe. Pedig azt nagyon sokan csinálják - csóválta meg rosszallóan a fejét Baekhyun, és már nyitotta a száját, hogy folytassa, de én közbevágtam.

- És mi a neve?

- Hát az, hogy Cha... - vágta rá Baekhyun, de aztán a mondat felénél megakadt, és elkerekedett szemekkel nézett maga elé. - Mármint, honnan tudjam? Csak azért van itt, hogy ne pusztuljon éhen, nem kérdeztem rá a nevére, meg ilyenek - forgatta a szemét, aztán lerakta a macskát, miközben alig észrevehetően bocsánatkérő pillantást vetett rá.

- És akkor mégis hogy hívod? - vontam fel a szemöldököm.

- Tök mindegy, Chanyeol - sóhajtott Baekhyun. - Ha annyira akarod, hívd Állatnak. Az úgyis elég találó - mondta, mire hitetlenül megráztam a fejem.

Hogy lehet valaki ekkora hülye?

- Különben is, haladjunk - terelte el a szót Baekhyun. - Nem szándékozom veled tölteni az éjszakát - jelentette ki, mire kissé eltátottam a számat. - Semmilyen értelemben - tette hozzá, miután leesett neki, hogy mit mondott.

- Ez esetben tényleg haladjunk - egyeztem bele én is.

Tekintetem továbbsiklott Baekhyunról és a nappaliról, és akkor megpillantottam az egyik tágas sarokban álló fehér zongorát. Az állam szinte azonnal leesett, amint felismertem a hangszert. Megbabonázva indultam el abba az irányba, miközben nagyjából minden mást elfelejtettem.

- Úristen - ültem le a zongorához, és végigfuttattam az ujjaimat a billentyűkön. - Ez a tied? - néztem Baekhyunra, aki időközben odajött hozzám és megtámaszkodott a hangszer oldalánál.

- Nem, a macskáé - bökött a fejével a macska, vagyis Állat felé, aki békésen mosdott a kanapé támláján. - Szerinted?

- Ez egy nagyon ritka darab. Azt is el tudom képzelni, hogy ez az egyetlen az egész országban - hagytam figyelmen kívül Baekhyun gúnyolódását, aztán lenyomtam pár billentyűt. - Gyönyörű - hunytam be a szemem, ahogy a kellemes hangok megtöltötték a szobát.

- Tudom - mondta Baekhyun valamivel lágyabb hangon. - Ezért vettem meg.

Tovább próbálgattam a dallamokat, közben pedig felpillantottam Baekhyunra, aki időközben rákönyökölt a zongorára, és most az általam írt kottát tanulmányozta. Mikor felnézett rám, láttam, hogy mondani akar valamit, így abbahagytam a játékot, és vártam, hogy megszólaljon.

- Ez lassú - állapította meg Baekhyun kissé csodálkozva.

- És az baj? - kérdeztem, miközben elkezdtem játszani a dal refrénjét a zongorán, ellenőrizve a tempót.

Baekhyun némi tétovázás után megrázta a fejét, miközben a szeme a billentyűkön futkosó ujjaimra tapadt.

- Csak szokatlan - mondta csendesen. - Általában pörgős számokat kapok - vonta meg a vállát.

- Jó lesz így? - kérdeztem, miközben tovább játszottam a dalt. - Ha szeretnéd, átírhatom a tempót, de szerintem...

- Jó lesz - mondta hirtelen, mire meglepetten néztem fel rá. Baekhyun gyorsan elkapta rólam a tekintetét, és inkább újra a kottát kezdte el bújni.

- Helyes - mosolyodtam el, aztán előhalásztam a gitáromat. - Menni fog, vagy énekeljem először én? - pillantottam rá, aztán a fogam közé vettem a pengetőmet, és megszólaltattam néhány húrt a gitáromon, hogy megnézzem, nincs-e elhangolódva.

- Menni fog, Park - mondta Baekhyun, miközben lopott pillantást vetett rám a papírja mögül.

- Akkor jó - bólintottam, és a kezembe vettem a pengetőt.

Ezután elkezdtem játszani a dal felvezetőjét, és már nagyjából a felénél tartottam, mikor rájöttem, hogy valami nem stimmel.

- Baekhyun - szólítottam meg az előttem álló énekest, aki kikukucskált a kotta mögül. - Vedd már el azt a papírt az arcod elől. Látni akarom a reakciódat - mondtam neki.

Igazából arra számítottam, hogy majd szokás szerint beszól valamit, aztán megtagadja a kérésem, ezért is lepődtem meg, mikor Baekhyun lejjebb eresztette a kottát, majd határozottan a szemembe nézett. A tekintete ugyanazt a várakozást sugározta, amit én is éreztem, ha nem is a dallal, de Baekhyun véleményével kapcsolatban.

Most, hogy ilyen közel volt, láttam, hogy a szemei még mindig enyhén duzzadtak a sírástól. Kissé meglepődtem, ahogy magamban megállapítottam, hogy még így is hihetetlenül szépnek találom. Persze ezen nem kellett volna meglepődnöm, tekintve, hogy egy hírességgel álltam szemben. Baekhyun mindig és mindenhol kifogástalanul nézett ki, mivel ez volt a dolga, nekem valahogy mégis sokkal jobban tetszett a pizsamás, kócos, smink nélküli fiú látványa. Ránézve úgy éreztem, sokkal többet látok belőle, mint azelőtt bármikor.

Eszembe jutott a pár órával korábbi jelenet, aminek a szemtanúja voltam, és azom gondolkoztam, vajon ki bántotta meg annyira, hogy így magába roskadjon. Kíváncsi voltam, hogy a dalom üzenete elér-e majd hozzá, és hogy mit fog majd gondolni róla. Az egész dal feltételezések sorozata volt, amelyet a sötétben tapogatózva, csupán a benyomásaimra hagyatkozva írtam meg. Persze mondhattam volna, hogy csak a munka miatt érdekelt a véleménye, vagy azért, mert tudni akartam, hogy milyen dalt sikerült összehoznom anélkül, hogy egy szót is szólt volna az érzéseiről előtte, de ez nem lett volna igaz. Magam sem értettem, hogy miért, de nem akartam, hogy szomorú legyen, ezért reméltem, hogy ha csak egy kicsit is, de tetszeni fog neki.

- Mindjárt te jössz - mondtam, mire megszakította a szemkontaktust, és a torkát megköszörülve újra a lapnak szentelte a figyelmét.

"Csillag vagyok" - hangzott az első sor, engem pedig kirázott a hideg, ahogy meghallottam Baekhyun hangját.