"- Ezek csak állatok, Chanyeol."

🐾

Chanyeol

Baekhyun olyan volt, mint egy rongybaba. Tudtam, hogy normális esetben már rég perverznek hívott volna pusztán azért, mert hozzáértem. Most viszont csendben tűrte, hogy kivonszoljam az étteremből, és egészen a kocsimig meg se álljak vele. Akkor sem ellenkezett, mikor kinyitottam előtte az ajtót, betuszkoltam az anyósülésre, és a kezébe nyomtam a maszkomat. Mikor végül én is beszálltam mellé, egy pillantásra sem méltatott.

- Baekhyun - szólítottam meg, de nem nézett rám. - Baekhyun - próbálkoztam újra, és felé nyúltam.

Erre feleszmélt, és mielőtt megérinthettem volna, félrecsapta a kezem.

- Mi van? - emelte rám végül a tekintetét.

Meglepődtem, mikor rájöttem, hogy valószínűleg én sokkal feldúltabbnak tűnök nála. Baekhyun arcáról ugyanis nem lehetett leolvasni semmit.

- Mi az? - ismételte meg a kérdést kicsit türelmetlenül.

Kerestem a szavakat, de valójában fogalmam sem volt, mit akarok neki mondani. Meg kellene vigasztalnom? Meg kellene nyugtatnom? Kérdések sokasága fogalmazódott meg bennem, azonban ezek mind értelmüket vesztették, miközben Baekhyun kifejezéstelen tekintetét kutattam.

- Mára befejeztük a munkát - mondtam végül a fejemet elfordítva, holott tudatában voltam, hogy nem állunk valami jól. - Hazaviszlek.

- Nem - mondta egyszerűen.

Kezemet a kormányon pihentetve csodálkozó pillantást vetettem rá.

- Mi az, hogy nem?

- Nem akarom, hogy hazavigyél - nézett rám Baekhyun, miközben újra megjelentek az élet jelei az arcán, leginkább kétségbeesés formájában. - Menjünk vissza a Luxhoz, és ott majd felhívom Suhot, hogy...

- Miért hívogatnád, ha már van egy kocsi a segged alatt? Mondom, hogy elviszlek.

- De ne vigyél el - makacskodott. Egyre inkább tűnt hisztis kisgyereknek, mint felnőtt embernek.

- Miért ne? - kérdeztem félig bosszúsan, félig jót derülve duzzogó arckifejezésén.

- Mert nem akarom - jelentette ki.

- És miért nem?

- Mert akkor megtudnád, hol lakom - mondta Baekhyun úgy, mintha ez evidens lett volna. - És ha megtudnád, hol lakom...

- Kitalálom. Ha tudnám, hol laksz, könnyebb lenne valami felettébb durva bűncselekményt elkövetnem ellened. Mondjuk egy betörést az éjszaka közepén.

- Én inkább emberrablásra gondoltam, de ettől eltekintve rátapintottál a lényegre. Nem akarom, hogy még otthon is zaklass.

- Baekhyun, te lennél az utolsó, akit elrabolnék. Ahhoz túl idegesítő vagy - közöltem vele a kegyetlen igazságot. - Szóval lennél szíves megmondani, merre menjek?

- Persze. Aztán még a biztonsági kódot is elárulom az ajtóhoz. A telefonom jelszava nem érdekel esetleg? - magyarázott, én pedig kis ideig hallgattam, de aztán inkább unottan a mobilomért nyúltam, és keresgélni kezdtem a kontaktok között.

Mikor megtaláltam a keresett számot, a fülemhez emeltem a telefont, mire Baekhyun hirtelen elhallgatott.

- Mit csinálsz? - kérdezte gyanakodva.

- Felhívom Suhot és elkérem tőle a címedet - pillantottam rá, miközben a telefon kicsengett.

- Hé, azt nem teheted! - kiáltott Baekhyun, és kétségbeesetten hadonászni kezdett felém.

- De, nagyon is megtehetem. Hello, Suho - mondtam, ahogy a vonal túlsó végéről meghallottam a menedzser hangját.

A következő pillanatban Baekhyun egész egyszerűen kiverte a kezemből a telefont.

- Jól van, majd én elmondom! Az hiányzik, hogy azt higgye, hozzám mászkálsz - forgatta meg a szemét.

Gyorsan elhadarta, merre induljak, aztán felvette a maszkomat, és a továbbiakban az ablaküvegnek döntött fejjel bámulta a mellettünk elsuhanó tájat. Diadalittas mosollyal az arcomon vezettem, Baekhyun pedig látványosan szenvedett, azonban egy idő után túltett a traumáján, és inkább azzal foglalta le magát, hogy mindent összefogdosott. Megnyomkodta a visszapillantóról lógó plüsst, és természetesen nem felejtette el megjegyezni, hogy milyen végtelenül gyerekesnek találja. Benyúlt a kesztyűtartóba, és gátlástalanul kutatni kezdett benne, aztán mondván, hogy ilyen tragacsban még sosem ült,  a műszerfalon lévő összes gombot összenyomkodta, mindegyiknél megkérdezve, hogy "Ez mire való?". Nagyjából másodpercenként kellett levennem a tekintetem az úttestről, hogy sorozatban ismételgessem a "Ne nyúlj hozzá" és a "Ne fogdosd már" mondatokat, ennek következtében pedig tíz percnyi autóút után már az idegroham szélén álltam.

Nemsokára egy csendes környékre értünk, amin már első ránézésre látszott, hogy Szöul gazdag városnegyedei közé tartozik. Az szétszórtan, egymástól távol elhelyezkedő luxusvillák hatalmas ablakai előkelően tekintettek le a szűk, takaros utcákra, és az azokat szegélyező tökéletesre nyírt pázsitra.

- Oké, itt vagyunk, állj meg - mondta hirtelen Baekhyun, én pedig félrehúzódtam egy közepesen nagy, barátságos családi ház előtt.

- Itt laksz?- kérdeztem meglepetten, miközben tekintetem a kert közepén álló hatalmas csúszdára siklott.

- Igen. Van valami problémád? - kérdezte Baekhyun, aztán kiszállt, és a kocsit megkerülve megállt a kapu előtt.

Arra számítottam, hogy bemegy, de ő csak ott állt, és engem nézett.

- Nem mész be? - érdeklődtem, miközben letekertem az ablakot, és a párkányra könyökölve kihajoltam az autóból.

- Majd bemegyek, ha elmentél - tette ölbe a kezét.

- Miért nem most? - értetlenkedtem.

- Miért nem mész el? - kérdezett vissza Baekhyun.

- Baekhyun, hideg van. Menj be - utasítottam.

- Ha olyan hideg van, akkor talán ne üldögélj ott a lehúzott ablaknál - nézett a szemembe dacosan.

Pár pillanatig gyanakvóan meredtem rá, de aztán feladtam.

- Rendben. Holnap találkozunk - mondtam, aztán megfordultam és elhajtottam a másik irányba.

Mikor azonban befordultam a sarkon, a kíváncsiságom úrrá lett rajtam, így lelassítottam, és hátranéztem. Még éppen láttam, ahogy Baekhyun odasprintel egy sokkal nagyobb és modernebb ház kapujához, ami a többi épülettől kicsit távolabb helyezkedett el, majd vissza se nézve eltűnik a kerítésként szolgáló sövény mögött.

- Ez egy idióta - motyogtam magamban, aztán a fejemet megcsóválva újra rátapostam a gázra, és halvány mosollyal az arcomon elhajtottam.

Csak később jutott eszembe, hogy a maszkom Baekhyunnál maradt.

...

Mint kiderült, Baekhyunnak másnap teljesen más dolga akadt, mint a velem való munka. Elkezdődött ugyanis a "szerezzük vissza Byun Baekhyun elkóborolt rajongóit" nevű kampány, ami abból állt, hogy Baekhyun mindenféle kedves és önzetlen dolgot csinált, természetesen számtalan kamera kereszttüzében. Aznap éppen egy állatmenhely meglátogatásán volt a sor, ami a nap nagy részét igénybe vette, így esélytelen volt, hogy haladjunk a munkával.

Én a nyugalmat kihasználva eldöntöttem, hogy egész nap a kanapén fogok feküdni és kiélvezem, hogy nem kell Baekhyun idegesítő fecsegését hallgatnom, azonban egy Suhotól érkezett hívás keresztülhúzta a számításaimat. A menedzser kisebb köhögőrohamok közepette mondta el, hogy megbetegedett, így nem tudja elkísérni Baekhyunt az állatmenhelyre.

- Ezt sajnálattal hallom - mondtam a homlokomat ráncolva, mert nem igazán értettem, hogy jövök én a képbe.

- Chanyeol, tudom, hogy nem kötelességed a munkán kívül is időt töltened Baekhyunnal, de egyszerűen bele sem akarok gondolni, hogy mi történne, ha felügyelet nélkül engedném oda. Lehet, hogy felnőtt ember, de komolyan közveszélyes tud lenni. Egy fotózáson egyszer véletlenül felgyújtotta az egyik modell haját - mondta gondterhelten. - Mindegy is, a lényeg, hogy leköteleznél, ha elkísérnéd helyettem.

- Semmiképp nem akarom, hogy valami baj történjen, de nem vagyok benne biztos, hogy erre én vagyok a legalkalmasabb - húztam el a számat.

- Őszintén, Baekhyun esetében soha nem lehet elég felkészült az ember, de rajtad kívül más nem jutott az eszembe . És legalább ez is remek alkalom arra, hogy kicsit jobban összeismerkedjetek - mondta Suho, aztán elkapta egy újabb köhögőroham.

Nagyot sóhajtottam, és lélekben felkészültem egy újabb eseménydús napra, mielőtt biztosítottam szegény Suhot arról, hogy minden tőlem telhetőt megteszek.

Egy óra múlva már egy hatalmas kocsiban ültem a sofőr, néhány sminkes, egy fodrász és pár stábtag társaságában, Baekhyunnal az oldalamon, aki félálomban volt, de ennek ellenére előszeretettel vetett rám néha egy-egy sötét pillantást a sapkája alól.

- Egyszer tényleg felgyújtottad egy modell haját? - kérdeztem, miközben felé fordultam.

- Ez érdekes történet - mormogta Baekyhun. - Lehet. De lehet, hogy nem - mondta, majd nagyot ásított, és nekidöntötte a fejét az ablaküvegnek.

Még motyogott pár dolgot arról, hogy "mekkora hülyeség már gyertyával fotózkodni" meg hogy "mégis melyik fotós talál ki ilyet" mielőtt elnyomta az álom.

Mikor megérkeztünk, abban a pillanatban kezdett el mindenki pörögni, hogy kitettük a lábunkat a kocsiból. Ahogy bementünk, Baekhyunt azonnal lenyomták egy székbe, és elkezdtek az arcán ügyködni, amit ő látszólag nem is érzékelt. Fapofával ücsörgött és hagyta, hogy mindenki a fejét fogdossa, közben időnként a mobilját kezdte nyomkodni. Ezalatt a stábtagok kész forgatási helyszínt dobtak össze, a helyiség több pontján kamerákat állítottak föl, de voltak olyanok is, akik hordozható kamerával a vállukon rohangáltak ide-oda. A káosz közepén én voltam az egyetlen ember, akinek semmi dolga nem akadt, így csak nekidőltem a falnak, és ahogy Suhonak megígértem, le sem vettem a szemem az unottan üldögélő Baekhyunról.

Fél órán belül Baekhyun már teljes harci öltözetben díszelgett. A haja tökéletesen be volt lőve, arca alig észrevehetően ki volt sminkelve, feszes nadrágja pedig ellentétes gondolatokat idézett elő bennem. Egyrészt el nem tudtam képzelni, hogy minek öltöztették így ahhoz, hogy pár kutyával hemperegjen a földön, másrészt egy idő után már kényszerítenem kellett magam, hogy ne bámuljam nyíltan.

Miután minden és mindenki a helyére került, elkezdődött a forgatás. Baekhyun besétált a kutyák és macskák közé, aztán csak állt ott, és olyan fejet vágott, mint akit belöktek az oroszlánok vermébe.

- Most mit kéne csinálnom? - kérdezte a fejét forgatva.

- Simogasd meg őket - utasította az egyik stábtag.

Baekhyun kelletlenül lehajolt, és megfogdosta az lábára ugráló, lelkes kiskutya fejét, aki hálásan megcsóválta a farkát.

- Kicsit lelkesebben - mondta a kamerás pasi közelebb lépve. - Mosolyogj!

Baekhyunnak nagyjából fél órába telt, mire felengedett, és hagyta, hogy az állatok lelkes rajongókként vegyék körbe. A padlón törökülésben elhelyezkedve simogatta és becézgette az állatokat, különös figyelmet fordítva egy elég megviseltnek tűnő fekete kiscicára. Ezután megetette őket, és végül az udvaron a menhely egyik dolgozója segített neki kipróbálni néhány trükköt a kutyákkal.

Akár unatkozhattam is volna, tekintve, hogy egy egész napig csak egy helyben ültem és Baekhyunt figyeltem, aki azon kívül, hogy egyszer leöntötte a cipőjét kutyakajával, semmi nagyobb hülyeséget nem csinált. Néha viszont azon kaptam magam, hogy szabályosan jól esik Baekhyunt néznem, miközben ő az állatokkal játszik, és akármennyire próbálja leplezni, baromira élvezi az egészet. Egyszerűen aranyosnak találtam.

Mikor vége lett a forgatásnak, és a kamerák sem forogtak már, Baekhyun azonnal felöltötte jól bevált pókerarcát, és miután vetett még pár pillantást a nyomában futkosó kutyusokra és cicákra, kisétált közülük, majd odalépett hozzám.

- Jól érezted magad? - kérdeztem.

- Szerinted? - nézett rám unottan. - Tiszta nyál vagyok.

- Nekem úgy tűnt, hogy élvezted - vigyorodtam el. - És szerintem nekik is szebb napjuk volt így, hogy játszottál velük - biccentettem az állatok felé.

Baekhyun elkapta a tekintetét, és lopott pillantást vetett a még mindig izgatottan csaholó kutyaseregre.

- Ezek csak állatok, Chanyeol. Idegesítő, nyáladzó szőrgolyók, akik...

- Akiktől órákig el sem lehetett rángatni, annyira elbűvöltek - fejeztem be helyette.

- Fogd be - vetett rám szúrós pillantást, aztán egész egyszerűen belém törölte a nyálas kezét, és elvonult sminkesek irányába, akik gondosan lemosták az arcát.

...

Mivel nem kocsival indultam el otthonról aznap, hazafelé is buszra kellett szállnom. Mire félúton jártunk a lakásom felé, már besötétedett, én pedig az ablakon keresztül figyeltem a hangulatos utcai fényekben úszó várost, mikor hirtelen erős hiányérzetem támadt. Az összes zsebemet végigtapogattam a mobilom után kutatva, de persze egyikben sem találtam meg. Egyszer csak bevillant a fejembe a kép, ahogy még a menhelyen Kyungsooval beszélgetek, aztán az egyik székre teszem a telefont.

- Basszus - morogtam magamban, ahogy realizáltam, hogy vissza kell mennem, ha még valaha viszont akarom látni a mobilomat.

Így hát fogtam magam, és visszabuszoztam egészen a menhelyig. A recepciós mosolyogva engedett szabad utat a helyiségbe, ahol a telefont hagytam. Belépve azonnal megpillantottam a széken heverő készüléket. Megkönnyebbülve vettem a kezembe, és gyorsan megnéztem az üzeneteimet, és hogy ki keresett, amíg nem volt nálam, végül a zsebembe süllyesztettem, és elindultam visszafelé. Mikor azonban meghallottam egy ismerős hangot, annyira meglepődtem, hogy visszahúzódtam a falhoz, és inkább onnan figyeltem, hogy mi történik.

- Igen, ő volt az - mondta a fiú, miután szemügyre vette a fekete kiscicát a recepciós kezében.

A recepciós visszament a pult mögé, kezében tartva a macskát. A fiú utána ment, így jobban ráláttam. Fekete sapkát viselt, hatalmas kabátot, és annak ellenére, hogy már rég besötétedett, a szemeit napszemüveg takarta el. Az arcán pedig ott díszelgett egy bizonyos arcmaszk, ami érdekes módon pont ugyanúgy nézett ki, mintha az enyém lett volna. Tulajdonképpen biztos voltam benne, hogy az enyém volt.

- Kérem, fordítson rá kiemelt figyelmet - mondta a recepciós, és odatolt néhány papírt Baekhyun elé. - Az éhhalál szélén volt, mikor találtuk - magyarázta, miközben Baekhyun aláírta a lapokat.

- Vigyázni fogok rá - ígérte, mire a recepciós mosolyogva nyújtotta oda neki a cicát.

- Ha pár héttel ezelőtt jön, még nem tudtuk volna odaadni. Azóta sokat javult az állapota, de csak fizikai értelemben. Rengeteg szeretetre lesz szüksége.

Baekhyun kis ideig tanulmányozta az ölében álmosan pislogó kiscicát, aztán bólintott egyet, köszönetet mondott a recepciósnak, és a cicát magához ölelve távozott a helyiségből. Mikor én is kiléptem az ajtón, láttam, ahogy Baekhyun sietősen az autójához masírozik, majd lejjebb hajtva a sapkája karimáját beszáll, és elhajt. Pár pillanat erejéig figyeltem a távolodó autót, aztán elindultam a buszmegálló felé.

- Nyáladzó szőrgolyók, mi? - motyogtam magam elé egy mosolyt elfojtva.