Miután a közös képet elkészítettük, azonnal kérdésekkel kezdtek el bombázni.

- Tehát te egy magyar modell vagy? - kérdezte meglepődve Jae Jin. - Ez annyira király!

- Igen, nagy álmom vált valóra - mosolyogtam a fiúra. - De most a legnagyobb álmom, hogy itt lehetek.

Hong Kihoz fordultam és sokadjára is illedelmesen meghajoltam: - Köszönöm, hogy engem választottál! Igazán megtisztelő! Kérlek, viseld gondomat!

- Nem kell hálálkodni! - rázta meg maga előtt a kezeit. - Én köszönöm, hogy elvállaltad! Dolgozzunk keményen!

- Voltál már valamerre Koreában? - kérdezte Jong Hoon.

- Még nem volt alkalmam. Alig két vagyok itt. Földre érkezés után szinte azonnal a szállásunkhoz mentünk, aztán ide. Az itt tartózkodásom alatt remélem, hogy minden helyre el tudok jutni, ahová szeretnék.

- Majd mi körbevezetünk! Holnap pihenő napunk lesz – mosolygott rám a fiú.

- Köszönöm – hajoltam meg.

Még vagy ezer kérdésre válaszoltam, majd Hong Ki kijelentette, hogy az elnökhöz kell mennünk, megbeszélni a fotózás időpontjait illetve a papírmunkákat elintézni.

Engedelmesen követtem őt, Ricsivel a nyomomban.

- Hé, Kitti – szólított meg Ricsi magyarul. – Semmit sem írhatsz alá a beleegyezésem nélkül!

- Tudom, te idióta – nevettem fel halkan. – De ne beszélj hozzám a társaságukban magyarul, vagy azt hiszik, kibeszéljük őket.

- Ha már itt tartunk... - nézett az előttünk haladó srácra. – Milyen élőben?

Sóhajtva néztem én is a lila hajú fiúra. Mit lehetett ilyen helyzetben mondani? Egy rajongónak? Amikor éppen a kedvence sétál előtte? És istenien néz ki?

- Imádom. Kedvelem. Gyereket akarok tőle – nevettem fel az utolsó kijelentésemnél, majd menedzseremre néztem, aki el volt képedve. – Csak viccelek, te bolond! De tényleg imádom.

- Azért óvatosan! – figyelmeztetett Ricsi. – Lehet ez csak a látszat. Majd ha csak ketten lesztek, akkor derül ki, hogy milyen is igazából!

Rá hagytam a dolgot, majd mikor Hong Ki megállt, mi is.

- Itt vagyunk – nézett hátra.

Előre engedett minket, bementünk az irodába és egy fiatal férfi fogadott minket, egy nagy asztalnál ülve.

- Jó napot! – köszöntem meghajolva. – Unger Kitti.

Az igazgató felnézett a papírokról, majd mosolyogva állt fel, üdvözölni minket.

- Han Seong Ho! Örülök a találkozásnak! Ahogy látom, Hong Kival már találkoztak. Kérem, foglaljanak helyet!

A két fiú között foglaltam helyet, velünk szembe a vidám Elnök. Érdeklődött, hogy hogyan utaztam, elégedett vagyok-e a szobával, amit foglaltak nekem, majd rá is tértünk a tárgyra.

- Fél évet fog itt tölteni velünk. Az eddigi modellek nem kaptak nagyobb hangsúlyt. Elkészítettük a képeket, majd elváltak útjaink. Viszont változnak az idők, így mi is szeretnénk egy kis változást. Amellett, hogy fotózások lesznek, szeretnénk, ha részt venne egy programunkban.

- Mit mondd? – kérdezte Ricsi.

Elnézést kértem, a férfi illedelmesen intett, hogy nyugodtan fordítsam le, amit az előbb mondott.

Miután Ricsi felfogta, azonnal kérdései támadtak, amiket én közvetítettem az ideiglenes főnököm felé.

- Miféle program?

- Szeretnénk a fotózás közben egy kisfilmet készíteni, ami Hong Ki szólószámához készülne.

- Ó, értem – bólintottam.

– Ez természetesen annyit jelent, hogy Önnek is meg kell jelennie a klip bemutatóján, részt venne a sajtó konferenciákon... Előreláthatólag egyéni interjúkat is szeretnének készíteni az újságírók.

- Értem. Elfogadom – bólintottam, mire Ricsi megbökött a könyökével és elkerekedett szemekkel nézett rám. – Ne aggódj, te majom. Majd mindent elmondok. Elfogadható dolgokat mondott. Ne rendezz jelenetet.

- Hah! – háborodott fel. – Jelenetet? Kitti...

- Ricsi – fogtam meg a karját. – Kérlek. Tudom, mit csinálok. Kisfilm fog készülni, Hong Ki szólójához.

Menedzserem szemét forgatva hallgatott a továbbiakban.

Miután mindent megbeszéltünk, aláírtam a papírokat, majd elköszöntem az Elnöktől.

- Örülök, hogy elfogadta a munkát! – hajolt meg a férfi. – Jöjjünk ki jól egymással!

- Köszönöm! – hajoltam meg én is. – Nem fog bennem csalódni. További szép napot!

Kilépve az irodából megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

- Kitti, Ricsi – kezdte Hong Ki. – A srácokkal este azt terveztük, hogy elmegyünk inni egy keveset meg dartsozni vagy biliárdozni. Örömünkre szolgálna, ha ti is velünk tartanátok!

Mosolyogva bólintottam: 

- Köszönjük a meghívást, szívesen veletek tartunk. Csak előtte elmennénk a szállásunkra és kicsit rendbe szednénk magunkat.

- Rendben, itt a kocsitok kulcsa, használjátok egészséggel! Tudjátok az utat a szállodához?

Ricsi átvette a kulcsokat, miközben én megnyugtattam Hong Kit, hogy mindent tudunk.

A szobánkba érve, azonnal elmentem lezuhanyozni.

Ricsi közben felhívta Szabó úrat, hogy elmesélje az első napunkat.

Miután végeztem a fürdéssel, felvettem a legegyszerűbb szettet, amit hirtelen ki tudtam találni. Egy világos, szakadt boyfriend farmer, egy világos rózsaszín póló, aminek a közepén egy kövér unikornis volt meg az ősidők óta meglévő, Adidas old school cipőm.

Bár pakoltam be a bőröndömbe magassarkúkat is, nem gondoltam, hogy bármikor is felveszem őket magasságom miatt. Ennek ellenére, szerettem abban járni.

Ricsi is gyorsan összeszedte magát, beszálltunk a kocsiba és elmentünk a megbeszélt helyre.

Már mindenki ott volt és nagyban beszélgettek. Nem a munkáról vagy a próbákról. Egyszerű, hétköznapi témák.

- Sziasztok! Bocsánat a késésért! – ültem le az egyik szabad helyre, Jae Jin mellé.

- Semmi gond, rendeltünk nektek is! – tolt elénk két poharat Seung Hoon. – Itattok már sojut?

- Nem, még soha – biggyesztettem le a szám széleit. – De mindig ki akartam próbálni!

Töltöttek nekem egy keveset, majd koccintottunk.

- Kittire! – kiáltották, majd egy húzásra megitták a pohár tartalmát.

Ricsivel mosolyogva összenéztünk és először csak megkóstoltuk az italt.

Kellemes, vodkás íze volt. Kissé erősnek tartottam, így csak ráérősen iszogattam.

- Na, milyen? Nem ízlik? – kérdezte kíváncsian Min Hwan.

- De, nagyon ízlik, csak kicsit erős. Nem bírom annyira az alkoholt.

- Tessék, igyál egy kis vizet, az majd segít. Rendelek neked inkább sört – nyúlt át az asztal felett Hong Ki, elvéve a poharamat és egy húzásra megitta a szeszesitalt.

Megdöbbenve néztem végig a társaságon. Nagyon jól bírták az alkoholt, mintha meg sem érezték volna.

Mikor megkaptam az imádott sörömet, én is csatlakoztam a beszélgetéshez.

- Nagyon gyönyörű lány vagy – nézett a szemembe Seung Hyun. – Van barátod?

- Tessék? – köptem vissza a sört a poharamba. – Á, nem... nincs senkim. Most a munka az első. Nincs időm ilyenekre. Igazából aludni se tudok. Maximum, amikor sminkelnek, vagy a hajamat csinálják.

- Ez ismerős – nyelte le a szájában lévő folyadékot Jae Jin. – Olyankor én is kihasználom az alkalmat és alszok picit.

- Szerintem mindenki – nevettem fel, miközben ittam a poharamból.

Szemem sarkából Ricsire néztem, aki mindeddig hangtalanul ült és szopogatta a sojuját.

- Na, mi van? – löktem meg picit. – Angolul tudsz beszélni.

- Igen, de nem akarok. Te fogsz velük dolgozni, ismerkedjetek csak. Én csak sitterkedek.

Inkább ráhagytam a dolgot és visszafordultam a fiúkhoz.

Éppen arról beszélgettek, hogy holnap mit fognak csinálni. De ahogy elnéztem őket, sok vizet fognak inni és fájdalomcsillapítókon fognak élni, annyi alkoholt elfogyasztottak már.

- Nagyon várom már a közös munkát – szólalt meg hirtelen Hong Ki. – Tetszettek a képeid. Nagyon természetesek. Gyönyörű is vagy.

- Köszönöm – pirultam el. – Én is várom már. És köszönöm, hogy bekövettél Instragamon. Igazán megtisztelő. Utána, ha jól emlékszem, két órán keresztül fangörcsöm volt.

- Milyen őszinte! – nevetett fel a srác. – Ó, jut eszembe! KÉPET! Csináljunk kééépet!

Mindenki közelebb húzódott, míg Ricsi távolabb. Úgy döntöttünk, hogy ha már úgyis antiszockodik, készítse el ő a képet rólunk.

Jae Jin átnyúlt a vállam felett és béke jelet mutatott, amitől én kissé zavarba jöttem, de próbáltam azért mosolyogni.

Hong Ki azonnal fel is töltötte, mi pedig repostoltuk, hogy a mi oldalunkon is fent legyen a kép.

„Iszunk? Iszunk! Aludjatok jól! Üdvözlöm az otthoniakat! Jövő héttől MUNKAA! Szurkoljatok!"