LUKE

    Lassan egy hét telt el, mióta egymás ajkaira cuppantunk. Még mindig alig hiszem el, hogy tényleg smároltam Ashtonnal. Ráadásul nem is egyszer, és nem is akárhogy. Most is végigfut rajtam egy jóleső bizsergés, ahogy felidézem a pillanatot. Hihetetlen jó érzés Ashton puha ajkait falni.
   Arról nem is beszélve, mennyire beindít ez az „Apucis" énje. Jézusom... Napok óta csak ezen jár az eszem, hogy mégis milyen lehet, ha ténylegesen rákapcsol erre. Mi történhetett volna, ha nem futamodik vissza. Bele se merek gondolni, mert már attól feszülni kezd a farmerem.
   Semmi másra nem tudok figyelni, csakis Ashtonon kattog az agyam. Folyton csak bekúsznak az emlékképek, ahogy épp rajta fekszem, vagy, ahogy szenvedélyesen megcsókol, ahogy szorosan magához ölel. Vagy mikor a combomat markolászta... Ismét kirázott a hideg.
   Viszont azóta Ashton mintha megváltozott volna. Alig vesz rólam tudomást. Vagy ha mégis, akkor próbál ugyanúgy viselkedni, mint eddig. De néha nem tudja tartani magát, és elfeledkezve bámul engem. Aztán pár perc múlva ismét visszaáll minden a régi kerékvágásba. És persze, az sem látszik rajta, hogy meghatódott volna a múltkori csóktól. Abban a pillanatban érezhető volt, hogy neki is tetszett... de most már nem vagyok benne biztos, hogy nem csak hülyíteni akart. Lehet, hogy ez az „Apuci" dolog ebből áll? El akar hitetni velem dolgokat, szinte irányítani akar. De csak azért, hogy egy jót játsszon velem? Hiába szexi, mikor átkapcsol erre... ettől függetlenül nem tetszik, ha tényleg csak ezért kezdett ki velem. Alapjáraton, ha nincs ínyére a dolog, akkor mifaszért csókolóztunk? Tán, ha nagyon kanos, akkor teljesen mindegy neki, hogy kivel hancúrozik? Komolyan nem értem Asht. Teljesen összezavar.
   Én pedig továbbra is epekedve vágyom egy újabb csókjára... Bár, próbálok „normálisan" viselkedni, és nem kimutatni az érzéseimet. Hisz, úgy néz ki, tényleg csak egy irányúak. De így is, néha –mindig– mégsem tudom kontrollálni magam. Párszor arra eszméltem, hogy Ashton torkát köszörülve jelzi, ha stírölöm őt. Vagy ha éppen ajkamba harapva mérem fel a kicseszettül szexis testét. Ilyenkor azon agyalok, hogy vajon mit gondol rólam. Vagy a múltkori „smárolós napunk" után miket feltételezhet rólam. Lövésem sincs... de hiába vagyok rá kíváncsi, valamiért mégsem akarom tudni.
   Emellett vannak olyan pillanatok, mikor ténylegesen úgy viselkedünk, mint régen. Együtt hülyéskedünk, és röhögünk, illetve a másik két lököttel lógunk. És ilyenkor tényleg olyan, mintha semmi sem történt volna köztünk. Senki sem fogott gyanút. Talán még Michael sem, pedig múltkor nagyon úgy tűnt, hogy lebuktam előtte. De azóta sem tette szóvá. Kinézem belőle, hogy már el is felejtette.
   A legrosszabb, vagy inkább a legijesztőbb ebben az egészben, a mindennapossá váló rémálmaim. Nem ilyen vérengzős-gyilkolászós álmokra kell gondolni. Neem, leginkább Ashtonnal kapcsolatosak. De bármit is álmodok, rettentően rosszul érzem tőle magam. És ezért is tekintek úgy rá, mintha rémálom lenne. És ezek ráadásul, visszatérő álmok. Hol Ashtonnal cukiskodva bújunk egymáshoz, és csak ölelkezünk egy kanapén fekve. De volt már olyan is, hogy a tengerparton, egy sziklával elkerített kis zugban feküdtem a karjaiban. Ujjaink a hasamon összekulcsolva, hátamat a mellkasának támasztva. Miközben a nyakamat vagy a fejem csókolgatta. Én meg vigyorogtam, mint a tejbe tök. Végig totál szerelmesnek és boldognak éreztem magam. Nagyszerű érzés volt, egészen addig, míg fel nem ébredtem. Hisz rá kellett jönnöm, hogy ez csak egy álom. És a valóságban nem lehetek ilyen kibaszott boldog Ashyvel.
   Aztán a másik fajta rémálmok egyike: Faye és Ash románcával kapcsolatosak. Mindegyikben féltékenységi rohamot kapok, amint megpillantom őket csókolózni, vagy csak ölelkezni. Sírva fakadok, és erőtlenül rogyok le egy sarokban. Aztán arra ébredek, hogy igazából is folynak a könnyeim. Megvisel őket így látni. Hisz nem elég, hogy a valóságban, de még az álmaimban is együtt vannak.
   És van a harmadik fajta, azaz a „legszörnyűbb"... amitől ténylegesen megrémülök és megőrülök. Vagyis, Ashtonnal hancúrozunk az ágyban, a fürdőben, a kanapén, a konyhapulton, az egyetem mosdójában, vagy az egyik termében... Bárhol, bármilyen körülmények között képesek vagyunk egymásnak esni. És ez azóta még élet hűbbé vált, mióta megcsókoltam. Számtalanszor álmodtam már ezt, és... egyszerűen nem értem a miértjét. Jó, nyilván azért, mert iszonyúan vágyom Ashton csókjaira, az érintéseire... egy szóval, Rá. De attól még nem kellene ennyire valósnak lennie. Szinte érzem az érintéseit és csókjait... meg persze, ahogy magáévá tesz. Kegyetlenül valóságos. Nem egyszer nehezítette meg a reggeljeimet egy ilyen forró álom. És az még nem elég, hogy álló cerkával ébredek, erre még szabályosan folyik rajtam az izzadtság. Illetve, mintha érezném csókjainak nyomát az ajkaimon át egészen a hasamig.
Nagyon nem értem, mi váltja ki belőlem, hogy ilyesmit álmodjak. Ráadásul ilyen kibaszott részletesen és élethűen. Teljesen felemészt.
   És, hogy fokozzuk a bajaimat, ennek tetejébe még jönnek az érzelmeim. Hiába akarom leplezni vagy figyelmen kívül hagyni, egyszerűen nem megy. Néha sikerül, de többnyire nem. Pláne nem úgy, hogy szobatársak vagyunk. Így folyton látom őt. Viszont képtelen lennék szobát cserélni Calummal. Látni akarom Ashtont. Tudni akarom minden egyes kis mozzanatát, hogy mit csinál. Nem akarom szem elől téveszteni. Tudom, beteges, de... Ha nem lehetek vele, vagy a közelében, úgy érzem, megőrülök. Asszem kezdek átcsapni fanatikusba. Vagy őrült és egyben beteges rajongóba. Lehet, hogy máris a rögeszmémmé vált Ash?
   Úgy érzem, kezd nyilvánvalóvá válni számomra, hogy pontosan mit is érzek iránta. Mostanra már odáig „fajult" a dolog, hogy nem csak hosszasan bámulom őt. Vagy fantáziálok róla... Nem-nem. Sokkal mélyebb lett ez a vonzalom. Minden viccén röhögök, még akkor is, ha totál nem vicces. Ha csak meglátom őt, vagy ha felhív, a gyomromban megannyi pillangó kel életre. Illetve, a szívem eszeveszettül kezd kalapálni. Néha még levegőt is elfelejtek venni. Belül elönt valami kellemes meleg és jóleső érzés. Képtelen vagyok levenni róla a szemem. Tökre úgy nézhetek ki, mint egy elvakult rajongó tini lány. Csak még nem kezdtem el visítozni, mintha fangörcsöt kaptam volna... Még. Nagyon is tudom magamról, hogy totálisan elbűvölten és szinte csodálva bámulom őt. Remélhetőleg, senki nem vette ezt még észre. Nagy balhé lenne ebből, ha kitudódna.
   Nem tudom megállni, hogy ne gyönyörködjek benne. Kibaszott helyes, cuki és egyben szexi is. Ha csak rám néz, azonnal elveszek a gyönyörű zöldes barna szemeiben. Az irtó cuki mosolya meg teljesen levett a lábamról. Imádom az aranyos és többféle nevetését, ami mindig jobb kedvre derít. Az illatától elolvadok. A szexi izmai látványától, a szélesedő hátától pedig egy pillanat alatt begerjedek.
   Néha, ha háttal áll nekem, alig tudom visszafogni magam, hogy ne öleljem meg hátulról, és ne halmozzam el apró puszikkal a nyakát és a vállát. Arról meg nem is beszélve, hogy iszonyúan bizsereg a szám, ha csak csókolni való ajkaira pillantok. Állandóan arra vágyom, hogy csók közben a szőkésbarna, kissé göndör hajába túrhassak. Hogy szorosan hozzábújhassak, ő pedig derekam köré fonja karjait. Miközben a nyakába fúrom a fejem, hogy beszívhassam csábító illatát. Na jó, ez irtó nyálas volt.
   Ezek a gondolatok, csakis egy dologra utalnak. Azt hiszem, én... hihetetlen, hogy ezt mondom, de... asszem, belezúgtam a legjobb haveromba. Nagyjából olyan érzésem van, mint alig három hónapja. Bár utólag belegondolva, amit Kelsey iránt éreztem, az fele sincs annak, amit most Ash iránt érzek. Nem tudom, olyan fura ez az egész. Eddig full azt hittem, hogy szerelmes voltam Kelseybe. De most rá kellett jönnöm, hogy nem teljesen volt az így. Szerettem, de nem határtalanul. És lehet, hogy ezért is szakítottam vele. Mert nem éreztem azt az „elsöprő" érzést, amit várna az ember, ha szerelemről van szó. Hiába jártunk több, mint fél évig, ha az utóbbi egy hónapok már olyan semmilyenek voltak. Meg rengeteget kezdtünk veszekedni. Féltékenykedtünk egymásra. Főleg ő rám. Azt hitte, hogy minden csajt meghúzok, akivel csak találkozok. Még azzal is gyanúsított, hogy a húgát is megfektettem. Eszem ágában sem volt Janellel kikezdeni. Pff... mellesleg egy időben Calum fűzögette. És nálunk ez főszabály, hogy haverok csajaival nem szórakozunk. Szóval, szép lassan kiszerettem ebből a szőke szépségből.
   Szerencsére kevesebb, mint két hónap alatt ki is hevertem a szakítást. És úgy érzem, marha jól döntöttem. Jó, mondjuk az első hetekben szükségem volt egy kis haveri pátyolgatásra. Amit a srácoktól meg is kaptam. Persze Ash többet foglalkozott velem, hisz mégiscsak együtt lakunk. Baszki! Most jövök rá... már akkor baromira tetszett, hogy leste minden kívánságom, és próbált felvidítani. Hihetetlenül nagy törődést kaptam tőle. Néha ki is használtam szegényt, hogy magam mellett tudhassam. Nem tudom, hogy ez eddig mifaszért nem tűnt fel! Lehet, hogy már akkor kezdett kialakulni bennem ez a vonzódás? De miért nem vettem észre magamon? Meg kell hagyni, szerettem, ha megölel, és puszilgatja a fejem, vagy a homlokom. Bár ekkor tényleg nem tulajdonítottam ennek komolyabb ügyet. Kár... ha előbb észreveszem, lehet hogy...
   Mindegy. A lényeg, úgy érzem magam, mint aki szerelmes. De nem lehetek az. Egyszerűen nem és kész! Nem lehetek szerelmes a legjobb barátomba. Ez egyszerűen... helytelen.
   Hajamba túrva pattantam fel az ágyamról, ahol eddig kényelmesen lustálkodtam, ezeken agyalva. A szekrényemhez léptem, hogy magamra kapjam egyik szürke kapucnis pulcsit. Hiába van december, szerencsére San Franciscóban még mindig klassz idő tombol. Jó, azért néha hűvösebb van –ahogy most is–, de azért nem olyan elviselhetetlen, mint Nashville-ben.
   Farzsebembe csúsztattam a tárcám és a telefonom. Felkaptam kedvenc fekete csizmám, és átcaplattam a nappaliba. Ahol rögtön Ashtonnal találtam szembe magam.
   - Oh, hey, szia. – köszöntem rá.
   - Szia. – féloldalas mosolyt villantott. – Hova sietsz? – végigmérve bökött felém állával.
   - Öhh... nem is tudom. – megvontam a vállam. – Talán járok egyet.
   - Értem. – hosszasan néztünk farkasszemet. – Esetleg, veled tarthatnék? – zöld szemei sötétebbnek hatottak kitágult pupilláitól.
   - Ha szeretnél. – rámosolyogtam, aprót bólintott. Majd sarkon fordult és eltűnt a szobájában. Hosszasan kifújtam a levegőt. Egy egyszerű fekete póló volt rajta, de még ebben is kegyetlen szexi. Főleg, ahogy rátapad a testére, kiemelve az izmait.
   Mikor visszatért a nappaliba, épp fejébe húzta fekete cipzáras pulcsijának kapucniját. Aminek baloldalát egy fehér felirat díszítette. Szőkésbarna tincsei homlokába hulltak, amitől cuki és egyben szexi megjelenése lett. Mindketten a megszokott fekete feszülős farmerünket viseltük. Ő pedig fekete fűzős bakancsot párosított hozzá.
   - Mehetünk? – halvány mosollyal lépett elém.
   - Persze. – bólintottam, majd megindultam az ajtó felé. Miközben a lifthez sétáltunk nem igazán szóltunk egymáshoz. A csók óta kicsit feszélyezve érzem magam mellette. Mivel még mindig nem tudom, hogy mit gondol rólam. Kissé kezd az agyamra menni ez a tudatlanság. Viszont rákérdezni meg félek. Nem akarom hántolgatni, jobb a békesség.
   - Luke... - kezdte, ahogy a kampusz udvarán haladtunk egymás mellett.
   - Igen? – ránéztem.
   - Hamarosan itt a karácsony. Azon gondolkodom, hogy... - hirtelen megtorpant, és megfogta a karom, hogy megállítson. – Te hazamész a szünetre? – szembefordultam vele, és mélyen a szemeibe néztem.
   - Nem tudom. Még nem agyaltam rajta. Te?
   - Négy hónapja nem találkoztunk a családjainkkal. Max skype-on keresztül láttuk őket. Nem igaz?
   - Dehogynem. Jó lenne, de nem is tudom. – zsebre vágtam kezeimet.
   - Szerintem, mindkettőnkre ráfér, hogy hazalátogassunk.
   - Meg vagyok én itt is, Ash. – rámosolyogtam.
   - Kicsit sem hiányoznak?
   - Én ezt egy szóval sem mondtam, öregem.
   - Figyelj, legalább karácsonyra gyere haza. Biztos vagyok benne, hogy szörnyen hiányzol nekik. – vállaimra tette kezeit. Meglepve pillantottam a kezére, majd vissza rá.
   - Igazad van. Nekem is szörnyen hiányoznak. – belegondolva, tényleg így van.
   - Na, ugye. – szélesen rám vigyorgott.
   - Viszont, szilveszter után lógok is vissza. – furcsállva nézett rám. – Most mi az? Magányra vágyom.
   - Értem. Ha nem bánod, én is csatlakoznék a magányodhoz. – csillogó szemei teljesen megzavarták lelki nyugalmam.
   - Öhh... persze, hogy nem. De miért gondoltad meg magad?
   - Én sem mondtam, hogy az egész szünetet otthon tölteném. – rám kacsintott, aztán elindult. Már megint kezdi.
   - Várj, komolyan? – lelassította lépteit, hogy utol érjem.
   - Ühhüm. Elmehetnénk együtt szilveszterezni. Akár Nashville-ben, akár itt. Mit szólsz?
   - Örömmel piálnék veled. – felnevettem.
   - Nagyszerű. – vigyorgott. – Nos, hová is megyünk? – körbe pillantott, majd rám nézett.
   - Üljünk be valahová enni. Szörnyen éhes vagyok. – vigyorogva egyezett bele.

   Pár perces séta után megérkeztünk egy gyorsétterembe. Leadtuk a rendelést, és miután megkaptuk a menünket, egymás mellé ültünk le egy két személyes boxban.
   - Ah, végre. – vigyorogva haraptam bele a hamburgerembe. Ashton is majszolni kezdte a sült krumpliját.
   Nagyjából a felét legyűrtem, mikor észrevettem, hogy Ash mozdulatlanul bámul.
   - Mi az? – teli szájjal kérdeztem.
   - Csak aranyos vagy, ahogy tömöd a fejed. – kuncogott. – Mintha napok óta nem ettél volna. – nevetni kezdtem, hisz ez nem igaz.
   - Mondtam, hogy baromira éhes vagyok. – vigyorogtam.
   - Látom. – féloldalas mosolyt villantott rám. Szívem kihagyott egy dobbanást. Ilyenkor olyan dögös. Összeakadt a tekintetünk. Szinte rabul ejtenek gyönyörű zöld szemei. – Ketchupos a képed. – nagyjából két perc szemezés után törte meg a csendet. Arcomhoz nyúltam, hogy letöröljem. – Segítek, mert még jobban szétkened. – vigyorogva törölte le. Picit összerezzentem, ahogy hozzám ért. Mélyen a szemembe nézett, és bekapta ketchupos hüvelykujját. Oh, te jó ég! Szájtátva bámultam, ahogy lenyalja az ujját. Egyből feszülni kezdett a nadrágom. Baszd ki Ashton, ez kurva szexi volt. – Lukey, vegyél levegőt is néha. – nevetett. Ezzel a mondatával magamhoz térített. Zavartan kaptam el róla a tekintetem, ő pedig egy jót kuncogott ezen.
  Legszívesebben megkérdezném, hogy miért csinálja ezt. Úgy tűnik, mégiscsak játszadozik velem. Holott ő ezt nem nevezné annak. Ühhüm, akkor ez mégis mi a fene volt, ha nem flörtölés? Ne mondja már azt nekem, hogy nem direkt csinálja. Látszik rajta, élvezi, hogy az őrületbe kergethet az ilyesmikkel.
   A kólás poharamért nyúltam, így kezem véletlenül Ashtonét súrolta. Magamon éreztem a tekintetét, amitől arcomba pír szökött. Nagyméretű poharam mögé rejtettem vöröslő arcom. Édesen felnevetett.
   - Így is látlak ám, Luke. – megfogta a csuklóm és picit elhúzta arcomtól. – Hiába próbálod leplezni, akkor is látom, hogy elvörösödtél.
   - Tudod, csak meleg van itt, és a hideg pohárral akartam hűteni magam.
   - Aranyos mentés. – ismét felnevetett. – De nem hiszek neked.
   - Jó, akkor ne higgyél. – játszottam a sértődöttet. Vállával meglökött, mire még feljebb emeltem a fejem, és még csak rá se néztem. Ezen csak tovább rötyögött.
   - Na, Lukey fiú... - hátamra tette a kezét, és picit megcirógatta. Beleborzongtam az érintésébe. – Nem kell durcáskodni. – közelebb hajolt, így mellkasa kissé nekipréselődött a hátamnak. Ránéztem, mire egy cuki mosolyt villantott rám. Aztán közelebb hajolt a vállamhoz. Kíváncsian figyeltem, mit fog lépni, hisz mégiscsak a nyilvánosság előtt vagyunk. Ám mielőtt egy puszit nyomhatott volna a vállamra, elhúzódott. – Hmm... jó az illatod. – vigyorgott. Zöld szemei vágytól csillogtak. Ajkaimra vándorolt a tekintete. Majd picit be is harapta alsó ajkát. Látszott rajta, hogy legszívesebben megcsókolna. Ahogy én is irtózatosan vágyom, hogy puha ajkait az enyémeken érezhessem.
   - Ne csináld ezt, Ashton. – súgtam. – Legalábbis, ne itt. – mosolyogva húzódott el. – És ha kérhetném, ne játszadozz velem, tesó.
   - Ugyan, Luke. Ne kezd már megint. – megrázta a fejét. – Nem hülyítelek, ezt jegyezd meg jól. – finoman megpöckölte az orrom. Aztán mellkasa előtt összefonta kezeit, és hátradőlt. Én is hátradőltem, hogy jól láthassam őt.
   - Tényleg nem hülyítesz? Akkor az előbbi mi volt? – megforgatta szemeit.
   - Luke, tudod, hogy nem akarlak megbántani... de félreérted a helyzetet. Sajnálom, hogy ez jött le belőle, de én tényleg nem akartam, hogy...
   - Mit nem akartál? Nagyon is tudom, hogy most is flörtöltél velem. – kicsit halkabbra vettem a hangom. – Egy hete meg tényleg kikezdtél velem.
   - Nem én csókoltalak meg először. – vigyorgott.
   - De nem is ellenkeztél. – csendben maradt, mintha csak belé fagyott volna a szó. – Na, erre nem lépsz semmit?
   - Nincs mit mondanom. Asszem megbeszéltük ezt már a múltkor. Igaz?
   - Nagyjából.
   - Na, ugye. De figyelj, Hem, sajnálom, hogy így alakult. Tényleg nem akartam, hogy félreértsd ezeket. – szavai sokkal jobban megütöttek, mint azt ő hinné. Szívem ismét megrepedt. Egy darabig meg sem tudtam szólalni. Majd erőt vettem magamon, hisz mégsem kéne azt mutatnom, hogy kissé megint megsértett.
   - Tudod mit? – kíváncsian nézett. – Nem akarok összeveszni veled. Inkább ejtsük a témát, jó? Túlságosan jó haverok vagyunk ahhoz, hogy ilyeneken összevesszünk.
   - Látod, ez jó ötlet. – megpaskolta a combom. Beletúrt a hajába, ahogy arcomat kezdte vizslatni. – Mikor és mivel utazzunk haza? Gondolom, együtt megyünk?
   - Ki mással mennék, ha nem veled? – erre csak vigyorogva bólogatott. – A vonat sokáig tart. Szerintem repüljünk.
   - Ühüm, csak vigyázni kell a hóviharokkal.
   - Szinte már el is felejtettem, hogy ott hó van. – felnevettem, amin Ash is kuncogni kezdett.
   - Szerintem, előbb kérdezzük meg az otthoniakat, hogy mi a helyzet. És utána tervezzünk, hm?
   - Kegyetlen, hogy mindig ilyen körültekintő vagy. – szélesedni kezdett a mosolya. – Értem én, valakinek, okosnak is kell lennie kettőnk közül.
   - Naa, azért nem minden esetben van ez így. – picit felé fordultam, és a háttámlára csúsztattam a kezem. Mintha csak át akarnám karolni Ash vállát.
   - Mindegy, akkor is mindig megfontoltabb vagy nálam. – vigyorogva megrázta a fejét. – Szerintem, holnap fel is hívom anyát.
   - Jól teszed. Már alig várom, hogy láthassam a tesóim. Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire hiányoznak. – vigyorgott.
   - Meghiszem én azt. Én is haza csődítem a bátyáimat. – nekem is rettenetesen hiányoznak már.
   Ezután vigyorogva beszélgettünk, és tervezgettük a hazautazást, meg a karácsonyi ajándékokat. Már nem is volt érezhető az előbbi kis feszültség. Illetve az érzelmeim sem törtek felszínre. Az agyamat nem lepte el rózsaszín köd, így teljességgel figyeltem mondandójára. Anélkül, hogy elbambultam, vagy begerjedtem volna rá. Jó nem mondom azt, hogy néha nem dobogtatta meg jobban a szívem, ha egy cukibb mosolyt villantott rám. De legalább nem blokkoltam le tőle.
   Sőt olyannyira belejöttünk a beszélgetésbe, hogy még videóüziket is küldtünk Michaeléknek. Vagy csak a különböző effektekkel szórakoztunk. Meg persze, lőttünk pár fotót, hol egymásról, hol közöset. Én Ashről csináltam egy kutyusosat. Meg kell hagyni, kibaszott cuki még így is. Te jó ég.

   Eléggé besötétedett már –részben tényleg későre járt már, másrészt esőfelhők takarták az eget–, mikor visszaindultunk a koleszba. Fel sem tűnt, hogy ennyire elbeszélgettük az időt. Út közben is még mindig ugyanolyan jókedvvel trécseltünk, mint egész délután.
   Talán tíz méternyire voltunk a kolesztől, mikor a semmiből szakadni kezdett az eső. Vihogva futottunk be az ajtón. Térdeimre támaszkodva fújtam ki magam.
   - Látod, ha járnál velem futni, nem fáradnál el, te lustaság. – nevetett Ash.
   - Nagyon vicces. – vigyorogva ráztam meg a fejem. Hajamból csöpögni kezdett a víz.
   - Na, ne fröcskölj össze. Mi vagy te, kutya? Ja, nem, akkor nem fulladnál ki a sprinteléstől. – felnevetett, én meg játékosan a vállába bokszoltam.
   - Ne basztass már. – nevetve indultam meg.
   - Csak szeretnéd, hogy basztassalak. – motyogta.
   - Mi van? Jól hallottam? – megfordultam.
   - Nem tudhatom, mit hallasz a füledben dübörgő szívedtől. – tovább röhögött.
   - Ashton, tényleg ne piszkálj. – kezd idegesíteni, de mégis vigyorogtam rajta.
   - Bocsi, kis pingvinem. – szorosan átölelt. Meglepődve néztem rá. – Nincs hari, ugye? – bevetette a kölyökkutya nézését.
   - Nincs hát. – rámosolyogtam.
   - Fhu, most megkönnyebbültem. – vigyorogva nyomott egy puszit az arcomra. Lehunytam a szemem, hogy jobban áttudjam érezni a pillanatot. – Na, menjünk, mert kezd átázni a pulóverem.
   A szobánkhoz érve szinte felvertük röhögésünkkel az egész folyosót, ahogy a kulccsal nem találtam be a zárba.
   - Mi van, nincs lyukérzéked, tesó? – vihogva lépett mögém. Annyira szorosan állt, hogy magamon éreztem a leheletét. Illetve mellkasa a hátamnak préselődött.
   - Úgy látszik, kiestem a formámból. – kínomban röhögtem.
   - Segíthetek a problémádon. – megfogta a kezem és egy mozdulattal már a zárban is volt a kulcs. – Ha szeretnéd... - ezt már a fülembe súgta. Aztán fülem mögötti kis mélyedésbe puszilt. Beleremegtem az érintésébe. Ajkamba haraptam, hogy ne nyögjek fel. Viszont így is halkan hümmögtem egyet. Legszívesebben megfordulnék, és forrón megcsókolnám. Csak hát... Ehelyett inkább beléptem az ajtón. Felkapcsoltam a lámpát, közben lerúgtam a csizmám.
   A nappali közepén egyből elkezdtem vetkőzni, már fáztam az átnedvesedett pulóveremtől. Pólómat is a pulcsival együtt vettem le. Végig magamon éreztem Ash tekintetét.
   - Gyerünk baby, a farmert se hagyd magadon. – felnevetett, és fejemre terített egy törölközőt. Majd összeborzolta a hajam, ahogy törölgetni kezdte.
   - Ashton, mi a ff...?
   - Segítek neked, Lukey. – nevetett. Párszor hozzám préselődött a mellkasa. Kirázott a hideg, ahogy vizes ruhája hozzám ért.
   - Inkább szabadulj meg a vizes gönceidtől. – vigyorogva fordultam meg. Bár ne tettem volna. Néhány tincse picit víztől csöpögve hullott a homlokába. Széles mosolya megdobogtatta a szívem. Gyönyörű zöld szemei szinte lelkemig hatoltak. Egyből elejtettem azt a pár ruhadarabot, amit eddig szorongattam.
   Picit közelebb lépett hozzám. Piercingembe harapva mértem végig. Ekkor tűnt fel, hogy már levette a pulcsiját. Pólója nedvesen tapadt a mellkasához, amitől kirajzolódtak izmai. Máris kezdi beindítani a fantáziám... Finoman végighúztam nyakától mellkasáig az ujjaim. Féloldalas mosolyt villantott. Levette fejemről a törölközőt és nyakam köré fonta. Lassan beletúrt a hajamba. Élesebben szívtam be a levegőt.
   - Miért nem hordod úgy a hajad, ahogy régen? – még mindig hajammal babrált.
   - Túlságosan lusta vagyok rá. – akadozva préseltem ki a szavakat.
   - Kár, pedig irtó szexi volt.
   - Úgy gondolod?
   - Ühhüm... - picit beharapta ajkát, majd végighúzta államon az ujjait. – Ahogy ezzel a kis borostával is dögösebb vagy. – szemei zöldebbnek hatottak, ahogy megcsillant bennük a vágy. Lehet, ha rákapcsol az „Apucira" még a szemszíne is megváltozik?
   - Hát, köszi, Ash. – éreztem, hogy arcomba pír szökik. Picit hátrébb léptem. – Te is gyakrabban fésülhetnéd a homlokodba a hajad. Így megint olyan cuki vagy, mint pár éve. – picit igazgattam a haját.
   - Lehet, hogy megfogadom. – rám kacsintott. Aztán nyakamban levő törölközővel nyakamat és mellkasomat törölgette. Közben mélyen a szemeimbe fúrta tekintetét. Majd ajkába harapva vizslatta a számat. Picit elváltak ajkaim, ahogy a törölközővel közelebb vont magához. – Hihetetlenül kísértésbe esek telt ajkaid láttán. – annyira halkan suttogta, hogy először nem is értettem. – Olyan csókolnivaló és... - ajkai súrolták az enyémet. – Na, és ez a karika? Teljesen kikészít. – számra suttogta. Rettenetesen vágytam a csókjára. Ez meg is mutatkozott rajtam, hisz még közelebb hajoltam hozzá. De ő játékosan elhajolt, csakhogy még tovább kínozhasson. – Csókot szeretnél?
   - Ahogy te is... - megremegett a hangom. Majd válaszát meg se várva, lassan tapadtam ajkaira. Furcsa módon, most is viszonozta a csókom. Ahogy ajkaink szinkronban kezdtek mozogni egymásén, szinte egész testemen áthaladt egy áramütésszerű érzés. Szívem hevesebben kezdett verni. Csókjaink nem voltak követelőzőek, nyelvével se hívta táncba az enyémet. Ettől függetlenül mégis kellően szenvedélyes volt.
   Pár percnyi csókolózás után hirtelen felszállt a mámoros köd az agyamban. Egy apró puszival zártam le a csókot, majd lassan elhúzódtam tőle.
   - Nem kéne elrontani ezt az estét.
   - Elrontani? – felvonta szemöldökét.
   - Elvileg nem érzünk egymás iránt semmit. Nem igaz? – ezzel a mondattal saját magamnak okoztam fájdalmat. Komolyan nem értem magam. Lehet, kurva nagy hülyeséget csináltam, hogy visszatáncoltam. És elszalasztottam egy jó lehetőséget. De... Abban sem vagyok biztos, hogy Ashton egyáltalán miért hagyta magát.
   - Elvileg... igen. – szemeiben csalódottság tükröződött.
   - Sajnálom, Ashton, hogy most is, és a múltkor is megcsókoltalak.
   - Ugyan már, Luke, nincs mit sajnálni. – megcirógatta a nyakam. – Legalább élveztük. – rám kacsintott, majd sarkon fordult, és eltűnt a fürdőben. Egy darabig tehetetlenül álltam, és a fürdő ajtaját bámultam. Majd a padlóról felvettem a ruháimat és szobámba léptem. Azt hiszem, mostantól életem végéig átkozhatom magam, amiért ilyen kicseszett idióta voltam...

...................................

Wassap you guys?

Nos, tudom, h múlt hétvégére ígértem be, but meglátogattak minket bátyámék, so...
Másrészt meg, eléggé bajban voltam, h miről is szóljon ez a fejezet. :(
Így is elég ehh lett. De azért remélem, hogy így is tetszett. :33

If ya liked this chapter, please vote / comment. Thx. ;)

Love y'all! ✘ ✘