LUKE

  Sietősen magamra kaptam egy fekete izompólót és egy farmert. Épp a sliccemmel babráltam, mikor kiléptem az ajtón. Ahogy felnéztem, Ashton zöld szemeivel találtam szembe magam. Meglepetten néztem végig rajta. Csak egy sötétkék farmert viselt, az is szépen lecsúszott a csípőjén. Így láthattam fekete boxerének szegélyét. Nagyot nyelve vizslattam izmos felsőtestét. Mit ne mondjak? Kibaszottul szexi. Picit ajkamba haraptam, majd íriszeibe fúrtam a tekintetem.
  - Mi van veled, Luke? – bukott ki belőle hirtelen. Zavartan kaptam el róla a tekintetem.
  - Semmi, mi lenne? – megvontam a vállam. Aztán elfordultam tőle, ám megint elkapta a csuklóm. Mostanában ez lesz a mániája?
  - Lukey... - becenevem hallatán borsódzni kezdett a hátam. Elém állt, így kissé az ajtóhoz szorított. – Meg kéne beszélnünk a múltkorit. Főleg, hogy egy teljes napra bezárkóztál a szobádba. Mégis minek?
  - Nem önszántamból. Biztos elkapott valami nyavalya, mert eléggé ledöntött a lábamról.
  - De már előre tudtad? Mert kulcsra zártad az ajtód.
  - Lehet, alva járó vagyok. – vigyort erőltettem magamra.
  - Nem lennék meglepve. – halvány mosolyra húzta ajkait. – Amilyen dilinyós vagy néha, ez is kitelik tőled. – elnevettem magam. – De komolyan... Napok óta olyan fura vagy. – aggódva méregetett.
  - Fura? – adtam az értetlent.
  - Igen. Nem is tudom megmondani, hogy miért. De... - zöld szemeitől zavarba jöttem, és inkább elkaptam róla a tekintetem. Mellkasán levő kis anyajegyeket kezdtem fixírozni. Elég közel áll hozzám, így magamon érzem a leheletét. Legszívesebben most rögtön lerohannám. Nyakát kezdeném csókolgatni, majd csodás ajkait. Luke, állj már le! – Látod, erről beszélek. Random képhasadás van nálad.
  - Bocs, mi? – ismét szemébe néztem.
  - Mintha képernyőkímélőre kapcsolnál. Vagy mintha egy totál másik dimenzióba zuhannál, csak úgy váratlanul. – nyakamra tette a kezét. Tenyere melege bizsergette a bőröm. Ez is megadta a kellő löketet, így ismét éreztem az előző napi vonzást. Ami arra késztetett, hogy csókoljam meg. Ajkait kezdtem bámulni. Olyan puháknak tűnnek. Vajon milyen lehet megízlelni őket? Piercingembe haraptam, hogy visszafogjam magam. – Hemmo, figyelsz te rám?
  - Csakis rád figyelek, Ash. – bukott ki belőlem. Majd kitisztult az agyam, és rájöttem, mekkora baromságot mondtam. A göndör meg sem lepődött, viszont valami mégis megcsillant a szemeiben. Amit nem tudtam kiolvasni belőle.
  - Pont erről a kis elkalandozásodról lenne szó. – hátrébb lépett. – Mi is volt a tegnapi?
  - Ezt én is kérdezhetném tőled! – csattantam fel. Felvonta a szemöldökét.
  - Tőlem?
  - Ash, inkább ne is menjünk bele, jó?
  - De én szeretném tudni. – kérdőn nézett rám. – Mit akartál tenni, mielőtt Michael felhívott volna? – ledöbbenve meredtem rá.
  - Nézd, akárminek is tűnt, nem az volt, mint aminek látszott.
  - Igazán? Nekem nagyon egyértelműen hatott.
  - Csakugyan? Akkor mondd meg te... – jelentőségteljesen nézett rám.
  - Mintha meg akartál volna... - elhallgatott, majd egy darabig farkasszemet néztünk egymással. – Tudod mit? – megráztam a fejem. – Felejtsük el, oké? Bármit is akartál tenni, vagy akartunk tenni... felejtsük el.
  - Jó ötlet. – aprót biccentettem. – Még valamit meg kell beszélnünk? – bízom benne, hogy nem.
  - Azt hiszem, nem.
  - Oké... ha keresnél, a szobámban leszek, neki fekszem a tanulnivalóknak.
  - Hemmings, te tényleg beteg vagy. – féloldalas mosolya megdobogtatta a szívem.
  - Mondtad már. – rákacsintottam.
  - Most komolyan, este akarsz neki állni?
  - Sosem lehet elég korán kezdeni. Nem igaz? – ahogy elsétáltam mellette, megpaskoltam a vállát. A konyhába menet végig magamon éreztem a tekintetét. Ez tuti levetkőztetett a szemeivel. Baszki. És vajon miért futamodott meg? Miért nem kérdezett rá kerek perec? Ehh... nem elég, hogy magamat sem értem. Most már őt sem. Hát nem csodás?
   Lefőztem egy adag kávét, közben felhalmoztam egy csomó nasit és szendvicset. Ashton az ajtóban állva, csak a fejét ingatva figyelte mozdulataimat.
  - Szerintem, vagy négy embert jóllakatnál ennyi kajával.
  - Pár napig nem akarok kimozdulni a kuckómból.
  - Csak nehogy tanulás helyett téli álmot aludj. – nevetni kezdtem.
  - Bármi lehetséges. – egy hülye pofát vágtam neki, amin aranyosan mosolyogni kezdett, és közben picit megrázta a fejét.
  - Te egy gyökér vagy. – nevetett, én pedig megint rákacsintottam.
  - Oh, jut eszembe. Te mit tervezel estére?
  - Elmegyek bedobni pár sört.
  - Egyedül?
  - Nem teljesen. – ártatlanul nézett. Még ki sem mondta, de már tudtam, hogy ki lesz a társasága. Máris mardos a féltékenység.
  - Faye-jel? – nagyot nyelve vártam a válaszára.
  - Igen, vele. – csalódva bólintottam egyet. Remélem, nem érzi meg rajtam, hogy kissé szarul esett a dolog. A kajával felhalmozott tálcával elindultam a szobám felé. Ám a göndör még a konyhaajtóban elállta az utam. – Lukey, mi ez az arc? – mellkasomra tette a kezét.
  - Milyen arc? – mélyen szemeibe fúrtam kék íriszeim.
  - Olyan savanyú fejet vágsz, mint egy citrom.
  - Ilyen az arcom, mit csináljak vele? – ingatta a fejét, közben megnyalta ajkait.
  - Ugye nem vagy megint féltékeny? – válaszra várva nézett.
  - Én? Ugyan, dehogy. – felszisszentem.
  - Áh, tényleg nem vagy az. Látom rajtad, baszki.
  - Tedd fel a szemüveged, mert megint homályosan látsz. – lépni akartam, de visszafogott.
  - Azt hittem, ezt a múltkor tisztáztuk.
  - Képzeld, én is azt hittem. – csücsörítettem.
  - Hemmo, megtudhatnám, miért csinálod ezt?
  - Én nem is...
  - Dehogynem. Luke, baromira látszik, hogy féltékeny vagy Faye-re. – ajkamba harapva forgattam a szemeim.
  - Mondom, hogy nem...
  - Fölösleges tagadnod. Látom, hogy az vagy. A nemtetszésed kurvára kiül a képedre. Mellesleg, ismerlek Luke, minden egyes kis pisszenésedet. – picit elváltak ajkaim, ahogy vizslattam őt. – Miért vagy féltékeny?
  - Ash, hányszor mondjam még, hogy nem vagyok az?
  - Kit akarsz beetetni ezzel? Hiába mondogatod, magadnak sem tudsz hazudni. – kicsit közelebb hajolt, így megcsapott az illata. – Engem meg pláne nem tudsz átverni, tisztán látom a reakciódat, Lukey fiú. – lehelete bizsergette a bőröm. Aztán mellkasomon picit lejjebb vándorolt a keze, ahogy ellépett az utamból. A döbbenettől földbe gyökerezett a lábam. Majd kuncogva egy hatalmasat rásózott a hátsómra. Az ütéstől szinte csípni kezdett a farmerem. – Most pedig nyomás „tanulni". – nevetett tovább. Meglepődve néztem rá, majd arcomat látva, még jobban kitört belőle a röhögés. Aztán rám kacsintott. Oké Irwin, ez kurva félreérthető volt. Komolyan nem értem. Neki áll játszadozni velem. Hihetetlen. Legszívesebben letettem volna a tálcát, és azonnal ajkaira tapadtam volna. De nem tehetem meg, mert... Ehh...
  - Rohadtul éget ám. – egy kézzel egyensúlyoztam a tálcát, hogy megdörzsölhessem a fenekem.
  - Megérdemelted. – ajkába harapva figyelte a mozdulataim. Ismét csodálkozva meredtem a szobatársamra. Ashton, mégis mi a fenét művelsz? Határozottan a seggem stíröli, ráadásul beharapta a száját. Mi a f...?
  - Khm... - hangosan megköszörültem a torkom, hogy a szemembe nézzen. Zavartan kapta fel a fejét. – Érezd jól magad, Ashy. – ezzel ott hagytam őt. A küszöböt átlépve még hallottam, ahogy hosszan sóhajt egyet.

   Az ágyon ülve körbe pakoltam magam kajával, és a füzeteimmel, meg a könyvekkel. Utóbbihoz az elmúlt hónapok alatt, szinte alig nyúltam hozzá. De most muszáj lesz, hisz a jegyzeteim is rohadtul hiányosak.
   Ténylegesen belevetettem magam a tanulásba. Jobbára olvasásba. Talán így sikerül elterelnem Ashről a gondolataim. Mondanom se kell, ezzel a seggre pacsival még inkább összezavart. Eddig sem tudtam hova tenni némelyik mozzanatát. Ezzel meg csak tetézi a bajom. Vajon ő mit érez valójában? És mik ezek a kisebb érintések és ajakharapdálások? Komolyan nem értem őt. Mindegy, inkább ne menjünk bele.
   Egy vállrándítás után ismét a jegyzeteim olvasására koncentráltam. Ahogy elmerültem az anyagban, a fontosabbnak vélt dolgokat aláhúztam. Ám ekkor Ash a nappaliból elüvöltötte magát, hogy elment, és majd jön. Kilestem az ajtómon, és még elkaptam egy pillanatra, mielőtt kilépett volna a folyosóra.  Szürke izompólót vett fel. Azta kurva... Hiába láttam csak egy másodperctöredék résznyire, egyből beindította a fantáziám a keveset takaró pólója. Huh... nyugi van, Luke.
   Néhány percig magam elé bámultam, majd számba vettem a tollat, és hasra feküdtem az ágyon. Ügyelve, hogy ne borítsam ki a tál chipset. Úgy helyezkedtem, hogy az ágy melletti kisszekrényen levő lámpa megvilágítsa a füzetem. Olvasás közben, a füzetlap szélére firkálgattam. Vagy egy tetszőleges dalszöveg részletét írtam le. Néha fülem mögé dugtam a tollat, ha épp egy falat nasit tömtem a számba.
   Nagyjából két órát olvashattam, mikor kezdtek összefolyni a betűk. Valahogy mindig bealszok tanulás közben. Ahogy lehunytam a szemem, az álomvilág máris elragadott.
Álmomban egyik egyetemi előadáson ültünk. Én Mikey és Calum között tespedtem, míg Ashton pár paddal előrébb és a másik oszlopban ült. Méghozzá Faye társaságában. Egész órán szinte széttépett a féltékenység. Undorodva néztem, ahogy a pink hajú csaj Ash karjába kapaszkodva bújik hozzá. A göndör pedig vigyorogva suttog neki valamit. Totál az sütött le róluk, hogy mennyire szerelmesek. Minden egyes kis mozdulatból vagy nézésből ezt látja az ember.
  A szívem milliónyi kis darabokban hevert a mellkasomban. Kurvára fájt így látni Ashtont és azt a ribancot. Torkomban gombóc keletkezett, gyomrom görcsbe rándult. Legszívesebben sírva elrohannék, mint egy kisgyerek, aki nem kaphatta meg a szuperhős babáját, amire hetek óta vágyott. De nem tehettem ezt meg. Hisz, óra közepén, a minimum 250 fő előtt nem égethetem le magam, azzal, hogy bőgve kirohanok innen. Bármennyire is érzem magam letaglózva, meggyötörtnek és becsapva, vissza kell fognom az érzéseimet.
  Képtelen vagyok nem őket nézni. Így mazochista módra bámulom őt, hisz ezzel csak magamnak ártok vele. De egyszerűen nem tudom levenni róla a tekintetem. Muszáj gyönyörködnöm zöldes szemeiben, vagy a csókos ajkaiban. Állát finom borosta szegte, ami férfiasabbá tette pofiját. Szőkésbarna tincsei picit arcába hullottak. Kurvára helyes.
   Nagyot nyelve mérem végig. Fekete ingét kigombolta, alatta egy fehér Jimi Hendrixes pólót viselt. Őrülten jól néz ki. Csak kár, hogy nem lehet az enyém...

ASHTON IRWIN

  Mióta eljöttem a koleszból, vagyis cirka három órája, csak egy dolgon kattog az agyam. Ez pedig Luke. Utóbbi hetekben egyre furcsábban viselkedik. Rengetegszer kapom azon, hogy engem bámul. Nem is akárhogy. Többször is a piercingjébe harap, miközben alaposan felméri a testem, vagy épp az arcom. Eddig nem tűnt fel, hogy ezt csinálta volna. Mostanában annál inkább. Szóval, akár lehet, hogy egy új keletű dologról van szó. Nem tudom. Most így visszagondolva, megmerem kockáztatni, hogy múltkor is azért vágta meg az ujját, mert engem stírölt. Biztos vagyok benne, hisz magamon éreztem a tekintetét. Talán aznap kezdődött minden. De hogy lehetséges ez, hogy egyik napról a másikra kezdett el így bámulni?
  Aztán én is adom alá a lovat. Szerintem. Hisz a pár napja, a buli előtt egy szál törölközőben flangált a blokkban. Fhu, láttam már így párszor. De most valamiért jobban megfigyeltem őt. Arról nem is beszélve, hogy eléggé beindította a fantáziám. Sőt nagyon is. Kérdéses, hogy miért haraptam be az ajkam, ahogy a kissé vizes felsőtestét mustráltam. Nagyon dögös látvány volt, ahogy a törölköző picit látni engedte a csípőjét. Huh...
  Ezt követően a bulin is elég furán viselkedtünk. Mind a ketten. Fogadni mernék, hogy csak azért szedte fel azt a kiscsajt, hogy féltékennyé tegyen vele. Látszott rajta, hogy rosszul esett neki, amiért Faye-el töltöttem az estét. És nem pedig az ő társaságában. Viszont itt megint csak nem tudom, mi ütött belém, hisz tényleg bevált a terve. Kissé féltékenykedve bámultam őket, ahogy smárolnak. De miért? Hisz nekem is ott volt Faye. Akkor meg?
  Ettől az estétől kezdve meg aztán csak úgy halmozódnak a „problémák" kettőn között. Elmondhatatlanul féltékeny. Baromira látszik rajta, nem viseli valami jól, hogy szobára vittem Faye-t. Még mindig nem, pedig már azóta jó pár nap telt el. De ő meg csaknem akar megbékélni ezzel. Roppantul fura ez az egész.
  Végül pedig eljutunk a tegnaphoz. Suliban is látszott rajta, hogy levert, valószínű tényleg megviseli ez a Faye-dolog. Nagyon nem tette túl magát rajta. De miért? Szépen össze is vesztünk emiatt. Napokig kerültük egymást. Luke néha látványosan lelépett, ha megjelentem. Nem egyszer grimaszolt rám, ahogy meglátott. De úgy tűnik, rendeződni látszik a helyzet kettőnk között. Nem is tudom, mit gondoljak az este történtek miatt. Magamat sem értem, hogy mi a francért simultam hozzá hátulról. Valójában csak a bögrével akartam leplezni a tetteimet? Mégis mi faszt akartam tőle? Annyi biztos, nagyon zavarba jött szegény.
  Amit meg végképp nem értek... abban a pillanatban, ahogy a mellkasom a hátához nyomódott, és ahogy tekintetünk egymáséba fúródott, volt valami irtó fura érzés. Baszki, kurva szép kék szemei vannak ennek a lükének. Az óceán és az égkék keveréke. Gyönyörű és teljesen el lehet bennük veszni, ahogy csodálja az ember.
  Aztán egy pillanatra, úgy éreztem, hogy meg akar csókolni. És valamiért hagytam is volna, hogy ajkaink eggyé váljanak. Abban a pillanatban arra vágytam, hogy szép telt ajkai az enyémekhez tapadjanak. És hűvös piercingje ajkamba nyomódjon. Rohadtul vágytam erre a csókra. Ám drága Michael barátunknak köszönhetően nem ízlelhettem meg a szőkeség csókolni való ajkait. Ettől a gondolattól pedig a hideg is kiráz. Nem igazán rémlik, hogy bármikor is arról fantáziáltam volna, hogy megcsókoljam a legjobb haverom. Sosem akartam ajkaira tapadni. Arról meg nem is beszélve, hogy különösebben nem zavart, ha egy szál törölközőben láttam. Most viszont eléggé. Kissé –nagyon is– beindított bennem valamit. Elég fura gondolataim vannak, nemde?
  Viszont hiába ígértem be Luke-nak egy elbeszélgetést, inkább bezárkózott a szobájába. Azóta is csak erre tudok gondolni, ahogy finoman súrolják ajkai az enyémeket. És ennél még csak az a félelmetesebb, hogy viszonoztam volna. Hagytam volna, hogy a legjobb barátom lesmároljon. Mégis miért? Nem tudom... Csak azt, hogy kurvára vágyom Luke csókjára. Szinte azóta is bizseregnek ajkaim, ha megpillantom őt. Lehet, hogy ő is így van ezzel? És ezért zárkózott be?
  Ma is próbáltam szóra bírni, és elbeszélgetni vele a tegnapi majdnem csókról. Viszont inamba szállt a nagy bátorságom, és képtelen voltam egy az egyben rákérdezni. Nem tudtam feltenni a kérdést, hogy tényleg megakart-e csókolni. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna a válasza. Abba meg végképp nem, hogy mi történt volna, ha Cliffo hívása nem szakítja meg a pillanatot. Jézusom. Lehet, hogy egyhamar nem álltunk volna le? És végül az ágyban kötöttünk volna ki? Neeem... az lehetetlen. Biztos, hogy nem fektettem volna meg. Kizárt, hogy...
  És akkor ez még nem elég. Mindenféle félreérthető megjegyzéseket mondok neki, vagy éppen a tetteimmel zavarom össze. Kibaszottul nem értem, hogy miért csinálom ezeket. Vagy ő miért csinálja ezt. Kisebb érintések, hosszabb szemezések. Néha meg ő áll le velem flörtölni. Főleg a kis kacsintásaival. Nem elég, hogy ez volt a „bajunk", erre ma még rá is ütök a formás kis seggére. Hihetetlen. Persze, szegény ezt is totálisan félreértette. Jogos, mert annak is szántam, hogy félreértse.
  Hogy történhet meg ez velünk? Hisz már vagy hat éve ismerem, és még csak egyszer sem történt hasonló eset. Jó, nyilván ökörködtünk már együtt, és zuhanyoztunk már együtt is. De sosem csókolt meg, vagy én sem vágytam a csókjára. Nem mondom azt, hogy nem voltak hosszabb ölelkezéseink vagy összebújásaik. Többször is aludtunk már egy ágyban. Volt már arra is példa, hogy egy ritka keskeny ágyon osztoztunk. Szóval, rendesen össze kellett bújunk, hogy elférjünk rajta. De a közelségétől még csak be sem gerjedtem. Ahogy rajta sem éreztem ezt. Illetve, még egy-egy puszi az arcra, vagy vállra is belefért a dologba. De... Baszki! Lehet, hogy ez már korábban meg volt bennünk, ez a „vonzalom", mint amit most érzünk? Mi? Neem. Az lehetetlen. Mi van, ha mégis? Áh, Ashton hülyeségeket beszélsz. Nem hiszem, hogy vonzódtunk volna egymáshoz. Nyilván, akkor is feltűnt volna, ahogy most.
  - Hahó, Ashton! – arra eszméltem, hogy Faye szemeim előtt lóbálja a kezét.
  - Oh, bocsi. Asszem kezdek lezsibbadni a sörtől. – rávigyorogtam. Lényegében igaz is. Hisz már vagy a harmadikat iszom. Közelebb hajoltam hozzá, hogy halljon dübörgő zenétől. – Nem bánod, ha én most lelépnék? – értetlenül meredt rám. Nyilván nem erre számított. Most valahogy nincs kedvem...
  - Máris haza akarsz menni? – zöldeskék szemei nagyra kerekedtek.
  - Bocsi, de nem érzem magam valami jól. Nem akarok mindent összerókázni. Szóval...
  - Hát jól van, Ashy. Majd legközelebb. De én még maradnék egy kicsit.
  - Ahogy érzed. – rákacsintottam. – Holnap találkozunk a suliban. – egy széles mosolyt villantottam rá. Egy kézzel átkaroltam és homlokára nyomtam egy csókot. Ám mielőtt elhúzódtam volna tőle, felpipiskedett hozzám, és hosszasan megcsókolt.
  - Szia, Ashton! – vigyorogva lépett hátrébb. – Aludj jól. – aztán már el is tűnt a tömegben. Megvontam a vállam, majd a kijárat felé vettem az irányt.
   Az utcára lépve, megcsapott a hűvös éjszakai levegő. Jó érzés volt, ahogy máris lehűtött. Bőrkabátom belső zsebéből előhalásztam a fülhallgatómat, és telefonomhoz csatlakoztattam. Miután bedugtam a fülem, elindítottam egy All Time Low számot. Pontosabban az „Edge of tonight"-ot.
  Miközben a kollégium felé sétáltam, ismét a gondolataimba furakodott a szöszke szobatársam. Nem hagy nyugodni ez az egész, ami köztünk történik.
  A kolesz épületéhez érve, csak pár ablakból áradt ki fény, a többi teljes sötétségbe borult. A bejáratnál pár cigiző diák ácsorgott. Néha felvihogtak, az egyikük pedig kis karikákat formálva fújta ki a cigi füstöt. Rájuk köszöntem, ahogy elhaladtam mellettük, hisz az évfolyamtársaim voltak. Egyik srác szóra akart bírni, de nem akartam leállni velük beszélni. Minél előbb a szobámba akartam kerülni.
  Fellifteztem a harmadikra, majd csendesen végigosontam a folyosón. Senki nem járkált kint.
  Az ajtókhoz érve halkan nyitottam be, Luke nyilván alszik már, hisz éjfél is elmúlt. Aztán, őt ismerve, már rég horpaszt a tanulás közepette. Ám, felesleges volt az óvatosságom, hisz Lucas a kanapén ülve bámulta a tévét. Ahogy elnézem, nem igazán törődött azzal, hogy épp három gázálarchoz hasonló maszkos, és földig érő bőrkabátos fickó csörtetett egy rohangáló tini srác után. Csak maga elé meredt. Elég meggyötörtnek tűnik, ahogy egy kis labdává gömbölyödve kuporog a kanapé sarkában. Felhúzta hosszú lábait, amit át is karolt. Leállítottam a zenét, és telefonomat a fülessel együtt becsúsztattam a kabátom belső zsebébe.
   - Luke, hey... - levettem a kabátom, és a kanapé háttámlájára fektettem. Aztán a szöszke mellé telepedtem. – Mi a baj? – felé fordultam. – Tán megviselt az emberi viselkedéstan, vagy mi? – rám se hederített. – Lukey... - szólítgattam, de semmi. – Miért vágsz ilyen fájdalmas képet, hm? – közelebb csúsztam hozzá. Ismét nem reagált. – Kicsi pingvin, miért vagy ilyen lehangolt? – megcirógattam a karját. Picit elhúzódott. Mi a fene?
  - Lehet, megártott a sok infó. – picit megremegett a hangja.
  - Na, de komolyan. Mi viselt meg ennyire?
  - Csak szimplán elszállt a lelkesedésem. – kissé flegmán válaszolta.
  - Hát, nem csoda, hisz este álltál neki. Délelőtt tízkor sincs kedved tanulni, nem ám akkor este nyolctól. – rávigyorogtam. Halvány mosoly jelent meg szája sarkában. – Biztos jól vagy? Elég nyúzottnak tűnsz. – ahogy mostanában mindig. Aprót bólintott. – Akkor jó. – végigsimítottam a lábszárán. Élesen szívta be a levegőt, és nagyot nyelve nézett rám. Szemei eléggé vörösek és karikásak voltak. Első ránézésre azt hinné az ember, hogy a sírástól. De nyilván a fáradtságtól és az olvasástól. Így viszont, íriszei még kékebbnek tűntek. A tévéből áradó fény hatására szinte rikítottak szemei. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem is. Hihetetlenül helyes, még ilyen „zombiként" is.
  - És te? Hogyhogy itthon?
  - Nem igazán kapcsoltam át partyarcba, mint ahogy szerettem volna. – megvontam a vállam. A kanapé háttámlájára fektettem a jobb karom. Mintha csak át akarnám karolni Luke vállát.
  - Pedig azt hittem, Faye-el maradsz. – erőtlenül sóhajtott.
  - Most nem volt hozzá kedvem. – meglepve nézett.
  - Kész csoda, hogy pont neked nincs kedved egy kis hancúrozáshoz. – elnevettem magam.
  - Ilyen is csak szökőévben történik. – ajkait széles mosolyra húzta. Úgy tűnik, kezd feloldódni. Finoman megcirógattam a nyakát. Légzése felgyorsult, ahogy hozzáértem. Kék szemeit enyémbe fúrta. Ajkai picit elváltak egymástól. Elkapott egy fura érzés, ami arra késztetett, hogy megcsókoljam. Főleg azért, mert olyan kis ártatlannak és esetlennek tűnik.
  Pont úgy néz ki, mint 16 évesen, mikor még piszkálták a suliban. Akkor is így kucorodott össze az egyik fiú mosdó hideg padlóján, szemeit vörösre sírva. És általában én vigasztaltam meg. Most is olyan, mint aki vigaszra szorul. Csakhogy most ölelés helyett, csókkal vidítanám fel. Oké Ashton, ez irtó fura volt. Komolyan meg akarom csókolni? Jézusom, nem vagyok normális! – Khm... - megköszörültem a torkom, hogy ne legyen még kínosabb a helyzet. – Kérdezhetek valamit? – szemei elkerekedtek.
  - Persze. – alig hallhatóan mondta.
  - Biztos minden rendben van? – beharapta ajkát, és térdeit kezdte vizslatni. Mély levegőt vett, mint aki mondana valamit. De ehelyett, inkább csendben maradt. – Lukey, tudod jól, hogy nekem mindent elmondhatsz. – megint közelebb ültem, így térdem hozzáért a combjához. Épp meg akartam simogatni a fejét, mikor hirtelen szorosan átölelt. Pár pillanatig a meglepettségtől meg se mozdultam. Aztán köré fontam a karjaim, ő pedig mellkasomba fúrta a fejét. Ez többet mond minden szónál. Valami tényleg nyomasztja őt, de nem tudom, mi lehet az. És félek, hogy egyhamar nem is fogja elárulni nekem.
  - Jól van, kis pingvinem, nincs semmi baj. – finoman simogattam a hátát, ő meg úgy szorított magához, mintha az élete múlna rajta. Szinte már fájt.
  Párszor megrázkódott a válla, bár könnyei nem áztatták el a pólóm. Legalábbis eleinte. Majd mintha ténylegesen betelt volna a pohár, éreztem, hogy mellkasomon nedvesedni kezd a pólóm.
  - Lukey, ne sírj, hallod? – folyamatosan simogattam a hátát, és egy-egy puszit nyomtam a fejére. Kérleltem, hogy mondja el mi bántja. De csak hevesen megrázta a fejét. Letöröltem a könnyeit, amin erőtlenül elmosolyodott. Mi a fene van veled? Aggódva néztem gyönyörű kék íriszeibe. Melyben fájdalom, csalódottság, és orbitális nagy titok csillogott. Biztos vagyok abban, hogy valamit titkol előlem. Mégis mi lehet az?
  Miközben szorosan öleltük egymást, nagyjából egy tíz perc múlva lassulni kezdett a légzése, illetve abba hagyta a sírást. Valószínűleg elaludt. Továbbra is csak simogattam, hol a hátát, hol a karját vagy az arcát. Halkan dúdolni kezdtem neki All Time Low 'Missing you'-ját.
  Picit mocorogni kezdtem, hogy hátradőlhessek a kanapé karfájának. Így Luke is feltehette lábait az ülésre. Szerencsére nem ébredt fel teljesen, csak addig, míg elhelyezkedtünk. Bár nem annyira széles és hosszú a kanapé, hogy ketten is kényelmesen elférjünk rajta. Luke szó szerint rajtam feküdt. Lábai az enyémre fűződtek, fejét a mellkasomba fúrta, egész testében hozzám simult, illetve karjait körém fonta. Így kissé a hátamat nyomja. Elég érdekes látványt nyújthatunk.
  Ahogy a karjaimban és kissé mellkasomról lecsúszva feküdt, arcát vizslattam. Vonásai kezdtek ellágyulni, miközben aludt. Az évek során rengeteget változott. Már tiniként is nagyon helyes volt. De most így 19 évesen még inkább azzá vált. Kisfiús vonásai megférfiasodtak, főleg ezzel a kis borostával is látszik, hogy már nem kamasz.
  Ujjaimat finoman végighúztam arcán és tökéletes álla vonalán, majd homlokából eltűrtem a kissé bebarnuló szőke tincseit. Így nagyjából olyan lett, mint régen. Ujjaimat gyengéden vezettem a puha hajába. Picit mocorgott, és szorosabban vonta körém a karját. Nyilván érzékeli mit is csinálok.
  Szerettem a régi frizuráját, ahogy tincseit kissé jobbra és felfelé fésülte. Kegyetlenül jól állt neki, és kurvára jóképűvé tette. Most is kicseszettül jól néz ki ezzel a homlokba fésült hajjal. De... Az jobb volt. Meg leginkább, jó érzés visszaemlékezni, ahogy minden reggel képes volt szinte órákig szöszmötölni, hogy tökéletesre belője a haját. Mosolyogva futtattam végig rajta a tekintetem. Vállai is szépen kiszélesedtek, ahogy az évek során egyre magasabbá vált.
  Miközben benne gyönyörködtem, arra gondoltam, hogy le kéne fotóznom, hisz irtó aranyosan alszik. Olyan, mint egy kis angyal. Óvatosan matatni kezdtem kabátom zsebében. A tévéből áradó fény kellően megvilágította az arcát. Két képet is készítettem róla. Aztán az asztalra tettem a mobilom, majd elvettem mellőle a tévé távirányítóját és kikapcsoltam azt.
  Luke halkan nyöszörögni kezdett és oldalamba erősebben markolt bele. Na, mit álmodsz? Nyugtatásképpen simogatni kezdtem a hátát, és hosszasan megpusziltam a homlokát. Ekkor engedett a szorításából, ám picit megrázkódott. Oh, nyilván fázik. Így a kanapé támlájáról levettem a kabátot és betakartam vele.
  Ahogy cirógattam a hátát és a testéből áradó hő miatt, engem is kezdett elnyomni az álom.

........................

Hey everybody!

Ahhoz képest, hogy a Luke-osba (I feel you're there) ígértem egy fejezetet, mégis ebbe hoztam új részt. Valszeg túlságosan megihlet a mostanában nagyon is kivirágzó Lashton románc. Iccenem, kis cukorborsóim olyan kis édesek együtt, és ahh... szegény Lashton szívem totálisan elolvad tőlük. Mah hart, mha sole. So nem csoda, h ehhez írtam egy új részt. ♥♥
Most nézzétek meg: Lukey, Ashtont hívta fel utoljára. Awwhiie, annyira cukik már. :333

És vmiért úgy döntöttem, h mégis két szemszögesre csinálom ezt a fic-et is. Eddig nem akartam Ashton szemléleteit is beleírni. De talán úgy érdekesebb lenne a sztori, ha megtudjuk, ő miként érez valójában Lukey boy iránt. :33

Anyways, a vége nagyon nyálasra sikeredett. So előre is elnézést, ha vízkőoldó kell a kijelződhöz. Sorry. :DDD But, remélem azért így is kellően tetszetős lett, és nem unjátok még a banánt. :P

If ya liked this chapter please vote / comment.

Love y'all! ✘ ✘