[A little smutty at the end 😏]

LUKE

Mikor megérkeztem Wesleyhez kissé meglepve nézett végig rajtam. Jobbára a jól megtömött utazótáskámra.

   - Oh, wow... Nem túl korai még az összeköltözés? – viccelődve vette el tőlem a táskát és a nappaliba cipelte. Egy halvány mosolyt erőltettem a fejemre. – Azt hittem Ashtonnak szüksége van most rád, és nem jössz vissza pár napig. Mi történt? – érdeklődve vonta fel a szemöldökét, miután leült a kanapéra.
   - Összevesztünk. Megint. – mielőtt leülhettem volna a kanapéra az ölébe húzott. Körém fonta izmos karjait, egyik kezemmel a nyakát kezdtem cirógatni.
   - Min kaptatok össze? – alaposan feltérképezte az arcom, én pedig inkább a nyakán levő tetkóját vizslattam. Még arra is képtelen vagyok, hogy a szemébe nézzek. Nem ám arra, hogy bevalljam neki, szerelmes vagyok Ashtonba. – Luke? – picit megrázott, hogy figyeljek rá. – Min vesztetek össze? Hm? – félve emeltem rá a tekintetem. – Nyugodtan elmondhatod.
   - Khm... amiért behúzott annak a srácnak. – hitetlenkedve felvonta a szemöldökét.
   - Ugye nem hiszed, hogy ezt beveszem?
   - De? – értetlenül kérdeztem vissza, remélve, hogy mégis elhiszi a hazugságom. Valahogy most nem jutott eszembe valami hihetőbb hazugság. – Mégis miért, ha nem ezért? – csak oldalra billentette a fejét.
   - Luke... ha csak ez lett volna, nem hinném, hogy addig fajult volna a veszekedés, hogy „ideköltözz". Sokkal többről van szó. És tudod, mit értek ez alatt. – beszívtam a szám, hogy leplezzem az aggodalmam.

Szótlanul ültem az ölében és újra a tetoválásait vizslattam. Wes kitartóan bámulta az arcom, hátha megszólalok. Mit ne mondjak, baromira irritáló, ahogy megállás nélkül bámul.

   - Meddig fogjátok még ezt játszani egymással? – értetlenül néztem rá.
   - M-mit?
   - Gondolom, tud kettőnkről, igaz? – bólintottam. – Akkor mégis miért játszadozik veled? Te pedig, miért is mész bele az őrültségeibe?
   - Miről beszélsz? – elhúzódtam tőle, de még mindig erősen ölelte a derekam.
   - Vajon miről, Luke? – megforgatta a szemeit. – Teljesen nyilvánvaló, hogy belezúgtatok egymásba. Csak mindketten vagytok annyira bolondok, hogy inkább magatokba fojtjátok, minthogy bevallanátok a valós érzéseiteket. – lágyan felnevetett. Nagyot nyelve néztem a farmerkabátja gallérjára. – Hah, ezek szerint beletrafáltam. – tovább nevetett. – Jaj Luke. – szórakozottan megpuszilta az arcom. Aztán maga mellé ültetett, hogy ő arrébb sétáljon tőlem. – Tudod, meg kellene tanulnod átértékelni a helyzetet és helyes döntéseket hozni. Például, kezdhetnéd azzal, hogy... választasz közülünk.
   - Mi van? Ezt te sem gondolhatod komolyan. Wes...
   - De-de, drágám. – féloldalas mosolyra húzta ajkait. – Elvégre egy hónapja járunk, de eddig eltűrtem, hogy folyton hozzá rohansz, ha valami történik vele. Nem szóltam semmit érte. Pedig marhára nem tetszett. – fel-alá sétált a szobában. – Az este is, csak úgy fogtad magad, és máris rohantál a hőn szeretett kis „legjobb barátodhoz". Értem én, hogy szinte már össze vagytok nőve, és hogy kötődtök egymáshoz. De baszki Luke, nem ő a pasid! – csattant fel. – Nem hozzá kéne így sietned, nem érte kéne ennyire aggódnod állandóan. Nem azt mondom, hogy nem szabad törődnöd vele, vagy beszélnetek, mert velem jársz. De meg kell értened Luke, hogy ez nem így működik. Ha elvileg engem kedvelsz, és nem csak barátilag, akkor... akkor nem a haverodnak kéne fontosabbnak lennie nálam. – hadarta. Én pedig csak magam elé meredve hallgattam őt. Szemeimben akaratlanul is gyűlni kezdtek a könnyek. – Nem akarok kiabálni veled, vagy megbántani téged, isten ments. Pláne nem most. Mert gondolom, totál magad alatt lehetsz, bármi is történt köztetek. Látom rajtad, hogy egész éjjel sírtál, amiatt a... - egy pillanatra megállt, majd elém térdelt. – Baby... - finoman megfogta a kezeim. – Elárulod, min kaptatok össze? – hangja sokkal lágyabb lett, mint az előbbi kifakadásánál. – Mit mondott neked Ashton, amiért ennyire kiborultál, hogy összepakolj és ott hagyd? – könnyeimmel küszködve ücsörögtem, de egy szót sem szóltam. – Lukey?

   - Nem akarok beszélni róla. M-már úgy sincs értelme. – szipogtam. Megemelte a fejem, hogy találkozzon a tekintetünk.
   - Ha elmondanád, hidd el, könnyítenél a lelkeden vele. – szemei szép kéken izzottak. – Rémes ilyen összetörtnek látni téged. És a legrosszabb az, hogy még nem is láttalak igazán boldognak. – halvány mosolyra húzta ajkát. – Mikor megismertelek, akkor is rossz napod volt. Elvégre egy klubban találkoztunk, ahol elég szépen felöntöttél a garatra. És nem valami jókedv miatt. Már akkor meg voltak a problémáid. És fogadjunk, hogy annak is Ashton volt az oka. – aprót bólintottam, mivel tényleg így volt. – Szóval, miért akadtál ki rá? – kíváncsian méregetett. Kezeit a térdeimre rakta.
   - Már tényleg nem fontos. Akár el is felejtheted. – pislogtam párat, hogy eltüntessem a könnyeimet.
   - Pedig nem úgy nézel ki, mint akinek nem lenne fontos ez a dolog. – felvonta a szemöldökét.

Egy darabig csendben néztük egymást. Wesley nyilván azt hitte, hogy megtörheti a jeget és önszántamból mindent elárulok neki. Hát nagyon nem.

   - Szerelmes vagy belé, igaz? – bökte ki végül. Arcomon egyből legördültek a könnyeim. Ennél egyértelműebb választ nem is adhattam volna neki. Még csak rá se mertem nézni. Biztos vagyok benne, hogy csalódott bennem. Érthető is, hisz az a srác, aki iránt gyengéd érzelmei vannak, egyáltalán nem viszonozza az érzéseit. A sors iróniája, hogy ugyanazt játszom vele, amit velem Ashton. A karma egy rohadék.

Gondolataimba merülve bámultam magam elé. Lövésem sincs, mit mondhatnék. Ha bevallom az igazat, azzal összetöröm a szívét. És nem akarom, hogy miattam érezze rosszul vagy emberileg kevesebbnek magát. De, ha meg azt tettetem, hogy őt kedvelem, és Ashtont már nem, akkor meg ezzel töröm össze a lelkét. Főleg, ha ne adj isten, mégis kitudódna, hogy Ashtont szeretem. Sehogy sem jó ez. Nincs helyes válasz erre.

   - Luke, mondj valamit. – szólalt meg néhány perc hallgatás után. – Mit érzel iránta? – hangja lágyabb és halkabb volt, mint szokott lenni.
   - Nem tudom. – motyogtam. Óvatosan állam alá nyúlt, hogy megemelje a fejem. Így kénytelen voltam ránézni. Unottan vonta fel szemöldökét. – Már nem tudom. – tettem hozzá. Vonásai hitetlenkedőből értetlenbe mentek át. – De tényleg ne foglalkozz ezzel, oké? – letöröltem a könnyeimet.
   - Engem használsz arra, hogy túllépj rajta? – a meglepettségtől még az állam is leesett. Nagyjából beletrafált, elég rendesen.
   - Dehogyis. Eszembe nem jutna. – próbáltam meggyőzni. Pf, még hogy nem erre használom őt. – Eddig sem azért akartam közelebb kerülni hozzád, hogy elfeledtessem veled Ashtont.
   - Szóval bevallod, hogy szeretted őt? – a múlt idő azért durva túlzás. Pláne, hogy még mindig totálisan oda vagyok érte.
   - Ha ettől jobb lesz a kedélyed, akkor igen. – mintha csalódottság csillant volna a szemében. Ha tudja, miként is érzek Ashton iránt, akkor miért is lepődött meg rajta?
   - És mi változtatta meg az érzéseidet felé?
   - Nem viszonozta őket. – egyszerűbb volt ezt mondani, mint elmesélni neki az egész szitut. A „plátói" marhaságát, amivel próbálta kimagyarázni magát, hogy ő ugyan nem szeret engem, úgy, ahogy én őt. Még mindig kurvára röhejes.
   - Oh, ez meglepő.
   - Hát még nekem mennyire volt az. – megráztam a fejem. – De tényleg nem akarok még csak rá gondolni sem többé. Szóval, ha kérhetlek, mellőzzük a témát és Ashton nevét is.
   - Ahogy kívánod, baby. – megcirógatta az arcom és egy lágy csókot nyomott ajkaimra. Miután elhajolt tőlem alig tudta leplezni a szélesedő vigyorát. Nyilván totális extázisba került, amiatt, hogy „elnyert" Ashtontól. Biztosan egy ellenfélnek látta őt. Ha tudná, hogy még most is annak számít...
   - Mit szólnál egy teához, vagy kávéhoz. És egy jó forró fürdőhöz? Rád férne a lazítás. – kedvesen mosolygott rám.
   - Örülnék neki.

Egész nap figyelmesen és kedvesen bánt velem. Szinte már a tenyerén hordozott, bizonygatva, hogy ő sokkal odaadóbb szeretőm, mint Ashton. A hosszas fürdőzés után pizzát rendeltünk, illetve jégkrémmel kényeztetett. Közben átbeszéltünk egy csomó mindent. Kíváncsiskodott, hogyan is jutottunk el idáig Ashtonnal. És persze még a barátság extrákkal kapcsolatunk szaftosabb részleteire is ki akart térni. Persze én ugyan nem avattam be ezekbe. Ez csakis Ashtonra és rám tartozik. Soha senkinek, még a legjobb haverjaimnak sem mondanám el, nem ám az állítólagos pasimnak. Pláne nem azt, miket is műveltünk az ágyban, vagy a kanapén, vagy a konyhapulton, vagy éppen a zuhany alatt.

Wesley kedvességét és gyengédségét nézve, ha nem lennék menthetetlenül és fülig szerelmes Ashtonba, azt mondanám, hogy ő tényleg remek srác lenne, akibe könnyen beleszerethet az ember. Csak hát ez a valaki nem én leszek. Jó, nem azt mondom, hogy nem tetszik a dolog, ahogy bánik velem. Vagy, ahogy minden egyes kis kívánságomat és mozdulatomat lesi, mivel tudna még jobban felvidítani, vagy „hercegnőként" kezelni. De... képtelen lennék ilyen hamar túllépni Ashtonon, életem szerelmén. Nem, egyszerűen nem menne. Nem tudnék egyik napról a másikra kiszeretni belőle –még ezek után sem, hogy minden egyes alkalommal csúnyán lepattintott és kitépte a szívem–, és rögtön Wesleyért rajongani.

Tudom, őrültség, amit csinálok, hogy csak hülyítem West. Igazából nem is tudom, miért vagyok itt. Miért is rohantam egyből hozzá. Vagyis de, tudom. Azt akartam, hogy valaki foglalkozzon velem, amíg próbálom túltenni magam a mérhetetlen fájdalmon, amit Ashton okozott. Hogy kisírhassam magam valaki vállán. Emellett legyen egy erős kar, aki szorosan ölel magához. És akihez éjszaka hozzá tudok bújni.

De leginkább, ami zavaró az az, hogy marhaság volt elkezdeni ezt a látszat kapcsolatot Wesleyvel. Akár ezért is Ashtont okolhatnám. Még akkor kezdődött, mikor Ashton érzései felszínre törtek, és láthattam néhány morzsáját annak, miként is érez irántam. Én pedig minden áron azon voltam, hogy féltékennyé tegyem őt. Ezt ki is pipálhattam volna, rögtön akkor, mikor meglátta a karmolás nyomokat a hátamon. Vagy mikor beavattam, hogy megfektettem egy srácot valami klubból. De neeem, én hülye mélyebbre ástam magam ebben a bimbózó „kapcsolatban", Wesleyvel. És ténylegesen elkezdtem vele randizni. Baszki életem leghatalmasabb hibája és döntése volt ez. Meg persze Ashtoné is, hogy még a mai napig is tagadja, hogy mit érez irántam. Nevetséges.

Ácsi! Mi van ha... tételezzük fel, ha tovább folytatnám ezt a kamu randizást Wesleyvel, netán, de csak netán még West is beavatnám az ördögi tervembe... Szóval, ha tovább randiznék Wesleyvel, de csak azért, hogy ismételten bosszút álljak Ashtonon, amiért felültetett. Lehetséges, hogy ez kiváltana belőle egy újabb féltékenységi rohamot? És ezáltal megemberelné magát, és végül ténylegesen bevallaná, hogy viszont szeret engem. Jeez, ez lenne a legőrültebb tervem, amit valaha kiagyaltam. Na, majd meglátom még, hogy mit tehetek ez ügyben.

........

– Egy héttel később –

Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna Ashtonra. Lassan másfél hete vagyok itt Wesleynél, de még mindig nem tudtam kiverni a fejemből Ashton röhejes mentegetőzését. Hogy köztünk csak plátói szerelem van, és nem valósak az érzéseink egymás iránt, bla bla bla.

Az elmúlt napokban próbáltam megerősödni és nem sírni, ha eszembe jutnak a szavai. Vagy ha csak rá gondolok. Az egyetemen is folyamat kerültem őt. Ha a folyosón megláttam őt a többiekkel, egyből sarkon fordultam és inkább másfelé vettem az irányt. Ahogy a közös óráinkon is másik padsorba ültem, jó messze tőle. Sajnos ez az egész kihat a barátainkra is. Már nem lógok se Michaellel, se pedig Calummal, ahogy a többi haverral sem beszélek. Teljesen elszigeteltem magamat tőlük. De csak azért, hogy még véletlenül se legyek Ashton közelében.

Az üzeneteikre sem válaszolok. Még csak el sem olvasom őket, ahogy a hívásokra sem reagálok. Legfőképp Ashtonéra nem. Van, hogy két naponta felhív, vagy ír, de fájó szívvel és könnyes szemekkel figyelmen kívül hagyom ezeket.

Ám voltak olyan pillanatok, mikor majdnem engedtem a késztetésnek, hogy felhívjam Asht. A kanapén vagy az ágyon ücsörögve, térdeimet a mellkasomig felhúzva, bámultam a telefonom képernyőjét. Melyről Ashton mosolygós arca nézett vissza rám. Ujjaim pedig a hívásgomb fölött köröztek. Percekig ültem így, nem tudván, mitévő legyek. Felhívjam őt... ne hívjam? És ha meg is tenném, mégis mit mondanék neki? Egyáltalán készen állok rá, hogy ismét halljam a hangját? Vajon mit mondanánk egymásnak? Hogy reagálna a hívásomra?

Ha Wesley nem volt mellettem, órákig képes voltam Ash miatt bőgni. Hihetetlen, hogy egy hét elteltével is ugyanolyan szörnyen érzem magam, mintha csak tegnap történt volna.

Ez a mai nap is ilyen. Wes szobájának szőnyegén ülve bőgtem, isten tudja már mióta. Szemeim már rettenetesen szúrtak a szűnni nem akaró sírástól. Gyanítom, hogy már jó vörös és kezd bedagadni is. De nem ez a legzavaróbb dolog. Hanem az egyre inkább erősödő viszkető érzés a csuklóimon. Mint általában a szorongásom és a depresszióm így adja jelét, hogy visszatérni készülnek. Ezzel együtt a fejemben levő kis hang folyamat azt suttogja, ha vágásokat ejtek a bőrömön, azzal minden problémámon enyhíteni, esetleg megoldani tudom őket. Ez a hang csak ilyen esetekben jelenik meg. És nem, nem vagyok bipolar vagy mániákus! Csak szimplán depressziós.

Két évvel ez előtt hiába állapították meg, hogy kigyógyultam belőle. Tévedés, közel sem lehet 100%-osan kilábalni ebből az ocsmány állapotból. Mindig vannak esetek, mikor az ember idegrendszere meggyengül. Ahogy a lelkünk köré felépített fal is omladozni kezd. Legyen szó egy rossz megjegyzésről, vagy egy súlyosabb problémáról. Bármi megingathatja a lelkünk magabiztosságát. És ezáltal visszaesővé válhat egy depressziós. Ugyanúgy elragadhatja a sötétség, mint ahogy korábban is.

Sajnos most már tudom, hogy megint ez történik velem. Néhány hónapja úgy éreztem, hogy kezdenek visszatérni a régi szokásaim, ami a depresszióm idején voltak. A vágási hajlamok, az étvágytalanság, a fogyás, az állandó feszültség, levertség és persze a negatív gondolkodás. Nagyon jó úton haladok a lejtőn lefelé. A vicc pedig az, hogy nem is nagyon akarok tenni ellene. Ezúttal belefáradtam. Tini koromban mindenáron azon voltam, hogy mielőbb leküzdjem. Most viszont kurvára nem érdekel. Ha megint pszichológushoz kéne járnom, és gyógyszert is kellene szednem rá, tudom, hogy baromira nem érdekelne a dolog. Miért is kéne tennem a jóllétemért bármit is, ha úgysem kapom meg azt, akit szeretek? Pláne, hogy miatta van mindez. Semmi sem motivál már, mint a legutóbb. Régen Ash volt az, aki öntötte belém a lelket, és aki támogatott. Most viszont még nehezebb a küzdelem, mivel Ashton törte össze a lelkem

Azon kaptam magam, hogy a hálószobából nyíló fürdőben állok. Kezemben a félve őrzött pengével. Amióta itt vagyok csak háromszor kerültem hasonló helyzetbe. Ám eddig mindig sikerült erőt vennem magamon. És még időben eltettem a pengét, mielőtt kárt tehettem volna magamban. Hát, ma nem éppen így lesz. Ahhoz túlságosan is a padlón vagyok lelkileg, így ha nagyon akarnám, se tudnám meggondolni magam efelől.

Az éles kis tárgyat hozzányomtam a bal alkaromhoz, amin már halványulni kezdtek a múlt heti sebek. Bár, még mindig frissnek számítanak. De én készen állok szó szerint felszaggatni őket. Először finoman nyomtam a bőrömbe a pengét. Aztán kissé mélyebbre vágtam vele. Felszisszentem a fájdalomtól, és ajkamba harapva néztem, ahogy a vörös vérem kibuggyan a sebből. Majd kétszer megismételtem ugyanezt a mozdulatot.

   - Luke, mi a fenét művelsz? – ijedtemben még egy újabb vágást ejtettem a bőrömön. Nem is hallottam, mikor jött haza. Wes azonnal mellettem termett.
   - Baszki... - suttogtam, hisz kurvára nem számítottam Wesleyre. Úgy volt, hogy késő estig haza sem ér. És még csak nyolc sem múlhatott.
   - Oh, Luke... - halkan sóhajtotta, ahogy remegő kezemből kivette a pengét. – Mégis... miért? Hogyan? Minek? – bombázott a kérdéseivel. Látszott rajta, hogy nem tudja hová tenni ezt magában. Szerintem még csak nem is merte ezt képzelni rólam, hogy vagdosom magam, mint valami tini fruska. Hát akkor mit csinálna, ha tudná, hogy 17 évesen majdnem sikerült elvéreztetnem magam? A depressziómtól meg pláne dobna egy hátast. Most viszont kénytelen leszek mindent megmagyarázni neki.

Wes megnyitotta a csapot és a vérző kezemet finoman bedugta alá. Ezzel lemosva a ragacsossá váló vért. Egy darabig bámultam a lefolyóban eltűnő pirosas vizet. Miután lemosta a vért, alaposan bekötözte a sebemet. Szájához vette és egy apró csókot nyomott a kötésre. Halvány mosolyra húztam a számat. Majd találkozott a tekintetünk. Kék szemeiben aggódás és értetlenség csillogott.

   - Miért tetted ezt, baby? – nagyot nyelve néztem rá.
   - Én... - lehajtottam a fejem, szemeimben ismét gyűlni kezdtek a könnyek. Wesley szó nélkül ölelt magához. Én pedig fejemet a nyakába fúrva bújtam hozzá.
   - Nem akarsz róla beszélni? – hangja meglepő módon nyugodt volt, pedig a helyzet koránt sem volt az.
   - Muszáj? – motyogtam a nyakába.
   - Igen, mert csak így tudok segíteni. Ha magadba fojtod látod, hogy nem lesz jó vége. – gyengéden cirógatta a hátam. Néha egy-egy puszit nyomott a fejemre. – Irwin az oka, igaz? – megint nem mertem rá válaszolni. – Hát persze, ki más lenne? – morcosan motyogta. Tudom, hogy az idegeire megyek, amiért más valakit szeretek, miközben vele vagyok. De valamiért mégsem adja ki az utam, és továbbra is randizunk. – Megint mit csinált, amivel ennyire felzaklatott?
   - Semmit? – picit eltoltam magam, hogy a szemébe tudjak nézni. – Amióta itt vagyok, azóta nem beszéltünk, és még csak nem is vagyok a közelében.
   - Hát akkor?
   - Csak... - sóhajtottam. – Még mindig fáj, amit mondott... ahogy kikosarazott.
   - Jaj, Luke. – látszott rajta, hogy legszívesebben megforgatná a szemét, de ehelyett csak tarkómon beletúrt a hajamba. – Idővel elmúlik, hidd el. – jó, csak az a kérdés, hogy mennyi ideig kell még ettől szenvednem?

Közelebb húzott egy lassú csók erejéig. Majd homlokát az enyémhez nyomta és így nézett a szemeimbe. Erőtlenül mosolyogtam rá, amit viszonzott is.

   - Egy kávé keretében, lenne kedved mesélni erről a...? - bekötözött kezemre nézett. Csak bólintottam. Idővel úgyis el kellett volna mondanom neki. Múlt héten is furcsállva méregette a nagy kötést a karomon, de egy szót sem fűzött hozzá.

Hátamra csúsztatta a kezét, ahogy kitessékelt a fürdőből. Az emeletről leballagtunk a konyhába. Amíg Wes főzi a kávét, addig én leültem a pulthoz.

Néhány perc múlva egy hatalmas adag kapucsínót tolt elém, tetejét fahéjjal szórta meg. Majd szembe ült velem. Halkan megköszöntem a forró italt.

   - Szóval, honnan jött ez a vagdosás? Hirtelen felindulásból, vagy...?
   - Mondhatnám, de akkor hazudnék. – értetlenül vonta fel szépen ívelt szemöldökét. – Tizenhat lehettem, mikor először vagdosni kezdtem magam.
   - Tizenhat? – csodálkozva nézett. – Mi? De miért?
   - Finoman szólva, basztatni kezdtek a suliban. Mindenért. És... és besokalltam. – megvontam a vállam.
   - És azóta is tart ez, vagy mi?
   - Nem egészen. Leginkább újra kezdtem. – meglepve nézett rám.
   - Oké, ez kezd egyre érdekesebb lenni. Eddig is feltűnt, hogy a karjaidat és combjaidat hegek ezrei fedik, de... nem mertem rákérdezni az okára. Gondoltam, idővel majd elmondod, ha akarod.
   - Örülök, hogy nem támadtál le rögtön a kérdéseiddel, mikor megláttad őket. Mások ezt csinálnák.
   - De én nem ilyen vagyok. – kedvesen rám mosolygott.
   - Tehát, a régebbi hegeim, mind a gimis basztatások nyomai.
   - Nem is értem, hogy téged miért piszkáltak. Nyilván már akkor is marha jóképű lehettél. Ez a piercing meg totál vagánnyá tesz.
   - Köszönöm. De a suliban sokan nem így gondolták. Azért piszkáltak, mert magasabb voltam, mint az átlag és ehhez meg túl nyurga. Volt egy csapat focista srác, akiknek valamiért bajuk volt a szőkeségemmel, meg a sápadtságommal. Meg úgy az egész kinézetemmel. Hol legörényeztek, hol ledisznóztak.
   - Hogy mi? Azt vágták a fejedhez, hogy...
   - Gyerekként duci voltam. – szavába vágtam. – Akik általánosból ismertek, végig ezzel szívattak, még azután is miután lefogytam.
   - Baszki.
   - Ez pedig kurvára megviselt. Olyannyira, hogy tudtom nélkül is kevesebbet kezdtem enni. Már-már gyűlöltem az evés gondolatát is.
   - De ugye nem lettél anorexiás?
   - Nem, annyira nem fajult el a dolog. Hál istennek. – magamra erőltettem egy mosolyt. Közben a kávém három színű rétegződését kezdtem figyelni. – Aztán elkezdtem vagdosni magam. Úgy hittem, hogy ezzel jobb lesz a lelkiismeretem, hogy majd ez megoldja a problémáim. Mígnem mindennapossá vált, hogy vágásokat ejtettem a bőrömön. Hol többet, hol csak párat. Attól függött, hogy mennyire bántottak meg, mennyire voltam lelkileg szétesve. –Wesley szótlanul hallgatta a mesém. – Egy ideig jól tudtam takargatni a hegeimet. Senki sem vette észre őket. Se a basztatóim, se a barátaim, és a családom meg végképp nem. – szinte magam előtt látom a 16 éves önmagam, ahogy az ágyam alá rejtett dobozból félve csentem ki a pengét, a fürdőszobába. – Majd' egy évvel később valahogy lebuktam Ashton előtt. Ő pedig elmondta a szüleimnek, akik pszichológushoz vittek. Eleinte gyűlöltem oda járni, mert értelmetlennek találtam. Kiderült, hogy nemcsak szorongásom van, hanem depresszióm is.

   - Depresszió?
   - Ühüm. – nem mertem ránézni. – Aztán néhány hónapig sikerült észrevétlenül ellógnom a pszichológussal való találkozásokat. Persze, a szüleim megtudták. Próbáltak rávenni, hogy járjak rendszeresen, és hogy szedjem a gyógyszereimet. De nem hatódtam meg tőlük. Ashtonra annál inkább hallgattam. Pár hét után rá tudott venni, hogy szedjem a bogyókat és, hogy újra járjak a dili dokimhoz.
   - Már akkor nagy hatással volt rád, mi?
   - Valószínű, csak akkor még nem voltam...
   - Biztos vagy ebben? – a meglepettségtől rá emeltem a tekintetem. Kételkedve nézett rám a bögréje fölött.
   - Igen?
   - Szerintem, nemcsak a nagy haverság miatt hallgattál rá ennyire. És nem is azért kötődtél hozzá ennyire.
   - Azt akarod mondani, hogy már akkor is belé voltam zúgva?
   - Sosem lehet tudni. – megvonta a vállát és kortyolt a fekete italából. – Szóval, mi történt ezután?
   - Mire betöltöttem a 18-at, sikerült kilábalnom a depresszióból és a pengét csak borotválkozásra használtam. – elmosolyogta magát.
   - Mindezt Ashton miatt?
   - Lényegében, neki köszönhetem, hogy még mindig élek. – böktem ki. Neki pedig kikerekedtek a szemei.
   - Miről beszélsz?
   - Eh, nem akartam ezt felhozni, szóval... - nagyot kortyoltam a kávéból, hátha elterelődik erről a figyelme.
   - Miért, mit tett amiért...? – kíváncsiskodva dőlt előre. Sóhajtva néztem a poharamat.
   - Alig 17 évesen, egyik alkalommal több mély, vagyis kurvára mély vágásokat ejtettem a csuklóimon. Míg el nem ájultam. – mély levegőt vettem. – És isten tudja mennyi idővel később talált rám Ashton, a fürdőszoba padlón eszméletlenül fekve. Perceken múlott, hogy nem véreztem el.
   - Uramisten. – suttogta és beletúrt a hajába.
   - Miután a kórházban felébredtem, megígértem neki, hogy többé nem teszek kárt magamban. És, hogy leküzdöm a depressziót.
   - Hát, úgy látszik, megszegted az ígéreted.
   - Tudom. De két évig minden rendben is volt. Én is eddig azt hittem, hogy most már minden klappol, és semmi sem tud visszataszítani a mélybe. Hát tévedtem. Mert pont az tört össze, aki eddig a támaszom volt.
   - És ő még így a szemedbe tud nézni? Egyáltalán tud az újabb hegeidről?
   - Pont akkor buktam le vele, mikor leléptem a koleszből.
   - Hogy reagált rá?
   - Teljesen kiakadt, mint ahogy vártam.
   - És azt is tudja, hogy miatta van?
   - Ühüm.
   - És még ezek után sem tesz érted semmit?
   - Nem tudom, mit akar tenni vagy sem. És nem is érdekel. – pedig de. A lelkem mélyén nagyon is érdekel, hogy mit akar, hogy mit gondol rólam. Csak hát irtózatosan megbántott és próbálok rá haragudni. Próbálom kitörölni a fejemből őt. És főként próbálom elfelejteni, hogy szerelmes vagyok belé. És most csakis Wesleyre kéne koncentrálnom, nem pedig Ashtonra.
   - Na, ennek örülök. – megfogta az asztalon nyugvó kezem, és hüvelykujjával finoman cirógatni kezdte a kézfejem. Halványan mosolyogtam rá. – Egy valamit ígérj meg nekem is. – valamiért aggódni kezdtem, hogy miről lesz majd szó. – Ezentúl leállsz ezzel a vagdosással. Szerencsére eddig nem voltam ennek szemtanúja. De ezek után sem akarok az lenni. Eléggé megijesztettél ezzel. És a háttér sztorijával még inkább. Nem sok mindent mondtál el a tini korodról, de az ilyesmiket, kérlek, ne titkold el. Tudnom kell ezeket, így tudni fogom, hogyan gondoskodjak rólad. Tudnom kell, mikre van szükséged, miket kell megtennem érted.
   - Köszönöm. – akaratlanul is elpirultam a mondandójától. Rám mosolygott és a pult fölött közelebb hajolt hozzám egy csók erejéig.
   - Ez csak természetes, baby. – vigyorogva bökte meg az orrom, ami engem is mosolygásra késztetett.

Miután megittuk a kávénkat, átmentünk a nappaliba. Wesley megvárta, hogy elhelyezkedjek a kanapén. Amint leült, lábaimat az ölébe húzta és finoman masszírozni kezdte a lábszáram. Egy darabig figyeltem, ahogy megfeszültek szépen kidolgozott kar izmai. Szűk pólója még inkább kiemelte a domborodó mellkasát.

A pasimban való gyönyörködést Athena zavarta meg, ahogy nyávogva felugrott az ölembe. Mosolyogva simogattam végig a hátán.

   - Helló, szépség! – állát kezdtem cirógatni, ő pedig csak nyújtogatta a nyakát. Kis purrogó hangokat adott ki. – Na, mi a helyzet? – fejére csúsztattam a kezem, hogy a fültövét is megvakargassam. Körbe-körbe forgolódott a combomon, ahogy a hátát simogattam. Imádom, hogy ilyen kis tömör a cirmos bundája. – Hiányzott már a kényeztetés, mi? – vigyorogva simogattam tovább a cicust. Ő pedig hálásan kezdte gyúrni a combom.

Miután a combomra ült, kezeim közé vettem a macsek fejét, így rám emelte hatalmas zöld szemeit. Mosolyogva hajoltam hozzá és orromat az övéhez dörgöltem. Wesley pedig felnevetett ezen.

   - Nem tudom eldönteni ki a cukibb. A macskám vagy a fiúm? – Vigyorogva néztem rá a cica feje fölött.
   - Én pedig azt nem tudom eldönteni, hogy ki a jobb masszőr. A macskád vagy te? – megint felnevetett. Athena halkan nyávogott egyet. – Szerintem, ez „én"-t jelent. – mutattam a szőrmókra. Majd mindketten nevetni kezdtünk.
   - Imádom a nevetésed, Lukey. – Wesley közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. Mielőtt elhúzódhattam volna, tarkómra csúsztatta a kezét, hogy elmélyítse a csókot. Athena nyávogni kezdett, mintha nem tetszene neki, hogy már nem ő van a figyelmünk középpontjában. Belemosolyogtam a csókba, így muszáj volt megszakítanom azt.
   - Mi van te? Irigykedünk, hm? – nevetve simogattam meg a fejét. Már ennyitől is boldogabbnak tűnt, hogy ismét övé a figyelem. Büszkén húzta ki magát, és pofija olyan volt, mintha tényleg mosolyogna.
   - Ccöh, a kis hisztis díva. – nevetett Wes. Közelebb csúsztam hozzá, és a vállára hajtottam a fejem. Ő pedig körém fonta a karját. Közben mosolyogva simogattam a cicát, aki az ölembe gömbölyödve aludt el.

Talán másfél óráig ücsörögtünk így, kis semmiségekről beszélgetve. Wesley elmesélte, hogy milyen volt a mai fotózása. És a következőre mindenáron el akar vinni. Ami két nap múlva lesz.

Kitalálta, hogy valamikor el kéne ruccannunk valami wellness szállóba. Mert nagyon is rám fér a kényeztetés, meg a pihenés. Hiába ellenkeztem, ő hajthatatlan volt. Igaz, még konkrét időpontot nem eszelt ki, de sehogy sem tudok kibújni ez alól.

Aztán Athena nyújtózkodni kezdett az ölemben. Nyávogott párat, majd leugrott a szőnyegre és a konyhába szaladt.

   - Már megint éhes vagy? – kiáltotta utána Wes, én meg csak kuncogtam rajta, mikor megforgatta a szemét. Végigsimított a lábamon, majd feltápászkodott a kanapéról, és az előbbi helyére tette a lábaim. – Mindjárt jövök, baby. – nyakamra csúsztatta a kezét és egy hosszú csókot nyomott a számra. Bárgyún mosolyogva néztem utána, ahogy a konyhába sietett. Mellkasomat elöntötte egy jóleső meleg érzés. Ekkor döbbentem rá, hogy valódi érzéseim vannak a fiúm iránt.

Jóformán fel sem tűnt, mikor jött vissza Wes, annyira belemerültem az érzelmeim elemzésébe. Ez még teljesen új számomra, hogy tényleg érzek valamit iránta. Jó, eddig is kedveltem őt, de ez most valami más.

   - Na, most garantáltan reggelig nem lesz éhes. – vigyorgott, ahogy visszaült a korábbi helyére. Szótlanul másztam az ölébe és szenvedélyesen megcsókoltam. Nyilván váratlanul érhette ez a hevességem, hisz késve csókolt vissza.

Karjaimat a nyaka köré fontam, ő meg a derekamnál fogva ölelt magához. Nyelvem azonnal átfurakodott a szájába, amitől belenyögött a csókba. Kezeit becsúsztatta a pólóm alá és finoman cirógatni kezdte az oldalam. Csókjaimmal áttértem a nyakára. Párszor megszívtam a bőrét.

   - Imádom, mikor ilyen kis vad vagy. – csak hümmögve harapdáltam a nyakát. Majd lassan mozgatni kezdtem a csípőmet. Ezzel összedörgölve az ágyékunkat. – Te jó ég, Luke. – szorosabban fogta közre a derekam. Felegyenesedve néztem a kék szemeibe, melyek vágytól csillogtak.
   - Akarlak, Wes. – suttogtam, majd beharaptam a piercingem. Wesley féloldalas sunyi mosolyra húzta ajkait. Aztán hirtelen fenekem alá nyúlva cipelt fel a szobájába.

Óvatosan fektetett az ágyára és fölém hajolva kezdtünk egy újabb csókcsatába. Csókolózás közben lassan levetkőztettük egymást. Végigsimítottam izmos mellkasán, és gyönyörködtem a látványban. Ami persze önelégült vigyorgásra késztette Wesleyt.

Felhúztam a lábaimat, így lábaim közé térdelve tornyosodott újra fölém. Hevesen csókolt meg, aztán ajkaimról áttért a nyakamra és a mellkasomra. Csókjai ösvénye szinte perzselte a bőröm. Főleg ahol megharapdálta és megszívta azt. Halk nyöszörgés hagyta el a szám.

Csókjaival amint lejjebb kezdett haladni, egyre szaporábbá vált a légzésem. Hirtelen torkomon akadt a levegő, mikor megcsókolta a férfiasságom hegyét.

   - Jézusom... - mélyet sóhajtva néztem rá. Szemébe hulló tincsei alól pillantott fel rám. Majd egy mozdulattal szájába vette a hímtagom. Melytől egy hangosabb nyögés hagyta el a szám. Hajába markolva néztem, ahogy rajtam ügyködik. Közben próbáltam kontrollálni a nyögéseim és a légzésem.

Furcsa, de ez az első alkalom, hogy egy srác kényeztet odalent a szájával. Eddig se Ashton, se Wesley nem tette ezt. És én sem nekik. Minden esetre, kibaszott jó érzés.

----------------------------------------

Helluuuu

Ikken, elég rég volt már rész. De ahogy mondtam is, mostanában még ritkábban lesznek, mert borzasztóan elveszi az időm és az erőm a meló. So i can't help it either.🤗

Khm, a befejezést illetően, mindenkire rábízom, mit képzel még hozzá 😏 😏
Yeah, Lukeley is real now 😎

Ja, és Athena valóban Cody Christian cicusa 😺(ha már róla mintáztam Wesleyt, akkor a cicónak is itt a helye). Íme:

See ya later

Love y'all 😘😘