LUKE

   - Mi van vele? Mi van Ashtonnal? – egyből aggódni kezdtem azért a gyökérért. Pedig a délutáni miatt még mindig haragszom rá. És hát, Michael a lehető legrosszabbkor hívott fel. Wesley és én épp kiérdemelten habfürdőztünk egy fárasztó szex után. És már nem sok választott el minket a második menettől is. Mikor Mikey hívott hevesen smároltunk Wesszel, én pedig az ölében ültem.
   - Kicsit... - Michael hezitálva szólalt meg, mint aki jóváhagyásra várt. – Megőrült. – elhúzódtam Wesleytől.
   - Hogy mit csinált? – Wes értetlenül nézett rám. – Mike, mi a fene történt vele? Ugye, jól van?
   - Nem, nem igazán.
   - Mondd már el, az istenért! – türelmetlenül csattantam fel. Wes finoman cirógatni kezdte a hátam.
   - Behúzott egy srácnak az edzőteremben. Majd torkon vágta és fojtogatni kezdte. – folytatta Calum. Oh, Cal is ott van? Remélem, ő vigyáz Ashtonra.
   - Jézusom. – szaporábban kezdtem venni a levegőt. – Ez most komoly?
   - A lehető legkomolyabb. – Calum hangja kicsit elhalkult.
   - De... d-de miért? – szó nélkül kimásztam a kádból és ügyetlenkedve vettem fel Wes köntösét. Elindultam a szobája felé. Még hallottam, hogy Wesley halkan motyog valamit, és utánam indult ő is.
   - Azért mert Ash egy segg. – Mike vette át a szót. Épp megakartam szólalni, mikor folytatta. – Nem szedi a kibaszott bogyóit. – lehunytam a szemem és hosszasan kifújtam a levegőt. Aztán összeszedtem pár ruhámat. Nem tudok így itt maradni, hogy Ashton megint bajba keverte magát.
   - Aj, baszki ne már. – azt hittem, hogy csak a múltkor volt egy pici kihagyása, és az elmúlt két napban meg rendesen szedi már. – É-én azt hittem... - vállam és fülem közé szorítottam a telefont, hogy beletudjak bújni a boxerembe és a farmeromba.
   - Igen Luke, mindenki azt hitte, hogy szedi. – sóhajtott Calum. Wes közben halkan kérdezgette, hogy mégis hova megyek. De nem válaszoltam, csak felemeltem az ujjam, hogy elnémítsam. – Kérhetek egy szívességet?
   - Persze, mi az Cal? – felvont szemöldökkel nézett rám kékeszöld szemű pasim.
   - Figyelnél rá, hogy beszedje a kicseszett gyógyszereit?
   - Ühüm, majd elveszem tőle és én fogom adagolni. – magyaráztam, miközben a pólómat húztam fel. – Öh... nem sokára ott vagyok. – felvettem a fekete dorkóm, egy baseball sapkát, majd a kabátom és már indulásra készen fordultam Wesleyhez.
   - Mi? Várj, nyugodtan maradj a pasiddal. Nem kell idejönnöd a seggfej szobatársad miatt. Csak maradj a pa... - Mike próbált lebeszélni a döntésemről.
   - Hát, elkéstél vele. Már úton vagyok. – finoman elnevettem magam.
   - Hallod, bunkókám? – biztos Ashtonhoz szólt. – Jó lenne, ha megköszönnéd neki a kedvességét. Még mindig előtérbe helyez téged a pasijánál, te segg. – vigyorogtam ezen egyet.
   - Jól van, Mikey, fogd vissza magad. Hamarosan ott vagyok. Csá. – ezzel ki is nyomtam a hívást. – Sajnálom, Wes, de... mennem kell.
   - Ashton miatt? – beszívtam a szám és aprót bólintottam.
   - Megint verekedett valakivel, és... - hitetlenkedve nézett rám. – Rettenetesen sajnálom, Wes. – egyik kezemet a derekára tettem, a másikkal az arcát cirógattam. Szemeiben csalódottan csillantak.
   - Oké, elviszlek.
   - Köszönöm, édes vagy. – hosszasan megcsókoltam.

   Ő is felöltözött és máris indultunk. Út közben nem igazán szóltunk egymáshoz. Így volt időm átgondoltam ezt a napot. Hogy megint sikerült összevesznem Ashtonnal. És folyamat ugyanazokat a köröket futjuk. Mindig ugyanoda lyukadunk ki. Inkább leüvöltjük egymás fejét, minthogy bevallanánk egymásnak, hogy mit is érzünk. Tudom, hogy Ashton számára sem vagyok közömbös. Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy ugyanúgy szeret engem, mint ahogy én őt. De tuti, hogy másképp kedvel, mint ahogy azt ő gondolja.
   És megint nem fair, amit Wesleyvel művelek. Miután összevesztem Ashtonnal, rögtön idejöttem hozzá, elpanaszolni a gondjaimat neki. Azt ugyan nem vallottam be, hogy belezúgtam Ashbe, csak úgy nagy vonalakban említettem a szitut. Ő pedig egyből megvigasztalt. Meghallgatta a bajaimat, mondott pár megnyugtató dolgot. Aztán összebújva, pizzát rágcsálva néztünk valami filmet. Végül pedig az ágyában kötöttünk ki.
   Erre tessék! Ashton csinál valami őrültséget és én rögtön ugrok is hozzá, mint valami pincsi. Nevetséges, de tényleg. Ha Wesleyvel történne valami, biztos vagyok benne, hogy nem rohannék ennyire buzgón, mint most Ashtonhoz.

   Nem messze állt meg a kollégiumtól, mondjuk a sötétben amúgy sem látnák minket. De fő a biztonság.
   - Köszönöm, hogy elhoztál. – közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam. Ám számra tette a kezét.
   - Hm... aranyos, hogy ennyire aggódsz a legjobb barátodért. – halvány mosolyra húzta ajkait. – Csak vigyázz, nehogy túlzásba vidd ezt az „aggódást".
   - Miről beszélsz? – összevontam a szemöldököm.
   - Tudom, hogy különleges kapcsolat van köztetek. Sőt mi több... gyengéd érzelmeid vannak iránta. – egy pillanatra lehunytam a szemem, mert teljesen igaza van. – De Luke, gondold át, hogy ki a fontosabb... kettőnk közül.
   - Mindketten azok vagytok.
   - Máris sejtettem. – megforgatta szemeit. – Holnap találkozunk. Gondolom.
   - Persze, majd hívlak. – gyengéden rámosolyogtam. Tarkómra csúsztatta a kezét és finoman megcsókolt. Ezután kiszálltam a kocsijából, és intettem neki, mielőtt elhajtott volna. – Remek, most még a pasim is haragszik rám. – megráztam a fejem és elindultam a koli felé.
   Lustaságom és türelmetlenségem miatt fellifteztem a harmadikra. A folyosón is úgy futottam végig a szobánkig. Az ajtónál megállva nagy levegőt vettem, majd beléptem. A nappaliban egy lélek sem volt, de azért égett a lámpa. Halk sutyorgás szűrődött ki a konyhából.
   Elsőként Calum dugta ki a fejét a konyhaajtón.
   - Hey! – köszöntem rá.
   - Hali. Ez tényleg gyors volt. – állapította meg. – Mike! – szólt hátra a válla fölött. – Szerintem, hagyjuk magukra. – ismét eltűnt a konyhában, majd Michaelbe karolva indultak el felém.
   - Úgyis van mit megbeszélniük. – egyezett bele Michael. – Csak aztán ne kelljen szétcsapnom köztetek. – kuncogott. Cal pedig csak megrázta a fejét.
   - Jó éjt, skacok. – vigyorogtak rám. Mikor mellém értek, a kiwi komolyan nézett rám. – Beszélj a fejével. Te biztosan hatással leszel rá. – aztán megveregette a vállam. Bólogatva engedtem ki őket az ajtón, és kulcsra zártam azt. Beljebb léptem a nappaliba. Telefonomat a kanapéra dobtam. Lassan átballagtam a konyhába, Ashtonhoz, aki a konyhapultnak támasztotta a derekát.
   - Szia... - köszöntem rá. Még csak rám se nézett. – Szóval, mit műveltél már megint? – kezdtem bele néhány perc hallgatás után.
   - Bevertem Brian képét.
   - Na ne, megint Faye bátyja? Egyáltalán, hogy a fenébe találkoztál vele?
   - Nem tudtam, hogy ugyanabba az edzőterembe jár, ahova én is.
   - Baszki, ilyen nincs. – elé sétáltam, hogy felmérjem, vannak-e sérülései. Alaposan szemügyre vettem az arcát. De semmit nem láttam rajta. Azon kívül, hogy morcosan mered maga elé. – Hála égnek, nincsenek sebeid. – halvány mosolyra húztam a szám. – Ash, minden oké? – felkarjaira tettem a kezem és finoman hüvelykujjaimmal kezdtem cirógatni. Nem válaszolt semmit. – Ashton? Ashy? – picit megszorítottam a bicepszét. Mélyebb levegőt vett. Úgy tűnik ezzel sikerült kirángatnom a gondolatai mélyéről. – Mi a baj? – megrázta a fejét és szó nélkül, hirtelen megölelt. Automatikusan köré fontam a karjaim.
   - Ne haragudj, hogy olyan tapló voltam veled, ma is. – nyakamba motyogta.
   - Speciel, most nem azért haragszom. Hanem amiatt, hogy nem szeded a gyógyszereid. – csak annyira toltam el, hogy barnább szemeibe nézzek. – Miért nem szeded, hm? – megvonta a vállát. – Ash, nem hülyeségből írták fel neked. Emlékszel, mikor egy év nyaggatással sikerült rávenned, hogy elmenjek pszichológushoz? – aprót bólintott. – Ő is felírt nekem néhány gyógyszert, amit persze nem akartam szedni. Mondván, úgysem használ és hülyeség. Ismét két hónapig rágtad a fülem, hogy kezdjem már el szedni. Végül beadtam a derekam, és hallgattam rád. Majd pár hét múlva ténylegesen éreztem, hogy jobban leszek tőlük. Ha te nem vagy, szerintem már 17 évesen rég kinyírtam volna magam. – hisz meg is próbáltam.
   - Ne mondj ilyet, Luke. – szemei féltőn csillantak meg.
   - De tényleg így van. A gyógyszereknek, de legfőképpen hála neked kilábaltam a depresszióból. És még mindig itt vagyok. – az már más, hogy kábé két hónapja kezdek visszaesni. – Kezdd rendesen szedni a gyógyszereid. Ha másért nem is, akkor... a kedvemért. – nagyot nyelve néztem rá.
   - Jó, a kedvedért szedni fogom. – biztatóan rámosolyogtam és arcára nyomtam egy puszit.
   - Hidd el, jobban leszel tőlük. Nem fogod úgy érezni, hogy akár egy pisszenéstől is felrobbanna az agyad. Vagy ha nem teszem vissza a hűtőbe a tejet. – elmosolyogta magát, amivel engem is mosolygásra késztetett. Szorosabban ölelt magához, fejét megint a nyakamba fúrta.
   - Nem tudom, mi lenne velem nélküled. – lágyan a nyakamba puszilt.
   - Akárcsak velem nélküled. – ebben az aranyos pillanatban kedvem lett volna felfedni az érzéseimet. De félek, hogy ezzel csak rontanék a helyzeten. És pont most nem akarom elveszíteni őt.

   Még egy jó néhány percig ölelkezve ácsorogtunk a konyhában. Picit elhúzódtam tőle, de ő kezeit a derekamon hagyta. Én pedig bicepszére csúsztattam a kezeim. Mélyen a szemeimbe fúrta most már zöldesebb tekintetét. Íriszei gyönyörűen ragyogtak, melyben rengeteg érzelem kavargott.
   - Öhm, hallottad mire kért Calum, igaz? – bólintott. – Komolyan, add nekem és majd én biztosan nem felejtem el beszedetni veled. – gyengéden rámosolyogtam. Megint bólintott. – Rendben. – megcirógattam a karját. És egy pillanatra elgondolkodtam valamin. – Kérdezhetek valamit? – kíváncsian nézett rám.
   - Persze, Lu.
   - Van különösebb oka annak, hogy miért nem szeded a gyógyszereid?
   - Nem igazán. Csak azt hittem, hogy jól vagyok és most nem lesz rá szükségem. Ennyi.
   - Ashy, ez nem így működik. – megráztam a fejem. – Muszáj szedned őket. Ezzel is kordában tudod tartani a dühöd. Egy-két nap kiesése még belefér. De szerintem te már egy hete nem szeded.
   - Meg lehet.
   - Ash, miért csinálod ezt magaddal? Ha mindennap rendszeresen szednéd, nem lennének ilyen kitöréseid. És ez csak neked lenne jó. – megint megcirógattam a karját.
   - Értem én, Luke. – kezeit lejjebb csúsztatta a derekamon és picit magához húzott.
   - Megkérdezhetném, hogy most miért is verted be Brian képét? A múltkorit tudom, hogy Faye-jel való szakításotok miatt volt. – váratlanul elnevette magát.
   - Először sem csak az miatt, Luke. – megrázta a fejét, én pedig értetlenül néztem rá.
   - Hát akkor?
   - Faye nyilván elsírta neki, hogy egy sráccal léptem félre. Pontosabban veled. – a döbbenettől még az állam is leesett.
   - Faye bátyja tudja, hogy velem...? Te jó ég. – levettem a baseball sapkám és beletúrtam a hajamba. Majd a sapkát fordítva tettem vissza a fejemre. – Esetleg más is tud kettőnkről?
   - Baby, nyugi. – finoman simogatta a derekam. – Nyugodj meg, rajtuk kívül senki sem tud rólunk.
   - Miből gondolod?
   - Nem hinném, hogy Faye tényleg ezzel dicsekedne. Hogy az exe már hónapok óta egy sráccal csalta őt. Briannek meg ehhez semmi köze. – ismét közelebb húzott magához, így testünk is egymáséhoz simult.
   - De ezek szerint mégis van hozzá köze. Mivel hergelt fel ennyire, hogy beletaposd annak a klubnak a padlójába?
   - Ugyanazzal, amivel most is.
   - És, el is mondod mi az? Vagy kérdezzem meg tőle?
   - Veled. – bökte ki fél perc hallgatás után.
   - Várj... ezt hogy érted?
   - Undorító dolgokat hadovált rólad, a cafkámnak nevezett téged. És... ettől teljesen elborult az agyam. Senki sem beszélhet így rólad, pláne nem egy ilyen seggfej, mint Matthews. – meglepődve hallgattam végig. Éreztem, hogy arcomba szökik a vér.
   - Oh, ez... nem is tudom, mit mondjak. – zavartan mosolyogtam rá.
   - Semmit nem kell, Lukey. – egyik kezével finoman végigsimított az állkapcsomon. Egy pillanatra lehunytam a szemem. Ezt kihasználva egy lágy csókot nyomott a homlokomra.
   - Sz-szóval... engem v-védtél? – még mindig zavarban voltam.
   - Pontosan. Bárkit képes lennék összeverni, ha csak egy rossz szót is mer rólad mondani.
   - Ez kedves. – arcára nyomtam egy hosszabb puszit. Bár legszívesebben ajkait vettem volna birtokba. – De miért védesz ennyire?
   - Mert... - szemeiben lángra lobbant egy különös érzelem, amitől még zöldebbnek tűntek íriszei. Gyönyörű. – Mert a legjobb barátom vagy. És fontos vagy nekem. – tette hozzá némi hezitálás után.
   - Te is fontos vagy nekem. – suttogva bújtam hozzá. Most én fúrtam nyakába a fejem. Szívem hevesebben kezdett verni, mikor finoman cirógatta az oldalam és a derekam. Belül elöntött a melegség, és a pillanat hevében ismét megfordult a fejemben, hogy eláruljam neki az érzéseimet. De nem merem megtenni.

   Néhány perc után picit elhúzódtam tőle, de ő továbbra is szorosan fogta közre a derekam.
   - Tudod, Ash... gondolkodtam valamin. – arcán mindenféle érzelem futott át. Felvont szemöldökkel érdeklődött. – Hogy miért is vannak dühkitöréseid. Tudom, őrültségnek hangzik, de... én valamiért úgy érzem, hogy... Ez miattam van.
   - Mi? Miért lenne miattad?
   - Nem tudom. – megvontam a vállam. – Mi van, ha én megyek az idegeidre? – értetlenül nézett rám, szemöldökei homloka közepére szöktek.
   - Most ezt te sem gondoltad komolyan, ugye, Lu? – szégyenlősen lehajtottam a fejem. – Miért gondolod ezt, hm?
   - Minden kis szarral felidegesítelek. A hülye nyafogásaimmal, a viselkedésemmel. Már vagy öt éve figyelned kell rám. Mikor kapok idegösszeroppanást, vagy mikor akartam felvágni az ereimet. Mindig készenlétben kell lenned miattam. Még azután is, hogy rendbe jöttem. – sóhajtottam, ő pedig, ha lehet még értetlenebbül tanulmányozta az arcom. – Fogadjunk, ebben a két évben, mióta „tiszta vagyok", azóta is ugyanúgy vigyázol rám, mint a depressziós időszakomban? – csak beszívta a száját. – Tehát, igen.
   - Luke, nem tudnék nem vigyázni rád. Képtelenség lenne. – szorosabban vont magához. Finoman cirógatni kezdte az állkapcsom. – Különben is, örömmel vigyáztam rád és ezentúl is örömmel fogom ezt tenni. – arcom egyből felvett egy rózsaszínűbb árnyalatot.
   Ashton állam alá nyúlva picit közelebb húzta a fejem. Szívem az este során már nem is tudom hányadszor kezdett hevesebben verni. Ash gyönyörű szemei arcom minden egyes kis szegletét körbejárták. Ajkaim is picit elváltak egymástól, ahogy tekintetem szemei és telt ajkai között cikáztak. Finom csókot nyomott a számra, és mielőtt elhúzódhatott volna tőlem, tarkójára csúsztattam a kezem, hogy elmélyítsem a csókot. Kezdetben lassan és szenvedélyesen csókolóztunk. Majd ahogy egész testemmel hozzásimultam, úgy kezdett hevesebb lenni. Nyelve átfurakodott a számba és táncra hívta az enyémet.
   Aztán hirtelen fordított a helyzetünkön, így a konyhapulthoz nyomott. Levette a sapkámat, hogy beletúrhasson a hajamba. Melytől belehümmögtem a csókba. Lassan nyakát halmoztam el csókjaimmal. Párszor meg is harapdáltam a bőrét, amitől néhány halk sóhaj hagyta el a száját.
   - Babe... - nyöszörögte, mikor erősebben megszívtam nyakán levő gyengepontját. Pólója alá csúsztattam a kezem, és ujjaimat végighúztam az oldalán. Egy újabb nyögést hallatott. – Luke, baby... - picit elhúzódott tőlem. De a testünk még mindig egymáséhoz simult. Így érezhettem, ahogy szíve őrülten kalapál a mellkasában. – Öh... valamit meg kell beszélnünk. – hangja enyhén megremegett.
   - Mit? – értetlenül néztem rá.
   - Miért jöttél el Wesleytől?
   - Miattad? – kérdésként hatott a válaszom.
   - Luke, ő a pasid. Nem hagyhatod ott, ha rólam van szó.
   - Ugyan miért nem? Egy legjobb barát is lehet ugyanannyira fontos, mint e...
   - Nem, Luke. Ez nem így működik. – megingatta a fejét. – Nem tolhatsz mindig előtérbe. Főleg nem akkor, ha van valakid. – lehajtottam a fejem. – Nézd, értékelem, hogy még ilyenkor is idesietsz hozzám. De... Luke. – megemelte a fejem és kétoldalt lágyan simogatta a nyakam. – Wesnek fontosabbnak kéne lennie nálam. És nem miattam kéne aggódnod. Nem léphetsz le tőle mindig, ha...
   - És ha te fontosabb vagy nála? – mélyen a szemeibe néztem. Ő pedig ledöbbenve meredt rám.
   - Hogy mondod?
   - Ashy, én... Szer... - ajkamba haraptam, mert nem mertem befejezni a mondatom.
   - Ugye nem azt akarod mondani, amire gondolok? – zöldes szemeiben felvillant valami fura érzelem.
   - Attól függ, mire gondolsz? – egy darabig csak néztük egymást. – Sz-szeretlek, Ashton. – böktem ki végül. A várt hatás persze nem maradt el. Ugyanis tényleg ledöbbent, ahogy gondoltam. Íriszei hihetetlenül gyönyörűen ragyogtak. A barna keveredett a zölddel, így még mesésebbé téve szemszínét. Arcizmai ellazultak, majd megszólalt.
   - Én is szeretlek, Lukey. – arcomra csúsztatta a kezét és egy lágy csókot nyomott ajkaimra. A meglepettségtől alig kaptam szikrát. Így kisebb fáziskéséssel, de azért visszacsókoltam őt.
   Majd elhajolt tőlem és mélyen a szemeimbe fúrta íriszeit. Melyben megannyi érzelem kavargott. Hirtelen rossz előérzetem lett. Mintha a tudatalattim előre jelezte volna, hogy ez akár egy rossz rémálom is lehetne.
   - De csak plátói módon. – folytatta. Csalódottan vártam a magyarázatát. – Szerintem te is ugyanígy vagy ezzel. Ez nem igazi szerelem, ami kettőnk között van. Ezt te is tudod. – szemeim egyből megteltek könnyekkel.
   - Mi? Miért ne lehetne igazi szerelem, hm, Ashton? – kissé rekedtes volt a hangom, ahogy próbáltam visszafojtani a sírást. Nem akarom elhinni, hogy megint felültetni készül.
   - Nyilván a szex miatt érezzük ezt, amit.
   - Badarság, Ash. Tudom, mit érzek irántad. És ennek nem a szex az oka. – könnyeimmel küszködtem, nehogy utat törjenek maguknak.
   - Sajnálom, Pingvinem, de...
   - Miért mondod ezt, Ash? Miért utasítasz mindig vissza? Miért nem vagy képes belátni, hogy mit érzel irántam? – hisztérikusan csattantam fel.
   - Lu... - nyakamat finoman kezdte cirógatni, hátha ezzel lenyugtat. Hát kurvára nem. – Egy pillanatra én is azt hittem, hogy tényleg beléd zúgtam. – sóhajtott. – De mindkettőnknek rá kell jönnünk, hogy a szex miatt kötődünk ennyire egymáshoz. Meg persze az együtt töltött évek miatt. És nem azért, mert tényleg egymásba szerettünk.
   - Nevetséges, hogy ezzel akarsz lerázni. – most már nem törődtem a legördülő könnycseppjeimmel. Csak azzal, hogy Ashton, életem szerelme, ismét le akar pattintani és újból kész kitépni a szívem, hogy jól megtaposhassa azt. – Azt hiszed, ennyire hülye vagyok, hogy nem tudom megkülönböztetni a plátói szerelmet a valóditól? Nevetséges, baszd meg.
   - Baby, félreérted. Nem ezt akartam ezzel mondani. Egyáltalán nem nézlek hülyének. – letörölte a könnyeimet. – Csupán azt akarom megértetni veled, hogy ez nem szerelem, amit egymás iránt érzünk.
   - Akkor magyarázd meg, Nagyokos, hogy mégis mi ez! – mordultam rá. Szemei fájdalmasan csillantak. Néhány percig eltöprengett mondanivalóján.
   - Nézd, Luke... - tarkómon finoman játszadozott a hajammal. – Össze vagy zavarodva, ahogy én is. De te már Wesleyvel jársz, aki iránt biztosan vannak gyengéd érzéseid. Ezért sem szerethetsz engem igazán. – megint sóhajtott. – Emiatt én sem szerethetlek úgy. – alig hallhatóan tette hozzá.
   - Várj... mire célzol ezzel? – aggódva néztem rá. – Miért érzem úgy, hogy inkább azt magyarázod be magadnak, és nekem is, hogy ez csak plátói érzés, mintsem szerelem... csak azért, hogy ezzel „elengedj"? – egy darabig némán meredt rám. Tehát megint fején találtam a szöget. – Ash, mondd, hogy nem ezzel akarsz ellökni magadtól, egyenesen Wesley karjaiba? – megremegett a hangom. Újabb könnyek gördültek le arcomon. Közel álltam ahhoz, hogy érzelmileg összetörjek. Ashton megbánóan figyelte arcom, és finoman letörölte a könnyeim.
   Mély levegőt vett, szólásra nyitotta a száját. Végül csendben maradt. Szemei könnyektől csillogtak, ami engem totálisan padlóra küldött. Érzem, hogy igazam van. Tudom, hogy inkább ezzel akar ellökni magától, minthogy bevallaná, hogy szeret.
   - Komolyan lemondasz rólam Wesley javára? – suttogtam, mert a torkomban levő gombóctól alig tudok szavakat kipréselni rajta. Szemei beszédesebbek voltak nála. Ugyanis tükröződött bennük, hogy tényleg kész lemondani rólam.
   - Ne haragudj, Luke. – szorosan magához ölelt és így beszélt tovább a fülembe. Kezeim automatikusan köré fonódtak. – Meg kell értened, a mi szerelmünk csak plátói. Nem lehet több köztünk. Nem akarok közétek állni, mert abból a kapcsolatból még lehet is valami. Érted már, Pingvinem? – újból elhatalmasodott rajtam a sírhatnék.
   - Ash... ne csináld ezt velem. Be-bebizonyíthatom, hogy... h-hogy igazán szeretlek, ahogy te is engem. – szipogva néztem a szemeibe. – Kérlek. – látszik rajta, hogy mardossa a bűntudat, amiért ilyennek lát.
   - Ahogy te is mondtad. Most már én is belátom, hogy az ilyen „barátság extrákkal" kapcsolatok sosem végződnek jól. Főleg, ha az egyik félnek időközben lesz pasija is. – a könnyeimtől homályosan láttam az arcát. Amint pislogtam párat, a könnyeim azonnal végigszántották az arcom.
   - Ashy, ha... ha egy picit is átgondolnád, rájönnél, hogy több van köztünk, mint szexcimborák. Többet érzünk egymás iránt, mint egy átlag legjobb barátok. És ez nem azért van, mert hónapok óta kufircolunk. Hanem...
   - Sssh... - számra tette az ujját. – Rosszul hiszed, Lu. Ezek csak plátói érzelmek, semmi több. – picit remegő kezekkel törölte le az arcom. Hosszasan megcsókolta a homlokom. – Ne feledd, amit egymás iránt érzünk, az csak plátói szerelem. És Wesley iránt érzel szerelmet, nem irántam. – letörten magára erőltetett egy mosolyt, majd sarkon fordult és elsietett. Hamarosan egy ajtó csukódás jelezte, hogy magamra hagyott a konyhánkban.

   Fejemben az utóbbi mondatai visszahangoztak, egymás után, mintha csak ismétlésre nyomtam volna. Magam előtt láttam fájdalmas mosolyát és könnyes szemeit. Legszívesebben üvölteni tudtam volna a fájdalomtól. Mintha a szívem megszűnt volna dobogni. Csak egy hatalmas űrt éreztem a helyén. Ez pedig csak egyet jelent. Ismét sikerült ugyanolyan mélyre zuhannom, mint két éve, mikor felvágtam az ereimet. Zokogva csúsztam le a konyhapult mentén a padlóra. Térdeimet szorosan mellkasomhoz öleltem és könnyeimet szabadjára engedve bőgtem. Előre-hátra dülöngélve próbáltam magam vigasztalni. Persze sikertelenül.
   Képtelen vagyok elhinni, hogy Ashton inkább lemondott rólam, és átpasszolt Wesleynek. Csak tudnám miért tette ezt. Ha szeret, mert biztos vagyok benne, hogy szeret és nemcsak plátói érzései vannak irántam... akkor meg mi a fenéért dobott el? Azzal nem fog boldoggá tenni, ha más pasi javára elenged. Miből gondolja, hogy ez volt a jó megoldás? És nem pedig az, hogy vele legyek? Csak ő tudna igazán boldoggá tenni, senki más.
   Miért kell ilyen nehéz lennie a szerelemnek? Miért nem vállalja fel, hogy ő is ugyanúgy szerelmes belém, ahogy én belé? Miért kell tagadnia mindent? Miért akar egy hülye kis indok mögé bújnia, minthogy bevallaná, hogy szeret? Egyáltalán honnan jött neki ez a plátói szerelmi baromság? A francokat plátói ez a szerelem, amit érzek iránta.
   Most, hogy lényegében bevallotta, hogy szerelmes belém, hiába is akar a plátóiság mögé bújni... nem tudom eldönteni melyik helyzet volt a jobb. Az, mikor mindent tagadott, vagy ez, hogy tudom, ő is szeret engem, csak mégsem lehet az enyém? Megőrjít a tudat, hogy felfedtük egymás előtt a lapjainkat, de mégsem haladtunk előre semmit.
   Itt vagyunk egymás orra előtt, tudjuk, hogy mindketten belehabarodtunk egymásba... De mégsem ér semmit az egész. Mégsem oldjuk meg, hogy egymáséi legyünk. Inkább elmenekült és inkább lepasszolt egy másik srácnak.
   Nem tudom, hogy most kire haragudjak? Ashtonra, vagy magamra? Ha nem találom ki ezt az idióta féltékenységi bosszút Ash ellen, most gond nélkül bújhatnék hozzá, hogy egy szerelmes csókot lopjak tőle. Bassza meg, nem lehettem ennyire seggfej!
   Ezek után képtelen lennék Ash szemeibe nézni. Akárcsak Wesleyébe is. Tudja rólam, vagyis gondolom rájött, hogy belezúgtam Ashtonba. Így biztosan nem ugyanúgy fog viszonyulni hozzám, ahogy eddig. És ezzel még inkább a saját síromat ásom. Nem lehetek úgy együtt vele, hogy közben egy másik srácot szeretek. Viszont ezek szerint feleslegesen szakítanék vele, hisz Ashtonnak úgysem kellenék. Nekem pedig szükségem van valakire, akire támaszkodhatok. Calumra és Michaelre pedig nem számíthatok, mert nem akarom őket is belerángatni ebbe. Ez csak hármunkra tartozik.

   Nem tudom meddig ücsöröghettem a hideg padlón, míg a zokogásom picit alább hagyott. Ugyan, könnyeim még mindig áztatták az arcom, melyre többször is rászáradtak már. A sírást lassan felváltotta a pánikroham, ami ilyenkor mindig eluralkodik rajtam.
   Remegő és elzsibbadt lábakkal feltápászkodtam a padlókőről és egyenesen a szobámba mentem. Sürgősen el akartam terelni a gondolataimat Ashtonról és Wesleyről, amiben csak egy dolog segíthet. A penge.
   Becsörtettem a szobámba, mint valami eszelős és az ágyam alól kihalásztam a dobozt. Idegesen turkáltam a kacatjaim között, mire megleltem a keresett fényes tárgyat. Tudván, hogy Ashton mostanában nem fog haza jönni, így a fürdőbe rohantam. Ott legalább könnyen tudom feltakarítani a vért, ha netán összevéreznék valamit.
   Leültem a padlóra, letöröltem a könnyeim, hogy azért lássam is, mit csinálok. Mély levegőt vettem, amit benn is tartottam. Majd a bal alkarom belső feléhez tartottam a pengét. Picit felszisszentem, mikor bőrömbe mélyesztve végighúztam rajta az éles tárgyat. A sötétvörös és meleg vér azonnal végigfolyt a karomon. Nem is ügyelve mozdulataimra, ejtettem még további vágásokat a bőrömön.
   Néhány perccel később lehiggadva néztem a karomat borító vért és a rengeteg kisebb-nagyobb hegeket. Lassan álltam fel, nehogy hirtelen megszédüljek. A csaphoz sétáltam, hogy lemossam a vértől ragadó kezeim. Ezután lefertőtlenítettem a sebeket és a pengét is. Később, úgyis szükségem lesz még erre.
   Hófehér kötszerrel kötöztem be a karom. Elég feltűnő, de így legalább az összes sebemet egyszerre fedi le. A pólómra néztem, ami vértől volt mocskos. A zuhanykabin melletti ruhaszárogatóról lekaptam a szürke hosszú ujjú felsőt, és lecseréltem az enyémre. A véres pólómat a szennyes tartó aljára süllyesztettem. Aztán a padlóról is feltakarítottam a vérfoltokat.
   Miután végeztem a fürdőben, a nappaliba sétáltam, és a kanapé egyik sarkába kucorogva nézni kezdtem a tévét. Igazából nem is figyeltem milyen műsort ment, reméltem, hogy ez legalább eltereli a gondolataimat. De tévedtem. Továbbra is Ashton járt a fejemben. Amitől megint elkapott a sírhatnék és csak azt vettem észre, hogy a könnyeim ismét végiggördülnek az arcomon.

---------------------------------------

Guess, who's come back from hell?😀

Tudom, nagyon sad és klisés(?), de vhogy muszáj volt így alakítani a sztorit, h ahhoz a ponthoz jussak, amit kiterveltem már hónapokkal ez előtt. I'm sorry, i really am.

Hja és azt is sajnálom, h ilyen irtó lassan hozom az új részeket, de eeh vhogy nem úgy megy az írás, ahogy szeretném.😟😞

Comment in the section below or vote for it. Thanks. 😉

Love y'all! ✘✘

- N