× 23. Maniacal Obsession ×
[FUCKIN' DIRTY SMUTTY 😏]
ASHTON
Az esti órámról tartok hazafelé, már nyolc óra is elmúlt, sötét van és kissé hűvös. Pedig már április vége van, és kissé szokatlan, hogy San Franciscóban ilyen hűvös legyen ilyenkor. Feloldottam a telefonom, hogy zenét váltsak, így a füleimben kezdett dübörögni egy Red Hot Chili Peppers szám. Ekkor az út szélén megpillantottam egy ismerős piros autót. Nem tudom miért, de egyre jobban vonzotta a figyelmem. Így picit közelebb sétáltam hozzá. Hol a fenében láttam már ezt a kocsit?
Amint pár lépésnyire értem hozzá, halk zajt hallottam a kocsiból kiszűrődni. Majd két alakot láttam a hátsó ülésen. Az autó oldalsó ablakait teljesen ellepte a pára. Az első és hátsó szélvédőkön azonban még be lehetett látni egy kis foltban. A kíváncsiságom határtalan lett. Bárcsak ne leskelődtem volna. Ugyanis az elém táruló jelenetet sosem szerettem volna látni. Pláne nem mostanában, pláne nem ezt a személyt. Akit már vagy két napja nem is láttam. Csak telefonon beszéltünk, és... És így jelentette be, hogy hivatalosan, életében először bepasizott.
A drága egyetlen kis szőke haverom és a pasija éppen a hátsó ülésen enyelegnek. Nem is akárhogy. Luke Wesley ölében ül, méghozzá lovagló ülésben, és hevesen smárolnak. Szerencsére azt nem láttam, hogy éppen mi is zajlik kettejük közt, odalent. Csak annyit, hogy Luke kockás inge szét van gombolva. A felpumpált modell fiúkája izmait pedig semmi sem fedte. Leginkább csak Luke a saját testével. Wesley csókjaival áttért Luke nyakára, majd a szöszi hátrahanyatlott fejjel, kéjesen kezdett nyöszörögni.
Ökölbe szorult a kezem és az állkapcsom is megfeszült. Hirtelen úrrá lett rajtam a düh. Agyamban mindenféle gondolat cikázott. Legszívesebben, lerángatnám Luke-ot arról a nagyképű piperkőcről, és a kóter szobánkba vonszolnám. Nem tudom, honnan a fenéből jön ez a mérhetetlen düh és féltékenységi roham, de... Eléggé zavar még engem is. Főleg, hogy nem értem miért akadok ki ennyire, ha együtt látom őket.
Tényleg igaza lenne Michaelnek, hogy többet érzek a szöszi iránt? Nem... az képtelenség. Marhaság...
Talán fél percig bámultam őket, majd idegesen elviharzottam. A kollégiumig visszalevő távot futva tettem meg. Amint beléptem a szobánk ajtaján, törni-zúzni támadt kedvem. Muszáj valahogy levezetnem a feszültséget. Idegesen áthajítottam a nappalin a táskámat. Ezt követte néhány dolog, ami a kezem ügyébe került. A kisasztalra kitett fotó, a kislámpa, a kanapén levő párnák. Majd a szobámba sétáltam, ahol szintén felborítottam mindent. Az ágyneműmet lerángattam az ágyról, lesöpörtem a szekrényemről is a kis mütyüröket.
Miközben dühöngtem, semmi másra nem tudtam gondolni, csak Luke-ra. Mintha ez a szőkeség kezdene teljesen beférkőzni a fejembe. Minden más gondolatot kiszorítva onnan, hogy 100%-osan ő uralja azt. Rengeteg emlék ugrott be róla. Egészen régiek, a barátságunk kezdetéről. Az együtt töltött gimis idők, a sok ökörködés, az első csók, az első szex... A pillanat, mikor először dobbant nagyot a szívem, ha megláttam őt. Vagy mikor egyik szenvedélyesebb csókjától görcsbe rándult tőle a gyomrom. És persze a legutóbbi telefonbeszélgetésünk is bevillant. Mikor megtudtam, hogy ténylegesen összejött azzal a bájgúnárral.
Ettől még inkább elkapott a dühroham. Érzem, hogyan lüktetnek az erek a halántékomon. A fülemben hallottam, ahogy a vér zúg az ereimben. Testem fölött teljesen átvette az irányítást a harag. Ezért, valahogy a fürdőben kötöttem ki. Idegesen körbepillantottam, mit is törhetnék össze. Mivel tudnám lenyugtatni magam.
Ahogy körbefordultam, megpillantottam a tükörképem. Máris tudtam, hogy mit kell tennem. Közelebb sétáltam a mosdókagylóhoz, mivel ez fölött van a tükör. Ökölbe szorítottam a kezem, és gondolkodás nélkül öklöztem a tükör közepébe. Egy nagy reccsenéssel, milliónyi darabra tört a tükör. Egy darabig csak bámultam a tükörképem, amit rengeteg hajszálvékony repedés borított be. Néhány másodperc múlva, sötétvörös folyadék kezdett végigcsordulni rajta. A méregtől és az adrenalintól nem is éreztem a fájdalmat.
Elvettem a kezem a tükörtől és alaposan szemügyre vettem. Ahol pár napja még egy verekedés miatt volt felhorzsolt az öklöm, most az üvegszilánkok szabdalták szét. Kiszedegettem a bőrömbe fúródott szilánkokat. Most már kezdtem érezni a fájdalmat is. Ezután megnyitottam a csapot, és a víz alá dugtam a kezem. Végignéztem, ahogy a véremet lemosta a víz. Óvatosan megtöröltem a kezem, és előszedtem az elsősegély dobozt. Lefertőtlenítettem és bekötöztem a sebeimet.
Eltakarítottam a szilánkokat és a vérnyomokat is. Majd a nappaliba lépve kissé megrökönyödtem a látvány miatt. Ekkor vettem észre, hogy mekkora káoszt csináltam. Röpke öt perc alatt. Mindenütt felborított tárgyak hevertek a padlón. A szobám úgy néz ki, mintha tornádó haladt volna át rajta. Sóhajtva álltam neki rendet rakni.
Miután végeztem a szobám elpakolásával, amit utoljára hagytam, a konyhában kerestem fájdalomcsillapítót. Épp a gyógyszerre ittam a vizet, mikor zörgést hallottam a bejárat felől. Finom kattanással zárult az ajtó. Luke. Egy halk puffanás után léptek hangját hallottam, majd megjelent a konyha küszöbén. Sebes kezemet automatikusan a hátam mögé rejtettem. Amint megláttam gyűrött ruháját és kócos tincseit, ismét ideges lettem. Egyből eszembe jutott, hogy kábé egy órája minek voltam a szemtanúja. Ezzel együtt, Wesley iránti gyűlöletem is lángra lobbant bennem, ahogy a féltékenységem is kezd felelevenedni.
- Szia. – halkan köszönt rám a szőkeség. Elmotyogtam egy köszönést, és elfordítottam a fejem, vissza a kezemben tartott pohár felé. – Történt valami ebben a pár napban, amíg távol voltam? Miért vagy ilyen kis morcos? – beljebb lépett, jobbára mellém. Megvontam a vállam. – Ashton... - vállamra tette a kezét. Pólómon keresztül is éreztem tenyere melegét. – Mi a baj?
- Semmi Luke! – mordultam rá, amitől összerezzent és hátrébb lépett. – Bocs, nem akartalak megijeszteni. – kék szemei értetlenül csillogtak, és próbált választ kapni a fel sem tett kérdéseire. Beletúrtam a hajamba, és arrébb léptem a konyhapulttól.
- Te jó ég! Mi történt a kezeddel? – aggódva kapkodta tekintetét kezem és a szemeim között.
- Semmiség, csak... - megráztam a fejem. Mit mondjak neki? – Mosogatás közben eltörtem egy tányért, és megvágta.
- A kézfejedet? – szkeptikusan vonta össze a szemöldökét. – Ash, még én sem vagyok ennyire balfasz, hogy a kézfejemet vágjam el, a tenyerem helyett. – vigyorogva magyarázta. – Mutasd, had nézzem. – kezem felé nyúlt, de én elhúzódtam tőle. Nem akarom, hogy lássa. – Ashton, mutasd hát! – addig-addig erősködött, míg engedtem neki. Óvatosan fogta kezei közé az enyémet. Picit nézegette a kötést, amit kissé átáztatott a vér. Aztán lassan lefejtette a kötést. Felszisszent, mikor meglátta az összeszabdalt bőrt. – Uh, baszki, ez elég csúnya. – kisebb undor ült ki a fejére, ahogy tanulmányozta a sebet. – Mit csináltál, Ash? – mélyen a szemeimbe nézett.
- Mondtam, a tányér...
- Ash, ne hazudj nekem! – emelte fel a hangját. Kék íriszei haragosan villantak rám. – Mi a francot műveltél, háh? Miért csináltad ezt magaddal? – lehajtottam a fejem. Képtelen vagyok a szemébe nézni. Állam alá nyúlt, és megsimogatta az arcom. – Ashy, kérlek, nézz rám. – picit megemelte a fejem. – Mi a baj, hm? Mit törtél össze? – aggódva vizslatta az arcom, én pedig továbbra is csendben maradtam. Aztán összeráncolta a homlokát, látszott rajta erősen gondolkodik valamin. Megint a sebemre nézett.
Hirtelen felpattant és ösztönösen a fürdőbe sétált. Mintha csak rájött volna, hogy mit törhettem össze. Én pedig követtem őt. Az ajtóban majdnem neki ütköztem, mikor megállt a küszöbön.
- Baszd meg, Ashton! – szája elé kapta a kezét, mikor észrevette, hogy nincs a tükör a helyén. – Ugye nem? – megfordult és aggódva nézett rám. Nem tudom miért, de megint elkapott az idegesség, és mérgesen néztem a szöszkére. Mintha csak az idegesítene, hogy rájött, mit tettem. – Ash? – tágra nyíltak a szemei. Válasz helyett csak rámordultam. – Olyan furán sötétek a szemeid. Minden oké? – hirtelen elkaptam a csuklóit, amitől hangosan felszisszent. Nyilván túl erősen szorítottam. – Ashton, baszki mi bajod? Beszedted a gyógyszereid? – ijedten vizslatott.
- Lehet, pár nap kimaradt. – gúnyosan felnevettem. Érzem, hogy valami elborult a fejemben, és mintha egy gonosz lélek vette volna át fölöttem a hatalmat. Megint eszembe jutott, milyen meghitt pillanatban kaptam rajta Luke-ot és a pasiját. Ettől pedig még inkább csak fortyogott bennem a düh.
Csak úgy random, Luke ajkaira tapadtam. Ő pedig próbált ellenkezni. El akart tolni magától, de én erősebben szorítottam a csuklóit. Nyöszörögni kezdett a fájdalomtól, és továbbra is küszködött, hogy megszakítsa a csókot. Ám az ép kezemmel rámarkoltam szőke fürtjeire, így nem tudta elhúzni a fejét. Durvábban kezdtem falni csodás ajkait.
- Hogy van a kis modell pasid? – a füléhez hajolva kérdeztem.
- M-mi... mi van? Ez most, hogy jön ide? – értetlenül meredt rám.
- Láttam, hogyan faljátok egymást a kocsijában. – Luke-ot láthatóan zavarja a téma. – Mit csinált veled, amitől ilyen hangosan nyögtél?
- Mi a fasz bajod van, Ash? – hangja halk volt, szinte már suttogó.
- Tudni akarom... - közelebb hajoltam és forrón ráleheltem a nyakára. – Szeretném, ha beavatnál a részletekbe. – vigyorogva súgtam. Luke egyből szaporábban kezdte venni a levegőt. Amitől eszelősebbé vált a mosolyom.
- Miért a-akarod t-tudni? – dadogta.
- Mert tudnom kell, mit csinált veled. Hogy megmutassam, miben vagyok jobb nála. – ajkaim súrolták a nyakát. Finoman harapdáltam a bőrét, és picit végignyaltam. Halk nyögés hagyta el a szöszke ajkait, amivel egy önelégültebb vigyort csalt ki belőlem.
- Te beteg vagy.
- Nem mondtál vele újat, Baby. – felnevettem. – Szóval, hogy kezdte? – derekára tettem a kezeim, majd lassan becsúsztattam a pólója alá. Puha bőre egyből libabőrös lett az érintésemtől. Ez egy jó jel, édesem. A vigyorom ismét szélesebbé vált.
- M-megérintett... - kissé megremegett a hangja.
- Hol érintett meg, Luke?
- Megcsókolt és... és a szükséges helyeken érintett meg. – halk sóhaj szökött ki a száján. Pólója alatt feltérképeztem a mellkasát.
- Hát én nem haladnék ennyire előre. Csak szépen lassan... Először is ezzel kezdeném. – finoman ujjaim közé vettem a bal mellbimbóját, amitől egy újabb sóhaj tört fel belőle. – Majd ezzel folytatnám. – nyakát kezdtem csókolgatni, miközben mellbimbójával játszadoztam. Az állkapcsa alatt hosszasan megszívtam sápadt bőrét. Luke ismét felnyögött. Az apró kis sóhajaiból tudom, hogy sikeresen beindítottam őt. Tudom, hogy mennyire élvezi, ha ezt csinálom vele. – És, ezután mit csinált, Lukey?
- Le... levetkőztetett... Gyorsan. – enyhén zihált már.
- Gyorsan? Oh, a kis illúzióromboló. – megcsóváltam a fejem. Elkezdtem kigombolni az ingét. – Én egész lassan venném le a pólód. – ezzel le is hámoztam róla az ingét, majd a padlóra dobtam. – Ezután pedig, feltérképezném az egész tested, minden egyes kis porcikád, hogy megtaláljam a szuper érzékeny pontjaidat. – végigsimítottam a felsőtestén. Hátamon remegő kezekkel markolta meg a pólót. Majd türelmetlenül lerángatta rólam. Ez a beszéd, Baby boy. – Ezután mit művelt? Hogy farkalt meg? – forrón beszéltem az állkapcsánál.
- Elf-elfektetett a hátsó ü-ülésen. – sóhajtotta.
- Én biztosan nem tenném ezt. – közrefogtam a csípőjét, és hátrafelé léptettem. Míg a falba nem ütközött. Luke felnyögött, amint csupasz hátát érintette a hideg csempe. Továbbra is gyorsan vette a levegőt. – A falra szegezve hatolnék beléd. Jó erősen. – hozzádörgöltem az ágyékom, amitől Luke lehunyt szemekkel harapta be ajkát. De még így is kiszökött egy elfojtott nyögése. Amitől ismételten önelégülten kuncogtam rajta. Majd visszahajoltam a füléhez. Nem tagadom, egyre inkább kezdek én is beindulni a saját szövegelésemtől. És persze a szőkeség reakciójától és nyögéseitől.
- Nagyszerűen dugnálak meg, a falnak szorítva. A nyögéseid és sóhajaid visszhangoznának a fürdőben. Az élvezettől pedig sikítanál, amit még a szomszéd szobában és a folyosón is hallanának. – szavaim hallatán egyre többet nyöszörgött. Aztán a nyakamhoz hajolt és apró csókokkal lepte el. A kulcscsontomat hosszasan meg is szívta, amit egy-egy sóhajjal nyugtáztam. Közben a sliccemmel kezdett babrálni, majd farmeromba akasztotta ujjait és boxeremmel együtt le is tolta rólam. Aztán a sajátját is. – Nem játszadozol, Baby.
- Kérlek Ash... nem bírom tovább. – sóhajtotta. Kuncogva húztam el a faltól, és betoltam a zuhanykabinba. A falnak szorítva csókoltam meg, amit Luke automatikusan viszonzott.
Néhány perccel később elváltam tőle, hogy elindítsam a zuhanyt. A kissé forró víz azonnal eláztatott minket.
- Akarod, hogy a füledbe súgjam, mit művelnék még veled? – ajkai picit elváltak egymástól és aprót bólintott. – Miközben a fal mentén dugnálak, figyelnéd a farkam, hogyan mozog ki és be a szűk lyukadban. – ajkaim súrolták a nyakát, ahogy a fülébe suttogtam. Luke akadozva vette a levegőt. Szorosan körém fonta kezeit és közelebb húzott magához. Ezzel megint összedörzsölte az ágyékunkat, melytől mindketten felnyögtünk. Luke formás fenekére csúsztattam a kezeimet és erősen megmarkoltam.
- Baszki Ashton, ne kínozz már tovább. Inkább fogd be és dugj meg. – lehelete perzselte a bőröm.
- Ahogy kívánod, Lukey boy. – rávigyorogtam. Majd hirtelen megfordítottam és durván beléhatoltam. Luke hangosan felnyögött. Szorosan a vállai mellett támasztottam meg magam.
Gyönyörködtem a széles vállaiban, ahogy a víz végigcsordul rajta. Rengeteg kis vízcseppet hagyva maga után. A látványától még inkább felizgultam. Csókjaimmal kezdtem elhalmozni a hátát, a vállát és a nyakát. Luke minden egyes csókom és lökésem után halkan nyöszörgött, már-már nyüszítő hangot adott ki. Imádom ezeket a kis zajokat, amik a száján jönnek ki ilyenkor. Hihetetlen jó érzés, hogy ezeket én váltom ki belőle. Na, és persze az még fantasztikusabb érzés, hogy benne mozoghatok. Te jó ég!
Harapdáltam és nyaldostam a bőrét. Egyszerűen muszáj a széles háta minden egyes kis centijét végigcsókolnom. Néhány helyen hosszasan megszívtam a bőrét, vöröses foltokat hagyva magam után. Annyira szexis ezekkel a szívásnyomokkal.
Luke hátranyúlt, és beletúrt a hajamba, meg is húzkodta a vizes tincseimet. Nyilván tudja, hogy ezzel az őrületbe kerget. Elfordította a fejét és hevesen tapadt az ajkaimra. Bal kezem az övére csúsztattam és összekulcsoltam az ujjainkat. Hosszasan smároltunk a zuhany alatt. Sebes kezemet a hasa köré fontam, hogy jobban magamhoz tudjam húzni. Picit kijjebb nyomta a fenekét, így mélyebbre hatoltam benne. A zuhanykabint folyamatosan betöltötték a halkabb és néha hangosabb nyögéseink.
- Ash, Luke? Itt vagytok, skacok? – szöszmötölés hangja szűrődött be a nappalinkból. Bassza meg! Egyből mozdulatlanná merevedtünk. Nem is hallottam, mikor jött be valaki az ajtónkon. Luke nagyra kerekedett, kék szemeiben láttam a félelmet és a tanácstalanságot.
- Kicseszett Calum Thomas Hood. – morogtam, szerencsére a zuhany zaja elnyomta a hangomat.
- Mondjad, Cal! – hirtelen kiáltotta ki Luke. Értetlenül néztem rá. Miért te szólaltál meg, baszki? Pláne így, hogy pont tövig vagyok benned.
- Hey Luke! Bocs, hogy zuhanyzás közben török rád. – felnevetett a kiwi barátunk. – Izé... a srácok nem tudnak aludni. És arra gondoltunk, hogy akár összeröffenhetnénk. Csocsózunk, billiárdozunk, vagy valami, és jól leisszuk magunkat. Hm, mit szólsz? – hadarta el. Összenéztünk, én csak megvontam a vállam. Annyira szexi így Luke, képtelen vagyok ellenállni, hogy ne csókoljam meg. De inkább csak a nyakát leptem el a csókjaimmal.
- Mhm... - alig bírta visszafogni a nyögéseit. – J-jól hangzik. – picit megremegett a hangja.
- Nagyszerű. Olyan fél óra múlva gyülekeznénk a hallban. Oké?
Egyszerűen nem bírom tovább, muszáj megmozdulnom. Lassan elkezdtem benne mozogni.
- Ash, baszki... - Lu ajkába harapva fojtotta vissza nyögéseit.
- Mondtál valamit? – kérdezett vissza Cal.
- Cs-csak azt, hogy... hogy rendben.
- Ja, ne felejtsd elhívni Asht is.
- Nem fo-fogom. – mélyen a szemeimbe nézett, én pedig rávigyorogtam. Picit megremegett az alsó ajka. Majd durvábbat löktem rajta, amitől majdnem hangosan felnyögött. – Oké, m-majd érke-zünk. – dadogta. Hihetetlen dögös így. A kissé duzzadt, élénk rózsaszín ajkaival, a kiszívott bőrével, és... és a formás fenekével, ahogy a f...
- Jól van tesó, majd várunk. – nevetett Hood. Hamarosan hallottuk záródni az ajtót. Ekkor Luke hosszasan felnyögött, ahogy erősebbeket löktem rajta.
- Ez veszélyes volt. – felnevettem, majd az apró szeplőkkel és vízcseppekkel pöttyözött vállát kezdtem csókolgatni. – Imádom, mikor alig bírod visszafogni a nyögéseid. Főleg, ha közönségünk van. – az élvezettől lehunyta szemeit és megszorította a kezem. Nyilván már nem sok van vissza neki a gyönyörig.
- Ah... Apuci... mélyebben. – erősen közre fogtam a derekát és tettem, amire kért. Folyamatosan nyöszörgött és picit remegni kezdett. Úgy tűnik nagyon is bejön neki ez a durvaság. Akárcsak nekem.
Egyre mélyebben és gyorsabban mozogtam benne. Erősen vájtam bőrébe az ujjaimat, amik valószínűleg később zöldes színben fognak pompázni. A szőkeségen éreztem, hogy hamarosan eléri az orgazmusát. Sorozatos nyögései és nevem sóhajtozása is ezt bizonyítják.
- Érints meg, Apuci. – alig hallhatóan súgta. Kezemet végighúztam az oldalán és a combján, majd rámarkoltam kőkemény férfiasságára. Egy újabb nyögés hagyta el ajkait, mikor lökéseimmel szinkronban kezdtem mozgatni rajta a kezem. Néhány másodperc múlva „Apuci"-t nyögve élvezett el.
- Jó fiú... - megcsókoltam a tarkóját. – Pont ezt akartam hallani, mikor elélvezel. – önelégülten vigyorogtam az előttem álló mesterműre. Halkan kuncogni kezdett.
Ez pedig megadta nekem is az utolsó löketet. És mielőtt eldurrantam volna, kihúztam a farkam Luke-ból. Rámarkoltam és dolgozni kezdtem magamon. Majd élvezetem Luke derekán csillant meg, amit a víz azonnal le is mosott róla.
Lihegve karoltam át a szöszit, mellkasom a hátának nyomódott. Kissé remegve pihegett a karjaimban. Alig tud megállni a remegő lábain, így én tartottam egyensúlyban. Kis édes. Homlokát a hűvös csempének támasztotta, és próbálta lélegzetét kontrollálni. Továbbra is a kellemesen forró víz alatt ácsorogtunk, ami nyugtatóan hatott ránk.
Miután kifújtuk magunkat, Luke megfordult az ölelésemben. Aztán ajkait az enyémhez nyomta, és szenvedélyesen megcsókolt. Amit egyből viszonoztam is. Kezeit nyakam köré fonta, így közelebb húzott magához.
Néhány percig tartó gyengéd csókolózás után, csak annyira húzódtam el, hogy gyönyörű szemeibe tudjak nézni. Egyből el is vesztem bennük, mintha csak az óceánba merülnék el. Hihetetlenül ragyogó kékek az íriszei, amiben rengeteg érzelem örvénylett. Leginkább egy... Szerelem? Ettől hevesebben kezdett verni a szívem. És egy megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Gyomrom görcsbe rándult, és gondolataim középpontjában ismét ez a gyönyörűség állt.
- Lu, baby... - suttogtam, végigsimítottam az arcán. – Ez... ez elképesztő volt. – ezt akár értheti magára a szexre, vagy csak a szenvedélyes csókra. Vagy akár mindkettőre.
- Szerintem is. – ajkait gyengéd mosolyra húzta. Álla alá nyúltam és közelebb húztam egy lassú csókra.
LUKE
A csók után elzárta a zuhanyt, majd ismét átölelt. Még egy darabig néztük egymást. Olyan meghitt ez a pillanat, ahogy szorosan öleljük át egymást. És ettől a csóktól megint azt hiszem, hogy van esélyem nála. Annyira érzelmekkel teli volt és szenvedéllyel átfűtött, mintha tényleg... Eehh... Pedig milliószor a tudtomra adta, hogy semmi sem lehet köztünk. De ezzel megint sikerült téves reményt adnia.
Arcomra csúsztatta a kezét és finoman cirógatta. Szemei már nem olyan ijesztő sötéten csillogtak, hanem szép zölden. Nem tudom, mi lelte akkor, de nagyon ijesztő volt azokkal a tág pupillákkal. Na, meg tényleg félelmetesen viselkedett, még sosem láttam így. Ilyen lenne, mikor eldurran az agya? Baszki, mintha megszállta volna valami, teljesen kifordult magából.
Most viszont a lehető legkedvesebben néz rám. Íriszei szokatlanul zöldebbnek hatnak, de iszonyú gyönyörű. Halvány mosolyra húzta ajkait, amitől arcán megjelentek a kis gödröcskék. Amik olyan kisfiússá teszik pofiját. Ezzel megdobogtatta a szívem. Reménytelenül belé szerettem.
Sebes kezével elkezdte fel-le simogatni a hátam, amitől kirázott a hideg. Meg persze, már kezd megszáradni a bőröm, ahogy a levegő is hűvösödik. Ashton mintha olvasna a gondolataimban, elhúzta a kabin ajtaját és kiléptetett rajta. Nedves talpam amint padlót ért, picit megcsúsztam, kibillentve az egyensúlyomból. Ám Ashton még időben elkapott, így nem terültem el. Kitört belőlünk a nevetés, majd mindketten egyszerre vesztünk el egymás tekintetében. És a pillanat hevében, ismét elcsattant köztünk egy érzelgős csók. Nagyon nem lesz ennek jó vége. Megint csak játszadozni fog az érzelmeimmel. Baszki már...
Miután elhúzódtunk egymástól, arcom felvett egy rózsaszínűbb árnyalatot, ő pedig csak szélesen rám vigyorgott. Tenyereimbe rejtettem vöröslő arcom. Ezt látva, Ashből még inkább kitört a nevetés.
- Annyira édes vagy ilyenkor. – közelebb hajolt és halántékomra nyomott egy puszit. Vállaimra terített egy törölközőt, és picit megdörgölt vele, majd körém tekerte. Aztán dereka köré is tekert egy másik törölközőt. Finoman hátamra tette a kezét és kitessékelt a fürdőből. Miért csinálod ezt, Ash? Alig bírtam visszafogni magam, nehogy megkérdezzem. Tudom, hogy ezzel a kérdéssel elrontanám eme meghitt és aranyos pillanatot.
Miután kiléptünk a nappaliba, a szobája felé vette az irányt. Közben levette magáról a törölközőt, hogy a haját törölje meg vele. Végigbámultam meztelen testét. Te jó ég! Kicseszett jó teste van. Beharapott ajakkal stíröltem izmos fenekét és combjait. Miután kigyönyörködtem magam benne, megfordultam, hogy a szobámba menjek. De még előtte észrevettem valami furát a nappaliban. A kanapén csak egy párna hevert, a kettő helyett. Az asztal és a fotel is odébb lett tolva. A kislámpa is a másik irányba néz, a mintás fele most hátul van. Összevont szemöldökkel néztem körbe. Mintha valaki lakberendezőset játszott volna.
Megvontam a vállam és elindultam a szobámba. Sietősen megtörölköztem, majd válogatás nélkül, magamra kapkodtam pár ruhát. Miközben a kissé nedves hajammal babráltam, a szobámban levő kis tükör előtt, folyton csak az előbbi szex járt a fejemben. És be kell vallanom, kurvára tetszett, hogy ilyen vad és durva volt. Imádom, ha gyengéd velem, de így is marhára tetszett ez a hancúrozás. Szóval, egyáltalán nem bánom, ha később kék-zöld kézlenyomatos lesz a derekam és a csípőm. Meg a rengeteg véraláfutásos szívásnyom a hátamon és a nyakamon. Sőt kimondottan tetszik, ha Irwie jelöl meg. Azt viszont már előre érzem, hogy ebből komolyabb fájdalmaim lesznek a hátsómat illetően. De bassza meg, rohadtul megérte. Öh, lehet, hogy mégis vannak az „Apucin" kívül más kinkjeim is? Mondjuk a kissé durvább szex? Hm, meglehet.
Ashtonnal egyszerre léptünk ki a szobáinkból. Alaposan végigmértük egymást. Kurva jól néz ki ebben a bandás izompólóban. Még csak most tűnt fel, hogy az elmúlt két nap alatt, míg nem voltam itthon, rövidebb lett a haja. Kicseszett jól áll neki, a homlokába hulló göndör tincseivel. Awh, a 17 éves Ashyt juttatja eszembe.
A kuncogása rángatott ki a gondolatomból.
- Nagyon dögösen festesz ebben a piros pólóban. – tovább rötyögött. – Baby, mellesleg, tudod, hogy ez az enyém? – a pólóra mutatott.
- Oh, tényleg? – meglepődve néztem rá, neki meg egyre csak szélesedett a mosolya. Akkor ezért szűk egy picit vállban? Hm... De egyáltalán nem zavar, hogy az övé. Sőt...
- Ühüm, de ne zavartasd magad. – közelebb lépett, és a póló nyakába akasztotta ujjait. – Kegyetlen szexi vagy benne. – picit meghúzta a póló szegélyét.
- Köszi... - és persze megint elvörösödtem. Ash meg szokás szerint jól kinevetett.
- Na gyere. Menjünk. – átkarolta a vállam és az arcomra nyomott egy lágy csókot.
A folyosón haladva is néha-néha finoman megcirógatta a hátam. Nem mondom, hogy nem estek jól az érintései, mert piszkosul jó érzés. Csak az a baj, hogy nem tudom mi a célja ezzel. Vagy, hogy most miért is csinálja ezt. Miért érezteti velem, hogy fontos vagyok neki, mintha más érzései lennének irántam? Az őrületbe kerget a kiszámíthatatlanságával.
Halkan duruzsoló zene jelezte, hogy a többiek már elkezdték a bulit.
- Na végre baszki, hogy megérkeztetek! – vigyorgott ránk Zack, amint odaértünk a „társalgóba". Itt szoktunk piálni, dumálni és ökörködni a haverokkal. Van csocsó és pingpongasztal, tévé, kis hangfalak, és még egy kisméretű billiárdasztal is. Meg persze rengeteg szék és néhány asztalka. És az elmaradhatatlan kellék, a tömérdek mennyiségű alkohol. Többségében sör és vodka, meg ahhoz narancslé. Szinte még ide sem értünk, de máris kaptunk egy-egy sört.
Mindenkivel lepacsiztunk, meg váltottunk pár szót. Összesen tíz tagú a kis haveri körünk, általában velük szoktunk bulizni is járni. Nem véletlen, hogy a szobáink is közel vannak egymáshoz.
Ash, Mike, Robbie és én billiárdozni készültünk, míg a többiek csocsózni. Így kettészakadt a banda. Robbie rávett minket, hogy akinek sikerül bármelyik golyót belőni, akkor innia kell egy felest. Persze ne a fehéret lökjük be a lyukba. Azt hiszem, Ashton seggrészegre fogja inni magát, mert kegyetlen jó billiárdban. Remélem, a pia nem lesz rossz hatással rá a gyógyszerei miatt. De ha tényleg igazat mondott, hogy pár napja nem szedi, akkor talán nem vészes a dolog.
Mielőtt elkezdhettünk volna játszani, Michael kitalálta, hogy legyünk párokban. Engem egyből Ashtonhoz osztott be. Tuti, hogy ezt szándékosan csinálta. Ash féloldalas mosolyt villantott rám, mikor mellé lépve elvettem tőle az egyik dákót.
- Nem szabadulsz tőlem, Baby. – vigyora egyre csak szélesedett.
- Mondta valaki, hogy mellőzni akarlak? – fel-le mozgattam a szemöldököm, ezen pedig hangosan elnevette magát. Aztán közelebb hajolva suttogni kezdett.
- A mai este után reméltem is, hogy ezt mondod. – rám kacsintott.
- Oh... - arcom egyből átváltott egy vörösebb színre.
- Azért ennyire nem kell zavarba jönni, Édesem. – vigyorogva karolta át a nyakam és a billiárdasztalhoz vezetett.
- Na, kezdhetjük? – kérdezte Robbie.
- Naná! Felkészültetek a vereségre? – vihogott Ashton.
- Az csak neked lesz rossz, ecsém. – vigyorgott Michael, miközben kitöltött néhány felest. Aztán Mikeyék csapata kezdte a játékot.
Nagyjából egy óra múlva és jó pár feles meg sör után még mindig mi álltunk nyerésre. Mit ne mondjak, mind a négyen elég szépen felöntöttünk a garatra. De azért még bírjuk, nem is vagyunk full részegek sem, csak jól érezzük magunkat. Ahogy a banda másik fele is. Ők már a sörpongot nyomják, letettek a csocsóról, mert elfelejtették ki mennyi gólt szerzett.
Egész játék alatt folyton szemeztünk Ashtonnal, sőt ő még flörtölt is velem. Nem zavartatva magát, hogy a haverok is látják. Többször is direkt úgy hajolt az asztal fölé, hogy beláthassak az izompólója alá. Így nyakán és kulcscsontján láthatóak lettek a pirosas szívásnyomok, amiket én kreáltam. Beharapott piercinggel vagy éppen szájtátva bámultam őt. Totálisan megfeledkezve arról, hogy a többiek is itt vannak. Mikor Ash észrevette mennyire stírölöm őt, mindig csak féloldalas vigyort villantott rám. Nyilván büszke magára, hogy ezt váltja ki belőlem.
- Lucas, te jössz! – kiáltott a billiárdasztal túlsó feléről Mike, ezzel kirángatott a gondolataimból. Amik ismételten a néhány órával ezelőtti szexről szóltak. Istenem, kibaszott jó Ashtonnal hancúrozni.
Közelebb lépdeltem az asztalhoz, és felmértem a terepet. Majd kiszemeltem a rózsaszín golyót. Célzás közben picit az asztal fölé hajoltam, mert pont így állt kézre. Mielőtt meglökhettem volna a golyót, két ismerős, nagy tenyeret éreztem a derekamon.
- Ez így nem lesz jó, Pingi. – kissé rekedtes hangon suttogta a fülembe. Ajkai súrolták a nyakam, amitől libabőrös lettem. – Ha egy picivel lejjebb hajolnál... - fenekemnek nyomta az ágyékát. Lehunytam a szemem, mert ismét beugrott egy zuhany alatti jelenetünk. Finoman préselte hátamhoz a mellkasát, és picit az asztalra nyomott. Elég érdekes pózban lehettünk. De őt ez nem igen zavarhatta. Megfogta a kezeimet és hátrahúzta, ahogy célozni kezdett. Állát a vállamnak támasztotta, így nem is tudtam másra figyelni, csak a szép vonásaira. És persze arra, nehogy begerjedjek ajkai közelségétől és a hátsómnak nyomódó ágyékától.
- Látod, Lukey, így kell tökéletesen célozni. – vigyorgott Ash, majd lekászálódott rólam. Ekkor vettem észre, hogy a rózsaszín golyót sikeresen belökte a lyukba. Sőt még néhány másik golyót is meglökött vele, amivel több pontot is szerzett. Visszanéztem Ashtonra, ő pedig diadalittasan vigyorgott rám.
- Ezt nevezem, Irwin. – Zack nevetését hallottam a szoba másik feléről. – Szép kis műsor nyomtatok.
- Adjatok mindkét jómadárnak egy-egy felest. – kiabálta Paul is. Robbie mellénk lépett két műanyagpohárral a kezében, majd a kezünkbe nyomta. Ash koccintott velem, majd rám kacsintott.
Miután már nem mi voltunk a középpontban, így Ashtonhoz hajoltam.
- Nem gondolod, hogy túlságosan ránk vontad a figyelmet? – csak megvonta a vállát. – Ash, ne csinálj úgy mintha nem...
- Figyelj, Baby. – szembe fordult velem. – Nem igazán érdekel, hogy mit gondolnak. Ők a haverjaink, nem hinném, hogy az előbbi nagyon zavarná őket. Paul és Zack is folyton egymás nyakán lógnak. Mi is megtehetjük.
- Jó, de... Mike-ot és Calumot leszámítva, a többiek nem tudják, hogy meleg vagyok. Rólad meg senki sem tudja, hogy biszex vagy. – suttogtam.
- Ne foglalkozz ezzel, Lu. Senki sem fog gyanakodni, hogy igazából mik történnek köztünk. Oké? – mélyen szemeimbe fúrta szép zöld íriszeit. Bólintottam. – Jó fiú. – megsimogatta az arcom. – Gyere, ne maradjunk le Mikey vesztes hisztijéről. – kuncogva hátamra tette a kezét és finoman a többiekhez tessékelt. Úgy látszik, nagyon tetszik neki, hogy most folyton ezt csinálja.
Mike becélozta az utolsó golyót, vagyis a feketét. Mindenki izgatottan figyelte a lila hajú minden egyes mozdulatát.
- Úgyis elbassza. – motyogta nekem Ash. Finoman meglegyintettem a mellkasát, ettől halkan nevetni kezdett.
- Srácok, ne bámuljatok már ennyire. – kínjában elnevette magát Clifford. – Nem tudok koncentrálni, ha így néztek. Már pedig nyerni akarok. Le akarom törölni Irwin fejéről azt a kibaszott büszke vigyort. – nevetett, de szemei szikrákat szórtak. Most csak nekem tűnik úgy, vagy tényleg fasírtban vannak valami miatt? Mikor legutóbb láttam Michaelt, akkor is Ashtonnal veszekedtek. És ez megy már legalább egy hete. Ha csak egymásra néznek, már akkor érződik kettejük közt a feszültség. Mégis miért? Miattam lenne? Vagy csak én képzelem ezt?
- Lehet próbálkozni, Gordon. – tovább rötyögött Ash. Nyilván ezzel is hergelni akarja őt.
- Ashton... - mellkasára tettem a kezem, így egyből rám emelte zöld szemeit. – Ne idegesítsd fel. Nem akarom, hogy megint veszekedjetek, oké? – pár pillanatig szótlanul meredt rám. Majd bólintott.
- A kedvedért, bármit. – halvány mosolyra húzta ajkait, amit viszonoztam is. Michael felé fordította a fejét. Én még pár másodpercig csodáltam őt, aztán az asztal fölé görnyedő punkra néztem. Épp meglökte a fehér golyót. Mindannyian izgatottan néztük, hogy sikerül-e belőnie a feketét a lyukba. Ám az csodával határos módon megállt a lyuk szélén. Egy leheletnyi kellett volna, hogy begördüljön oda.
- Baszd meeeg! – Michael idegesen csapott az asztalra, a golyó még most is mozdulatlan maradt. Ashton pedig hangos és gúnyos nevetésbe kezdett. – Baszódj meg, Irwin! – mordult rá. Néhányan szintén kinevették őt.
- Nem én tehetek róla, hogy még a gravitáció is ellened dolgozik, Cliffo. – védekezésképp maga elé tartotta kezeit Ash. De a vigyora egyre csak szélesedett. Közelebb lépett hozzám és átkarolta a vállam. – Lukey, neked jár a megtiszteltetés, hogy megadd Michael barátunknak a végső kegyelemdöfést.
- Na, most hagyd abba! – morgott a punk. Kántálni kezdték a nevem, hogy fejezzem be a játékot és lökjem be a golyót. Mielőtt az asztalhoz léphettem volna Ashton rácsapott a seggemre.
- Gyerünk, Baby. – csábító mosolyra húzta telt ajkait. Erre most leginkább én is azt mondanám, amit az előbb Mike. Baszódj meg, Irwin!
Megráztam a fejem és az asztalhoz léptem. Megcéloztam a feketét és egy laza csuklómozdulattal belöktem a lyukba. Calummal az élen tapsolni kezdtek, majd Paul ismét két felessel közelített felénk.
- Ha ezt meg kell innom, én... én biztos kidobom a taccsot. – nevettem fel.
- Ugyan, Luke. Meg se fog kottyanni. – ezzel a kezembe nyomta. Ashton is mellém lépett és átkarolta a derekam.
- Kettőnkre. – kikerekedtek a szemeim. Ő pedig felemelte a poharát.
- Hja, hogy mindkettőtöknek ilyen jó a lyukérzéke. – felnevetett Zack. Robbie éppen ivott, és a röhögéstől fuldokolni kezdett. Ezen pedig a többiek is elkezdtek nevetni.
- Így is mondhatjuk. – bólintott Ash. – Igaz, Lukey? – megmozgatta a szemöldökeit. Csak megforgattam a szemeim. – Háromra! – megint koccintott velem. Aztán elszámolt háromig és egyszerre húztuk le az italunk. Amint leért a gyomromba a pia, éreztem, hogy megfordul velem a világ. Jobbára a gyomrommal. Azonnal rohantam is a legközelebbi mosdóba.
Szerencsére teljesen üres volt a mosdó. Hát ki is használná a folyosón levő közös mosdót éjfélkor? Az egyik vécé fölé görnyedve kiadtam magamból az este folyamán elfogyasztott rengeteg felest és azt a pár sört.
Miután úgy éreztem, hogy nem jön több, leöblítettem a vécét, majd feltápászkodtam. Ám ekkor rettenetes fájdalom hasított minden egyes kis porcikámba. Főleg deréktól lefelé. Asszem, most kezd hatása lenni a durva szexnek.
- Bassza meg. – motyogva masszíroztam meg a derekam. Viszont nem a derekam fáj ennyire szörnyen. Hanem a hátsóm. De kurvára. Lassan lépdeltem a mosdókagylóhoz. Megnyitottam a vizet és alaposan kiöblítettem a szám. Aztán megmostam az arcom is. Ekkor halk kopogást hallottam az ajtón. – Gyere. – kiáltottam ki. Ashton dugta be a fejét az ajtón.
- Minden rendben? – aggódva mért végig. Aprót bólintottam és megtöröltem az arcom. – Elég sápadt vagy.
- Jól vagyok, Ash. Mondtam, hogy rókázni fogok, ha azt még meg kell innom. – elnevette magát. Imádom a nevetését. Azonnal bearanyozza az ember napját és megmelengeti a szívét. Akárcsak a napfény.
- Pedig nem is tűntél full részegnek. Sőt, most kimondottan jól bírtad a piát.
- A gyomrom kevésbé bírja a rövidet. – rámosolyogtam. Aztán mondtam, hogy mehetünk. Kinyitotta nekem az ajtót és előre engedett. Majd átkarolta a derekam és együtt indultunk el. Minden egyes lépésnél egyre jobban fáj a hátsóm, így akaratlanul is felszisszentem. Ashton összevont szemöldökkel tanulmányozta az arcom. Aztán, ahogy kezdett leesni neki, egyre csak szélesedett a vigyora. – Ne nevess! Kurvára nem vicces. – felhúzott orral grimaszoltam rá.
- De az. Nagyon is. – hangosan kitört belőle a nevetés, még a folyosó is ettől zengett.
- Ash, ne szívass már. – elvörösödve hajtottam le a fejem. Ő pedig szorosan magához húzott.
- De olyan jó. – nevetett, de picit már visszább vett. – Másképp is szívesen megszívatnálak. – alig hallhatóan suttogta a fülembe. Leheletétől végigfutott rajtam a hideg. Ez most tényleg azt jelenti, amire gondolok? Mondata hallatán még inkább elvörösödtem. – Ezek szerint, vetted az adást.
- Irwie, ne tetézd. – felemeltem a fejem, így találkozott a tekintetünk. A zöldes barna egybeolvadt a kékkel. Ajkaim picit elváltak egymástól és csak leblokkolva csodáltam őt.
- Luke... - nyakamra csúsztatta a kezét. – Most úgy megcsókolnálak. – sóhajtotta.
- Tedd meg. – suttogtam. Meglepődve vonta fel szemöldökeit. És mielőtt meggondolhatnám magam, hirtelen ajkaimra tapadt. Lassan és érzelmekkel túlfűtve csókolóztunk.
Sajnos nem tartott sokáig, mivel léptek és beszéd közeledését hallottuk. Így elhúzódott tőlem. Én pedig továbbra is elvarázsolva néztem őt. Bájosan mosolygott rám, egyik kezét végighúzta a hátamon.
- Menjünk vissza, mielőtt... - csak bólintottam.
Miután visszaértünk, nem akartam több piát inni. Pedig máris tolták a képembe, hogy igyak még, jót fog tenni. Ühhüm, gyanítom.
Nem sokkal később Asht elrángatták mellőlem, egy piáló versenyre. Körbenéztem a kis teremben, és Michael kíváncsiskodó zöld szemeivel találtam szemben magam.
- Hey, Hemmo! – vigyorogva közelített meg. Baszki, azóta nem is beszéltünk, mióta a suliban összekaptak Ashtonnal. Remélem, nem akarja nekem is elmondani, hogy szerinte több van köztünk, mint átlag haverok között.
- Szia, mi a helyzet? – kérdeztem rá.
- Rég láttalak, tesó. Minden oké?
- Persze, csak... - vajon Ashton elmondta neki, hogy Wes és én előrébb léptünk a kapcsolatunkban? – Csak nem igazán voltam itthon. – meglepve vonta fel a szemöldökét. – Tudod... Wes.
- Oh, a fiúdnál voltál? – bólintottam. Tehát elmondta neki. – Szóval, most már hivatalosan is...?
- Igen, hivatalosan is. – ekkor megéreztem magamon Ash tekintetét. Nem messze ült tőlünk egy asztalnál, épp Cal töltött neki egy újabb italt, és Paullal versenyezett. Szemeiben fellobbant a féltékenység lángja. Nagyjából úgy nézett, mielőtt elkapott volna a fürdőben. Csak még nem tágultak ki annyira a pupillái.
Michael furcsa kuncogása zökkentett ki a bámulásból. Így rá emeltem a tekintetem. Sejtetősen nézett felváltva rám és Ashtonra. Baszki, ne már!
- Mondd csak, Luke... minden rendben van közted és Irwin között?
- Persze, miért kérded?
- Tudod, elgondolkodtató pár dolog. – értetlenül néztem rá.
- És pedig?
- Nyilván nem mondta neked, de mikor rajtakaptunk téged Wesleyvel, Ashtont eléggé elkapta a féltékenységi roham.
- Hogy mi? – erről tényleg nem tudtam.
- Ühhüm. – bólogatott. – Nem tudom, hogy éppen mi zajlott le benne, de nagyon úgy tűnt, mint aki át akar rohanni hozzátok az úton. Jelzem, majdnem elcsapta egy busz. Calum rántotta vissza az útról. – jézusom! – Lövésem sincs, hogy mit is akart művelni a pasiddal, de rettenetesen eldurrant az agya. Mint aki teljesen bekattant. Nem érzékelt semmit és nem is figyelt semmire. Csak ment a feje után, és...
- Baszki, ezt most nem mondod komolyan? – ez pedig nem jelenthet mást, minthogy... Ashton tényleg többet érez irántam, mint amit mutat.
- De-de. Calum rá a tanúm. – Hood felé bökött a fejével. – Esetleg, összekaptak már a pasiddal? Vagy teljesen más áll a háttérben?
- Tudtommal még nem kaptak össze semmin. Nem is igazán voltak kettesben. Ash mindig bevonult a szobájába, ha felhívtam hozzánk West.
- Nem furcsállod egy picit?
- Miért kéne?
- Nem tudom, Luke. Olyan furcsa nekem ez az egész. – kíváncsian vontam fel a szemöldököm. – Őszintén, mindketten kibaszott furák vagytok nekem.
- Oh, ez új... - motyogtam. – Ezúttal, miért is?
- Túlságosan... nem is tudom, túlságosan közel vagytok egymáshoz. – szólásra nyitottam a szám, de belém fojtotta a szót. – Testileg.
- Mire célzol ezzel, Michael?
- Nem lehet nem észrevenni, amit műveltek.
- Kifejtenéd? Mert nem tudlak követni. – mellkasom előtt keresztbe fontam a kezeim.
- Tudod, a mai kis műsor, amit lenyomtatok a billiárdasztalon is, eléggé erre utal. Nagyon félreérthetően mutatta meg, hogyan célozd meg azt a golyót. Totálisan rád mászott, Luke.
- Más haverok is csinálnak hasonlót. Nem értem, hogy ez miben különbözik a többiekétől. – hitetlenkedve megráztam a fejem. – Cal is folyton a hátadra ugrik, vagy épp fordítva. És mégsem gyanúsítunk titeket semmivel sem. Te meg rögtön?
- Csakhogy mi nem sugdolózunk így egymás fülébe. És nem bámuljuk egymást szívszemekkel, és még csak nem is flörtölünk. De ti? – ránk mutatott. – Egész este azt néztem, mit műveltek. Ashton folyton flörtölt veled. Ha nem a pofid bámulta, akkor a segged. Főleg mikor az asztal fölé hajoltál. Na de, te is elég szépen stírölted, még a piercingeddel is elkezdtél babrálni. És akkor nem is említettem, a kis seggre pacsit. – okoskodva bólogatott. – Ezek mire utalnak, ha nem...
- Michael, ne légy ostoba. – megforgattam a szemeim és ott hagytam. Kár volt elindulnom, mert ismét belém hasított a fájdalom. Baszki, tényleg egyre jobban sajog a seggem.
- Miért sántítasz? – elém állt Michael és kíváncsian méregetett. – Amúgy tudod, hogy a tarkódon és oldalt a nyakad totál ki van szívva?
- Most már igen. Valahogy még nem láttam a tarkómat. – pedig nagyon is jól tudom, hogy Ashton jelölt meg ennyire. – Tán van vele valami problémád, Michael?
- Nincs, csak gondolom véletlen egybeesés, hogy Ashtonnak is pont most van kiszívva a nyaka.
- Na, tán felszedett valami pipit? Nem is mondta. – hja, én voltam az a „pipi".
- Tudod, érdekes... délután volt közös óránk vele, és akkor még kurvára nem volt kiszívva a nyaka. Tudom, hogy nem volt. Most meg hirtelen ott vöröslik rajta pár folt?
- Ezt kérdezd tőle, hogy mikor és kivel... Tényleg, mi a faszért zavar ez téged, hogy ki mikor és kivel kefél? – kezdett már kihozni a sodromból.
- Senki nem mondta, hogy zavar. Csupán furcsállok pár dolgot. Ami nem hinném, hogy a véletlen műve lenne.
- Mit akarsz ezzel mondani, Michael?
- Semmit, semmit. – megrázta a fejét. Gyilkos pillantást vetettem rá. – Visszatérve a nagyon közeli barátságotokra. – automatikusan Ashtonra pillantottam. – Csakhogy tudd, Ashton túlságosan is furán viselkedik, ha rólad van szó. Mintha a mániákus megszállottad lenne. – meglepődve néztem a lila hajúra.
- A mániákus megszállottam. Michael, eszednél vagy?
- Én igen, de róla ez kevésbé mondható el. – Ashre mutatott. – Tudod, mióta bekerült az életetekbe a modell fiúd, azóta egyre őrültebb a „haverod". – nyuszi füleket rajzolt a levegőbe. – Ezt jobb, ha észben tartod, Luke. – megveregette a vállam, és lelécelt. Én pedig ledöbbenve meredtem utána.
Mond valamit ez a gyökér. Lehet, hogy Ashton azért törte össze a tükröt, mert meglátott Wesleyvel smárolni a kocsijában? Talán ez rosszul esett neki, vagy miért? És... és akkor ez tényleg azt támasztja alá, amit Clifford mondott? Hogy tényleg a megszállottam lenne? És... baszki, ezért támadt rám így a fürdőben is? Mert nem bírja elviselni, ha mással vagyok? Úristen...
Idegesen, két kézzel megdörzsöltem az arcom és beletúrtam a hajamba. Ahtonra tévedt a tekintetem, aki furcsállva nézett engem. Muszáj lesz valamikor elbeszélgetnem vele erről. Csak nem akkor, mikor totál részeg. Így inkább csak figyeltem, ahogy legurít pár tequilát.
-----------------------------------------
Hiyaa!
Ne felejtsétek el, ma fogom kirakni a másik Lashton fictionöm első részét is, so nézzetek bele abba is. Remélhetőleg felkelti majd az érdeklődésetek. Főleg, h az tele lesz misztikus lényekkel, meg sok-sok vérrel és vérengzéssel... jujhh. So lessétek meg. 😆
Illetve, nemrég nyitottam egy ilyen mindenes „könyvecskét", ahova a napi hülyeségeimet írom ki. Ha érdekel, kukkants be oda is. 😘
Comment in the section below or vote for it. Thanks. 😉
Love y'all! ✘✘
- N
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro