ASHTON

   Mióta Luke bevallotta két haverunknak, hogy meleg, azóta Michael folyamat engem basztat. Teljesen rá van mozdulva arra a témára, hogy miért akadtam ki az egyetem előtt, mikor rajtakaptuk Luke-ot smárolni a „pasijával". Azt hiszi, „bánt" a dolog, hogy Luke miket művelhet azzal a sráccal. Állandóan azzal jön, hogy miért vagyok mindig dühös, ha megjelenik nálunk, vagy ha csak szóba jön Wesley. Ennyire látni rajtam, hogy megesz a féltékenység? Pedig próbálom minél jobban elrejteni előlük.
   És persze, még mindig nem hagyja nyugodni a tény, hogy Luke miért engem „részesít előnyben", ha fontos dolgokról van szó. Hiába magyarázom neki, hogy én vagyok Luke legjobb barátja. És így természetesen velem beszéli meg a dolgait elsőként, és nem vele, vagy Calummal. De ő akkor sem hisz nekem. Érdekes, Calt egyáltalán nem zavarja ez. Sőt, még ő is mondogatja Mike-nak, hogy ez így van rendjén. De neeem! Michael kitalálta, nyilván azért, mert van köztünk valami. Hülyeség! Már az előtt is én voltam számára az első fontos barát, mielőtt kialakult volna köztünk ez az extra izé.
   Még, hogy én vagyok a féltékeny, mi? Kezdem úgy érezni, hogy Clifford is irigy vagy féltékeny. Nevetséges, de komolyan. Csak tudnám, miért csinálja ezt. Eddig nem viselkedett így. Leginkább azóta, mióta Luke lebukott Wesszel.
- Tudod, Michael, kezd egyre röhejesebbé és idegesítőbbé válni, amit csinálsz. – szembe fordultam vele, ahogy az egyetem felé haladtunk. Igen, az utcán neki álltunk vitatkozni.
- Így gondolod, Ashton? Tán neked sem kellene tagadnod pár dolgot.
- Mégis mit, Clifford?
- Mi van közted és Luke között? – kérdezett rá hirtelen.
- Mi lenne? – akaratlanul is kerültem a tekintetét. – Semmi olyan, amiről nem tudnál. – hja, csak titokban kefélgetem.
- Oh, igazán? Nekem nem úgy tűnik!
- Nem tudom, mégis mi a faszra gondolsz, de... szerintem felejtsd is el, de kurva gyorsan. – kezd felszínre törni a dühöm.
- Tisztán látszik rajtad, hogy féltékenykedsz, ha Wesleyvel van.
- Ugyan miért lennék féltékeny rájuk?
- Mit tudom én, Ash. – széttárta karjait. – Kétlem, hogy a szimpla barátok így reagálnának, ha az egyik fél bepasizik.
- Te jó ég! Hallod, mit beszélsz? – feljebb vittem a hangom.
- Egyre inkább azt hiszem, hogy többet érzel iránta, mint egy havernak kellene.
- Te teljesen meg vagy húzatva! – megráztam a fejem, és arrébb léptem. Ám ő megragadta a karom, és visszarántott.
- Baszott furák vagytok ti nekem. – mélyen a szemeimbe nézve mondta. – Az utóbbi fél évben meg pláne. Eddig is tudtam, hogy bensőségesebb a barátságotok. De többről van itt szó.
- Marhaság. Nem tudom, újonnan mit szívsz, de szerintem még időben le kellene vele állnod. Durván hallucinálsz, baszod.
- Hah! Olykor, ha nem figyelsz, vicces is tudsz lenni. – idegesen felnevetett. Megforgattam a szemeim. – A lényeg, hogy túlságosan is össze vagytok nőve. Mintha csak...
- Mintha csak, mi, Gordon? – egy darabig csak hallgatott. – Egyébként is... - szólaltam meg. - Veled mi a helyzet, háh? Te, mi a fenéért irigykedsz a barátságunkra? – kissé váratlanul érhette, mert szoborrá dermedve meredt rám.
- Én... én nem.
- Michael, akkor mégis miért pattogsz itt nekem, hogy veletek nem oszt meg semmit? Meg, hogy miért engem részesít mindig előnyben? Talán erre vannak a kibaszott legjobb barátok, nem? – böködni kezdtem a mellkasát. – Tudtommal, te is így vagy Calummal. Mi a fa...
- Oké-oké! Ashton nyugodj le, a fenébe is! – védekezően maga elé tartotta kezeit.
- Ha nem baszogatnád az idegeimet, talán nyugodt is lennék.
- Beszedted a...?
- Igen, csak hála az ilyen kurva „jó barátoknak", sikerül még így is felcseszniük az agyam. – pár másodpercig farkasszemet néztünk. Aztán sarkon fordultam, és faképnél hagytam Michaelt. A körülöttünk lévők megbámultak minket. Nem meglepő, hisz eléggé kiabáltunk egymással.
   Súlyosabb a probléma, mint hittem. Eddig ezt nem vágta a fejemhez, hogy sejt valamit. Jézusom... ha ezt elmondom Luke-nak, tuti elkapja a pánikroham.
   Amint beértem az egyetemre, megkerestem a szöszkét. Szerencsére közös óránk lesz, Caltől és a seggfejtől külön. Ám Mike még mindig a nyomomban volt. Amíg ide nem értünk, addig is néha-néha mondta a magáét. Csak figyelmen kívül hagytam.
- Ash, nem végeztem veled, ugye tudod?
- Michael! – megtorpantam, így majdnem belém ütközött. – Nem tudnál tovább lépni? És hanyagolni ezt a kurva témát, hm?
- Nem igazán. Nem tudok elsiklani mellette, mert... - elém állt. – Mert eléggé nyilvánvaló, hogy...
- Mi a nyilvánvaló, Clifford? – szúrósan néztem világoszöld szemeibe.
- Hogy van köztetek valami. – elkaptam farmerkabátja gallérját.
- Ha még egyszer ezen a hülyeségen jártatod az agyad, én esküszöm...
- Jézusom, Ashton! – Luke riadtan húzott el a lila hajútól. – Mi a fenét műveltek? – értetlenül nézett végig rajtunk.
- Drága haverodnak elgurult a gyógyszere.
- Te meg egy segg vagy. – morogtam rá. – Jobban tennéd, ha jó gyorsan elhúznád a csíkot. Nem akarom látni a rusnya képed. – fintorogva vetett rám egy pillantást, majd elindult.
- Mégis mi a franc volt ez? – Luke értetlenül nézett rám, miután a punk hallótávon kívül járt már.
- Áh, semmi... csak hülye. – legyintettem.
- Ash... - megfogta a karom. – Min vesztetek össze? – mélyen szemeimbe fúrta kékségeit. Amik most még kékebben ragyogtak, mint általában. Elbűvölően szép ez a srác. – Ne mondd azt nekem, hogy semmin. Ez minden volt, csak nem „semmi". – szólalt meg, miután kábé fél percig csak gyönyörködtem benne.
- Öh... Michael egy seggfej. – meglepődve vonta fel szemöldökét.
- Miért is?
- Mert egy segg és kész. – megvontam a vállam.
- Ash, ne csináld már. Mondd el, mi volt. – úgy nézett rám, mint egy elhagyott kiskutya. Képtelenség ellenállni neki.
- Mióta... mióta bevallottad nekik, hogy... - csak bólogatott. – Azóta folyamat cseszeget.
- Mégis minek?
- Azt hiszi, hogy... – megráztam a fejem. Nem számolhatok be neki mindenről. Hisz még csak azt sem tudja, hogy kisebb dührohamot kaptam, mikor rajta kaptuk őt Wesleyvel. – Tudod, folyton azzal jön, hogy engem fontosabbnak tartasz, mint őket. – lényegében ez is benne volt. De nem ez volt a fő szempont, amiért rám szállt Mike.
- Persze, hogy fontosabb vagy nekem. – picit szorított karom fogásán. – Mindig is az maradsz, Ashy. – rám mosolygott, amitől mintha görcsbe rándult volna a gyomrom. – Még akkor is, ha nem... - most ő rázta meg a fejét, és a padlóra nézett. Ha mit nem? Luke, mondd ki!
   Kíváncsian vizslattam hibátlan arcát. Legszívesebben végigsimítottam volna álla vonalán. Majd tarkójára csúsztatnám a kezem és közelebb húznám egy hosszú és lassú csókra. Lövésem sincs, hogy miért gondolok folyton erre, ha vele vagyok.
- Azt hiszi, hogy van köztünk valami. – böktem ki végül.
- Te-tessék? – tágra nyílt szemekkel nézett vissza rám. – Most ugye csak viccelsz?
- Bárcsak azt tenném. De nem, halálosan komolyan mondom, Lu.
- De... egyáltalán hogyan?
- Nem tudom... - megvontam a vállam. – Elkezdett kombinálni, hogy miért is vagyok én neked olyan fontos. Tudod, hogy nekem kapásból válaszolsz az üzeneteimre.
- Csak ezek miatt?
- Aham. Meg talán azért is berágott, mert nekik később mondtad el, hogy...
- Hát de... régen is ezt csináltuk. Mindig is veled osztottam meg minden bajom. Te vagy a támaszom. És tudtommal ezt sosem titkoltuk.
- Én is így gondolom. De neki meggyőződése, hogy ez mást jelent nálunk. – leblokkolva nézett.
- Konkrét dolgot is mondott?
- Csak azt, hogy szerinte több van köztünk, mint átlag barátok között kellene lenni.
- Mikor bukhattunk le előtte?
- Szerintem, semmit sem látott vagy hallott.
- És szerinted bevette, hogy Wesleyvel kufircoltam, és nem veled?
- Remélem, igen.
- És ha mégsem? És ha... ha tegyük fel, tényleg látott valamit? Mondjuk, a múltkori buliban, mikor velük mentünk? Mi van, ha meglátott minket smárolni?
- Luke, mi az emeleten voltunk. Nem láthattak ott minket.
- Sosem tudhatod. – mélyen a szemeimbe nézett, amikben gyűlni kezdtek a könnyek. – Ezt nem hiszem el, hogy tényleg... – idegesen beletúrt a hajába és elfordult tőlem. Szaporábban kezdte venni a levegőt. Jaj, ne! Baby, ne ess pánikba!
- Lukey... - mögé léptem és a füléhez hajolva suttogni kezdtem. – Nyugodj meg, kis Pingvinem. Oké? – egyik kezemet derekára csúsztattam. – Nem buktunk le, minden rendben. Senki sem tudja, hogy igazából mi is van köztünk. – mondandóm hallatán ellazult, légzése is normális lett. Vállára nyomtam egy lágy csókot. Picit oldalra fordította a fejét, így ajkaink csak milliméternyire voltak egymástól. Nagy erőfeszítés kellett hozzá, hogy ne csókoljam meg. Ugyanezt láttam rajta is. – Khm... megnyugodtál? – kérdeztem rá, miután megfordult.
- Igen, hála neked. – rám mosolygott, amitől jobb kedvem lett. Hirtelen derekam köré fonta karjait és szorosan hozzám bújt. Fejét nyakamba fúrta. – Köszönöm, hogy mindig segítesz lenyugodni. – vigyorogva öleltem át.
- Ez csak természetes, Hemmo. – finoman cirógatni kezdtem a hátát. – Mindig itt leszek, hogy segítsek neked átvészelni a bajokat. – motyogtam a fülébe.
- Irtó hálás vagyok ezért. – éreztem, hogy végig mosolyog. Fejére nyomtam egy puszit, amitől halkan nevetni kezdett. – Ashton? – elhúzódott tőlem, de csak annyira, hogy szemeimbe tudjon nézni.
- Hm?
- Tudod... ma lesz egy újabb randim Wesleyvel. – és lőttek a jókedvemnek. – És kicsit parázok tőle.
- De miért? Kedvelitek egymást, akkor mitől félsz?
- Nem tudom. – megvonta a vállát.
- Luke, minden rendben lesz. Jól fogod magad érezni vele. – megsimogattam a felkarját.
- Ha te mondod, akkor még el is hiszem.
- Figyelj, Ba... Lukey, ne görcsölj rá, lazulj el. Erre a Michaelös dologra még csak ne is gondolj, oké?
- Megpróbálom. – apró mosolyra húzta telt ajkait. Ajkamba haraptam, hogy visszafogjam magam, nehogy megcsókoljam.
- Mikor is találkoztok?
- Hét körül. – csak bólogattam.

LUKE

   Ma az egyetemen, nem tudtam nem észre venni, hogy Ash mennyire lelombozódott, mikor Wesleyvel való randimról beszéltem neki. Ez megint csak azt támasztja alá, hogy tényleg féltékeny lehet? Hát nagyon remélem. De mi van, ha valóban féltékeny? És ha ez váltotta ki belőle a dühproblémáit?
   Olyan fura, hogy pont most jött ki rajta. Mindig is nyugis embernek tartottam őt. Erre hirtelen kiújul nála ez a betegség. Az előtt, míg nem alakult ki köztünk ez a barátság extrákkal kapcsolat, addig semmi baja sem volt. Pár hete meg tényleg sűrűbben vettem észre, hogy gyorsabban lesz ideges. Elég fura egybeesés, nemde?
   Szóval... Mi van, ha ez tényleg miattam van? Miattam vannak dühkitörései, és miattam kell gyógyszereket is szednie. Jézusom...
   Egyre inkább elöntött a bűntudat, hogy mindezt miattam szenvedte el az a srác, akit mindennél jobban szeretek. Ez egyszerre röhejes és félelmetes is. Az agyamat ellepték a borzalmasnál borzalmasabb gondolatok. Melyek sötétek és eléggé ijesztőek voltak. Ahogy kezdett erősebbé válni bennem a bűntudat és a fájdalom, úgy egyre inkább elkapott a pánikroham is. Ezzel együtt pedig az ismerős viszkető érzés, melyek a régi hegeim helyét jelezték.
   Kívülről nézve úgy viselkedhettem, mint egy drogos, aki már pár napja nem jutott hozzá a napi adagjához. Vörösre vakartam a csuklóimat, miközben azon agyaltam, hogyan is szüntethetném meg ezt a viszkető és maró érzést. Na meg persze a fejemben száguldó gondolataimat.
   Nem bírom elviselni, hogy valóban én okoztam szerelmem dühkitöréseit. Méghozzá az én hülye kis bosszú hadjáratomnak köszönhetően. Ha nem akartam volna Asht féltékennyé tenni azzal, hogy bepasizok, akkor mindez kurvára nem történik meg. Ez csakis az én kibaszott hülyeségem hibája.
   Arra eszméltem, hogy a kezemben tartom azt a pengét, amit hetekkel ezelőtt elrejtettem az ágyam alatti kis dobozba. A doboz fölé görnyedve meredtem a pengére. Azonnal tudtam, mit kell tennem. Picit arrébb toltam a dobozt, és visszaültem a bokáimra.
   Bal karomon feltűrtem pulóverem ujját. Mély levegőt vettem, és a csuklómhoz szorítottam a pengét. Egymás után ejtettem pár vágást a bőrömön. Nem foglalkoztam az égő fájdalommal, vagy az apró vérpöttyökkel, amik a padlóra hullottak. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy ezzel valamennyit enyhítettem a bűnösségemen.
   Miután az adrenalin elszállt a véremből, kitisztult az agyam is. Ezzel együtt újabb bűntudat lett úrrá rajtam. Ashton dühproblémái helyére egy másik lépett fel. Méghozzá egy ígéret megszegése. Ami szintén Ashtonhoz köthető. Két éve megígértem neki, hogy felhagyok az önpusztítással és nem vagdosom tovább magam. De ezt már másodszor szegem meg, alig egy hónap leforgása alatt.
   Nem tudom, hogy miért jutottam el megint ugyanarra a mélypontra, mint két évvel ez előtt. De mintha csak ugyanott folytatnám, ahol abba hagytam. Ugyanúgy hiányzik és lenyugtat az a fájdalom, mikor kis sebeket ejtek a bőrömön. Tudom, hogy ezt nem lenne helyes csinálnom, de muszáj.
   Gyorsan feltápászkodtam a padlóról. Pár zsebkendőt szorítottam a csuklómra. Öklömben tartva a pengét kilestem az ajtómon. Szerencsére Ashtont nem láttam a nappaliban, így átsiettem a fürdőbe. Lemostam a csuklómról és a pengéről a vért. A sebeimet lefertőtlenítettem, utána be is kötöztem. Majd egy vizes szivaccsal visszasurrantam a szobámba, hogy a padlóról is feltakarítsam a vért.
   Ezután higgadtságot magamra erőltetve neki álltam készülődni a randimra. Vicces, hogy pont egy ilyen pánikroham után is képes vagyok elmenni Wesleyvel való találkára. De nem akarok feltűnést kelteni azzal, hogy hirtelen lemondom. Így kénytelen vagyok elmenni a randira.
   Mivel ezúttal Wes minden áron el akart vinni egy puccos étterembe. Így a szokásos fekete feszülős farmert és egy hosszú ujjú fehér inget vettem fel –ez legalább takarni fogja a bekötözött csuklómat–. Amit felül eléggé lazán hagytam, szabaddá téve mellkasomat. Nyakamba akasztottam két nyakláncot, még valami pacsulit is fújtam magamra. Majd a fürdőbe mentem, hogy belőjem a hajam. Enyhén bevizeztem a kezem és párszor végig szántottam ujjaimat a hajamon. Így egy elegánsabb sérót kreáltam magamnak. Pár tincs viszont így is a homlokomba hullott.
   Épp az egyik flancosabb fekete csizmámat húztam fel, mikor Ashton kivánszorgott a szobájából. Felegyenesedtem és egyenesen a szemeibe néztem. Ő pedig alaposan végigmért, és még füttyentett is egyet.
- Ejha, Hemmings, jól kitettél magadért. – elismerően bólintott. – Kurva jól nézel ki, Luke. – bókjától egyből arcomba szökött a vér.
- Köszönöm, ez... ez igazán bájos tőled. – zavartan elnevettem magam és magamhoz vettem a bőrkabátom.
- Csak az igazat mondom. – közelebb lépett, amitől szívem hevesebben kezdett verni. Mélyet szippantott a levegőből. – Mmm... csábító. – ajkába harapva futtatta végig rajtam a tekintetét. – Remélem, sikerül az ujjaid köré csavarnod. – ismét találkozott a tekintetünk. – Habár, ezzel a külsővel bárkit megkaphatsz. – vicces, akire vágyom, azt pont nem érdeklem. A sors iróniája, mi? Vagy a kibaszott karmáé, hm?
- Ha te mondod? – megvontam a vállam. – Nem tudom, mikor érkezem. Ha netán nem találnék haza, akkor... Jó éjt, Ashy. – rávigyorogtam, ő pedig bólintva viszonozta.
- Érezd jól magad, Lu. – most én bólintottam. Majd az ajtóhoz lépve a kilincsre tettem a kezem. Ám mielőtt lenyomhattam volna azt, Ash megragadta a derekam és maga felé fordított. Még reagálni sem volt időm, máris birtokba vette ajkaim. A meglepettségtől bele telt pár másodpercbe, mire visszacsókoltam. Ettől a csókjától is –mint általában az összestől– pillangók kezdtek verdesni a gyomromban. Testemet végigjárta egy jóleső, bizsergető érzés.
   Tarkójára csúsztattam a kezem, és beletúrtam a hajába. Miközben finoman végignyalta az alsó ajkam. Amint kinyitottam a szám, nyelve azonnal befurakodott és szexi táncra hívta az enyémet.
   Sosem tudok ellenállni Ashtonnak, vagy éppen a csókjának. Tudom, marhaság, hogy ezt csinálom, de... Várjunk csak! Lehet, hogy inkább a nehezen megkaphatót kéne játszanom vele? És lehet, hogy azzal még inkább rám startolna? Hm, ki kéne próbálni.
   Mellkasánál fogva, lassan eltoltam magamtól. Lezárásképp, még egy apró csókot nyomott ajkaimra. Aztán mélyen egymás szemébe fúrtuk a tekintetünk. Érzem, hogy arcom kipirult.
- Ezt mire fel kaptam? – kíváncsian néztem zölden csillogó íriszeibe.
- Szerencsét kívántam vele. – szélesen vigyorgott rám, ami engem is mosolygásra késztetett.
- Oh... - egy ilyen csók után biztos, hogy nem fogok tudni rendesen odafigyelni Wesleyre. Baszd meg, Irwin. – Hát, köszönöm? – bizonytalanul elhúztam a szám.
- Mondtam, hogy kívánatos vagy. – féloldalas mosolyra húzta ajkait.
- Vettem észre. – motyogtam. – Öh... de jobb ha me-megyek.
- Félsz, hogy nem tudsz ellenállni nekem? – az előbbi vigyora úgy tűnik, levakarhatatlan az arcáról.
- Nem is tudom. – nagyot nyeltem. Teljesen igaza van. Ha továbbra is itt maradok vele, ráadásul ilyen közel, akkor tényleg le fogom támadni. – Majd találkozunk. – rámosolyogtam, és picit megveregettem a vállát. Ezzel egy mosolyt csaltam ki belőle. Aztán kiléptem az ajtón.

   Ahogy megbeszéltük, a kollégiumtól egy saroknyira várakozott rám Wesley. Vigyorogva és kissé izgatottan ültem be a kocsijába.
- Szia, Lukey! – széles mosollyal az arcán köszönt rám.
- Hali! – közelebb hajoltam hozzá és arcára nyomtam egy puszit.
- Kis édes. – motyogta. – Remekül nézel ki. – végigfuttatta rajtam a tekintetét.
- Akárcsak te, Wes. – haját is tökéletesen belőtte. Talpig feketébe öltözött, vagyis a zakója, az inge és a farmere is. Csak az övé kevésbé olyan szűk, mint az enyém. Illetve az ingét se olyan lengén gombolta be, ahogy én.
- Akkor, indulhatunk? – csak bólintottam.

   Út közben nem sokat szóltunk egymáshoz. Túlságosan lefoglalt Ashton szenvedélyes csókja. És persze, azért még mindig „félek" ettől a randitól. Nem tudom, miért parázok ennyire, de valamiért a gyomrom is görcsbe rándult tőle.
   Miután megérkeztünk, Wesley úriember módjára viselkedett. Kinyitotta nekem az étterem ajtaját, és előre engedett. Az ajtóban egy pincér várt minket, aki a lefoglalt asztalunkhoz kísért. Egymással szemben foglaltunk helyet. Majd a pincér udvariasan a kezünkbe nyomta az étlapot. Elsorolta az ajánlatait, amit végig is hallgattunk. Végül, mindketten ugyanazt rendeltük.
   A vacsora isteni finom, és a randi is nagyszerűen zajlik. Rengeteget flörtöltünk egymással, jó pár csók is elcsattant már, nevettünk is egymás viccein, többet tudtunk meg egymás életéről. A sulis éveinkről is meséltünk. Ám én elhallgattam a depressziómat és, hogy basztattak az iskolástársaim. Na, meg persze a csuklóimat és combjaimat borító hegekről sem szóltam egy mukkot sem. Nem akarom, hogy szánalom miatt érdeklődjön felőlem.
   Viszont Wesleyből senki sem nézte volna ki, hogy egy nap ilyen dögös pasivá válik, mint amilyen most. A telefonján mutatott pár tini kori képét, és basszus, irtó cuki kölyök volt. Ám ahogy teltek az évek, egyre jobban kikupálódott, és a kisfiús arca kezdett megférfiasodni. Már 16 évesen elkezdett gyúrni, így simán be is jutott néhány modellügynökséghez. Mire 18 lett, addigra rengeteg felkérése volt neves sportruha cégeknél. Azóta meg már milliomos, szóval szépen fut a karrierje.

- Lukey... - szólalt meg, miután kihozták a desszertet. – Tudod, már egy ideje foglalkoztat valami. – meglepve vontam fel a szemöldököm.
- Éspedig?
- Legutóbbi beszélgetésünk Ashtonról, kicsit megmozgatta a fantáziám. – lehunyt szemekkel szívtam be a szám. Annyira tudtam, hogy szóba fog jönni ez a téma is. Talán ezért is féltem a randitól.
- Miért is? – kíváncsian néztem kék szemeibe.
- Nem hagy nyugodni valami. Ez pedig a különleges kapcsolat, ami köztetek van.
- Mióta az életembe léptél, azóta nem... - válaszoltam a fel sem tett kérdésre. Aham, pont aznap, mikor elmentünk kávézni, és találkoztál Ashtonnal, azon az éjszakán meg is farkaltam. De neeem, mi aztán nem kufircoltunk azóta. Dehogy.
- Igazán? – csak bólintottam. – Lehet egy kérdésem? De, ha kérhetném, legyél őszinte.
- Rendben. – ez egyre rosszabb lesz.
- Mit érzel Ashton iránt? – annak ellenére, hogy tudtam mit fog kérdezni, még így is leesett az állam. – Legutóbb is azt mondtad, hogy semmit. Nekem nem így tűnik, Szöszi. – képtelen vagyok erre válaszolni.
- Miért, minek tűnik? – talán rossz döntés volt rákérdezni erre.
- Szerelmes vagy belé? – arcomba szökött a vér. És kábé fél percre le is blokkoltam.
- Az túlzás, hogy szerelmes lennék. – hazudtam. – Kedvelem őt, de...
- De mi, Luke? – az asztalra könyökölt. Nem akarom bevallani neki, hogy ténylegesen belezúgtam a legjobb haveromba. Lehet, ezzel orbitális baromságot csinálok, de...
- De nem annyira, mint téged. – bíztatóan rámosolyogtam. Ettől ellágyultak a vonásai, és visszamosolygott rám.
- És ez mit is jelent pontosan? – önelégült vigyorra húzta ajkait.
- Az attól függ, te mit érzel irántam? – felvettem a pezsgős poharam, és az fölött lestem rá.
- Én is nagyon kedvellek, Lukey. – beharapta ajkát. Aztán elmerült a gondolataiba, ahogy arcomat tanulmányozta. Látszólag nagyon gondolkodik valamin. Mély levegőt vett és szólásra nyitotta a száját. Majd be is csukta. Mintha inába szállt volna a bátorsága. – Öh... nem tudom, hogy eljött-e már az ideje... de kérdeznék még valamit. – érdeklődve felvontam a szemöldököm, majd kortyoltam a pezsgőből. – Lennél a pasim? – amint kiejtette a szavait, egyből félrenyeltem a pezsgőmet. Köhögtem párat, és értetlenül pislogva néztem rá.
- Hogy mid?
- Lennél a pasim, Lucas? – egy szélesebb mosollyal ismételte meg. Nem tudom meddig gondolkodhattam rajta. A másodpercek szinte óráknak tűntek.
- Örömmel lennék, Wes. – vigyorogtam rá. Ő pedig áthajolt az asztalon és szenvedélyesen megcsókolt.

Lehet, hogy egy életre meg fogom bánni, hogy igent mondtam. De az is lehet, hogy jól döntöttem. Bármi lehetséges.

------------------------------------

Aloha!

Na, a sokk meg volt Lukey válasza miatt? So they're boyfriends now. Damn... 😱 😘 Kíváncsi vagyok mit reagáltatok erre. 😏
Yaapp, Mashton kissé fasírtba van, but... *shrugs*

Nos, két bejelenteni valóm van:

- Az egyik, nyilván tudjátok, h új fictionökön dolgozom, és a misztikus Lashtonnak a héten már el is készült az első fejezete. Arra gondoltam, ha Halloweenig meg tudok írni még legalább egy részt (max kettőt), akkor október 30, vagy 31én publikálnám is, Kidnapped címmel. Soooo remélhetőleg a következő héten sikerül még egy fejezetet összehoznom, és az alapján döntök a sorsáról. Are you ready? Fuck, i'm so exciteeeddd! 😆😆

- Aztán napok óta azon agyalok, h kéne ilyen „mindenes könyvecskét" kezdenem, ahol a hülyeségeimet/ fangörcseimet írnám le. Nem tudom, mennyire lenne rá igény vagy vmi, so pls írjátok meg kommentben, h érdekelne-e titeket, vagy senem. Thanks a lot. 😁

Comment in the section below or vote for it. Thanks. 😉

Love y'all! ✘✘
- N