LUKE

- Egy héttel később -

   A múltkori kiborulásom óta egyre rosszabbul viselem, ahogy Ashton Faye-el enyeleg. Szinte a hányinger kerülget már, ha meglátom őket. Az elmúlt hétben párszor felhozta szobára, és hát tökéletesen lehetett hallani, mit is műveltek a szobájában. Ez pedig még inkább kiakasztott. A szívemen újabb repedés, vagy inkább árok keletkezett. Feltéve, ha van még a szívemen üres hely az ilyesmik számára. Rettenetesen fáj ez az egész. Amíg ő el van a kis barátnőjével, addig én csendben a sarokban szenvedek a románcuk miatt. Szenvedhetek Ashton iránt érzett szerelem miatt. Kibaszott érzések miért is kellenek az embernek? Mikor mindig csak rosszat hoznak ránk.
   Egyik délután, mikor megint hangoskodtak a hancúrozás közben, eléggé mélypontomra kerültem. Én vagyok a hülye, hogy nem mozdulok ki ilyenkor a szobámból. De ha akartam volna se tudtam volna kimenni, hisz a nappaliban szórakoztak. És nem igazán szerettem volna látni őket akció közben. Főleg nem Asht, amint máson ügyködik, helyettem... És ebben a pillanatban, a sarokban, felhúzott térdekkel ücsörögve sírtam, mint valami nyálas, hős szerelmes tini. Aztán hirtelen „viszketni" kezdett a csuklóm, a régi hegeim helyén. Ezt a betegségem idején is, akkor éreztem, ha rám jött a „vagdalkozás". Most is folyton azon voltam, hogy valamivel ejtsek a csuklómon, vagy bárhol egy rohadt vágást.
   A szobámban fel-alá járkáltam, mint egy elmeháborodott, valami éles tárgy után kutatva. Borotvát nem találtam, hisz azokat a fürdőben tárolom. És ehhez meg ki kéne mennem, a nappalin át... Így inkább folytattam a keresgélést a szobában. Kissé felforgattam azt, mire találtam egy biztos tűt. Eszelősen ültem le a padlóra és bal csuklóm fölé tartottam a kis fémtárgyat. Bőrömhöz nyomtam a tűt, és mielőtt bármit is csinálhattam volna, megremegett a kezem. Baszki, nem lehetek ennyire gyenge! Nem hagyhatom, hogy felülkerekedjen rajtam ez a hülyeség. Két éve tiszta vagyok. Nem eshetek vissza egy ilyen miatt. Mély levegőt vettem és eldobtam a tűt. Fejemet a falnak döntöttem és hosszan kifújtam a levegőt.
 
   A következő napokban próbáltam tudomást sem venni a kis párosról. Magamba fojtottam az érzéseim. Senkinek sem akartam kimutatni sem a fájdalmam, sem pedig a haragom. Ha a külvilág nem is érzékel ebből semmit, de belül én ugyanúgy szenvedek. Így viszont érzem, hogy ez kezd felemészteni. Főleg a mardosó érzés, ami a mellkasomban uralkodik, ha meglátom Ashtont. Még mindig fájó számomra a hozzá fűződő szerelmem. Nem tudom túltenni magam ezen a reménytelen érzésen. Pláne úgy, hogy egyre jobban látszik, milyen jól meg van Faye mellett. És ez még borzalmasabbá teszi a helyzetem.
   Feltűnt, hogy a napok múlásával egyre kevesebbet eszem, már-már teljesen elment még az étvágyam is. Van, hogy egész napra bezárkózom a szobámba, és csak elmerülök a gondolataimban és az önsajnálatban. Sokszor azon kapom magam, hogy a csuklóimat kaparászom. Pont, ahogy régen is tettem. Csak akkor fel tudtam kaparni a sebeimet, hisz frissek voltak. Most viszont ebből szerencsésebb vagyok, hisz a hegeim már két évesek. És a körmeim meg nem élesek ahhoz, hogy felsértsem a bőröm.
   Ezen felül a rémálmaim sem hagynak nyugodni. Mostanában egyre többször vannak visszatérő rémálmaim. Hasonló a múltkori suliban menekülősre. Csak volt, hogy sokkal szadistább és borzalmasabb. Általában Ashton kényszerít arra, hogy lecumizzam. Vagy ami még rosszabb. Durván meg is erőszakol. Kikötöz az ágyhoz, vagy valahová, és erőszakoskodva közösülünk. Többször is kést szegezett a torkomhoz, vagy miközben bennem mozgott kisebb-nagyobb vágásokat ejtett a bőrömön. Nem egyszer sírva riadtam fel, vagy órákat bőgtem miatta. Persze, ügyeltem arra, hogy a szomszéd szobában levő göndör pasi ne hallja meg. Nem akartam magamra vonni a figyelmét. Nem akarom, hogy megtudja, milyen szörnyűségeket álmodok.
   Sokszor már úgy vagyok vele, hogy rettegek az alvástól. Így egyre jobban fárad a testem, és a lelkem is. Karikásak a szemeim, beesett az arcom. Úgy nézek ki, mint egy zombi, hisz alig alszom, és még csak nem is eszem. De még akkor sem fekszem le aludni, ha már leragadnak a szemeim. Nem-nem. Inkább fogom a gitárom és pengetni kezdem. Vagy annyira eluralkodik rajtam a düh és a fájdalom, hogy ilyenkor pedig törni-zúzni lenne kedvem. De inkább nem teszek semmit, mivel nem akarom felkelteni ezzel is a figyelmet.
   Ha tehetem egész nap a szobámban punnyadok, alig beszélek bárkivel is. Michael és Calum folyton hívnak bulizni, vagy Fifázni, de mindig valami nevetségesen béna hazugsággal próbálom lepattintani őket.
Emellett a pánikrohamaim is előjöttek. Elég, ha csak az alvásra gondolok, vagy ha meglátom „Fayton" párost. Ha az egyetemen vagyunk, sokszor kötök ki a mosdóban, hogy legyűrjem a bajom.
  

   Most is épp itt ücsörgök a hideg kövön és bőgök. Felhúzott térdeimet átkarolva, fejemet lábaimra hajtva hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a sírás és mindenféle érzelmem. Egészen az utolsó előtti előadásig tűrtem, ahogy szemeim láttára, majd' felfalták egymást a szünetekben. Nem bírom elviselni, hogy együtt vannak, ráadásul folyamat egymás szájában matatnak.
   Jelen pillanatban marhára nem érdekel, ha netán valaki belépne a fiúmosdóba. Jöjjön csak, kurvára letojom, ha valaki egy sírós kis buzinak nevezne emiatt. Valamennyire igaz is rám, hisz elvégre egy pasiba vagyok menthetetlenül szerelmes.
   Talán két perc sem kellett, és már nyílt is az ajtó. Nem foglalkoztam vele, ki jött be. Könnyeimen keresztül csak annyit láttam, hogy egy foltos farmeres, bakancsos valaki törökülésben leült elém.
   - Luke... mi a franc van veled? – a hangjáról egyből felismertem, hogy színes hajú haverom az. Finoman megfogta a karom, de még így sem néztem rá. – Lukey, haver... - megcirógatta a hajam, én pedig picit elhúzódtam tőle. – Miért sírsz? Megint basztat valaki, vagy...?
   - Mikey, hagyjuk... nem érdekes. – szipogtam, és pulcsim ujjába töröltem a könnyeim.
   - Már hogyne lenne érdekes? Luke, két éve nem láttunk így, most meg hirtelen a semmiből megint magad alatt vagy. Mi történik veled? Napok óta alig látunk, sőt néha még a sulit is kerülöd. Mi a baj?
   - Ne-nem akarok róla be-beszélni. – megráztam a fejem.
   - Luke... - megfogta a lábszáram. – Otthoni problémák? Esetleg Ashtonnal van valami gáz? – miből gondolod, hogy vele van bajom? Nagyot nyeltem. – Luke, látom rajtad, hogy valamelyik tippel beletrafáltam. Ki vele, kivel, mivel van bajod?
   - Khm... otthoniakkal. – akaratlanul is beharaptam a piercingem.
   - Akarsz róla beszélni? – csak megráztam a fejem. – Ashtonnal sem akarsz erről besz...
   - Senkivel sem akarok beszélni! – csattantam fel. Pláne nem As... vele.
   - Oké-oké! – védekezőn maga elé tartotta kezeit. Aztán pár percig csak csendben fixírozott. – Szörnyen nézel ki. A megszokottnál is sápadtabb vagy. Na, meg durván borostás a képed, amit nem sűrűn hagyod, hogy ennyire kiburjánzódjon. Nem beszélve arról, hogy beesett az arcod. Feltűnt Luke?
   - Nem igazán. – megvontam a vállam.
   - Szerintem, menj el dokihoz. Még bajod lehet belőle. Akár kereshetnél egy dilidokit is, ha már velünk nem vagy hajlandó beszélni.
   - Eh, nem rossz ötlet. – tényleg nem az. Bár korábban is jártam pszichológushoz, de nem sokat használt. – De tudod Michael, ezen még a dokik se tudnak segíteni. – az orvosok nem tudnak kigyógyítani a szerelemből, vagy éppen a melegségből.
   - Ha te mondod? – hitetlenkedve nézett rám. – Na, gyere. Még a végén felfázol itt nekem. – vigyorgott, aztán felsegített a padlóról. Amint talpra álltam, egyből elvesztettem az egyensúlyom, és ha Cliffo nincs itt, elhasalok. Szorosan fogta a vállaim. – Jézusom, jól vagy? Ettél ma már valamit? – megint megvontam a vállam. – Akkor most szépen, megyünk enni.
   - Előbb megmosnám az arcom.
   - Azt jól teszed. – mosolygott. Az egyik kagylóhoz álltam, és megnyitottam a hidegvizet. Alaposan megmostam az arcom, és belenéztem a tükörbe. Mikey a tükörképemet vizslatta. – Tényleg szörnyen nézel ki. –ingatta fejét.
   - Megesik.
   - Mintha napok óta nem is aludtál volna. – milyen jól tudod. Végignézett rajtam. – És nem is ettél. Baszki, pár hete nem voltál ennyire görény.
   - Miről beszélsz? – arcomat törölgetve néztem a tükörbe.
   - Eddig is vékonyak voltak a lábaid, de most kurva vékonyak. Ez a pulcsi is vagy három számmal tűnik nagyobbnak nálad. Holott, eddig nem lógott rajtad ennyire.
   - Csak rosszul látod, Mikey. – arcomra erőltettem egy mosolyt. – Mehetünk? – megfordultam. Fejét csóválva indult meg.
   - Tudsz egyedül is jönni, vagy segítsek?
   - Menni fog.
   A folyosóra értünk, egyből megpillantottam Asht, ahogy a távolból aggódva méregetett. Elkaptam róla a tekintetem, és inkább a felénk közeledő Calumra néztem. Megint magamra erőltettem egy mosolyt.
   - Szia, Cal! – köszöntem rá egy álca mosollyal.
   - Szi... ejj, Luke, hogy nézel ki? Minden oké? – felváltva nézett rám és a punkra.
   - Nem mondhatni. – megrázta a fejét.
   - Mi a baj?
   - Kérdezd tőle, ugyanis nem hajlandó normálisan válaszolni. – rám mutatott.
   - És ugyan miért nem? – összevont szemöldökkel nézett rám.
   - É-én nem akarok erről beszélni.
   - Látod? Mondtam én, hogy ilyen kis titkolózós. – csak megforgattam a szemeim.
   - Kis mufurc. – nevetett a Kiwi. – De mi a fenétől nézel ki ilyen borzalmasan?
   - Az előbb is majdnem elájult.
   - Ki ájult el majdnem? – amint meghallottam a hangját elszorult a szívem.
   - Hát, Luke. – válaszolta Michael. Direkt nem néztem Ashtonra.
   - Miért, mi történt Lukey? – hátamra csúsztatta a kezét. – Nézz rám, kérlek. – finoman cirógatta a hátam. – Lu, mi a baj?
   - Nincs semmi, Ash. – lopva néztem rá, majd a padlót bámultam tovább. – Csak, megszédültem. Ennyi az egész.
   - Háh, ki tudja mióta nem ettél már. – árulkodott a lila hajú.
   - Hogy mi? – elém lépett Ashton, állam alá nyúlt és finoman megemelte a fejem. Így kénytelen voltam ránézni. – Miért nem eszel? – szemeiben aggódás és némi düh keveredett.
   - Nem értem rá. – megvontam a vállam.
   - Ezt még te sem hiszed el, Luke. – tenyerei közé fogta arcom. Úgy nézett rám, mint aki legszívesebben megcsókolna. Ahogy én is mindennél jobban vágyom arra a csókra. Főleg így nyilvánosan, mindenki előtt. – Mi lenne, ha most szépen elmennénk valahová enni?
   - Ja, szerintem is elmehetnétek valamerre kajálni. – bólogatott Michael.
   - De amíg nem evett legalább egy falatot, tényleg ne hagyd meglógni. – nevetett Hood.
   - Ha kell, én magam fogom megetetni. – vigyorgott rám Ash.
   - Jól teszed. – megveregette a vállát Mike. – Most viszont, mi megyünk órára. Oké? – bólintott Ashton. Aztán hamar elköszöntek tőlünk. Ám, Michael mielőtt elment volna, rám kacsintott. Mégis mire véljem ezt a kacsintást? Értetlenül néztem utána.
   - Mehetünk, Lukey fiú? – csak pislogtam rá párat, majd bólintottam. – Nagyszerű. – átkarolta a vállam, és a kijárat felé terelt. Miután kiértünk az épületből továbbra sem vette le rólam a kezét. Sőt, még a táskámat is elakarta venni tőlem, de nem engedtem.
   - Ash, egyedül is tudok menni.
   - Nem lennék annyira biztos ebben, Babe.
   - Babe? – összehúztam a szemöldököm és megtorpantam. – Már az utcán is így hívsz? Azt hittem, hogy csak sze... - hirtelen számra tapasztotta ujjait.
   - Ssh... ki ne mondd. – vigyorgott és tovább indult. Másik kezét még most sem vette le rólam.
   Pár perces séta után bevezetett egy kis pizzázóba. Ugyan néhány utcányira van az egyetemtől, mégis most vagyok itt először. Kinyitotta nekem az ajtót és előreengedett. Végigvizslatta a hátam, majd hátsómon állapodott meg a tekintete. Na, ne már! Most komolyan bevetette nálam is ezt az „illedelmes" trükköt, amit általában a csajoknál szokás? Ha eddig nem éreztem volna magam kínosan, hát most már biztosan.
   Egy ablak melletti boxot foglaltunk el, az étterem egyik eldugott sarkában. Velem szemben ült le, és aranyosan rám mosolygott. Felvette az étlapot, de közben folyamatosan engem nézett.
   - Megengeded, hogy én válasszak neked pizzát? – csak bólintottam. – Rendben. – ajkába harapott, és fél percig még rajtam legeltette tekintetét. Oké, egyre furább ez az egész. – Áh, asszem meg is van. – feltartotta mutatóujját, majd az asztalra terítette az étlapot, és rábökött az egyik menüre. – Mit szólnál, ha befeleznénk egyet?
   - Tőlem aztán, tiéd lehet az egész. Úgysem vagyok éhes. – mély levegőt vett, majd megnyalta ajkát.
   - Tán szándékosan akarsz fogyni, Baby? Modell szeretnél lenni, vagy mi?
   - És neked szabad Babyzni és Babe-ezni a nyilvánosság előtt? De én nem mondhatom ki azt a szót?
   - Azért a kettő között nagy különbség van. – vigyorgott, és idehívta a pincért. Nem is figyeltem arra, hogy milyen pizzát rendelt, csakis őt bámultam. Eléggé felbosszantott ezzel a hülye kajálással. De még így is pillangók röpdösnek a gyomromban, ha csak ránézek. Hullámos tincsei picit belehullottak a homlokába. Szemei gyönyörű zölden csillogtak, amit még szebben kiemelt fekete inge. Melyet felül nem teljesen gombolt be, így szabaddá tette izmos mellkasának egy részét. Istenem, de szexi.
   Azon kaptam magam, hogy piercingemet harapdálva stíröltem őt. Persze, ő is észrevette ezt, és csak féloldalas mosolyt villantott rám. Lehajtottam a fejem, és éreztem, hogy arcomat ellepi a pír.
   - Csak nem tetszik, amit látsz, Cicám?
   - Ash, elég ezekből a becenevekből, mert...
   - Mert? – felvonta a szemöldökét.
   - Eléggé félreérthetőek.
   - Ugyan már. – vigyorogva legyintett. Majd elkomolyodott az arca. – Szóval, mi is volt ez a majdnem elájulás?
   - Nem ájultam el, csak megszédültem. Semmi komoly. – mellkasom előtt mérgesen összefontam a karom.
   - Olyan cuki vagy, mikor bevágod a durcát. – suttogta. Ez most tényleg flörtöl velem? Mi a fene ütött beléd Ashton? – Amúgy, örülök, hogy végre szóba állsz velem.
   - Muszáj volt. – felszisszent. Nyilván nem tetszett neki. Mély levegőt vett, ám mielőtt megszólalhatott volna kihozták a gőzölgő pizzánkat.
   - Parancsoljatok! – vigyorgott ránk a fiatal lány. – Jó étvágyat! – még egyszer mosolyogva végignézett rajtunk, majd elment. Ashton pedig szórakozott mosollyal az arcán dőlt előrébb, ahogy az előttem levő tányérra tett egy szelet pizzát.
   - Luke, most pedig meg fogod ezt enni. – rám vigyorgott. A tésztára néztem, amit szépen beborított az elolvadt sajt. Nagyon ínycsiklandóan nézett ki, de ennek ellenére sem tudtam rávenni magam, hogy akár csak egy falatot is letuszkoljak a torkomon.
   Ashtonra néztem, aki javában tömte a fejét.
   - Baby, kérlek, egyél a kedvemért. – kérlelve nézett rám.
   - Nem vagyok éhes. – megráztam a fejem.
   - Na, ne csináld. – lebiggyesztette ajkát. De aranyos így. – Rád férne az evés... mintha fogytál volna.
   - Miért jön ma mindenki ezzel?
   - Hogy miért? – felvonta szemöldökét. – Talán azért, mert tényleg vékonyabb vagy, és beesett az arcod. És röviden, ramatyul nézel ki, Lu.
   - Pedig semmi bajom, Ashy. Elhihetnétek igazán.
   - Nem úgy nézel ki, mint akinek semmi baja se lenne. – elhúzta a száját. – Legalább a felét edd meg. – közelebb tolta hozzám a tányért. Én pedig automatikusan hátrébb húzódtam. – Na, nem játszunk ilyet! – felpattant és átült mellém. Felvette a villát és levágott egy darabot a pizzából. Szám elé tartotta. – Nyisd ki szépen a szád, Hem. – rám mosolygott.
   - De nem akarom. – elhúzódtam tőle, már amennyire tudtam az ablaktól. Egyre csak közelített felém a villával. Állkapcsom alá nyúlt és hüvelykujjával finoman megcirógatta az alsó ajkam. Beleborzongtam az érintésébe, még a szemem is lehunytam. Így hagytam, hogy megetessen azzal a falat pizzával.
   - Ez az, jó fiú! – megrágtam, majd lassan lenyeltem a tésztát. – Na, milyen? – kíváncsian fürkészte az arcom.
   - Egész klassz. – amint ránéztem, rögtön elvesztem zölden csillogó szemeiben. Ahogy elnézem, ő is elveszett az enyémben. Picit közelebb hajolt hozzám, így már csak pár centi volt ajkaink között. Szívem a fülemben dobolt, szaporábban vettem a levegőt. Megint úgy tűnt, mint aki készül megcsókolni.
   Arcomra csúsztatta kezét és egy lágy csókot nyomott az arcomra. Pontosabban a számhoz közel. Eléggé leblokkoltam, hisz egy étteremben vagyunk, ráadásul nem is egyedül, és ablak mellett. Veszélyes helyzet egy ilyen.
   - Ashy... - megnyaltam ajkam és totál elvörösödve néztem rá.
   - Még így full szőrösen és zombisan is kegyetlen helyes vagy. – alig hallhatóan suttogta. Szívem nagyot dobbant. Azt hittem, kiugrik a helyéről. Ezt vegyem bóknak? Ashton most tényleg flörtöl velem?
   - Köszönöm. – az arcom szinte már égett. Rettenetesen zavarban voltam, így pulcsim ujjával próbáltam takarni a fejem. Ezen csak aranyosan kacagni kezdett.
   - Kicseszett cuki vagy, ugye tudod? – halántékomra nyomott egy puszit, miközben lesütöttem a szemem. – Na, ne szégyenlősködj. Inkább együnk. – kézbe vette a pizza szeletet és felém tartotta. Nem tudom, mi van velem, de kimondottan tetszik, hogy ennyire buzgón meg akar etetni. Most nem akadékoskodtam, hanem egyből leharaptam egy darabot belőle. Élesebben vette a levegőt, és végig magamon éreztem tekintetét.
   A következő harapásnál szemeibe néztem, majd rákacsintottam. Mire csak ajkába harapva figyelte mozdulataim.
   - Ez kegyetlen szexire sikerült. – szinte már csorgott a nyála is. Illetve látszott rajta, hogy legszívesebben itt helyben leteperne az ülésre. És addig nem állna le, míg be nem jut a boxerem alá. Amennyire csak tudta, összeszorította a lábait. Nyilván problémák adódtak odalent.
   Mosolyogva hajoltam közelebb egy újabb falatért. Ash most is azt figyelte, miként harapok bele a pizzába. Szemeiben fellobbant a vágy tüze, melyben tükröződik, milyen perverz gondolatokat vált ki belőle ez a helyzet.
   Miközben rágtam, alsó ajkammal kezdett babrálni. Hüvelykujjával finoman végigsimított rajta. Majd szájához emelte és lenyalta ujjáról a pizza krémet, közben végig a szemembe nézett. Ezzel a mozdulattal az én fantáziám is kezdett beindulni.
   Finoman elvettem tőle a pizzát és szájához tartottam. Egyből vette az adást és óvatosan beleharapott. Huh, tényleg szexi ez a látvány. Ajkára maszatolódott a pizza. Így egy hirtelen gondolattól vezérelve, közelebb hajoltam és finoman lecsókoltam róla. Én lepődtem meg jobban, mikor gyengéden viszonozta a csókom. Majd tarkómon beletúrt a hajamba és szenvedélyesebben csókolt tovább.
   - Ash... - nem szívesen szakítottam meg ezt a csodás pillanatot, de... a nyilvánosság előtt vagyunk. Nem akarom bajba keverni őt. Mellkasánál fogva toltam el egy picit. – Ne itt. – sóhajtottam.
   - Oh, bocsi. – zavartan harapott ajkába. Arcára csúsztattam a kezem és picit megcirógattam azt. Halvány mosolyt villantott rám.
   Körbenéztem, de szerencsére senki sem figyelt ránk. Vagy már időben elkapták rólunk a tekintetüket. Franc se tudja.
   Ezután, kissé kínosan ettük tovább a pizzánkat. Nem is szóltunk egy szót sem. Csak néha-néha pillantottunk egymásra. Hol lopva, mikor a másik nem figyelt. Hol pedig kis időre leblokkolva szemeztünk.
   Amit már nem tudtunk legyűrni pizzát, azt becsomagoltattuk. Ashton ragaszkodott hozzá, hogy ő állja a pizzát és a shake-et. Most komolyan, tökre úgy érzem, mintha ez egy randi lenne. Pedig nyilván nem annak szánta, de marhára úgy érződik. Főleg, hogy folyamat úgy néz rám, mint aki bármelyik pillanatban le akarna smárolni. Illetve én is érzem magamról, hogy megint szívszemekkel bámultam őt. Ezt meg is értem, hisz teljességgel odáig vagyok érte. Na, de ő mivel magyarázza ezt?
   A kollégium felé vezető úton párszor átkarolta a vállam vagy a derekam. Főleg, ha a zebránál pirosra váltott a lámpa. Ekkor hatalmas kérdőjellel a fejemen néztem rá. Hiába vagyok magasabb, attól még én érzem magam kisebbnek, amiért ilyen kis cukiskodva bánik velem. Mikor észrevette, hogy figyelem, csak egy széles mosolyt villantott rám, és arcomra nyomott egy puszit.
   Külső szemmel nézve, tökre úgy jön le, mintha járnánk. Hisz folyamat átkarol, és úgy húz magához. Na, meg ez a sok arcra puszi is erre ad okot. Nagyon fura ez nekem, amit most művel Ashton.
   Viszont ahogy a kolesz közelébe értünk, vagy mikor felsétáltunk a harmadikra már nem húzott ennyire közel magához. Ugyan, végig mellettem sétált, de azért mégsem volt annyira közvetlen, mint az utcán. Fura a pizzázóban simán smároltunk, ahogy az utcán is könnyedén puszilgatott. Itt viszont visszafogja magát, és csak néha ért össze a vállunk, ahogy a folyosón haladtunk.
   Amint beléptünk a szobánkba és kulcsra zárta az ajtót, egyből a falnak nyomott. Szívem zakatolt a mellkasomban. Hevesen vette birtokba ajkaimat. Ugyanezzel a hévvel viszonoztam a csókját. Nyelvét máris bejutotta a számba, és szinte ledugta a torkomig.
   - Ashy... - levegő után kapkodtam és dereka köré fontam karjaimat.
   - Ssh... - számra tette ujjait, és nyakamhoz hajolt. Finom csókokkal halmozta el a nyakam és a kulcscsontom. Harapdálni és szívni kezdte. Halk sóhajokkal jeleztem, hogy mennyire élvezem, amit csinál.
   Tarkóján beletúrtam a hajába, mikor erőteljesen hozzám nyomta keményedő ágyékát. A nevét kezdtem nyöszörögni. Kezeit végighúzta az oldalamon, majd farmerem gombjával kezdett babrálni. És mielőtt benyúlhatott volna alá, megfogtam a kezét.
   - Ashton, ne csináld. – meglepve nézett rám. – Beszélni akarok veled. – próbáltam helyreállítani a légzésem.
   - Miről akarsz beszélni? – nem is igazán figyelt rám, továbbra is nyakamat csókolgatta.
   - Ah, tudod, hogy tetszik, ha ezt csinálod. De... - nem tudtam mondandómra összpontosítani, mert a vágy kezdte ellepni az agyam. – Ah... Ash... - sóhajtoztam, ahogy ismét megszívta a nyakam. Lassan fenekem alá nyúlt és könnyedén megemelt.
   - Oh, tényleg könnyebb vagy. – mosolyogva csókolt meg. Én pedig dereka köré fontam lábaimat. Egyre jobban éreztem rajta, hogy már alig bír magával. Legszívesebben letépné rólam a ruháim, és azonnal lábaim közé férkőzne.
   Belemarkolt a fenekembe, mire felszisszentem. Aztán a kanapéhoz cipelt, és a háttámlára ültetett. Ő pedig szorosan lábaim közé állt, miközben elkezdte lefejteni rólam a pulóvert.
   - Irwie, kérlek... ne most. – lihegtem. De megint nem foglalkozott ezzel, hanem csak vadabbul kezdett csókolni. Szinte tépte ajkaimat. – Ashton. – határozottan eltoltam magamtól.
   - Várj... te most komolyan leállítasz?
   - Igen? – bizonytalanul kérdeztem. Hisztérikusan felnevetett.
   - Miért is, ha kérdezhetném? Tudom jól, hogy te is ugyanúgy ki vagy éhezve rám, mint ahogy én rád.
   - Igazad van. De... - sóhajtottam. – De kérdezni akarok valamit.
   - Jól van, de csak gyorsan. Ha nem vennéd észre, eléggé sürgős lenne lenyugtatni... - féloldalas mosolyra húzta ajkait, ahogy erősebben hozzám nyomta ágyékát. Mellyel egy újabb jóleső nyögést váltott ki belőlem. – Imádom, amikor nyöszörögsz. – suttogta a fülembe, és picit megharapta a fülcimpám. Az élvezettől lehunytam a szemem.
   - Ígérem, később zöldlámpát kaphatsz. – motyogtam, anélkül, hogy ránéztem volna.
   - Oké. – állam alá nyúlt, így szemeibe fúrtam a tekintetem. – Miről van szó, Baby? – megcirógatta az állam.
   - Mégis mi volt ez az egész pizzázósdi? Mi ez a sok becenév? Miért csókoltál vissza, ráadásul egy kajáldában? Na, meg utána az utcán is mit műveltél? Ölelgetsz és puszilgatsz? Nem zavartatva magad, hogy megbámultak minket az emberek. – kínjában harapdálta az ajkát. – Nem akartam kimondani, de megteszem. Ashton, kurvára úgy tűnhetett, mintha járn...
   - És ez téged zavar? – leblokkoltam, és hirtelen nem tudtam válaszolni. – Zavart ez téged, vagy tetszett? Őszintén, Lukey fiú, nem úgy tűntél, mint akit marhára zavarna, hogy ölelgetlek vagy puszilgatlak. Vagy tán rosszul ítéltem meg? – most én harapdáltam kínomban a piercingem. – Na, látod. Szerintem még élvezted is. Ahogy ezt is... - gyengéden csókolt meg. Kezét finoman csúsztatta a tarkómra, hogy közelebb vonjon magához. Ajkaink összhangban mozogtak egymásén. Szenvedélyesen és egyáltalán nem követelőzve csókolt. Még a hideg is futkosni kezdett a hátamon. Miközben átjárt egy nagyon jó érzés.
   - Ash, ne csináld. – megint eltoltam magamtól. Csak kuncogni kezdett.
   - Olyan kis cuki vagy, mikor elpirulsz. – tovább kuncogott. – De akkor se tagadd, hogy nem tetszett.
   - Inkább azt mondanám, hogy fura volt. Pláne tőled, akinek csaja van... És ráadásul, pont te „tiltottad meg", hogy kimondjam, mi ketten nagyon is kufircolunk. – felnevetett. – Most meg min nevetsz?
   - Tudtad, ha ideges vagy néha felhúzod az orrod, és közben hadonászva magyarázol? – megráztam a fejem. – Kibaszott aranyos vagy ilyenkor. – közelebb hajolt és újból megcsókolt. – Igaz, alapjáraton cuki vagy. – pár puszit nyomott az arcomra, majd áttért a nyakamra. – Mikor a pizzával etettelek, fhu, Baby boy... kurvára felizgattad, Apucit. – kissé rekedtes volt a hangja, ahogy a fülembe suttogott.
   - Ashton... - nagyot nyelve néztem rá. Közben combjaimat simogatta.
   - Na, és most, hogy szinte elveszel ebben a nagy pulcsiban, még aranyosabbnak tűnsz. – ajkai súrolták az állkapcsom. – Akarlak Luke, úgyhogy ne beszélj. – ismét megcsókolt.
   - Ashton, még nem fejeztem be. – megint eltoltam magamtól.
   - Még jó, én is csak most kezdtem bele. – csábos mosoly ült ki az arcára. Ajkamba harapva néztem, ahogy kigombolta az ingét. Picit szét is húzta magán, hogy jobban szemügyre vehessem izmos felsőtestét. Az agyam ellenkezni akart, de a vágyaim lassan kezdték átvenni az irányítást fölöttem. Így kezeimet végigfuttattam a testén.
   - Ashy, tényleg nem akarom most. – értetlenül felvonta a szemöldökét.
   - Hát jó... - lehangolva nézett rám.
   - Bocsi, de ezt meg kell beszélnünk. – mély levegőt vettem. – Szóval, magamat sem értem, hogy miért csókoltalak meg a pizzázóban. De azon még jobban meglepődtem, hogy te miért viszonoztad?
   - Nem tudom. – megvonta a vállát. – Egyszerűen csak...
   - Csak? – kíváncsian néztem rá.
   - Tetszik, ahogy csókolsz. Ennyi. Meg aztán, ilyen puha ajkaknak nem lehet ellenállni. – huncut mosolyt villantott.
   - Oh... - arcom megint felvett egy vörösebb árnyalatot, amin ő csak vigyorgott. Legszívesebben azt is elmondanám, hogy ez a pizzázás nagyon úgy tűnt, mintha randi lenne. De ebből szerintem túlságosan is kivehető lenne, hogy mit is érzek iránta. – Oké, és téged sem zavart, hogy ott csókoltalak meg? Hisz nyilván sokan megbámultak minket. – ajkába harapva gondolkodott el.
   - Tudod, Baby, abban a helyzetben valahogy nem tudtam volna arra figyelni, hogy kik látták, és kik nem. – gyengéden beletúrt a hajamba. – Csakis az a pillanat járt a fejemben.
   - Igazán? – ha lehet még vörösebb lettem. – Úgy mondod, mintha...
   - Mintha másképp éreznék irántad? – félve bólintottam.
   - Néha nem tudom eldönteni, végül is mit érezhetsz, velem kapcsolatban. – picit megálltam. – Hogy őszinte legyek, Ashy, ez a közös evés, eléggé randi jellegűre sikeredett. – ezt most komolyan kimondtam?
   - Oh, hát... - zavartan vakarta a tarkóját. – Tényleg ennek tűnt?
   - A csók után meg pláne. Meg, ahogy etettük egymást, eléggé úgy jött ki.
   - Uh, ne is mondd, mert megint eszembe jut, ahogy beleharaptál... - ajkát harapdálta és picit lehunyta a szemét. – Kegyetlenül dögös voltál abban a pillanatban.
   - Te jó ég. – kínomban elnevettem magam. – És ha addig nem éreztem volna furán magam, akkor még jött ez az utcán ölelgetés, meg puszilgatás. Amit nem is értek miért csináltál?
   - Mondtam, hogy irtó cuki vagy ebben a pulcsiban. Szóval... - látszott rajta, hogy zavarban van. – De azt azért te is bevallhatod, hogy tetszett. Nem igaz? – szégyenlősen lehajtottam a fejem. Megsimogatta az arcom. – A hallgatás beleegyezés, Lukey. – állam alá nyúlva megemelte a fejem. Mélyen szemeimbe fúrta zöldes tekintetét. Aztán közelebb hajolt és gyengéden megcsókolt. Mint általában minden csóknál, most is kirázott a hideg. Tényleg rettenetesen szerelmes vagyok belé, ha így hat rám minden egyes csókja.
   - Ash, lehetne még egy kérdésem? – szólaltam meg, miután elváltak ajkaink.
   - Persze, kicsi Pingvinem.
   - Ha tényleg úgy van, ahogy mondogatod, mi szerint nem érzel irántam semmi különösebbet... akkor a mai délutánt mivel magyarázod?
   - Áh, megint itt tartunk, Lucas? – megrázta a fejét.
   - Igen, megint itt, Fletcher. – felnevetett a második neve hallatán. – Szóval, ha elvileg csak barátság extrákkal dolog van köztünk, és a mai ebédet sem tekintjük randinak. Akkor tulajdonképpen mi is a helyzet? Nagyon zavaros a szőke fejemnek ez az egész. Úgyhogy magyarázd meg, Szivi. – vigyorogva ingatta a fejét.
   - Figyelj, Szöszim, tényleg nem érzek irántad semmi többet, szimpla haverságnál. Jó, eddig úgy tekintettem rád, mint az öcsémre. De a szex miatt kissé necces lenne ezt mondani. – kuncogott. – Így marad a baráti szeretet.
   - Ühhüm... kezdem kapiskálni.
   - És mielőtt azt mondanád, hogy a barátok sem szoktak lefeküdni egymással. Nos, ezért hívják barátság extrákkal dolognak. – okoskodva magyarázta.
   - Oh, így már tökéletesen értem. – elhúztam a szám.
   - Miért érzem azt, hogy nem vagy túlzottan elragadtatva ettől a helyzettől. Mintha csak kevesellnéd, vagy nem is tudom.
   - Kevesellném? – felvontam a szemöldököm. – Mit is jelent ez pontosan? – fülemhez hajolt.
   - Azt, hogy nem éred be szimpla haversággal. Mintha többre vágynál velem kapcsolatban.
   - Többre? Nehhem, Ashton. É-én nem... ne-nem akarok e-ennél többet. Fé-félre érted.
   - A dadogásod mindent elárul, Lukey. – felnevetett, majd arcomra nyomott egy csókot. – Sajnálom, Édes. Bármennyire is imádok veled hancúrozni, de nem tudok ennél többet adni. Bocsesz, Baby boy, de ez van. Csak arra kellesz, hogy enyhítsem a vágyaim. – belecsípett a combomba. – És mivel te is beleegyeztél ebbe, így nincs mit tenni, Szépségem. – rám kacsintott. Egy csipogás jelezte, hogy üzenete érkezett. Elővette a farzsebéből a telefonját. Gyorsan rápillantott, alsó ajkát beharapva pötyögött valamit. – Most ha megbocsájtasz, jelenésem van. – megcirógatta az arcom. – Az előbbit majd mindenképp bepótoljuk. – egy futó csókot nyomott ajkaimra. Aztán az ajtóhoz lépett. – Ja, és ne nagyon várj haza. – ezzel ki is lépett a folyosóra.
   Miután becsukta az ajtót, akkor vettem észre, hogy mindvégig visszatartottam a lélegzetem. Hosszasan kifújtam az eddig benntartott levegőt. Szemeimben gyülekezni kezdtek a könnyek. Bármennyiszer fogom ezt még hallani tőle, akkor is ugyanolyan fájdalmasan hangzik, mintha még csak most mondta volna először.
   Egy nap alatt kétszer is mélypontra kerültem. Mintha a hullámok összecsaptak volna a fejem fölött. Az eddigi bajaim csak szépen sorjában gyülekeztek. Most pedig hidegzuhanyként zúdult rám. Ezzel együtt ténylegesen elszakadt a cérna, és először hangtalanul tört rám a zokogás. A kanapé támlája mentén lecsúsztam a padlóra. Ugyanabban a pózban bőgtem, mint pár órával korábban az egyetemi mosdóban.
   Még mindig nem tudom elhinni, amit mond. Hogy csak szexre kellek neki, és hogy semmit sem érez irántam. Ha így lenne, akkor nem csókolt volna vissza a pizzázóban. És nem ölelgetett volna az utcán. Arról meg nem is beszélve, hogy néha megfeledkezik magáról, és bizony ő is ugyanolyan érzelgősen csókol meg, mint ahogy én szoktam őt. Illetve, néha rajtakapom azon, hogy ő is szívszemekkel bámul engem. Nem hinném, hogy rosszul látnám. Tudom, hogy nem csak baráti szeretet van az ő részéről sem. Kezdek kicsit bízni ebben, bármennyire is tűnt reménytelennek az elején. De a mai „randi" után érzem, hogy ő is másképp érez irántam szimplán egy ágyasnál.
   És épp emiatt fájó pont ez. Ha érez irántam valamit, akkor miért tetteti, hogy nem? És miért játszadozik velem? Miért jó ez neki? Rettenetesen rosszul esik, hogy a képembe hazudik. Másrészt meg, csak szórakozik az érzéseimmel. Ha erre gondolok, elfog valami szörnyen rossz érzés. Mintha csak elragadna valami sötét erő, hogy magával rántson a mélybe.

   Nem tudom hány órája bőgök már a kanapénak dőlve, közben ugyanazok a mondatok és emlékképek ismétlődnek a fejemben. Majd egyre nehezebben kaptam levegőt, szinte ziháltam már. A mellkasom elfogta egy szorító érzés, mintha csak satuban lennék. A csuklóim és a combjaim elkezdtek bizseregni és viszketni. Valahol legbelül éreztem, hogy ez nem jó jel. De most nem törődtem vele. Csakis egy valami járt a fejemben. Ez pedig nem más, mint találni egy éles tárgyat.
   Könnyeimet törölgetve pattantam fel a padlóról. Kezdett elkapni az őrültség, és egyből a fürdőbe rohantam. Mivel itt megvan a hatásos „fegyver", amire a múltkor is szükségem lett volna a biztos tű helyett.
   A tükör elé álltam, és idegbajosan vakartam a csuklóimat borító régi hegeimet. Úgy érzem, nem bírom már tovább. Muszáj legalább egy kis vágást ejtenem a bőrömön. Hagyni, hogy a vérem kibuggyanjon a sebből... Mindennél – még Ashton csókjainál is – jobban vágyom erre az érzésre. Kurvára szükségem van erre. Hosszú hónapok, sőt évek után most először érzem úgy, hogy újra át akarom élni azt az érzést.
   Így elővettem az egyik borotvám. Furcsa módon, legutóbb olyan borotvát vettem, amit szét lehet szedni. Amikor „elvonóra" kerültem, megtaníttatták velem, hogy kerülnöm kell az ilyen borotvákat. Most viszont direkt ilyet vettem. Gyorsan szétszedtem, és ujjaim közé fogtam az egyik pengét. Mint valami eszelős elkezdtem forgatva megvizsgálni, tényleg hatásos lesz-e.
   Pulóverem ujjába töröltem a könnyeim, hogy azért lássak is valamit. Majd bal karomon feljebb húztam a fekete anyagot. Csuklómat kezdtem tanulmányozni, amin kismilliónyi heg „díszelgett". Bőrömhöz nyomtam a pengét. Picit megrezzentem a hűvös érintésétől. Mielőtt ejthettem volna rajta egy vágást, elgondolkodtam. Nem lenne jó ötlet a csuklómat megvágni. Hisz itt nagyobb a lebukás veszélye. Ashton egyből kiszúrná a sebtapaszt, és a rengeteg karkötőt, amivel próbálnám eltakarni. Pláne úgy, hogy az utóbbi két évben nem is hordok olyan sok karkötőt, néha napján csak egyet. Nem-nem. Itt nem lesz jó.
   Végignéztem magamon, hol lenne kevésbé feltűnő helye az újabb vágásoknak. Tekintetem megakadt a combomon. Ez az! Azt úgysem látja senki. Számba vettem a pengét, miközben gyorsan kigomboltam a farmerem, és lejjebb toltam a térdemig. Hátrébb léptem a mosdókagylótól, hátam neki ütközött a zuhanykabinnak. Így a kabin fala mentén csúsztam le a padlóra. Kinyújtottam a lábam, és kényelmesen elhelyezkedtem.
   Kézbe vettem a pengét, kissé remegő kézzel nyomtam a bal combomhoz. Mindkét combomon megannyi heg húzódott már. De talán a csuklóimon több van, mint a két combomat együttvéve. Nagy levegőt vettem és lehunytam a szemem. A pengét erősen nyomtam bőrömhöz. Majd kábé két-három centi hosszúságú vágást ejtettem rajta. Felszisszentem a hirtelen jött fájdalomtól, és kinyitottam a szemem. Pont ekkor buggyantak ki az első vércseppek a sebből. Egy elmondhatatlanul jó érzés lett rajtam úrrá. Egyszerre öntött el a fájdalom és az adrenalin. Így még kétszer megismételtem ugyanezt a mozdulatot.
   Ah, baszki... kurvára hiányzott már ez az érzés! Csodálva néztem, ahogy a sötét és meleg folyadék szivárog a három friss sebből.
   Fejemet a kabinnak döntöttem. Megkönnyebbülve éreztem magam. Mintha csak ezzel a három vágással enyhítettem volna a szívfájdalmamon. Amit az a gyönyörű zöld szemű, göndör hajú, és kibaszott szexis srác okozott. Ebből látszik, hogy reménytelenül beleszerettem Ashtonba.
   Pár percig még mozdulatlanul ücsörögtem a hideg kövön, míg helyre nem állt a ziháló légzésem. A szívem sem zakatolt már annyira. Aztán óvatosan felálltam, figyeltem arra, nehogy belenyilalljon a fájdalom a lábamba.
   A csaphoz léptem és megengedtem a forró vizet. Lemostam a vért a combomról, aztán elővettem az elsősegélydobozt. Lefertőtlenítettem a sebeimet. Ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam a fájdalmas nyöszörgésem, mivel marhára tud csípni ez a lötty. Miután megvoltam ezzel, szépen raktam rá egy nagyméretű sebtapaszt. Nagyszerű, mintha nem is lenne itt semmi. Aztán felhúztam a nadrágom.
   Eltüntettem a nyomokat, a pengéket viszont vittem magammal. Így még kisebb a lebukás veszélye. Illetve, ha megint vagdalkozni támad kedvem, legalább nem kell a fürdőbe zárkóznom.
   Átsétáltam a szobámba és az ágyam mellé térdeltem. Felszisszentem, ahogy feszülni kezdett combomon a sebtapasz. Finoman, farmeren keresztül megsimítottam a kötést. Aztán benyúltam az ágy alatti dobozért. Ebben rejtem a kis titkaimat. Rengeteg emlékem köt ehhez a dobozhoz.
   Levettem a fedelét, és egy zsebkendőbe csavartam a pengéket, majd a doboz mélyére süllyesztettem. Sőt, elfedtem mindenféle fotóval és papírral. Így legalább nem lehet rögtön megtalálni. Aztán becsuktam a dobozt, és visszacsúsztattam a helyére.

...................................

Hey!

Tudom, h most kicsit haragudtok rám, amiért ilyen szörnyűségeket művelek szegény Lukey boyjal. :DD Ikken, a másik sztorimban már az első fejezetben kinyírom, itt meg hosszú fejezeteken át hagyom, h szenvedjen. :PP Imádom Lukeyt, félreértés ne essék. :33

But, milyennek érzitek? Szódával elmegy, ooooor....?

Btw, tegnap kreáltam magamnak új borítókat. És úgy gondoltam, hogy majd július elsejével le is cserélem őket. De nem tudtam várni, so ma változtattam meg őket. Hogy tetszenek? És félreértés ne essék! Ezek nem az én rajzaim -hiába van pár 5sos rajzom, egyik sem lenne jó borítónak :'(( .- Illetve, remélem senki nem fog megkövezni azért, amiért más művészek munkáit használtam fel a borítóimhoz. :333

Comment in the section below or vote for it. Thanks. ;)

Love y'all! ✘✘