Yoongi

Ahogyan azt már mondtam, az, hogy elmentünk bulizni a világ legjobb döntése volt, ami akkor csak születhetett volna; pontosabban azt hittem. Középiskolás koromban voltam utoljára partiban, de akkor még csak a négyes fogatunk volt meg; Seokjin, Namjoon, Hoseok ésén. Ha jól emlékszem, ott ismertük meg Jimint, már akkor is csúszóban osztogatta a füvet, Hoseoknak is tőle sikerült vennie, mivel a megszokott emberünket akkoriban pont hűvösre tették. Midketten elég bohém életmódot folytattunk; minden pénteken adiscoban ráztuk, a vécében elszívott joint pedig már egy olyan szokássá vált, amit a mai napig nem tudtunk elhagyni, így a mostani buliba is az volt az első utunk. Bevallom, kissé túlzásba estem, volt ott rajtunk kívül egy másik társaság is, akiknél volt kokain, és készségesen, teljesen ingyen megosztották velünk.Legjobb barátom nagyon nem hajlott rá, de mint minden rosszba, ebbe is belerángattam; rohadtul ki voltam készülve, belülről mardosott a bűntudat, hogy rá akartam mozdulni egy kisgyerekre, aki ráadásul még egy kedves barátom is... Ugye?! Áá... Szóval ehhez hasonló bizonytalan gondolatok cikáztak bennem, féltem, hogy rá ijesztettem, hogy rémálmai lesznek a molesztálásom miatt,vagy, hogy emiatt többször már szóba se fog állni velem - ezek a felemésztő érzések teljesen elködösítették az elmémet, de az i-re az tette fel a pontot, amikor megláttam Jungkookot Taehyunggal érzékien táncolni. Abban a pillanatban teljesen elborult az agyam,ha Hose nem fog vissza, lehet még verekedni is hajlandó lettem volna. Verekedésről jut eszembe...

A buli után pár napig egyikünk sem ment ki a rétre; másnap még szét voltam csúszva, utána való napon pedig úgy éreztem magam, mint, aki másnapos, szóval csak otthon henyéltem, és sorozatokat néztem az "újmostoha apucimtól" kapott telefonomon. Amilyen fiatal, annyira naiv volt, ugrott minden egyes szóra csakhogy anyám ne dobja ki.

***

Egyik késő délután, már sötétedés után azonban friss levegőre vágytam, így elhatároztam, hogy meglátogatom a matracomat.Gondoltam, nem lesz itt senki, ezért írtam Hoseoknak, hogy jöjjön ki ő is, hogy ne unatkozzak. Meg már egy ideje tényleg meg akartam beszélni vele az érzéseimet Jungkookkal kapcsolatban, hiszen neki sokkal több kapcsolata volt már, biztosan tud adni valami tanácsot, amivel sikerül ismét elfojtani magamban a fiatalabb iránt érzett vágyamat. Ám, amikor kiértem a rétre nem az a látvány fogadott, mint, amire számítottam; Jungkook a fűben henyélt, karjait feje alatt összefonva kémlelte a csillagos égboltot.

—Szia!— ültem le mellé törökülésbe. Hangomra nem igazán lepődött meg, csak biccentett egyet, és továbbra is úgy viselkedett, mintha ott se lettem volna. Haraptam az alsó ajkam, fejem megtelt olyasfajta gondolatokkal, hogy mit kellene mondanom neki; hiszen haragudtam is rá, közben részben én is bűnös voltam. — Amúgy miért a fűben fekszel? Koszos lesz a ruhád — mormoltam.Elég béna beszélgetés kezdeményezés volt, de egyáltalán nem jutott eszembe semmi; sivárság uralkodott az elmémben.

— Azért, mert a matrac ott van — nézett a pavilon felé. — Ésa ponyvától nem lehet látni a csillagokat.

—Akkora egy idióta vagy! — ingattam a fejemet mosolyogva. Készültem felállni, hogy ha már neki nem jutott ilyesmi eszébe, akkor én megfogom azt a kurva matracot, és kihúzom onnan, amíg asztrológust szeretne játszani. — Nem kell! — rivallt rám, mielőtt még felállhattam volna. Jungkook már annyira jól ismert, hogy előre tudta a gondolataimat, mégis az akkori tekintete azóta isbennem él: úgy nézett rám, mint, aki bármelyik pillanatban képeslenne agyonveri, ha nem úgy ugrálok, ahogyan ő fütyül.

—Miért ne hozhatnám ide magamnak?! — emeltem meg én is a hangomat.Megrémisztett az agresszív megnyilvánulása, és bevallom, idegesített is, hogy egy kis csitri így tudott manipulálni. Annyira zaklatott voltam, összezavarodott, feszült, egy visszafelészámláló bombaként éreztem magam, amely másodpercekre állt a felrobbanástól.

—Legalább egyetlen egyszer az életben hallgatnál rám! — ült fel.Egyenesen a szemembe nézett, mégsem értettem, mit akar ezzel mondani. Én miért nem ismertem olyan jól, mint ő engem?

—Oké— sóhajtottam egyet, hogy le tudjak nyugodni. — Most pedig szépen elmondod, hogy a mi a fasz bajod van, rendben?

—Hah— húzta el a száját egy gúnyos féloldalas mosolyra. — Tényleg nem tudod igaz? Hihetetlen vagy!

—Ami azt illeti, van egy tippem. Talán... Zavar, hogy rád mozdultam aznap este? — Hangom alig hallható volt, nagyon szégyelltem magam. Csak egy kis csini pofi, és Yoongi már azonnal ribancüzemmódba kapcsol. Gondoltam, ez nem tetszett neki.

—Nem!Az isten szerelmére, nem, Yoongi! Egész éjjel nem is foglalkoztál velem, csak az érdekelt, hogy szívj Hoseokkal a vécében! –förmedt rám, egy nagyot csapva maga mellé. Egy ideig talán el is gondolkodtam azon, nem- e fájt ez neki, de nem tartott sokáig: sokkal jobban érdekelt az, amit éppen a fejemhez vágott.

–Tessék?! – kérdeztem vissza, összeráncolt szemöldökkel. Nembírtam felfogni, miről is beszél ez az idióta. Komolyan az volt alegnagyobb baja, hogy a legjobb barátommal lógtam egész éjjel, amíg őTaehyunggal enyelgett?

– Jól hallottad! – kiabált rám ismét, ami kezdett nagyon frusztrálttá tenni. – Más nincs tőled, csak így Hoseok, úgy Hoseok, így a kábítószerek, úgy akábítószerek! – Hangjából fröcsögött a gúny, főleg, amikor Hoseok nevét kiejtette a nevét. Ez pedig nekem bőven elég volt, hogy elboruljon az agyam. Hiába a csinos arc, ha atestvéremről valaki ilyen megvetéssel beszél azt nem fogom jó szemmel nézni. Ám így visszagondolva, egészen más útja is lehetett volna ennek az egésznek. Lehetett volna több eszem, hiszen én voltam a felnőtt, de nem; hagytam, hogy az érzelmeim és az indulataim vezéreljenek.

– Na, ezt most fejezd be, de igen gyorsan! – szorítottam rá a köztünk lévő kezére, komolyan a szemébe nézve. – Őt hagyd ki az egész szarból! –keményítettem meg a hangomat.

– De...

–Nincs de! – vágtam a szavába. – Amúgy is, az egész a te hibád! Ha nem álltál volna le smárolni Taehyunggal a táncparkett közepén,akkor talán nem töltöm az éjjelt vele! Szóval kurvára nehogymár neked álljon feljebb, bazdmeg, amikor te álltál neki ribancoskodni!!– A kezemet automatikusan lendítettem, hogy meglökjem a vállánál a nyomatékosítás kedvéért, de ő elkapta, és erőszakosan leszorította azt a saját keze mellé, amit én fogtam.

– Mivan?! – kérdezett most ő vissza, közelebb hajolva az arcomhoz, összeszűkített szemmel nézve az enyémébe. Ha nem ismertem volna, meg is ijedtem volna. – Hah! – nevetett gúnyosan. – Ha én vagyok ribanc, akkor te mégis mi vagy?! Egyszerre több emberrel is kavarsz! De mit is vártam – mondta szarkasztikusan –, hiszen a vér nem válik vízzé!

A szavakat egymás után köpte felém, időm se volt őket végig gondolni, megérteni annál jobban nem, de az utolsó megjegyzésére automatikusan ment fel a pumpa bennem. Sokszor kaptam meg ezt anyukám miatt, és bár már felnőtt voltam, mégsem tanultam meg higgadtan kezelni az ilyen beszólásokat.

– Hogymondod?! – szorult ökölbe a kezem olyannyira, hogy már remegni kezdtek. Egyáltalán nem tudom, hogy jutottunk el pár nap alatt amajdnem-csóktól a majdnem-szét-verem-a-fejéig, de azt tudom, hogy mindketten ludasak voltunk benne. Talán a meleg miatt, vagy a bennünk felgyülemlett feszültség volt az oka az egésznek, de még a mai napig azért esedezem, bárcsak aznap ki se mentem volna arétre.

–Hyung,hányszor kell neked valamit megismételni? – forgatta meg a szemét, elhúzva tőlem mind a két kezét. – Azt mondtam, anyád egy ribanc, szóval senkit se lep meg, hogy te is az vagy!

Ennyi.Ez volt az a pont, amikor éreztem, hogy valami elpattant a fejemben.Látásom elködösült, egy piros lámpa folyamatosan ott villogott előttem arra figyelmeztetve, hogy veszélyes területre léptem, denem érdekelt. Egy nagy lendületet véve rávetettem magamJungkookra, lenyomva őt a fűbe.

– Kérj bocsánatot!

– Mert, ha nem, akkor mi lesz?! – nézett kihívóan a szemembe.

–Megütlek! –vágtam rá azonnal. Általában nem szoktam erőszakoskodni, sőt,ha ilyet mondok, akkor se teszem meg, csak fenyegetőzöm, és ezt ő is nagyon jól tudta. Ráadásul mind a ketten tudtuk, hogy mi lenne a kettőnk között lefolyó verekedés végeredménye.
Azonban mindenki életében akadnak olyan pillanatok, amikor teljesen kikapcsol, egy totál idiótává változik, és azt hiszi, hogy a gondolkodás nélküli cselekedet vezethez esetleges jó dolgokhoz.

– Jaj, de megijedtem! – nevetett fel szarkasztikusan, olyan hangsúllyal,hogy úgysem merem megtenni. Nekem pedig több sem kellett...

–Fejezd be a szemtelenkedést és kérj bocsánatot! – ütöttem meg amellkasát, persze nem olyan erősen, hogy bármi komolyabb bajalegyen belőle.

– Ez aztán ütés volt, pff – kezdett el gúnyolódni, mire mégegyszer megütöttem, de most erősebben, hogy fájjon neki. Megakartam mutatni, hogy igenis tudok nagyot ütni, és nehogy már lenézzen egy ilyen kis mitugrász csak azért, mert vékonyabbvagyok, mint egy átlagos férfi. – Fejezd be! – ragadta meg a derekamat, ezzel maga alá gyűrve, felcserélve a helyzetünket. –Ne erősködj, mert megbánod! – szorította le a kezeimet a földre a fejem felé.

–Eressz el, teidióta! – rángattam ki magam a fogságából. – Egyszerűen csak kérj bocsánatot a faszságaid miatt, és felejtsük el ezt azegészet!

– Nem hiszlek el, komolyan – ingatta meg a fejét, miközben kényelmesen elhelyezkedett a derekamon. – Te kezded az erőszakoskodást, erre meg én vagyok a rossz. És nem, nem kérek bocsánatot az igazság miatt. Anyáddal mindketten ribancok vagytok.

–Mondtam, hogy FEJEZD BE! – kiabáltam rá, miközben próbáltam lelökni magamról, persze, sikertelenül. Megragadta a csuklóimat, és miközben leesett rólam, úgy húzott magával. A kedvező helyzetet kihasználva megint megütöttem, ugyanúgy, ahogyan korábban is, ámezt már nem kezelte olyan nyugodtan, ahogyan az előbb is. Végülis azt tette, amit bárki más tett volna a helyében; lenyomva maga alá adott egy hatalmas pofont, ami akkorát csattant az arcomon,hogy félő volt, más kontinensen is hallották azt. Ám mégse ez fájt a legjobban, hanem az, ahogyan a gyomromba térdelt annak érdekében, hogy a földön is maradjak.

– Hé,mi folyik itt?! – bukkant fel a semmiből Hoseok. Na, már csak ő hiányzott ebből a balhéból...