Teltek, múltak a hetek és szinte minden a régi kerékvágásba került. Csak én nem. Adam magához költöztetett, mert nem akart egyetlen percre sem magamra hagyni. Baromi unalmasak voltak a napok. Amikor Adam edzésre vagy munkába ment szinte csak járkáltam fel-alá a házban. Nem beszéltem senkivel. Nem tudtam megemészteni a történteket.
Bementem a fürdőszobába és belenéztem a tükörbe. Egy sápadt, karikás szemű lány nézett vissza. Nem tetszett amit láttam, de legszívesebben betörtem volna a tükröt csak, hogy ne lássam magam. Nem engedtek dolgozni, több hete nem mentek ki ebből a házból. A nagyi is ide jött ellátogatni, mert nem szeretné, hogy mászkáljak ameddig nem kapják el Jasont. Adam edzésre sem engedte, hogy elkísérjem. Azzal az indokkal, hogy csak nekem fájna jobban. Az a baj, hogy rohadt sok időm volt gondolkodni és ez lassan felemésztett. Az az egyetlen szerencsém volt, hogy nem lettem terhes attól a baromtól. Azóta azt sem bírom elviselni ha a karomon kívűl bárhova is hozzámérnek. Nem akartam ilyen sorsot Adamnek. Miattam szar az élete. Egész nap csak hivogat, hogy élek-e még. Utáltam ezt az egész szart. Mégegyszer belepillantottam a tükörbe és mostmár nem bírtam, betörtem azt a rohadt átkozott szart. Volt annyi eszem, hogy a másik kezemmel üssek ne avval ami össze van kapcsozva. Rerogytam a földre mert most már nem bírtam. Sírtam. Egyszerűen elegem volt ebből a szarságból. Nincs értelme az életemnek. Olyan vagyok mint egy zombi és semmit nem tudok csinálni. Néztem ahogy a vér végigfolyik az egész karomon és a végen lecsöpög a földre. A sírás nevetésbe fajult át. Azon röhögtem, hogy milyen szánalmas vagyok. Ez az Katy! Csinálj még több kárt. Szedj szét két családot is. Nagyon jó vagy. Basszameg. Utáltam magam. Gyűlöltem mindent. Lefeküdtem a hideg kőre és rámjött az álmosság. Mondtam maganak csak 5 perc aztán összetakarítom mi előtt valaki is hazaérne.
-Katy? Katy nyisd ki azt a rohadt ajtót! Most azonnal! Vagy különben betöröm!- Hol vagyok? De jó sikerült úgy elaludnom, hogy nem takarítottam össze. Gratulálok seggfej. Azt nem tudom, hogy mi a francnak zártam be az ajtót amikor senki nem volt itthon?! Ügyes vagy. Épp hogy csak felemeltem a kezem és az ajtó betört és egy baromi dühös Adam rontott be rajta.
-Még is mi a francot csin...- Amikor meglátta a tükröt és a kezem rögtön legugolt és megfogta a kezem.- Mit csináltál?- Elfordultam mert nem bírtam ránézni.- Katy! Nézz rám!- Oppá nagyon mérges volt. Ezt is jól megcsináltad! Mostmár nem csak te vagy egy idegroncs de Adam is az! Amikor nem nézem rá a fejemet felé fordította és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.- Mi történt? Kicsim, mit csináltál? Mit tettél magaddal?
Hogy?! Hogy lehet az egyik másodpercben annyira ideges, hogy majdnem felrobban a másikban meg olyan mintha a felhők közül jött volna. Hogy?!
Felemelt bevitt a szobába és letett az ágyra. Kiment a szobából és amikor viszajött egy konyha ruha és egy pohárban jeget hozott magával. Letérdelt elém és gyorsan lekezelte a kezemet.
Miután gondolom összeszedte a fürdőben az üvegszilánkokat leült mellém az ágyra.
-Mit kérsz vacsorára?
-Nem vagyok éhes.
-Istenem, Katy, ne csináld! Tegnap ebéd óta nem ettél semmit és akkor sem ettél sokat. Ez így nem mehet. Enned kell vagy különben infúziót fogok kérni.
-Miért kezelsz úgy mint egy gyereket?! Csupán 2 év van köztünk ami nem ok arra, hogy így viselkedj velem! Nem vagyok ovodás!
-Talán ha ennél rendesen és nem csinálnál ilyeneket mint most akkor lenne rá okom, hogy ne aggódjak ennyire. Most pedig vagy a saját lábadon vagy én viszlek le az ebédlőbe, de enni fogsz!
A szememet forgattam amire tudtam, hogy alergiás. Jézusom, mikor lettünk mi egy vén házaspár aki folyton csak veszekedik?!
Adam felé fordultam és átöleltem. Visszaölelt mire én az ölébe másztam és így öleltem tovább.
-Köszönöm.
-De mit?
-Azt, hogy nem kapsz agyvérzést attól ahogy viselkedek és hogy folyton aggódsz értem. Nálad jobb embert nem ismerek és én csak folyton hisztizek. Nem tudom elmondani, hogy mennyire szeretlek!
-Tudod, hogy mindig itt vagyok neked. Csak máskor kérlek ne csinálj ilyet! Utálom ha így látlak. Utálom azt ahogy látom, hogy lassan felemészt ez az egész történet, amit teljesen megértek hiszen én már 3x idegösszeroppanást kaptam volna ha a helyedbe lettem volna.
-Elmondhatatlanul szeretlek.
-Én is kicsim. Na de most gyere mert enned kell!
-Csak egy feltélellel.
-Hm?
-Ha en főzhetek.
-De akkor én merem ki az adagod.
-Ha nem mersz akkorát.
-Jó legyen.
Boldog voltam. Nagyon régen főztem mert Adam konkrétan semmit nem engedett nekem. Úgy bánt velem mint egy porcelán babával. Nem vagyok törékeny.

Vacsora után mondtam Adamnek, hogy nézzünk egy filmet. Sokkal jobb kedvem lett, hogy csinálhattam valamit azon kívül, hogy alszok. Igaz, a hatalmas bumszli a kezemen zavart abba, hogy főzzek, de megoldottam.
A film után nem voltam álmos, de láttam rajta, hogy ő hulla fáradt.
-Akarsz aludni?
-Háár tudnék, mit ne mondjak. Te?
-Aludj majd én el leszek.
-Nem akarlak egyedül hagyni.
-Akkor várj hozok fel egy könyvet.
-Siess.
Gyorsan lementem egy könyvért, de mire beértem a "könyvtárba" addigra annyira elfáradtam, hogy inkább nem hoztam könyvet csak felmentem.
Adam az ágy szélén ült és csak bámult maga elé. Amikor meghallotta a lépteimet felállt és odajött hozzám. A lábunk összeért és felnéztem rá, ő meg rám. Lábújjhegyre álltam és megcsókoltam. Éreztem, ahogy a keze a csipőm köré fonódik. Átfogtam a nyakát és egy picit lejjebb húztam a fejét, hogy jobban elérjem. Hiányzott már az érintése. Felkapott és a lábamat a dereka köré raktam. Éreztem ahogy elkezdte simogatni a hátamat. Hirtelen beugrott pár képkocka arról az estéről. Ránéztem Adamre, de nem ő volt hanem Jason. Ellöktem magamtól es a szoba legtávolabbi pontjába elmentem.
-Valami rosszat csináltam?
-Ne gyere a közelembe!- Kirohantam a szobából egyenesen ki az ajtón és leültem a verandára. Ez meg mi a fene volt? Miért láttam őt??! Nem bírtam tovább. Hallottam ahogy Adam kijött utánam de megállt az ajtóban.
-Katy? Mi történt?
-Semmi, csak időre van szükségem.
Odajött mellém és leült.
-Katy, ha magadba tartasz mindent az nem jó. Mondd el nekem. Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz!
-Nem akarlak evvel is terhelni. Majd megoldom.
-Nem nem tudod egyedül. Nagyon nagy teher amit te cipelsz! Segíteni szeretnék.
-És neked nincsenek terheid?! Itt a ház, a munka az edzés és még én is. Nem szeretném ezt még jobban megnehezíteni.
-Ez még egyszer eszedbe ne jusson. Nem vagy teher.
-Mondom, majd megoldom. Csak kezdek egy picit bedilizni attól, hogy egész nap csak itt vagyok egyedül és nem csinálhatom semmit.
-Kicsim, miért nem mondtad? Nem tudtam, hogy ennyire unatkozol.
-Mondom, nem akarok a terhedre lenni. Csak te mondtad, hogy sehova nem mehetek.
-Csak féltelek. Nem akarom, hogy bármi bajod essen. Bemegyünk?
-Menj csak nyugodtan én még egy picit kinn maradok.
-Biztos, hogy ne maradjak?
-Biztos.
Felállt és visszament. Jó volt egy kicsit a levegőn lenni.
Egy fél óra mulva visszamentem, gyorsan mindent bezártam és bementem a hálóba. Adam már aludt ezért nagyon óvatosan lépedtem nehogy felkeltsem. Bemásztam az ágyba és odabújtam mellé. Észre vette, hogy ott vagyok ezért átkatol én meg a mellkasára tettem a fejemet.
-Szeretlek.
Lehet, hogy nem hallotta, de jó érzés volt kimondani.